Felicitász blogja

Tavaly egy gyógynövényes posztban írtam arról, hogy van Magyarországon néhány gyönyörű, látogatható gyógynövénykert, sőt, aki szeretne komolyabban tanulni a gyógynövények termesztéséről, feldolgozásáról, az elmehet gyógynövénykertészetekbe - akár kolostoriakba is - önkénteskedni, dolgozni.

Nyár közepe van, azaz levendulaszezon. 

Pannonhalmán ezen a héten kezdődtek és július 13-ig tartanak a "Levendulahetek". Az apátság gyógynövénykertjébe minden nap ingyen be lehet menni délelőtt 11 és délután 4 óra közt, meg lehet nézni a virágzó levendulást, a feldolgozóműhelyt, lepárlót, végig lehet nézni az olajkészítés folyamatát, lehet levendulaszörpöt inni, mézet kóstolni. A program minden nap ugyanaz: szabadon lehet nézelődni, de minden délután van egy szervezett bemutató is az apátsági levendulatermesztésről, a bemutató után pedig kézműves foglalkozás (egyáltalán nem csak kicsiknek).

Aki többre vágyik nézelődésnél, és szeretne levendulát szüretelni a júliusi napsütésben, az vegye fel a kapcsolatot a majki levendulatermesztőkkel: önkénteseket keresnek a terveik szerint július 9-én kezdődő szüretre, emailben vagy telefonon várják a jelentkezőket és aztán megírják nekik a részleteket (mert ugye sok minden függ például az időjárástól is).

Bükkszentkereszten július harmadik hétvégéjén (21-22) lesznek gyógynövénynapok, előadásokkal, idegenvezetéssel - aki addigra a majki szüreten megtanulta, hogy mi a különbség az angol meg a francia levendula közt, az akár gyógynövényfelismerő vetélkedőn is részt vehet ;)

Azt kérdezitek, hogy "nagyon elfoglalt vagyok-e". 

Igen, nagyon.

Csupa jó dolog van, csak megint kirakós játékot kell játszanom velük; a végeredmény az lett, hogy vagy kert, vagy blog. A kert sürgős volt, mert a házunk tulajdonosa kapott egy érdeklődő levelet a helyi lakóközösségi felügyelettől - home owners association -, amelyben magyarázatot kértek tőle, hogy mi folyik a telken, illetve hogy előreláthatólag mikor lesz "a munkálatoknak" vége.

A telken az folyt, hogy egy kb. 12 négyszögölnyi (500 négyzetláb ;-)) területen kb. egy év alatt felkapáltam a füvet, felástam az egészet, és aztán még háromszor, mert gyakorlatilag gyom nőtt ki kövekből. A kövek nagy részét kézzel ki is szedtem és szegélyt meg kavicsos sétányt csináltam belőlük - és aztán az így kipucolt agyagos területet legyomirtóztam, hozattam rá új talajt, szétlapátoltam, beültettem, és most virágok vannak rajta, kis bokrok, meg gyógynövények. Nem biokert - ahhoz túl sok a szarvas, a nyúl meg a gyom; képtelenség volna a talajt tisztán tartani - de azért nagyon szép. 

A terület viszont hónapokig úgy nézett ki, mint egy építkezés: vörös agyag, gyom, kavics, és mindez persze a ház előtt, az utcafronton. A tulajdonos, miután az érdeklődő levelet megkapta, továbbította nekünk. Amikor elolvastam, majdnem a falnak mentem, hogy én kérem itten növelem az ingatlan értékét kemény munkával és nagy lelkesedéssel, és erre valami testület meg nehogy már megbüntesse a tulajdonost, aki egyrészt nem tehet semmiről, másrészt pedig kiváló tulajdonos (mi pedig eddig kiváló bérlők voltunk, és egyáltalán nem áll szándékunkban a jó viszonyt elrontani). Azonnal megírtam válaszul, hogy virágoskert készül, és már van benne két fa meg két orgonabokor, de ameddig az egész területet fel nem túrtam és ki nem pucoltam, nem tudok elkezdeni érzékenyebb növényeket ültetni, legyenek türelemmel. (Illetve, de ezt már nem írtam hozzá, ha valami unatkozó testületi tagnak problémája van, nyugodtan foghat egy ásót és segíthet gyorsabban haladni.)

Másfelől, az időjárás is sürgetett: ha a forróság beköszönt, akkor nem lehet kint dolgozni, és ráadásul meg se maradnak a növények. Hetek óta az ment már, hogy ha az idő engedte, napi több órát kapirgáltam odakint, ha pedig hideg volt meg eső, akkor elvégeztem bent az addigra igencsak felgyülemlett házimunkát.

A kert ma lett kész, és most esik rá az eső, alleluja. A palánták nagyon szépek, emellett meg majd kiderül, mi lesz a virágmagokból (kikelnek-e egyáltalán, vagy a madarak mindet kitúrják és megeszik). A hónap végén jön a mulcs. Tegnap este kolibri röpdösött a szarkaláb (delphinium) meg a levendula körül és iszogatta a nektárt a virágokból; elképesztő élmény volt, hogy ez itt az "én" kertem, és kolibri van benne.

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Semmelweis Mozgalom, és hivatalosan is közölték, hogy március 19-én megszületett az első olyan kisbaba, akinek világra jötténél már működési engedéllyel rendelkező bábák segédkeztek. 
Ahogyan erről beszámoltam, a kisbaba születése előtt egy héttel kapta kézhez a működési engedélyét az A Te Szülésed Intézeten Kívüli Szülészeti Ellátást Nyújtó Kft.

A hosszú cégnevet egyszerűen csak úgy fordítottam le konyhanyelvre, hogy "igen, a Vincze Felícia", de igazából ketten vannak, Lukács Judit és Vincze Felícia, és ahogy a Semmelweis Mozgalom sajtóközleményében olvasható, egyelőre ők maguk is alig hiszik el, hogy már van engedélyük. Sok éve tartó küzdelem ért ezzel a számukra véget: egy ideig kétséges volt, hogy a kormányrendelet első változata által megszabott teljesíthetetlen követelményeknek egyáltalán bárki is meg tud-e majd felelni. Az egyeztetések során a kórházon kívüli szülést szabályozó rendelet számos ponton változott még, és a minisztérium ígérete szerint a gyakorlati visszajelzések során továbbra is lesz mód az esetleg később felmerülő nehézségeket korrigálni.

Vincze Felícia (A Te Szülésed Intézeten Kívüli Szülészeti Ellátást Nyújtó Kft.)  megkapta az engedélyt.

Örvendezzünk és vigadjunk.

A kórházon kívüli szülés szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló, hatályban levő kormányrendelet módosítása az alábbiakban olvasható (forrás (pdf): Magyar Közlöny 161. szám 39501. oldal). Szokás szerint összeolvastam a módosítást az előzővel és kiemeltem, illetve összefoglaltam a konkrét változtatásokat. Az anyag nem hosszú, de fontos; a poszt végén pedig van egy link a kormányrendelet most aktuális teljes szövegére.

Az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011.(III. 21.) Korm. rendelet módosítása

A férjemtől Valentin napi üdvözlet gyanánt megkaptam a PhDComics mai, ünnepi olvasmánylistáját, Valentin nappal kapcsolatos kutatásokról. Átnéztem a rövid kivonatokat, és először azt hittem, tréfa az egész - aztán az egyik absztraktot elolvasva leesett az állam.

Azonnal megkerestem a cikket, valódi. (És ennek alapján nyilván a többi is az. :-)) 2011 nyarán jelent meg a Social Science and Medicine c. szaklapban, a szerzők a Yale Egyetem egészségtudományi karának munkatársai.

Abból a tételből kiindulva, hogy egy sor kulturális tényező hatással van a testi működésünkre - pl. az, hogy a társadalomnak, amelyben élünk, mik az öregséggel kapcsolatos hiedelmei és elvárásai, meghatározza azt is, hogy a 70 év fölötti korosztály mennyire aktív és milyen az általános egészségi állapota -, feltették azt a kérdést, hogy bizonyos ünnepnapok befolyásolják-e a spontán szülések időpontját, illetve mennyire befolyásolják az indított szülések és elektív császármetszések időpontjáról hozott döntéseinket. Nagyon érdekes dolgokat találtak.

Majdnem egy éve keresem a választ erre a két kérdésre, egy fél könyvtárat elolvastam már a keresésben, és mégse jutottam sokkal közelebb a válaszokhoz.

Egy évvel ezelőtt azt írtam, nincsenek illúzióim: a kormányrendelet az eleje lesz az igazán küzdelmes szakasznak, nem a vége - erre tőlem telhetően igyekeztem is mindenkit figyelmeztetni -; és Geréb Ágnes ügyét, hiába szeretnénk, nem lehet teljesen távol tartani a magyarországi kórházon kívüli szülészeti ellátásról folytatott eszmecseréktől - erről is sokszor és sok helyen írogattam, hogy a vitát a szakmán kívül az úgynevezett "közvélemény" is a magáénak érzi, és mindenkinek lesz elképzelése arról, hogy "kinek van igaza".

Az ilyen blogok íróival, mint az enyém is, az szokott lenni az egyik leggyakoribb probléma, hogy belecsúsznak a tökéletesség látszatába. A dolog nem szándékos (többnyire), egyszerűen csak nincs (elégszer) kimondva, hogy az írások háttere saját élményvilág, közvetett és közvetlen tapasztalatokból fakadó érdeklődés, töprengés, tanulás.

Úgyhogy, most biztosan örömmel olvassátok majd, hogy november első keddjén a (természetesen hibátlanul és tökéletesen nevelt) négyéves fiam óvodájában töltöttem a kora reggelt, hogy az egyik óvónőjével, a vezető óvónővel és a férjemmel négyesben megbeszéljünk bizonyos "jelenségeket", amelyek az utóbbi időben felbukkantak.

Másnap kezdtem el ezt a posztot megírni, aztán a vázlat még hetekig itt hevert a többi száz között, hogy majd befejezem.

Egy különösen hasznos cikk jelent meg novemberben a többnyelvű családokkal foglalkozó, nagyon sok jó írást közzétevő multilingualliving.com oldalon. Az amerikai szerző, Corey Heller, a Multilingual Living alapító főszerkesztője.

Német férjével három gyereket nevelnek, a családi nyelv a német. Mivel Seattle-ben, ahol élnek, nem találtak angol-német kétnyelvű oktatási intézményt, úgy döntöttek, hogy a három gyereküket otthon oktatják (az USA-ban ezt lehet, egyes államokban a gyerekeiket otthon tanító szülők kormányzati oktatási támogatást is felvehetnek tanszerekre stb.). A 10 és 8 éves nagyok már mindkét nyelven tudnak írni-olvasni, a 6 éves legkisebb pedig jó úton halad.

Összefoglalójában Heller a szülői küzdelmekről ír; a hibákról, amelyeket csaknem mindannyian elkövetünk, illetve a dilemmákról, amelyeken tépelődünk: vajon az-e a megoldás a többnyelvű családodban épp mostanában tapasztalt problémákra, ha kicsit ellazulsz és teret adsz a spontaneitásnak, vagy épp ellenkezőleg, most lenne pont az az időszak, amikor különösen oda kell figyelned a nyelvi háziszabályokra?

Nem mindig könnyű az egyensúlyt megtalálni, ugyanakkor nem érdemes tökéletes teljesítményt számonkérni se a gyerekeinken, se saját magunkon: szinte minden szülő mond vagy tesz néha olyat, amit nem kéne, amit utólag megbán; maga a lista is személyes élmények gyűjteménye és azért van, hogy másoknak tanulságul és segítségül szolgáljon.

Ünnepi idő van, karácsony nyolcada. Vendégségbe megyünk, vendégek jönnek, sütizünk, társasozunk, pihenünk, és kivel-kivel arról beszélgetünk, milyen volt az év, mi volt nehéz, mik voltak a jó dolgok, az emlékezetes pillanatok, ki mit tervez 2012-re. Január elseje egyébként a katolikus egyházban egy Mária-ünnep (az Istenszülő ünnepe, és emiatt hívják a januárt a magyar néphagyományban Boldogasszony havának): azt az anyát ünnepeljük, aki emberi testté szülte az istenséget, kézzelfogható létezővé tette az absztraktot, az Igét. Január elseje többek között ennek a teremtő-létrehozó átalakulásnak a párhuzama miatt is lett a felajánlások és a fogadalomtételek napja.

Két évvel ezelőtt egyszer már írogattam arról, hogy ez mind nagyon szép, a naptári év kezdetével szimbolikusan összekötni az újrakezdésnek vagy a dolgok jobbításának vágyát, de néha úgy járunk, hogy pont azt, ami nekünk a legfontosabb lenne, nem lehet "elhatározni". Maradva az Istenanya ünnepénél, egy kisbaba érkezése sem csak azon múlik, hogy mennyire akarjuk és mennyire teszünk meg érte mindent. Máskor az áll az "elhatározás" útjában, hogy valami túl elvont dologra vágyunk - a boldogságra például - , és akkor előbb időt kell tölteni azon való töprengéssel, hogy mit jelent ez a számunkra és mi az, ami kézzelfoghatóvá tehető belőle.

Egy Gretchen Rubin nevű amerikai jogász és író néhány évvel ezelőtt egy buszon ülve merengett el azon, hogy végülis mit akar az élettől, és arra jutott, hogy ő egyszerűen csak boldog szeretne lenni. Arra is azonnal rájött, hogy noha éveket töltött el a Yale-en a jogi tanulmányaival és évekig készült a karrierjére, a saját boldogságára való készüléssel sosem foglalkozott. 

Erre is rászánhatnék annyi időt, amennyit egy szakmai projektre, gondolta Rubin, mit sem sejtve arról (akkor még), hogy a modern pszichológia egyik legfrissebb irányzatának talált éppen egy gyakorlati alkalmazást.