Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Legyen gyerekem? Vagy ne legyen? (1.) - A töprengés

2009.09.09. 14:32 Felicitasz

Személyes élmények nyomán írom a posztot. Vannak nők - azt hiszem, ők a többség -, akik első eszmélésük óta  biztosak benne, hogy egyszer majd anyák akarnak lenni, és a gyerek utáni vágy olyan magától értetődő bennük, mint ahogyan ételre vágyunk amikor éhesek vagyunk, puha ágyra amikor fáradtak. Sokan közülük kifejezetten egy olyan  belső tapasztalatról beszéltek nekem, miszerint ebben a kérdésben "nincs mit eldönteni": az élet az úgy van, hogy először gyerekek vagyunk, aztán felnövünk és később nekünk is lesznek gyerekeink, mit lehet ezen annyit filozofálni. Én viszont már eleve azért tettem fel mindenkinek a kérdést, mert tervező lévén (csak ezt akkor még nem tudtam) bizony "filozofáltam", nem is keveset. Sokáig eléggé egyedül is éreztem magam a töprengésemmel. 26, 27, aztán 28 éves voltam, boldog felesége a tökjó fej férjemnek, és egyikünk sem akart gyereket. Nem úgy, hogy "egyáltalán nem" (az már egy döntés), hanem csak arról volt szó, hogy ha végülis lesz, akkor jó, ha meg nem, akkor úgy is jó, hát rengeteg szép és értelmes módon lehet másképp is teljes életet élni. Beszélgettünk, vártunk egymásra és a formálódó közös elhatározásra.

A fiatal házasokhoz intézett oly jellemző kérdésre, "na és tervezitek már a kisbabát?", általában azt feleltük, hogy "még nem". Ez többnyire elég volt a kérdezőnek, aztán ha valahol valakivel jobban elmélyült a beszélgetés, akkor elmondtuk, hogy igazából mi még nem döntöttünk. Erre három jellemző reakció valamelyike érkezett. Volt, aki meg se értette, illetve nem vette komolyan: "persze, még  nagyon fiatalok vagytok, de majd meggondoljátok magatokat". Volt, aki megértette a felvetést, azonnal el is képzelt minket gyermektelenekként, és elkomoruló arccal vagy azt válaszolta, hogy "később nagyon meg fogjátok bánni", vagy azt, hogy "de hát ez teljesen természetellenes / önző / elszomorító hozzáállás" - majd pedig értékrendtől és világnézettől függően hosszabb-rövidebb előadásban hivatkozott a saját példájára és gyermek utáni mély vágyának elsöprő erejére, a szaporodási ösztönre, fogyó nemzetünkre, napjaink őrült önmegvalósító kultuszára, a házasság Szent Ágoston-i értelmezésére és rendeltetésére, vagy éppen a mi feldolgozatlan pszichés problémáinkra. És persze volt, aki  megértette amit mondtunk, és  vagy azt felelte, hogy tőle ugyan nagyon idegen ez a gondolkodásmód, de érdekli és meséljünk még - vagy szinte azonnal ömleni kezdett belőle a szó, hogy igen, én is gondolkodtam (gondolkodom) ezen, de ugye hogy nem lehet erről normálisan beszélni, mert vagy könnyed legyintés, vagy aggódó jóakarói lelkifröccs jön válaszul, míg végül tényleg elhiszed, hogy tök egyedül vagy a kétségeiddel és talán csakugyan nem is vagy teljesen normális.

Ismerős az élmény?

Nem vagyunk sokan - vagy hát ki tudja, de mindenesetre nehéz sorstársakat találni - olyanok, akiket mélyen megrendít a felismerés, hogy igazából nincs logikus indok arra, hogy "miért" is legyen nekem gyerekem. A kérdésre, hogy "akarok"-e én gyereket, annyi hirtelen érvem van pro és kontra, hogy végül az egész dilemmára egy határozott "nem tudom" a válasz. Lehet, hogy tulajdonképpen "akarok" gyereket, de ez azért önmagában elég kevés, hiszen az ember sok minden mást is "akar", ami aztán esetleg nem bizonyul olyan jó dolognak - most meg ráadásul nem is csak saját magamról van szó. És lehet, hogy úgy érzem, tulajdonképpen "nem akarok" gyereket, de ha tényleg csak ezen múlna, akkor már rég el tudtam volna dönteni, hogy nem lesz és kész.

Akik tudatosan nem vállalnak gyermeket, egy sor logikus (vagy kevésbé logikus) indokot felsorolnak a döntésük alátámasztására, de ezek csak részben segítenek. A "nem" mégse olyan válasz, mint a "talán"... Van itt egy ismeretlen tényező, egy halvány belső érzés, hogy valószínűleg "jó lenne" legalább egy gyermek, csak előbb még egy sor dolgot tisztázni kéne. Ez minden, ameddig eljutottam, és majd ebből lesz döntés, de ha kinyitok egy családtervezési segédkönyvet, akkor abban egyértelműnek veszik, hogy gyereket szeretnék, az "ellene" szakirodalmak viszont úgy kezelik a kérdést, mintha szülőnek lenni rettenetes dolog volna, olyasmi, amit csak a bolondok akarhatnak maguknak - és zavarba jövök, mert én nem érzem, hogy aki gyereket vállal, az mind őrült.  Egyszerűen csak magamban nem látok még tisztán.

Tényleg ez kell nekem? Jó lenne ez a gyereknek is? Alkalmas vagyok én szülőnek? Várjak még tovább, vagy mire eldöntöm, már nem fogok tudni teherbe esni? El lehet ezt dönteni előre, vagy az ember közben nő bele a feladatokba? Nem lesz a gyerek "betolakodó" a házasságomba? Belefér egy kisbaba az életünkbe? Képes vagyok most átmenetileg hátat fordítani az érdekes munkámnak? Én is ordítozó szülő leszek, mint a szomszédom? Ha a családomban soha senki nem volt türelmes, akkor én hogyan leszek az? Szülés után vajon kitör rajtam az összes gyerekkori sérülésem és meg fogom ismételni a szüleim összes hibáját? Ha szorongó, depresszív típus vagyok, akkor hogy fogok érzelmileg mindent megadni egy kisbabának? Érdemes még gyereket szülni erre a bolygóra?

És mi legyen azzal a felfedezésemmel, hogy "kisbabát" csaknem mindenki szeretne, de az ellátása és felnevelése helyett már sokan szívesen csinálnánk mást. Úgy tapasztaltam, hogy kevesen gondolják tovább a "kisbabát", vagyis, hogy amikor a kisbabát vállalod, akkor ugye egyúttal vállalod a majdani maszatos kétévest, a szájabenemáll óvodást, a tudálékos és rendetlen kisiskolást, a téged sztentori hangon lehülyéző ajtócsapkodó kamaszt, meg persze a majdani felnőttet is, akit csak nézel döbbenten, hogy nahát, ezt az idegent elvileg én neveltem fel, honnan került a fejébe ez a rengeteg számora elképzelhetetlen gondolat? Gyereket vállalni (vagy nem vállalni) az élet legnagyobb döntése, és ez csak addig marad üres szófordulat, amíg bele nem gondolsz, hogy ez az élet egyetlen olyan döntése, amin utólag már nem lehet változtatni. Otthagyhatod a munkádat és elmehetsz pultosnak egy ausztrál kocsmába, lehetsz még a legjobb barátod ex-barátja, a házastársad ex-házastársa... de a gyerekednek sosem leszel az ex-anyja meg -apja. Szülő voltodon tényleg csak a halál  változtathat, esetleg még az sem. Sokáig azt hittem, én vagyok az egyetlen, akit halálra rémít ez a felelősség, aztán gyerekes anyák elmesélték nekem, hogy ezen a rémületen ők is átmentek, legkésőbb abban a pillanatban, amikor először komolyan a szemébe néztek az elsőszülöttjüknek.  Engem egyszerűen csak megáldott (vagy megvert?) a sors azzal, hogy megéreztem ezt a rémületet már akkor, amikor először komolyan rágondoltam az elképzelt leendő elsőszülöttemre, aki talán egyáltalán nem is "leendő".

Hogyan lehetne ezt mind rendszerezetten végiggondolni?

Én könyvekből élek, ezen a töprengésen is főleg könyvek (meg persze beszélgetések) segítettek átvergődni. A következő néhány posztban erről akarok beszámolni... és naná, hogy te, aki szintén ezeken meg hasonlókon agyalsz, nem vagy egyedül.

 

Folytatás: A személyes kérdésekről

8 komment

Címkék: baba gyerekvállalás családtervezés gyermektelenség

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr781328029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

momo2 2009.09.10. 13:53:26

Olyan jó, hogy nincs egyedül az ember a kétségeivel... Kíváncsian várom majd a folytatást.

Saláta007 2011.04.13. 22:10:28

Most találtam rá erre a sorozatodra, Felicitász.

Örülök neki nagyon, mivel hasonlókon gondolkodom én is. Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért nem akarok gyereket. Valójában még nem tudom, hogy kell-e ez nekem, de egyelőre nem tudom anyaként elképzelni az életem.

Viszont szinte sosem kérdezik azokat, akik gyereket akarnak, hogy ők mégis miért teszik mindezt. Mert mindenki más így csinálja? Tényleges választásról van szó, vagy így kényelmes, mert a társadalom ezt várja el? Esetleg magasabb rendű erőkre hivatkoznak isten, élet értelme stb.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.04.13. 22:35:35

@Saláta007: Köszi :-) A blog egyik legfontosabb végigvitt témájának ezt a sorozatot tartom, úgyhogy ha tetszik, terjeszd. Azért írtam meg, mert magyarul semmilyen szakirodalmat nem találtam a tárgyban és angolul is csak nagyon keveset, pedig sokan vannak akik kétségekkel küzdenek vagy egyszerűen csak szeretnék a saját vágyaikat és motivációikat tisztábban látni.

furmint-m 2011.04.15. 14:00:26

@Felicitasz: Az egyik kedvenc sorozatom a blogodon! Nagyon jo!

momo2 2011.06.22. 17:23:43

@Felicitasz: Tényleg nagyon jó sorozat lett belőle. Lassan két év telt el időközben, még mindig töprengek, és most újra végig fogom olvasni...:)

Delasoul 2013.10.18. 06:47:47

A legjobb barátnőm mindig tudta, hogy anya akar lenni,a gyerek nála nem volt kérdés sosem.
Tizenévesek voltunk, amikor ravilagitottam, ha valóban gyermeket vállal majd, örökké valakinek az anyukája lesz. Nem lesz vége, amikor a fia/lanya betolti a 18. eletevet. A gyerek gondjai, problémái örökké nyomni fogjak az o vallat is, es ez akar 40 evvel a születése után is bekövetkezhet vagy később. A betegségekről mar ne is beszéljünk.
Akkor kizárólag a negativumokra koncentraltam, kompenzalva ezzel az o abszolút idealizált kepet az anyaságrol. A meglepettsege radobbentett, hogy ezt valószínűleg sokan nem gondoljak végig, így azutan minden alkalommal, ha idealizált, alomkep-szeru jövőt festett valaki a majdani gyerekeivel kapcsolatban,elmondtam ezt a gondolatomat. A feltetelezettnel is többen voltak azok, akik bevallották, ok erre meg nem gondoltak, valahogy a gyerek a kepzelgeseikben mindig valoban gyerek volt, 0-10 eves korig.

CHET Lifestyle Movement and Community 2013.11.27. 20:01:50

Kedves magyar CF-ek (és akik pozitív véleménnyel vannak a tudatosan vállalt gyermektelenségről)!

Elindult egy nemzetközi childfree+ mozgalom a Facebookon: www.facebook.com/chetlifestyle. Minden kedves érdeklődőt várunk, akit a tudatosan gyermektelen, egészség- és környezettudatos életmód mellett érdekelnek a fenntarthatósági kérdések is.

zellerlevél 2013.11.28. 20:37:59

@Delasoul:
Tizenévesen még elsősorban ösztönből fakadnak a tervek.
Huszon felett - jó esetben - már csak nagyon kis részben.

Hogy az álomképeinket képesek vagyunk-e valósággá váltani, vagy beilleszteni az életünkben nem annak a kérdése, hogy vállalunk-e gyerekeket.

Azok, akik tudatosan nem vállalnak gyerekeket (régen is voltak ilyenek, pl. papok, apácák, született "vénkisasszony" tanítónők, nagynénik - néha az az érzésem, hogy az arányuk még csökkent is az elmúlt évtizedekben), időskorukban szinte mind megbánják. "Csak egy valamit sajnálok: soha nem tapasztaltam meg az anyaságot". Ezt napi szinten tapasztalom, szívszorító érzés hallgatni.
Az elmúlt 20 évben egyetlen kivétellel találkoztam: a középiskolai magyartanárom nyolcvan felett is elégedett az életével. De ő egy kivételes ember, és nem csak ebben.
süti beállítások módosítása