Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Tehetséges gyerekek korai nevelése (1)

2010.01.12. 06:30 Felicitasz

Az átlagosnál sokkal gyorsabban fejlődő gyerekek szülei kezdetben csak büszkeséget és csodálatot éreznek, aztán (sokszor elég hamar) már némi bizonytalanságot, esetleg aggodalmat is. A kisgyerekek átlagos fejlődési, érési fázisait, készségeit felsoroló úgynevezett korosztályos mérők körülbelül a hetvenes évek közepe óta széles körben hozzáférhetők, és nyilván mindenki örül, ha azt látja ezekből, hogy a gyermeke egy kicsit előrébb tart, mint a többség. A gyerekek néhány százalékának képességei azonban egy vagy több területen jelentős mértékben meghaladják a korosztályos átlagot. Kiemelkedő tehetségről akkor beszélünk, ha ez az előny tartósan megmarad, vagy még tovább növekszik (a terminusok pontos mibenlétét még kifejtem alább). 

Ez a sorozat egy összefoglaló néhány tehetséges gyerekeket vizsgáló kutatás eredményeiről és ezek tükrében a leggyakoribb kérdésekről, amelyeket tehetséges kisgyerekek szülei jellemzően feltesznek önmaguknak, illetve tanácskérés alkalmával az óvónőknek, orvosnak, pszichológusnak és nevelési tanácsadó szakembernek.

Az írások alapjául James Alvino (1989): Parents' guide to raising a gifted toddler; Nancy M. Robinson (1993):  Parenting the very young gifted child; valamint a Gifted Child Quarterly összefoglalói szolgáltak. Érdeklődő szülőknek ajánlom dr. Buda Mariann (2005): Óriás leszel? - A tehetséges gyerek című könyvét, valamint a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetséggondozó Társaság által összegyűjtött anyagokat. Utóbbi szervezet alelnökének, Herskovits Máriának személyes köszönettel is tartozom, továbbá reklámoznám is a 2009-ben megjelent Jövőnk titka: a gyerek című könyvet (Popper-Ranschburg-Vekerdy-Herskovits), amely szintén a tehetséges gyerekek neveléséről szól.

Mit jelent egyáltalán a tehetség fogalma egy öt év alatti gyereknél? Miből látszik egy szülő számára az, hogy a gyereke az átlagnál sokkal jobb képességű? Elvigyük-e tesztelésre, mérésekre, és ha el is visszük, van-e ennek bármi értelme? Hogyan segítsük a gyerek fejlődését? Van-e értelme ötéves kor előtt "tehetséggondozásról" beszélni? Beírassuk rendes zeneiskolába, keressünk neki sakkedzőt négyévesen? Engedjük balettre, korcsolyázni, néptáncra, ha még csak épphogy óvodás, de bejelenti, hogy menni akar? Speciális óvodát, iskolát keressünk? Engedjük a gyereket számítógép elé ülni? Próbáljuk vagy ne próbáljuk visszafogni, ha kétévesen már minden betűt felismer? Van egy négyéves kisgyereknek bármi keresnivalója egy rajz- vagy énekversenyen? Hogyan lesznek barátai, mi lesz a társas kapcsolataival, az érzelmi fejlődésével? Miben különböznek a kiemelkedő képességű kislányok a kiemelkedő képességű kisfiúktól? A tehetséges hároméves vajon tízévesen is ki fog emelkedni a korosztályos átlagból? Érdemes korábban iskolába küldeni, osztályt ugrani?

A tehetséges gyerekekkel foglalkozó szakirodalom döntő többsége iskolásokra és iskolai tehetséggondozásra fókuszál, vagyis elég nehéz dolog öt év alattiakról szóló, általánosságoknál többet is mondó cikkeket találni. A kisgyerekekre két okból érdemes külön is odafigyelni: az egyik ok a tehetséges kisgyerek sajátos korai személyiségfejlődése, a másik a konkrét képességek és az azokkal szükségszerűen együtt járó igények jellege. A zenei tehetség például általában már 4-5 éves kor előtt megnyilvánul valamilyen formában, és a Gryllus Vilmos Kárókatonáját két és fél évesen tisztán végigéneklő kisfiúnak nyilván több és változatosabb zenei anyagra lesz szüksége az óvodában is, mint egy átlagos kisgyereknek. De ennél még sokkal fontosabb arra odafigyelni, hogy a tehetséges gyerek már kisgyermekként is hordozza a kiemelkedő képességűekre úgy általában jellemző személyiségvonásokat, érzelmi mintázatokat és karakterisztikus viselkedésformákat, azaz könnyen lehet, hogy a testvéreinél bevált nevelési módszerek jó része az ő esetében nem fog működni.

A szellemileg nagyon gyorsan fejlődő gyerekek gyakran túlérzékenyek, illetve sokan közülük az átlagnál gyorsabban fáradnak, könnyebben megharagszanak vagy sírva fakadnak. Nagyon hamar lesz nagyon fejlett igazságérzetük és szabálytudatuk. Nemritkán már háromévesen elkezdenek iskolásokra jellemző érvekkel és kifogásokkal vitázni és alkudozni a családi normákról, az esti lefekvés idejéről stb. Hamar képesek beleélni magukat mások gondolataiba, érzelmi állapotába, megrázza őket mások szenvedése, magukra veszik a szüleik problémáit, feszültségét. A sajátosságaikkal tisztában lenni segíthet a szülőknek abban, hogy megfelelően reagáljanak a gyerek hisztijére, önállótlanságára vagy unalmára, és észrevegyék, hogy mikor szorong vagy haragszik olyasmi miatt, amit a vele egykorú gyerekek még észre se vesznek, mikor van túlfáradva, mikor jut el odáig, hogy sokkal bonyolultabb játékokra lenne már szüksége.

Nincs egyértelmű definíció vagy mérőszám arra vonatkozóan, hogy egy kisgyerek megnyilvánuló adottságai mikor számítanak különlegesnek. A 2-4 éves korosztály bármilyen teljesítményét sokkal nehezebb mérni, mint a nagycsoportosokét vagy az iskolásokét: a kicsik többnyire még egyáltalán nem értik, hogy egy teszt alkalmával a képességeik javát "kell" nyújtaniuk, gyakran izgalomba jönnek az érdekes tárgyakkal teli játszószobában és "elhülyéskedik" a vizsgálatot (a "melyik torony a legmagasabb?" kérdésre válaszul  csibészes vigyorral ledöntik mind a hármat), vagy éppen nehezen oldódnak fel az idegen felnőtt(ek) társaságában és nem hajlandók megszólalni vagy együttműködni. Sokan közülük tévedhetetlenül megérzik, hogy a szüleik mikor akarják őket "produkáltatni", és mivel minden zsenialitásuk dacára kisgyerekekről van szó, ez egyet jelent azzal, hogy reménytelen vállalkozás lesz megpróbálni a célzott képességfelmérést.

Honnan tudom meg, hogy a gyerekem tehetséges?

Szisztematikus mérés helyett a 2-4 éves (vagy pláne még kisebb) korosztályban még a szülői megfigyelés számít igazán: ökölszabály gyanánt abból érdemes kiindulni, hogy ha a gyerek valamilyen területen az életkora legalább egynegyedével, felével megelőzi a többieket (pl. kétéves korában háromévesek szintjén van), akkor jó eséllyel kiemelkedő képességű. 

Ebben a korosztályban tehát a szülői értékelés az első fontos "teszteredmény" - feltéve persze, hogy a szülőknek van némi fogalmuk a normális fejlődési mutatókról. A tehetséggondozás első lépése ezért nem is a gyerekek szűrése, hanem a babaváró, illetve kisgyerekes szülők ellátása információs anyagokkal, amelyekből megismerhetik az átlagos fejlődési tempót és stádiumokat. Nancy M. Robinson (róla azóta már oktatási- és kutatóközpontot neveztek el) szélsőséges példaként említi azt az USA-ban élő fiatal kínai házaspárt, akik eléggé meglepődtek azon, hogy - ellentétben az ő gyerekükkel - nem minden 15 hónapos baba képes írásjeleket hangzó szavakkal társítani. A spektrum másik végén pedig azokat a szülőket találjuk, akiket annyira lenyűgöz a gyerek normális fejlődése (ami, ismerjük be, valóban lenyűgöző folyamat), hogy már ez önmagában elhiteti velük, hogy a gyerekük különleges képességű. A korosztályos mérők tehát leginkább azért fontosak, hogy a formális oktatáshoz még túl kicsi gyerekek szüleinek információval szolgáljanak az átlagról, és amikor ezek tükrében egy szülő először eltöpreng azon, hogy úgy látszik, nem mindennapi jelenség, ha egy egyéves gyerek kört tud rajzolni, ha egy 18 hónapos összetett mondatokban beszél, ha egy hároméves elpöntyögi a játék xilofonján a Bújj-bújj zöld ágat, akkor ez a szülői eltöprengés a tehetség felfedezésének első korai állomása.

Mikor van értelme a tehetségesnek tűnő gyereket képességfelmérésre vinni?

Az átlagon felüli képességekből nem érdemes azonnal nagy hűhót csapni. A különleges tehetség egyik fontos kritériuma az, hogy a meglevő előny meg is marad, vagy még tovább növekszik (különben csak fejlődési ugrásról beszélhetünk, és ilyesmi gyakran történik; vannak gyerekek, akik egy-egy területen mindig ugrásszerűen fejlődnek, és időnként messze elhúznak az átlagtól, időnként utolérik őket a többiek).

Nagyobb gyerekek (5 évesek és idősebbek) képességfelmérésekor már valódi kérdés az, hogy vajon "tényleg" különleges képességű-e a gyerek: sokféle teszt létezik általános, vizuális, matematikai stb. intelligencia mérésére, sokféle irányított játékon, szerepjátékon és alkotási folyamaton keresztül lehet vizsgálni, hogy egy gyerek pontosan miben és mennyivel tart előbbre a kortársainál. A kisebb gyerekek esetében nincsenek megbízható mérők, elsősorban azért, mert nem lehet normálisan tesztelni. Látszik, ha egy gyerek már rég kipipálta a korosztályos mérő képességlistájának összes elemét, és egy határig azt is meg lehet mondani, hogy melyik másik korosztály képességlistájáról jelennek meg mostanában új és új elemek a napi tevékenységében, de ennél pontosabbat nagyon nehéz mondani.

A tesztelés lehetetlensége azonban ennél a korcsoportnál nem hátrány, hanem inkább előny: sokkal kisebb így az esély túl korai (és téves) címkézésre, egy különleges képesség nem sorolódik be azonnal a "matematikai", "nyelvi" vagy egyéb hasonló, nemritkán elég megtévesztő kategóriába és nem indul be azonnal a "fejlesztő" mókuskerék (később majd erről is lesz szó bővebben) valami olyan irányba, amilyenbe nem kellene. A kategóriák a célzott fejlesztő programokhoz, különórákhoz stb. kötődnek, de iskolás kor előtt ritkán van valódi hasznuk, mert óvodás korban a nagyon tehetséges gyerekek is bármit csinálnak (zeneóvoda, néptánc, kézműveskör stb.), a többi érdeklődő gyerekkel együtt fogják csinálni.

Egy 2-3 éves gyereknél kivételes esetektől eltekintve mindegy, hogy pontosan mennyivel jár a korosztálya előtt. A kivételes eseteket a csodagyerekek jelentik, de ha képességfelmérésre mész a gyerekeddel, akkor a szakemberektől elhangzó első számú figyelmeztetés az lesz, hogy a korán megnyilvánuló tehetség egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kisgyerek csodagyerek.

Csodagyerekből nagyon kevés van, és tulajdonképpen már az is a fogalom definíciójától függ, hogy mennyire kevés a nagyon kevés - a definíció pedig attól függ, hogy milyen kritériumokból indulunk ki. A legszigorúbban érvelők konkrét példákra támaszkodnak, és arra hivatkoznak, hogy aki Mozart, azt úgyis érszrevesszük, de az elsöprő többség nem Mozart. Ha csodagyerek-ügyben Mozartot tekintjük etalonnak, akkor valódi csodagyerekből évszázadonként egy-kettő születik, és némi sarkítással nem is érdemes az egész kérdésre több szót vesztegetni: a következő Mozart szülei nem egy szakcikkből fogják megtudni, hogy a gyerekük rendkívüli képességű, elég gyorsan észre fogják venni maguktól is. (Ehhez persze kell néhány alapfeltétel, de majd még árnyalom a problémát később.) A kisgyerek-csodagyerekek jellemzően zenészek vagy mozgásművészek (táncosok, artisták); a matematikus csodagyerekekről például általában csak iskolás korukban derül ki, hogy  valóban azok (és Gaussra szokás hivatkozni).

A konkrét képességek pontos leltárba vétele tehát kevésbé számít, ugyanakkor minél gyorsabb és feltűnőbb egy tehetséges kisgyerek fejlődése, annál fontosabb, hogy sajátos szükségletei mielőbb kellő figyelmet kapjanak.

Mit jelent a tehetség fogalma egy kisgyereknél?

A tehetség a közismert  és általános jelleggel alkalmazott definíció szerint képesség, motiváció és kreativitás összessége (Renzulli 1977). A kreativitás fogalma persze szerzőnként mást jelent (Sternberg 1988), úgyhogy nem olyan egyszerű a definíciót értelmezni és tovább magyarázni. A kisgyerekekkel foglalkozó tehetségkutatók általában úgy gondolják, hogy nem szerencsés a kreativitás fogalmát az alkotás oldaláról megközelíteni: rengeteg tehetséges gyerek (és felnőtt) "csak" kiváló tolmácsolója, előadója, őrzője és továbbadója valaminek, de magához a területhez nem tesz újat hozzá.

A tehetséget felnőttek esetében teljesítményben vagy hozzáértésben mérjük és értelmezzük, a gyerekeknél viszont a tehetség a tanulás sebességében és az ebben rejlő ígéretben látszik. Ez egy nagyon fontos különbség, és különösen a művészeti iskolákban figyelhető meg, hogy sokszor a felnőtteket is jobb az utóbbi mérce szerint  értékelni, ha nem akarjuk, hogy tehetséges emberek elvesszenek. A tehetségesség felismerése elsősorban nem a korai vagy intenzívebb fejlesztés miatt fontos, vagy legalábbis ez nem egy ennyire direkt összefüggés, hanem azért, mert a különleges képességű gyerekek halálra unják magukat, agyonfrusztrálódnak és kedvüket vesztik, ha a kihívás iránti állandó igényüket nem tudják sehogyan kielégjteni. Az 5 évesnél kisebb különleges képességű gyerekeknek tehetséggondozás címén főleg nem "fejlesztésre", hanem egyszerűen csak megfelelő környezetre és érzelmi biztonságra van szükségük.

Nyilván minden gyereknek "megfelelő" környezetre és érzelmi biztonságra van szüksége, úgyhogy ez a tétel bizonyos szempontból a spanyolviasz felfedezésének tűnhet, de a lényeg megint a fogalmak részletesebb értelmezésében rejlik. Egyfelől arról van szó, hogy a tehetséges kisgyereket nem kell már 2-3 évesen a "tehetséges" címke alá besorolni és külön elbánásban részesíteni valamilyen területen, de másfelől a tehetséges gyereknek még az átlagnál is sokkal fontosabb, hogy a megfelelő környezet tényleg neki megfelelő legyen. Például egy átlagos kisgyerek szükségleteinek jó eséllyel megfelel a játékok használati utasításán szereplő életkori címkék szerint összeválogatott gyerekszoba, de egy különleges képességű gyerekről a szülőnek kell tudnia (sokszor minden számottevő segítség nélkül), hogy a kicsi körülbelül hol tart most éppen, és aztán ehhez képest kell ingergazdag környezet neki, és ehhez képest kell az érzelmi nevelését folytatni.

Tehetséges kisgyerekek korai jellemzői lehetnek az alábbiak (nem kell mindnek meglennie ;-)):

  • meglepő pontosságú, illetve részletességű hosszú- és rövidtávú memória
  • az átlagnál sokkal hosszabb ideig képesek egy dologra figyelni, egy dologgal foglalkozni (előfordul, hogy már egy-két évesen órákon át képesek egyedül eljátszani)
  • gyorsan kialakuló, változatos és gazdag szókincs (sokan eleve korábban is kezdenek beszélni, mások átlagos időpontban vagy pláne későn kezdenek, de a fejlődés sebessége olyan, hogy óvodakezdésük idején a kiejtési hibákat leszámítva úgy beszélnek, mint a nagycsoportosok, elsősök)
  • fejlett képzelőerő, amely megnyilvánulhat korai szerepjátékokban (van olyan gyerek, aki egyévesen már folyamatosan "közvetíti", hogy a játékában mi történik, vagy 18 hónaposan elváltoztatott hangon beszél egy báb nevében, megeteti a babáját, kétévesen képzeletbeli virágot, szamócát szed a képzeletbeli erdőben, pantomimszerűen eljátszva a történéseket), korai figuratív rajzolásban (15 hónaposan rajzolás közben mondja, hogy mit rajzol éppen, még ha a rajz nem is felismerhető; más esetekben nagyon korai felismerhető figuratív rajzolás van, egyévesen bezáródó kör, elkülöníthető függőleges és vízszintes vonalak, 18-20 hónapos kori rajzban már látszik, hol a ház teteje, az autó kereke, a virág szára), korai alkotó tevékenységben (másfél évesen 4-5 féle gyurmafigura készítése, játékok színek szerint szimmetrikus elrendezése a polcon rendrakáskor), valóság és fikció korai megkülönböztetésében (másfél évesen tudja, mi a különbség a "játékból megesszük" és az "igaziból megesszük" közt); humorérzékben (kétéves kor körül szándékosan elferdít valami mondókát és aztán nevet ezen, játékból eldugja a szülő tollát vagy szemüvegét és nevet, amikor az illető keresi a tárgyat stb.)
  • magánál idősebb játszótársakat preferál (vagy pedig a sokkal fiatalabbakat, akiknek dirigálhat)
  • absztrakt gondolkodás, amely ebben ez életkorban főleg a nyelvi készségekben érhető tetten (időviszonyokra utaló szavak, mint pl. tegnap, este; felsorolásokat másfél évesen "és"-sel köt össze; kétévesen olyan szavakat használ, mint pl. hanem, is, mégiscsak, múltkori, kedvenc; egyre több betűt felismer, esetleg olvasni is megtanul még négyéves kora előtt); néha matematikai készségek is egyértelműen megjelennek (kétévesen 4-10 tárgyat stabilan megszámol; ismeri a több, kevesebb, ugyanannyi fogalmát; háromévesen 50-es számkörben összead, kivon)
  • saját személyről való tudatosság és önreflexió korai megjelenése (ilyesféle szóhasználatból, kifejezésekből látszik, mint "szerintem", "erre gondoltál", "baba eltöprengett", "jó itt feküdni")
  • szenvedélyes (csillapíthatatlannak tűnő) érdeklődés a külvilág, az emberek, a tárgyak, természeti jelenségek, zene, gépek működése stb. irányában; már másfél-két évesen rengeteget kérdez, okokat és összefüggéseket próbál találni
  • fejlett koordináció és finommotoros mozgás

15 komment

Címkék: mese gyereknevelés szeretet hiszti tehetséggondozás korai fejlesztés kisgyermekkor pozitív nevelés beszédtanulás

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr31628625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zellerlevél 2010.01.12. 13:49:10

Hogy hány szülőt láttam belesétálni ebbe a csapdába!

Amikor a kicsi valamiben sokkal előbbre tartott, mint a korosztálya (ez odafigyelő és/vagy értelmiségi szülőknél mindennapos dolog), akkor elkönyvelték a gyereket csodagyereknek, foglalkoztak, foglalkoztattak vele abban az egy dologban nagyon sokat. A gyerek sikeres is lett (egy ideig biztosan) abban a dologban. Csakhogy közben másban lemaradt, mert nem maradt ideje arra, ami egy kisgyerek dolga: játszani, játszva megismerni a világot, megtanulni élni benne.

Ilyen esetben az előny tartósnak látszik ugyan, de más valaminek a kárára történik az előny fenntartása.

Azt hiszem, hogy a valódi a tehetség az, amikor a többi fejlődési terület sem látja kárát annak, hogy a gyerek egy területen messze megelőzi a korosztályát.

zellerlevél 2010.01.12. 13:53:17

És akkor még nem is beszéltünk a tehetségnek, mint az emberektől elkülönítő tulajdonságnak a szerepéről.

Nem véletlen, hogy az igazán nagy művészek magányosak, boldogtalanok. Érdekes módon a tudományos téren való boldogulás valahogy jobban összeegyeztethető a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokkal, illetve a lelki egyensúllyal.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.01.12. 14:09:49

@zellerlevél: Bachot "igazán nagy művésznek" tartjuk? (De amúgy: persze, lesz szó az érzelmi fejlődésről meg az emberi kapcsolatokról... Ez a poszt is úgy kezdődött, hogy egy cikknek volt szánva, aztán az anyag összerakása közben kiderült, hogy legalább 2-3 lesz belőle :-))
Igazából a legelső kommentedet a háztetőkről kéne hirdetni, és a szakemberek meg is teszik, csak...

türkiz 2010.01.12. 15:44:59

Évekkel ezelőtt a lányunk kapcsán felmerülő sok-sok kérdés megválaszolásában annyira egyedül éreztük magunkat a férjemmel...Ma már annyi maradt meg mindebből, hogy egyszerűen nem tudom átugrani az ilyen témájú cikkeket vagy ha meglátok egy ilyen témájú könyvet, azt nem tudom nem kézbe venni. Nagy rést próbál lefedni az, aki ebbe belevág... főleg idehaza.

@zellerlevél: A "tehetség" fogalma, mindaddig, amíg nem éltem meg belőle valamit a lányom kapcsán, ugyanilyen kéréseket és elutasítást szült bennem is. Mióta van a lányom ez a szó megtalálta a helyét, olyan magától értetődő, mint hogy valaki szőke vagy barna... Igazából nem hoz lázba.

zzzsuzsa 2010.01.23. 22:00:02

A poszt végén felsorolt "jelek" szerintem ma SOK kisgyereknél észrevehetők! Nagyon érdekes ez! Tíz évvel ezelőtti adatokat nem tudok, de kíváncsi lennék rájuk. Az biztos, hogy sokan mondják büszkén, hogy a fél évesül már áll!! (nem tudják, milyen nagy kár, hogy a kúszás-mászás kimaradt, vagy ha nem maradt ki, akkor párhuzamosan történik az állás "gyakorlásával") Hogy érthető legyek: Hihetetlen különbségek vannak generációk között. Van erről valami forrás, cikk, vagy tudsz erről valamit? Izgalmas lenne! A mi korosztályunk nem volt ilyen "felnőttes" . Nem tudom, hova vezet az, hogy a gyerekeket nem hagyjuk gyerekeknek lenni, hanem olyan teljesítményeket várunk el tőlük, amik 1-2-3 évvel idősebbektől lenne elvárható! A gyereknek az a feladata, hogy gyerek legyen. (Pál Feri:-)((és nem az, hogy kicsi idomított felnőtt!!))

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.01.24. 22:49:51

@zzzsuzsa: Még jön a sorozat többi darabja :-)

türkiz 2010.02.01. 15:14:23

@zzzsuzsa: Nagyon jó észrevételezések!!! Jók a kérdések! Ezek engem is érdekelnének! Igazat adok, szerintem is nagy a különbség (már) a generációk között is... Nem tudom, de szerintem, ez az őket érő ingerekkel lehet összefüggésben...

Tényleg úgy látod, hogy a gyerekeinket nem hagyjuk gyereknek lenni? Kutatások, felmérések szerint sokkal éretlenebb korosztályt indítunk a nagy Életbe, évről évre.
Hogy egy jól teljesítő gyerek már nem is gyerek, hanem csak valami kis koravénség? Azt hiszem, én is így gondoltam korábban, de nincs így! Nem feltétlenül kell, hogy így legyen! Egy tehetséges gyerek pusztán többet kíván az életnek egy szeletéből ahhoz, hogy maradéktalanul boldog legyen. Ha ez az éhsége csillapul, éppen olyan lesz, mint a többi gyerek. Éppen az okos gyerekekből képtelenség "idomított felnőttet" faragni.
@Felicitasz: Magam is örülnék a folytatásnak, és zsuzsa kérdései, kételyei jogosak; roppant jól képviselik mindazt, ami e kérdés körül kimondva, kimondatlan, de ott húzódik (nem felróható módon!) a fejekben. (Pl. hogy nem a szülő vár el, hozza akcióba a gyereket, hanem bizony épp fordítva: a tehetséges gyerek vár el túl sok mindent is a szülőtől, hogy sokszor az nem győzi, és míg a gyerek számára ez élvezet és szükséglet, addig éppen a szülő érzi azt, hogy túl nagy feladat ez a számára :) )

zzzsuzsa 2010.02.02. 11:23:47

@türkiz: Tökéletesen megértelek! Nekem is van egy "tehetséggyanús" gyerekem, és én is úgy érzem, hogy hatalmas elvárások vannak velem szemben, aminek én nemigazán tudok megfelelni. Ugyanakkor kicsit ellentmondva neked, azt gondolom, hogy mi szülők vagyunk azok, akik megpróbáljuk a gyerekeinkben megvalósítani mindazt, amit nem élhettünk át a saját gyerekkorunkban. - Korai fejlesztésre járatjuk, már bölcsődés korában angolra, (ez komoly, van ilyen!!), sőt az igazán "kreatív babák" már a mennyiségeket is felismerik. Ez azt jelenti, hogy a még járni nem tudó csecsemőknek fehér papírra felrajzolt nagy piros pöttyöket kell mutatni, és megnevezni a mennyiséget. Nem akarom folytatni a sort, mert pedagógusként te is biztos rengeteg ilyen "módszerről" hallottál. Szerintem ez az egyik ok, amiért "éretlenebb" korosztályt indítunk útnak. Hihetetlen sok az inger, az információ, amiből egy gyermek nem tud szelektálni, nem tud ennyi mindent feldolgozni. És ezek olyan elvárások vele szemben, amik nem az életkorának megfelelőek. Kimaradnak lépcsőfokok, illetve a szülő kimondatlanul is azt neveli bele a gyerekébe, hogy: "nem vagy jó kisbaba, ha "csak" kúszol/mászol, hanem akkor vagy nagyon jó és anyucinak akkor okozol nagy örömet, ha már a piros pöttyöket is megkülönbözteted, ha már félévesen felállsz.." Később, mikor már nagyobb lesz a kicsi,nem tudatosan persze, de megpróbál mindenáron az anyucikának megfelelni és olyan dolgokat csinálni amivel "kiérdemelheti" a szeretetét. Az ilyen kicsikből lesznek az éretlen felnőttek, akik függenek az anyucitól, meg sok mindentől.
A tehetség az tehetség. Ha van egy viszonylag jól működő család, KÖZÖSSÉG a háttérben, ahol lehet a gyereknek butáskodni kora hajnaltól késő estig, barátkozhat, játszhat, rajzolhat, mesét hallgathat, futkározhat, akkor mindegy is, hogy tehetség, vagy nem, az lehet majd, aminek lennie kell.
Más kérdés, hogy sokszor felmerül az a szülő részéről, hogy jó lenne inkább valahol a Holdon élni, vagy Afrika is szóba jöhet, vagy egy hajóra ülni és az óceán felé venni az irányt...

Callis 2010.02.11. 17:21:26

Én neveltem meglehetősen tehetséges kisgyereket (talán ANNYIRA nem volt tehetséges mint a poszt kétévese, de mindenki egyetértett - óvónők, ismerősök, távolabbi családtagok, szülők :) - hogy az átlagnál jóval tehetségesebb). És a posztban eddig (1-2. rész) leírtaknak kb megfelelően mentek a dolgok - az eredmény viszont megkérdőjelezhető lett.

A gyerek intellektuálisan elhúzott annak rendje-módja szerint (és semmi erőszakos fejlesztés!). Érzelmileg NEM LEHET elhúzni (mint mondják a pszichológusok, akikre végül szükség lett). Eredmény: a gyerek olyan problémákkal foglalkozott hat-nyolc éves korára, amiket érzelmileg nem tudott elhordozni (iraki háború, globális felmelegedés). Persze nem a szüleitől hallott ezekről, akik még tévét se néztek vele, de pl a buszon ezekre figyelt föl a vezetőüléstől kihallatszó rádióból meg efféle random és kivédhetetlen forrásokból, amikre más gyerekek egyszerűen oda se figyelnek.

Ami még rosszabb, mert elhúzott intellektuálisan és érdeklődésében, a kortársai már nem voltak igazi társak, szépen egyedül maradt. (Erre az iskola is felfigyelt, próbáltak neki nagyobbak között társaságot találni, de az is nehéz dió, ha ő a tökmag.) Ettől persze a szociális-érzelmi fejlődés csak lassul, és ördögi kör alakul ki.

Mindezt azért írom le, mert ma se tudom, mi lett volna hát a jó megoldás. Még mindig egyetértek azzal hogy mesterségesen visszafogni semmi értelme, egy "normális" tehetséges gyereket nem is lehet. De a megszaladás árát a miénk kőkeményen fizette meg. És ki gondolt erre már akkor, amikor az óvónénikből csak úgy áradt a dicséret meg a lelkendezés?...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.11. 18:46:20

@Callis: Kiváló felvetés, a szomszéd topikban válaszolok is.

ftk 2010.09.09. 14:34:44

Aztahúha, eddig meg voltam győződve arról, hogy tökéletesen átlagos, csak egy kicsit álmodozó gyerekem van *megbillent a világa*. Áhh, biztosan így is van.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.16. 20:37:41

@kriszi: És akár tényleg lehet is így :-) Ha pedig nem így van, akkor azt majd megtudod a gyerektől; és azt is közli majd az érdeklődésével, kívánságaival, hogy mire lenne szüksége.
Ma már könnyebb szülőnek lenni, mint akár csak 10-15 évvel ezelőtt is volt; nagyon sokféle segítséghez és információhoz hozzá lehet jutni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.17. 20:03:04

Nézze meg mindenki ezt:
www.youtube.com/watch?v=0REJ-lCGiKU&feature=player_embedded
Az egész felvétel fantasztikus, 3:20 után már teljesen egyértelműen látszik (ha valaki addigra nem vette volna észre), hogy a gyerek nem egyszerűen zenére csápol, hanem fejből tudja, hogy mi következik, a vége pedig egyszerűen frenetikus.

Nem, a következő Mozart szülei nem (sem) egy cikkből fogják megtudni, hogy a gyerek tehetséges. :-D

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.02.19. 22:46:28

Érdekes cikk Taylor Wilsonról, aki 17 évesen már atomfizikus, és ő a legfiatalabb aki valaha atomreaktort épített (de szerencsére nem a szülei garázsában ahogyan eredetileg tervezte):
www.popsci.com/science/article/2012-02/boy-who-played-fusion?page=all
süti beállítások módosítása