Ha terhes vagy, akkor még mielőtt a következő mondatig eljutnál, most azonnal tedd fel magadnak a kérdést, hogy biztosan akarsz-e erről a témáról olvasni. Én babavárós koromban is jól bírtam az efféle irodalmat; a tervezett otthonszülésem miatt egy ideig kifejezett céltudatossággal olvastam válogatott rémtörténeteket: a tragédia is a valóság része, és úgy gondoltam, jobb, ha tényleg tisztában vagyok ezzel. De nem vagyunk egyformák.

Ina May Gaskin például azt ajánlja, hogy hacsak nem tartozol az önmagát rendszeresen élveboncoló embertípusba (amelynek baj esetén a normális "hárítás és énvédés" helyett az ugyancsak normális, de valamivel ritkább "adatgyűjtés és részletes elemzés" a fő megküzdési mechanizmusa), terhesség alatt lehetőleg kerüld a gyásszal, problémákkal kapcsolatos irodalmat, és ha meg tudod oldani, akkor még a húzósabb szüléstörténeket is. Szóval, nem vagyunk egyformák. Ha terhes vagy, és nem akarsz szomorú témákat, akkor most olvass valami mást.

Egyébként pedig egyáltalán nem véletlen a "steril" címadás - adja meg nekem az ég, hogy soha ne kelljen személyes hangvételű posztot írnom egy magzat vagy újszülött kisbaba elvesztéséről.

Sokan tudjátok, hogy a netes működésem egyik fő színtere évekig az index Szülészet-nőgyógyászat fóruma volt (a párhuzamos beszélgetős topikon a mai napig is rendszeresen előfordulok). Jópár évvel ezelőtt egy este valaki azt kérdezte a topikgazda dr. Laufer Gábortól, hogy egy méhen belül ismeretlen okból elhalt 39 hetes magzat esetében miért kell megszülni a halott babát, miért nem lehet automatikusan császármetszést kérni.

Laufer doktor megadta a választ - az orvosok mindenütt főleg az anyát, meg a leendő későbbi terhességeket védik azzal, hogy a további kockázatokat elkerülendő inkább nem császároznak -, én viszont csak ültem a monitor előtt néma döbbenettel. Ez az esetleírás-kérdés volt az első tényleges, tudatosan átélt találkozásom a perinatális halálozási statisztikával. A pár sorban összefoglalt történet meghaladta az addigi világképemet, és rákényszerített, hogy megpróbáljam elképzelni az azóta is elképzelhetetlent; hogy mit érezhet az, aki ezen átmegy, és szentséges ég, vajon hogy lehet ezt kibírni.

Azóta már sok mindent olvastam a tárgyban, például Singer Magdolna munkáit (köztük a  Vendégbabák nevű, kifejezetten a perinatális gyásszal foglalkozó tanácsadó oldalát). Az angol szakirodalmi források közül a Claudia Panuthos - Catherine Romeo szerzőpáros Ended beginnings című könyvéből tanultam a legtöbbet. Ez a könyv tele van együttérzéssel, részvéttel, és gyakorlati tanácsokkal; az interjúkban idézett gyászoló szülők ugyanis ez utóbbiak hiányától szenvednek leginkább. Mások történetei segítenek abban, hogy rádöbbenjünk: nem vagyunk egyedül, és ami velünk történik, az rettenetes, de fel lehet belőle épülni, és túlélhető.

A kérdés az, hogy hogyan élhető túl.

Van egy magyar nyelvű oldal, tele együttérzéssel, részvéttel és gyakorlati tanácsokkal. A szerző, Artmüller Ágnes, maga is elveszített (és halottan megszült) egy kisfiút, és megrázó volt olvasni, amit anyamadár blogján a kezdetekről írt:

"A kórházi pszichológust azért küldték be hozzám, hogy segítsen nekem feldolgozni, hogy meghalt a kisfiam a szülés előtt. Erre bejön hozzám a kiscsaj, és édes mosollyal megkérdezi tőlem, hogy "Miben segíthetek?". Néztem rá, a fájdalomtól alig voltam magamnál, elsőre azt sem értettem, mit akar. Aztán rohadék voltam, mert megkérdeztem tőle, hogy "A feltámasztáshoz ért?", mire ő zavartan azt hebegte, hogy nem. Mondtam, hogy akkor köszi, semmiben. Kiment. Akkor képtelen voltam foglalkozni vele, de utólag nagyon felbosszantott, hogy ilyen hülye kérdéssel jön nekem. Honnan a bánatból tudhatnám, hogy miben segíthet? Soha azelőtt még nem halt meg gyerekem, nem tudtam, min megyek majd keresztül, nem tudtam, mi vár rám, honnan tudtam volna, miben kell majd segítség?"

Ez után állította össze a listát, amely valódi segítségül szolgálhat mindenkinek, aki szülés előtt, vagy közvetlenül utána, elveszített egy kisbabát. Kórházi teendők, fizikai és lelki felépülés, ünnepek, évfordulók, érzelmekkel való munka, mások reakcióinak kezelése, és végül, a saját történetén keresztül, egy gyönyörű üzenet és örömhír túlélésről, reményről, az ember testi és lelki erejéről.

Ha elvesztettél egy babát, és segítségre van szükséged, ezen az oldalon megtalálod. Ha ismersz valakit, aki elvesztett egy babát, és segítségre van szüksége, akkor küldd el neki az oldal linkjét.

Van válasz a kérdésre, hogy "hogyan tovább".