Felicitász blogja

Személyes élmények nyomán írom a posztot. Vannak nők - azt hiszem, ők a többség -, akik első eszmélésük óta  biztosak benne, hogy egyszer majd anyák akarnak lenni, és a gyerek utáni vágy olyan magától értetődő bennük, mint ahogyan ételre vágyunk amikor éhesek vagyunk, puha ágyra amikor fáradtak. Sokan közülük kifejezetten egy olyan  belső tapasztalatról beszéltek nekem, miszerint ebben a kérdésben "nincs mit eldönteni": az élet az úgy van, hogy először gyerekek vagyunk, aztán felnövünk és később nekünk is lesznek gyerekeink, mit lehet ezen annyit filozofálni. Én viszont már eleve azért tettem fel mindenkinek a kérdést, mert tervező lévén (csak ezt akkor még nem tudtam) bizony "filozofáltam", nem is keveset. Sokáig eléggé egyedül is éreztem magam a töprengésemmel. 26, 27, aztán 28 éves voltam, boldog felesége a tökjó fej férjemnek, és egyikünk sem akart gyereket. Nem úgy, hogy "egyáltalán nem" (az már egy döntés), hanem csak arról volt szó, hogy ha végülis lesz, akkor jó, ha meg nem, akkor úgy is jó, hát rengeteg szép és értelmes módon lehet másképp is teljes életet élni. Beszélgettünk, vártunk egymásra és a formálódó közös elhatározásra.

A fiatal házasokhoz intézett oly jellemző kérdésre, "na és tervezitek már a kisbabát?", általában azt feleltük, hogy "még nem". Ez többnyire elég volt a kérdezőnek, aztán ha valahol valakivel jobban elmélyült a beszélgetés, akkor elmondtuk, hogy igazából mi még nem döntöttünk. Erre három jellemző reakció valamelyike érkezett. Volt, aki meg se értette, illetve nem vette komolyan: "persze, még  nagyon fiatalok vagytok, de majd meggondoljátok magatokat". Volt, aki megértette a felvetést, azonnal el is képzelt minket gyermektelenekként, és elkomoruló arccal vagy azt válaszolta, hogy "később nagyon meg fogjátok bánni", vagy azt, hogy "de hát ez teljesen természetellenes / önző / elszomorító hozzáállás" - majd pedig értékrendtől és világnézettől függően hosszabb-rövidebb előadásban hivatkozott a saját példájára és gyermek utáni mély vágyának elsöprő erejére, a szaporodási ösztönre, fogyó nemzetünkre, napjaink őrült önmegvalósító kultuszára, a házasság Szent Ágoston-i értelmezésére és rendeltetésére, vagy éppen a mi feldolgozatlan pszichés problémáinkra. És persze volt, aki  megértette amit mondtunk, és  vagy azt felelte, hogy tőle ugyan nagyon idegen ez a gondolkodásmód, de érdekli és meséljünk még - vagy szinte azonnal ömleni kezdett belőle a szó, hogy igen, én is gondolkodtam (gondolkodom) ezen, de ugye hogy nem lehet erről normálisan beszélni, mert vagy könnyed legyintés, vagy aggódó jóakarói lelkifröccs jön válaszul, míg végül tényleg elhiszed, hogy tök egyedül vagy a kétségeiddel és talán csakugyan nem is vagy teljesen normális.

Ismerős az élmény?

Kezdem azzal, hogy nem vagy egyedül, sőt. Terhesség alatt másképp működik az immunrendszerünk és könnyebben megfázunk, de néha még megfázni se kell.  A megnövekedett ösztrogénszint hatással van a nyálkatermelődésre, és néha egyszerűen a terhesség az "oka" a náthaszerű orrfolyás-orrdugulásnak. 

Szóval, száraz a szád, nem kapsz levegőt, nem tudsz aludni, köhögsz, könnyezel, nyomorultul érzed magad. Vigasztalásul kezdem azzal, hogy akármilyen rossz neked, a baba egészségéért nem kell aggódnod (feltéve persze, hogy nincs magas lázad, de akkor meg az már nem "nátha", vagyis futás orvoshoz). Azt viszont nagyon okosan teszed, ha nem szeded be gondolkodás nélkül az első recept nélkül kapható gyógyszert, ami az utadba kerül. Továbbá, lehet, hogy még gyógyszerek nélkül is meg tudod úszni a dolgot.

A cikket másodközlésre átvette a Bezzeganya portál.

A fiam érkezését több évnyi gondolkodás előzte meg. Rengeteg töprengés azon, hogy legyen-e nekünk egyáltalán gyerekünk, és ha igen, akkor mikor, hogy az mindenkinek jó legyen -  a gyereknek is, meg nekünk kettőnknek is, a kapcsolatunknak, amely igazából gyerek nélkül is teljesnek és egy életen át vállalhatónak tűnt. Sokat olvastam akkoriban arról, hogy nem véletlen a hezitálásunk: a gyerekvállalás kérdése általában a legnagyobb  meghozandó döntés a párkapcsolatban, olyan döntés, amelyet utólag már nem lehet megváltoztatni és évtizedekre ható következményekkel jár. Hát ez igazán nagyszerű és biztató. Az ember szeretne "jól" dönteni, de még ez is félig értelmetlen felvetés, mert nem csak a döntésen múlik. Más szóval, megbeszélhetünk mi a férjemmel akármit, az utolsó szó a természeté - és ha aztán mégis összejön, vagy épp nem jön össze, vagy nem akkor, vagy nem úgy, hát az is az én életem (a mi életünk, a mi házasságunk). És még így is lehet jó.

Vannak, akik már esküvő előtt lejátsszák a mi hosszú vívódásunkat és megegyeznek, hogy hány gyereket szeretnének és milyen korkülönbséggel. Egy ilyen házaspártól tanultam meg, hogy ez csak akkor megy, ha a tervedre úgy nézel, mint viszonyítási pontra, de közben nagyon észben tartod, hogy "Isten végez". Munkahelyváltás, költözés, váratlanul segítségre szoruló szülők vagy családtagok gyorsan módosíthatják a véglegesnek tűnő megállapodásotokat, és nem érdemes tönkremenni abban, hogy csakazértis behajtjuk magunkon és egymáson az összes korábbi célkitűzést. Ha belegondolsz, hogy a párkapcsolati döntéseinket mindkét fél saját külön életének összes,  előre nem látható eseménye  is befolyásolja, hát az a csoda, hogy egyáltalán vannak olyan pillanatok, amelyek mind a férfi, mind a nő, mind a házasságuk szempontjából alkalmasnak tűnnek a gyerekvállalásra.

Tényleg ráklikkeltél erre a kérdésre? Akkor, úgy látszik, még nem hallottad eleget. :-) Nekem öt év házasság után lett gyerekem, és ezúton köszönöm családomnak és barátaimnak (mint egy Oscar-átadáson...), hogy megkíméltek ettől az őrülettől. De nem mindenki ilyen szerencsés. Rosszabb esetben évek óta próbálkoztok, de ezt nem szeretnéd mindenki orrára kötni, viszont lassanként  eljutsz oda, hogy aki ezt még egyszer megkérdezi, annak behúzol egyet. Jobb esetben meg "csak" arról van szó, hogy most még nem érzitek úgy, hogy itt az ideje, tehát századszor is mosolyt erőltetsz az arcodra és udvariasan kifejted a kedves mamának, nagybácsinak, sógornőnek és kollégának, hogy neeem, még nem (és egyébként meg mi köze hozzá).

Pedig valószínűleg "tervezitek", csak nem úgy, ahogy az érdeklődő gondolja. Előbb-utóbb minden pár eljut oda, hogy a gyerektéma szóba kerül, és ma már nem úgy van, mint ahogy Szabó Magda a Régimódi történetben leírta: "hogy mi történt Wilhelms Emil és Bartók Ilona között, ami következtében Nóra, Pali és Ilike világra jött, nem kérdezte és nem magyarázta senki, egyszer csak itt voltak, Isten küldte őket, itt szoktak a csecsemők lenni hirtelen, ha az emberek házasságot kötnek". Hát ma már kérdezünk, gyerekkorunktól kezdve, és a felnőttek - jó esetben a minden fontos kérdésben kéznél levő szüleink - magyaráznak is, jól-rosszul, habogva vagy természetesen, néha fellélegezve persze, amikor a téma abbamarad, a többi információt már majdcsak összeszedi az a gyerek máshonnan. Akárhogy is, mostanában már mifelénk senki nem úgy megy a saját esküvőjére, hogy fogalma sincs, hogyan lesz belőle szülő.

De tényleg elég ezzel tisztában lenni? Joanne Baum családterapeuta több cikkében is megemlíti, hogy a kliensei meglepődnek, amikor azt hallják tőle, hogy nem úgy válunk szülővé, hogy a petesejt meg a spermium találkoznak és kilenc hónap múlva megérkezik a kisbaba. Ez is kell, de szülőkké formálódásunk jó esetben már akkor megkezdődik, amikor a egy közös gyermekről valamelyikünk először beszélni kezd. Nem elsősorban arra gondolok persze, amikor két szerelmes kamasz a tóparton andalogva arról beszél, hogy elsőszülött kislányuknak biztosan gyönyörű kék szeme lesz, hanem arra, amikor két szerelmes felnőtt egyszercsak elkezdi "tervezgetni a kisbabát". Ezt a tervezést érdemes komolyan venni.

Ez itt egy kétértelmű cím. Ha kicsit belegondolsz, minden fogamzóképes korú nőre igaz, hogy "akár jöhetne is a baba", egy teherbe eséshez elég egy egyéjszakás kaland (főleg ha épp nem akarnál gyereket). De mire felfedezed, hogy terhes vagy, esetleg már eldőlt, hogy a kisbaba gerincével minden rendben lesz-e vagy nem. Utólag pedig már nem sokat tehetsz magatokért.

1976-ban írták le először brit kutatók, hogy a nyitott hátgerinccel és más velőcsőzáródási rendellenességekkel születő kisbabák anyukáinak vérében  alacsony folsavszintet mutattak ki. Az érintett nők orvosi előírásra folsavat kezdtek el szedni, és további terhességeikben hetven százalékkal csökkent a rendellenesség újabb előfordulásának valószínűsége. Tizenöt évvel később egy magyar kutatócsoport (Czeizel Endre és társai) munkája volt az első olyan ellenőrzött vizsgálat, amelyből kiderült, hogy ha már az első terhesség előtt megfelelő az anyai vérben a folsav szintje, akkor a velőcsőzáródási rendellenességek elkerülhetők. Sőt, a  kétezer fős kísérleti csoportban a többi gyakori újszülöttkori rendellenesség előfordulási aránya is alacsonyabb volt, mint a szintén kétezer fős kontrollcsoportban. Az eredményt 1992-ben publikálták. 1993-ban az Amerikai Közegészségügyi Hivatal (US Public Health Service) erre a kutatásra hivatkozva tette közzé az ajánlást, miszerint minden fogamzóképes korú nőnek naponta 400 mikrogramm folsavat kell magához vennie. Ha bármikor teherbe esnél, ez az a mennyiség, amellyel a magzatot már meg tudod védeni a fejlődési rendellenességtől, továbbá egy 2000-ben publikált holland tanulmány szerint a megfelelő folsavbevitel jelentősen csökkenti a korai vetélés esélyét is. Más szóval, a folsav az a csodaszer, amivel már akkor szuperanya lehetsz, amikor még esetleg nem is tudod, hogy babát vársz ;-)

Kisbabát szeretnél, egészséges kisbabát. Akkor még mielőtt teherbe esnél, azt ajánlom (sok tanácsadó mögé felsorakozva), hogy menj el orvoshoz, végeztesd el a régóta esedékes felülvizsgálatokat - akár cukorbeteg vagy, akár vérszegény, akár hátad fáj már néhány hete, amit csak lehet, nézess meg vagy kezeltess ki terhesség előtt. Ha egyszer már babát vársz, egy sor dologgal nem lehet többé mit kezdeni, akármennyire szenvedsz is miattuk (a gyógyszerek nagy százalékát nem szedheted, nincs röntgen, egy csomó vizsgálat és kezelés egyszerűen nem opció terhesen). A gyerek születése után meg  lesz más programod, mint hogy orvoshoz mászkálj. Tömesd be a lyukas fogaidat, ess túl a rettegett gyökérkezelésen, menj el rákszűrésre.

Magyarországon a terhességek fele nem tervezett, és még a tervezett terhességek többségét sem előzi meg semmilyen orvosi vizsgálat vagy életmód-tanácsadás. Ez elég nagy baj, mert végül az újszülöttek 3-5 százaléka születik valamilyen rendellenességgel (minden 25. kisbaba!), annak ellenére, hogy a rendellenességek nagy része megelőzhető lenne.

Készülj fel a terhességre. Kilenc hónapig hurcolászni a pocakodat nagy fizikai terhelés lesz, aztán hosszú hónapokon át 24 órás szolgálatban lenni egy bébi mellett még nagyobb fizikai terhelés. Ha az ajánlásoknak megfelelően legalább 6 hónapig szoptatni is szeretnél, akkor jobb ha most rájössz, hogy a fogantatástól számított 15 hónapig az a gyerek belőled fog növekedni, vagyis téged fog enni: a kalóriáidat, a kalciumodat, a vasadat, a vitaminodat, a testedből kinyerhető zsírt és fehérjét. Amikor először gondoltál rá, hogy egyszer majd lesz gyereked, akkor te is nyilván eldöntötted, hogy szeretnél majd neki "mindent" megadni, ami csak erődből telik - hát kezdd azzal, hogy adsz neki egy erős, egészséges anyát. Ezzel persze megadsz minden fizikai feltételt ahhoz is, hogy a babád erős, egészséges újszülöttként láthassa meg aztán a napvilágot.

Tudom, az az első kérdésetek, hogy mi a frász az a kolin. Talán visszarémlik a gimis biológiaóráról - ha odafigyeltél -, amikor az ingerületátvivőket (neurotranszmitterek) tanultuk, hogy dopamin, noradrenalin, gamma-amino-vajsav, meg acetilkolin. Na, az acetilkolin második fele a kolin. :-) A természetben többek között mint a lecitin nevű anyag egyik összetevője fordul elő, például a szójában (szójalecitin), tojássárgájában, karfiolban, napraforgómagban, földimogyoróban. Kis mennyiségben a saját testünkben (a májban) is termelődik.

A Stanford University orvosi karán nemrég befejezett kutatás szerint ha az anyai vérben túl alacsony a kolin szintje, akkor ez veszélyt jelent a fejlődő magzat agy- és gerincfejlődésére, nagyobb az esély a velőcsőzáródási rendellenességek kialakulására. A kutatók 180 ezer állapotos kaliforniai nő vérmintáját vizsgálták, két ilyen rendellenesség jeleit keresve (az egyik a spina bifida, vagyis a nyitott hátgerinc, a másik az élettel összeegyeztethetetlen anencephalia, vagyis agyvelő- és koponyahiány). A kutatásokat főleg az motiválja, hogy az elmúlt évtizedekben, amióta a fejlett országokban folsavval dúsítják a lisztet és más élelmiszereket, radikálisan kevesebbszer fordul elő velőcsőzáródási rendellenesség, de az esetek száma még mindig nem nulla - Kalifornia államban pl. évente ötszáz -, vagyis még van mit dolgozni a problémán. A megelőzés különösen fontos lenne, mert a velőcső a terhesség első négy-hat hetében(!) formálódik, a felső feléből alakul majd ki az agy, az alsó feléből a gerincvelő. Ha a velőcső bármelyik oldalon nem záródik le megfelelően, fejlődési rendellenesség lesz a végeredmény. Ez a súlyos kérdés tehát, hogy a babával "minden rendben van-e", már akkor eldől, amikor a nő sokszor még nem is tudja, hogy egyáltalán gyermeket vár.

Babát szeretnénk, most azonnal! Megvárjuk tehát a következő ciklust, középidőben együtt vagyunk, és két héttel később már csak a biztonság kedvéért kell egy terhességi teszt, hiszen addigra az ember lánya már százféle egyéb jelből is érzi, hogy babát vár.

Létezik egyáltalán ilyen?

Igen, létezik. Furcsa dolog ez a gyermekáldás - van, aki több évnyi odafigyelés után életében egyszer meggondolatlanul viselkedik egy bulin, és azonnal terhes lesz, mások hat-nyolc év házasságot töltenek próbálkozással, mire a várva várt baba megérkezik, és vannak, akik egyszercsak úgy döntenek, hogy "most már itt az ideje", és azonnal kapnak is egy kisbabát.

Ehhez kell szerencse is persze. 

... avagy nekem valók-e egyáltalán a természetes fogamzásszabályzó módszerek?

A régi mondás szerint a nők két dologért hajlandók bármire: azért, hogy legyen gyermekük, meg azért, hogy ne. Vannak életszakaszaink, amikor el se tudjuk képzelni a gyerekvállalást, és milyen jó lenne ehhez egy hibaszázalék nélküli fogamzásgátló módszer, de sajnos még a legjobb tabletta sem az. Aztán eljön az idő, amikor pedig kisbabát szeretnénk, most azonnal, de legeslegkésőbb egy-két hónap múlva, és akkor rájövünk, hogy sajnos erre sincs 100%-os módszer, még a legjobban időzített együttlét sem az.

Kényelmes, mellékhatások nélküli, tuti biztosan működő fogamzásgátlás kellene, amelynek elhagyása után a következő ciklusban, "ahogyan terveztük is", rögtön megfogan a kisbabánk. De ilyen nincs.

A családtervező (fogamzásgátló, terhesség-késleltető, kinek mi tetszik) módszerek mindegyike egy kompromisszumos megoldás. A "melyiket válasszuk" (óvszer? tabletta? hüvelygyűrű? spirál? injekció? elkötés? naptár? tüneti-hőmérőzéses módszer?) töprengésünkben előbb-utóbb eljutunk a felismerésig, hogy bizonyos szempontból mindenféle szexuális élet, ha tetszik, ha nem, családtervezés is egyben, családtervezni pedig komoly dolog és minden módszer csak "valamit valamiért" elven működik. Mindenki tegye tehát mérlegre, hogy mik a prioritásai: kényelem, a pillanatnak élés lehetősége, a mellékhatások elkerülése, az anyagi ráfordítás minimalizálása, időráfordítás minimalizálása, hibaszázalék leszorítása, szexuális fertőzések elkerülése, a ciklussal összefüggő testi tünetek eliminálása, saját kontrollhelyzetem feltétlen fenntartása, meg még ezer efféle. Minden gyógyszerreklámban is benne van, hogy tájékozódjunk a kockázatokról és mellékhatásokról... :-)

Aki kényelmes módszert szeretne és számára a spontaneitás fogalma azt jelenti, hogy bármikor szexelhet, amikor kedve van, az feledkezzen el a természetes módszerekről. Aki irtózik a tablettától és az árától meg a mellékhatásaitól, annak valami más áldozatot kell vállalnia, de áldozat nélkül nem megy.

A természetes módszerek lényege, hogy használóik a női szervezet jelzéseire támaszkodva következtetnek a menstruációs ciklus termékeny, illetve terméketlen napjaira. Az ismeret aztán felhasználható a teherbe esés elkerülésére - ilyenkor a termékeny napokon a pár vagy teljesen tartózkodik a szexuális együttléttől, vagy valamilyen mechanikus (barrier) módszert, pl. óvszert használ -, de alkalmas a fogantatás esélyének megnövelésére is - ilyenkor kifejezetten a termékeny napokra időzítik az együttléteket.

A természetes módszerek közül a legjobb az amerikai Kippley házaspár által kifejlesztett, úgynevezett tüneti-hőmérőzéses (TH, illetve STM) módszer, amely megfelelően alkalmazva akár ugyanolyan hatékony is lehet, mint a tabletták. Sokak szerint a tüneti-hőmérőzéses módszer "nem az átlagemberek módszere", bár akik használják, azok mind átlagemberek. (Legtöbbjük a következő három fő típus valamelyike vagy kombinációja: környezettudatos "zöld", katolikus, vagy van valamilyen egészségügyi problémája és amiatt keres alternatív megoldásokat.) Átlagember és átlagember között csak az a különbség, hogy ki melyik prioritását áldozza be melyik másik prioritásáért.

Általánosságban elmondható, hogy azoknak a pároknak ajánlott ez a megoldás, akik nem akarnak hormonális fogamzásgátlókat használni, akik elkötelezettek és motiváltak a módszer megfelelő használatára és hajlandók rászánni az időt a megtanulására, illetve akik vallási, kulturális vagy bármilyen más okból elutasítják az egyéb fogamzásszabályozó módszereket.

Súlyosan megbetegedett a varga és elment az orvoshoz. Az orvos igyekezett segíteni, de a varga állapota csak rosszabbodott, az orvos mindent megpróbált, de úgy tűnt, semmi nem segít. Megmondta őszintén a cipésznek, hogy eddig tartott a tudománya, itt már csak a halált lehet várni. Menjen haza a cipész, végrendelkezzen, közölje utolsó kívánságait, találkozzék még egyszer a családjával és barátaival. A cipész haza is ment, utolsó vacsorára kért a feleségétől egy nagy tál fűszeres babot. Másnap reggelre pedig, csodák csodája, kutya baja sem volt. Az orvos nagyon meglepődött, de mindenesetre beírta a tudós könyvébe, hogy ekkor és ekkor a cipésznek ilyen és ilyen baja volt, és semmi sem segített, de egy nagy tál fűszeres bab meggyógyította.

Nem sokkal később nagyon beteg lett a szabó, és az orvos hiába próbált meg mindent, a szabó egyre rosszabbul volt, annyira, hogy már mutatkoztak a jelek, amelyek a halál közeledtét szokták megelőzni. Ekkor az orvos azt mondta a szabónak: eddig tartott az emberi tudás, de még valamit meg lehet próbálni. A cipésznek egyszer hasonló baja volt, és egy nagy tál fűszeres bab meggyógyította.
A szabó haza is ment a családjához és barátaihoz, megevett egy tál fűszeres babot, de sajnos másnap reggelre csakugyan meghalt.

Az orvos pedig kinyitotta a tudós könyvet, és följegyezte magánk, hogy "Ami jó a cipésznek, nem jó a szabónak."

Ilyesmikről akarok írni: mindenről, ami nekem jó, és akkor hátha neked is jó lesz - vagy éppen nem lesz jó, de már azzal is okosabbak vagyunk, ha rájövünk, hogy mi nem jó nekünk. Ha már ismersz, akkor különböző fórumok gyógynövényes meg szülészet-nőgyógyászat topikjairól ismersz, ott osztom az észt amikor ráérek, egészségről, szülészetről és nőgyógyászatról, gyógynövényekről. Itt a blogban is ezt akarom csinálni, kicsit rendszerezettebben, feldolgozva az elmúlt tíz évben olvasott könyvtárnyi szakirodalmat, meg az indexes és egyéb tapasztalataimat is. És persze írok majd úgy általában szülőkről és gyerekekről, arról az élményemről, hogy ami nehéz, az sokszor nem is a gyerekekről, hanem a szülő kis mókuskerekéről szól, főleg a szorongásról, hogy valamit elront. Folyamatos megfelelési kényszer alatt állnak a szülők, és emiatt azok is kevesebbet hallgatnak a józan paraszti eszükre, akik pedig megtehetnék. Ha csak ebben tudok segíteni, már megérte.