Felicitász blogja

Amikor a fiam féléves lett - és megint  napfényes meleg volt és kényelmesen lehetett közlekedni -, egy nap megsütöttem két rúd almás német rétest, vettem az európai élelmiszerboltban egy csomó finom édességet, és bementem gyerekestül a kórházba köszönetet mondani. (Előtte felhívtam őket telefonon, hogy ezt egyáltalán szabad-e, illetve bevihetek-e házi süteményt, bevihetek-e egy féléves babát stb. Hogyne, mondta lelkesen a vonal másik végén az ügyeletes nővér. Nem én vagyok az egyetlen, akinek ez eszébe jutott: néhány havonta kapnak egy efféle látogatást, és olyankor ez a nap fénypontja. Minden párnapos újszülöttet úgy engednek haza a szüleivel, hogy jó eséllyel soha többé nem láthatják, és mindig boldogok, amikor valaki visszamegy és megmutatja nekik a párhónapost, az egyévest.) Nagyon örültek nekünk.

Máig is boldogan idézem fel a kórházi emlékeimet. Sok mindent annak ellenére se hittünk el teljesen, hogy mi magunk éltük át, úgyhogy amikor 2007 telén az első kórházas leveleket küldtem a barátaimnak, tréfásan megesküdtem a bevezetőben, hogy az igazat és csakis az igazat, a színtiszta igazat...

De először is néhány részlet a kórházi körülményekről.

Vannak, akik csupa szép emlékkel gondolnak a szülésükre, és minden fájdalmat elfelejtettek, amikor átölelhették a kisbabájukat. Mások nem ilyen mázlisták és még évekig emlékeznek a kínlódásra amin keresztülmentek, esetleg elhatározzák, hogy nem vállalnak több gyereket, vagy ha mégis, akkor a következő szülésüknél a kórházba érkezés pillanatában kérik az epidurális érzéstelenítést.

A szülési fájdalom mértéke, időtartama, hatása nagyon-nagyon különböző lehet,  a reakciónkat pedig a genetikánkon kívül a személyes múltunk is befolyásolja. Ezért ami fájdalomcsillapítás elég az egyikünknek, édeskevés lehet a másikunknak. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy gyógyszeres fájdalomcsillapításra nem az  epidurális érzéstelenítés az egyetlen megoldás (majd erről is írok később), illetve hogy léteznek természetes (gyógyszermentes) módszerek a borogatáson, masszázson, akupunktúrán és vízben vajúdáson kívül is.

Az egyik ilyen gyógyszermentes metódus az elektrostimuláció.

Egyszer majd írok egy külön posztot a szülési terv lélektanáról. Mindannyian problémamentes és háborítatlan szülést képzelünk el, de az erről szóló szülési terv első körben nem terv, hanem vágyfantázia. A szülési terv valójában maximum egy "B" (C, D...) terv arról, hogy mit akarunk tenni, ha a vágyfantáziánkat keresztülhúzza a valóság.

A bábám szerint ideális esetben értelmetlen dolog szülési tervet írni: ha minden rendben, akkor úgyse piszkál bele senki semmibe, ha pedig nincs minden rendben, akkor úgyis lehetetlen volna előre eldönteni, hogy mire lesz szükség. Meg kell tehát bízni először is az élettani folyamatban, amely az esetek 70-80%-ában mindenféle külső segítség nélkül, magától is gond nélkül lezajlik - ezek után pedig meg kell bízni a segítőkben és a segítők véleményében. Bizalom nélkül nem megy, akkor sem, ha minden döntés közös döntés. 

A szülés egy tervezhetetlen folyamat, amelynek elsődleges célja az, hogy a végén legyen egy testileg és lelkileg minél egészségesebb anya-baba páros, minél kevesebb veszteséggel. Néha meg lehet úszni a dolgot veszteség (problémák, szükségessé váló beavatkozások, fizikai sérülés, pszichés trauma) nélkül, de senkinek ne legyenek illúziói,  a dolog nem a hibátlan tervezésen múlik.

Október 6-án szombaton reggel 9-kor Leigh várt minket a kórházban. A szülészeten a nővérasztalnál csak a biztosítási kártyámra és a születési dátumomra voltak kíváncsiak, és tudták, ki vagyok. Aláírtam a papírt a kórházi felvételemről és hogy hozzájárulok, hogy mostantól az előregisztráció során összegyűjtött személyes adatokhoz és egészségügyi információkhoz az engem kezelő személyzet szabadon hozzáférhet. Innentől a gépezet része voltam - világos volt, hogy van valami probléma; még nem tudjuk, mi az, mert a baba rendben van és én is, nagy kérdőjeles rejtély, hogy miért nem indult meg a szülés, remélhetőleg majd lesz a kérdésre válasz, és egyelőre tesszük, amit lehet.

Ezek a posztok alapvetően a kanadai (ontariói) szülészeti gyakorlatról szólnak, de persze ez mégiscsak egy szüléstörténet is, tehát szükségszerűen szubjektív. Sok minden tehát főleg rólam szól, és csak ezen keresztül arról, hogy mennyire szuper volt az ellátás: a döntések, cselekvések nagyon személyesek, és egy sor dolgot lehetett volna másképpen is csinálni - egyben ez az az ok, ami miatt a szülészeti rendszer annyira tetszett nekem: csaknem minden helyzetben tényleg fennállt a választás lehetősége.

A szakmai protokollok (nem csak a bábáké: az itt belinkelt anyagot az amerikai orvosi kamara tette közzé) szerint minden tájékozott döntéshez (informed choice, illetve informed consent) négy szempont mérlegelése szükséges.

Ma (vagyis egész pontosan május 22-én) van a Pacman 30. születésnapja.

Kb. tízéves korom óta az egyik kedvenc agypihentetőm. Most már neten is lehet játszani, és a Google nyitóoldalán egy ünnepi verzió is kipróbálható.

És igen, a szülés előtti hetekben jót tett minden este egy negyedóra, sőt, a párhetes gyerek mellett is jutalom volt a nap végén.

Egy otthonszülésnek szükséges, de nem elégséges feltétele az, hogy valaki otthon akar szülni. Az otthonszülés szándéka fennállhat már a terhesség első percétől kezdve, de "tervezett otthonszülésről" csak a 37. hét után lehet beszélni: az csak a terhesség legvégén dől el, hogy a baba nem lesz koraszülött, illetve hogy nincs-e olyan körülmény (harántfekvés, magas vérnyomás stb.), ami eleve kizárja az otthonszülést.

Kb. öt és fél hetes terhes voltam, amikor megjelentem az egyetemen az orvosi rendelőben, hogy szerintem babát várok, hogyan tovább. Bemondásra nem hitték el, csináltak ők is tesztet, aztán gratuláltak és mondták, hogy a szokásos életmódtanácsokon kívül - folsav, lecitintartalmú ételek, odafigyelés - a 12. hétig további teendő nincs (!), csak majd jelentkezzem be valahová terhesgondozásra. Ha van nőgyógyászom, akkor mehetek őhozzá, ha nincs, akkor ők innen az egészségközpontból szívesen továbbküldenek az egyetemi klinikára és akkor oda járhatok az orvosokhoz ellenőrzésre, vagy pedig mehetek a bábákhoz: Hamiltonban több független praxis is van, és a kórházakkal együttműködve dolgoznak.
 

Kanadában nincs állami egészségügyi ellátás, csak államilag szabályozott egészségügyi ellátás. A központi kormány adja a pénzt, és egy törvény keretében (Canada Health Act) megmondja, mit kell megcsinálni: minden kanadai lakosnak (nem csak állampolgárnak) hozzáférése kell hogy legyen a számára szükséges egészségügyi ellátáshoz. A feladat megoldása - a biztosítási csomagok összeállítása és az ellátás megszervezése, az intézmények és szolgáltatások menedzselése, fenntartása - pedig tartományi hatáskör. 

Ez a sorozat egy hosszú mese-meskete lesz babavárásról, terhesgondozásról, és a saját terhességem és szülésem történetével párhuzamosan a kanadai egészségügyről.

Ma van a szülésznők és bábák nemzetközi napja. Az egyre növekvő születésszám, az egyre  nagyobb orvoshiány miatt a világnak a több szülésznőre és szakképzett bábára volna szüksége, mint eddig bármikor.

A fejlett államokban egyre inkább követelménnyé válik, hogy a színvonalas egészségügyi ellátás legyen mindenki számára elérhető. Ez rengeteg pénzbe kerül: az orvosképzés drága, a műszerek drágák, a gyógyszerek drágák, a kórházak fenntartása drága. Egy fillért sem lehet elpazarolni.

A családtervezési tanácsadáshoz, terhesgondozáshoz, szülészeti és gyermekágyi ellátáshoz nincs mindenkinek szüksége orvosra, nincs mindenkinek végig orvosra szüksége. Ha egy csomó egészséges ember megtehetné, hogy alternatív ellátást választ - mondjuk egy független bábapraxist, amelynek bábáival aztán szülhetne akár kórházban, akár otthon -, azzal az orvosok terhe is csökkenne; az orvosi segítségre tényleg rászorulókra több idő jutna, az egészségesek rutinellátása pedig sokkal kevesebbe kerülne.

A differenciált ellátás költséghatékony. Azt pedig tudjuk, hogy a választás egyébként is alkotmányos alapjog, és Magyarországon csak a törvényi szabályozás hiányzik ahhoz, hogy ezt a jogot legálisan gyakorolni lehessen.

Shannon Norberg, a kanadai British Columbia tartomány bábaszövetségének elnöke szerint a szülésznők és bábák nemzetközi napja egy ünnepnap, amely alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk, mit kell még megtennünk azért, hogy világszerte minden nőnek osztályrészéül jusson az a terhesgondozási és szülészeti ellátás, amely Kanadában elérhető.

Magyarországon az ehhez szükséges következő lépés a bábai modell legalizálása lenne: egy törvényi szabályozás, amely lehetőséget adna az érdemi munkára, a szakmai párbeszédre és a kórházi szülészeti ellátás további javítására is.

Ezt a petíciót érdemes figyelmesen elolvasni és aláírni, természetesen csak annak, aki egyetért vele.

Szabad szülést Magyarországon - Free birth choices in Hungary