Kb. öt és fél hetes terhes voltam, amikor megjelentem az egyetemen az orvosi rendelőben, hogy szerintem babát várok, hogyan tovább. Bemondásra nem hitték el, csináltak ők is tesztet, aztán gratuláltak és mondták, hogy a szokásos életmódtanácsokon kívül - folsav, lecitintartalmú ételek, odafigyelés - a 12. hétig további teendő nincs (!), csak majd jelentkezzem be valahová terhesgondozásra. Ha van nőgyógyászom, akkor mehetek őhozzá, ha nincs, akkor ők innen az egészségközpontból szívesen továbbküldenek az egyetemi klinikára és akkor oda járhatok az orvosokhoz ellenőrzésre, vagy pedig mehetek a bábákhoz: Hamiltonban több független praxis is van, és a kórházakkal együttműködve dolgoznak.
 

Megkérdeztem a doktornőt, hogy szerinte mit válasszak, és azt felelte, hogy ő a helyemben a bábákhoz menne. Elég meglepő volt, hogy pont egy orvos ajánlja a "konkurenciát", szóvá is tettem, de nevetett és azt mondta, hogy az orvosi ellátás egy profi futószalag, ami problémák megoldására van kitalálva, és ha cukorbeteg lennék vagy 45 éves, akkor tényleg az egyetemi klinikán lennék jobb kezekben. Nekem viszont csak néhány rutinvizsgálat kell, és a többi időt felhasználhatom arra, hogy személyes törődést kapjak, rengeteg tanáccsal és beszélgetéssel, és ahhoz a bábák jobban értenek és több idejük is van rá. Ha később kiderül, hogy hármasikreket várok vagy adódik valami komoly probléma, akor úgyis visszaküldenek orvosi praxisba, de ha minden rendben van, akkor higgyem el, hogy a bábák jobbak.

Végül az egész terhességem alatt nem látott orvos - problémamentes terhességek kíséréséhez túl drága a nőgyógyászok tudása és munkaideje.

Másnap bejelentkeztem az egyik bábaközpontba terhesgondozásra. A 11. hét első napjára adtak időpontot, addig pedig egyek rendesen, pihenjek, vigyázzak magamra. Kaptam egy sürgősségi telefonszámot, hogy ha vérezni kezdek vagy bármilyen probléma van, akkor ezt hívjam és azonnal ellátnak, de ha nincs semmi gond, akkor legjobb nem hozzápiszkálni semmihez. A későbbiekben is ez volt a hozzáállásuk: amivel minden rendben, azt hagyjuk békén.

A bábaközpontba jártam vizsgálatokra, eleinte havonta, aztán kéthetente, végül hetente, a protokoll nagyjából ugyanaz, mint otthon Magyarországon, csak a kivitelezés más: nincs védőnő-háziorvos-nőgyógyász háromszög. Mindent a bábák csinálnak, a külön szűrésekre ők utalnak be a kórházba, a szakvéleményt onnan ők kapják vissza, a terhesgondozás  tényleges színhelye a bábaközpont, és csak az.

A rutin laborvizsgálatot magunknak csináltuk ellenőrzés előtt: a mosdóban volt papírpohár és indikátorcsík, az elszíneződő kockák mellé rajzolt skálával: nem kell hozzá nagy ész (orvosi diploma meg főleg nem), hogy lássam, cukorra és proteinre negatív-e ez a vizelet vagy sem. Aztán leültem a váróban, és kb. az időpontomban jött a bábám értem. Soha nem kellett 20 percnél többet várni, de egy ilyen praxisban sok váratlan esemény zajlik. Többször megtörtént, hogy telefonon lemondtak egy néhány óra múlva esedékes időpontot és áttették másnapra, mert a bábám éppen egy másik kliense szülésénél volt jelen, és ha szülés van, akkor az mindent visz - és ha másfél napig ott kell lennie, akkor másfél napig ott van.
Volt egy "fő bábám", egy második bábám és két plusz bábám. A kilenc hónap alatt mind a négyükkel volt legalább egy időpontom, mert ha épp a fő bábám havi egy szabad hétvégéjén szültem volna, akkor a második ember meg az egyik plusz jön a szüléshez, és ha valakit közben elütne az autó, akkor meg legyen még egy ember, aki szintén ismer személyesen és legalább egyszer látta a papírjaimat is. A bábáimat nem én választottam, hanem a praxis osztott be a konkrét személyekhez (aszerint, hogy mikorra vagyok kiírva és az illetőnek hány másik kliense fog abban az időszakban szülni). Ha valakivel nagyon nem lettünk volna rokonszenvesek egymásnak, akkor persze lehetséges a csere, vagy ha már szültem volna egy gyereket valakinél és ismét őt akartam volna fő bábának, akkor mindent megtettek volna, hogy ezt megoldják, de nekem nem voltak ilyen problémáim. A praxisból senkit sem ismertem, és nem egy konkrét személy, hanem a praxis egészének szakmai szemlélete, hozzáállása miatt mentem oda és nem máshova.

Az ellenőrzés ugyanabból áll, mint otthon: vérnyomásmérés, rutinkérdések panaszokról, aztán manuális vizsgálat, de csak a hasamon, komoly indok vagy az én kérésem nélkül semmilyen hüvelyi vizsgálatot nem végeznek, mert egy sima ellenőrzés kedvéért a minimális fertőzésveszélyt sem kockáztatják. Dopplerrel hallgattunk szívhangot és tapintással néztek magzati pozíciót. Profik, tényleg tudják, mit csinálnak. Egyszer voltunk 4D-s ultrahangon (egy plázában, ahol két egykori kórházi technikus nyitott egy magánpraxist; borzasztó összegbe került, de mindenképp akartunk egy ilyen "mozizós ultrahangot"), és másnap reggel mentünk a bábaközpontba vizsgálatra. A második bábám nézett meg akkor éppen, végigtapizta a hasamat és elmondta tök ugyanazt, amit 12 órával azelőtt a saját szememmel láttam a 4D-s képernyőn, fej lent balra, jobbra néz, kicsit befelé van fordulva és a háta kint, itt a válla, ez a könyöke, ez a térde, ez a lába és ugye itt meg itt szoktam érezni az oldalamon, ha rugdos. Elvigyorodtam, ott bizony :-)

A rutinellenőrzés után minden alkalommal legalább félórás megbeszélés a protokollban épp következő témáról; kezdetben életmódtanácsok, részletes tájékoztatás az összes genetikai és egyéb szűrésről és vizsgálatokról; arról, hogy hogyan kell felismerni  a vetélésveszélyt és mit tehetek olyankor magamért addig is, amíg segítség érkezik; később egy millió dolgot elmondtak testi és lelki változásokról, szülésre felkészítés lehetséges módjairól; félidő körül arról is volt szó, hogy hogyan lehet egy koraszülés első jeleit elkapni, mi számít normálisnak, mikor hívjam őket, és mikor azonnal mentőt és majd csak a mentőből őket, hogy már a kórházban várhassanak rám. A vége felé már  a férjem is jött velem az időpontokra, és akkor már szülésről volt szó meg újszülöttellátásról, mik lesznek a rutin vizsgálatok, amelyeket a gyereken majd elvégeznek, és kikérték a beleegyezésünket, hogy majd vért vehessenek a babától, meg csöppenthessenek antibiotikumot a szemébe, meg kaphasson K-vitamint. (Ezek bármelyikét vissza lehet utasítani, de nekem nem volt semmi problémám az ajánlásaikkal.)

Első alkalommal pedig olyan anamnézis, hogy tátva maradt a szám. Pesten az optimális családtervezési tanácsadóban csináltak ilyet, de sehol máshol. Mindent tudni akartak, a család összes betegségét, saját fizikai és pszichológiai hátteret, az összes szedett gyógyszert, az összes recept nélkül szedett gyógynövénykészítményt (ezt később a kórházi papírokra is rá kellett írnom egyébként), és mindenre rákérdeztek: van-e otthon segítségem, mit gondol a férjem a terhességről, mi aggaszt, miben szeretnék kiemelt figyelmet stb. stb.

A külön vizsgálatokat kórházban csinálták: a bábák, ugyanúgy mint egy orvos tette volna, beutaltak ultrahangra és a náluk el nem végezhető szűrésekre. Ez úgy történt, hogy megbeszéltük, hogy a protokollban mi a következő vizsgálat, miért van előírva, konkrétan nekem szükségem van-e rá és miért vagy miért nem, aztán ha úgy láttuk, hogy jó, legyen, akkor a beutalót alá kellett írnom, hogy tudok a vizsgálatról és hozzájárulok, hogy elvégezzék. A beutalót a bábák elfaxolták a kórházba, és engem egy-két nap múlva felhívtak vagy ők, vagy a kórház, hogy mikorra kell mennem vizsgálatra és hová. Sehol nem vártam 10-15 percnél tovább, de orvost a kórházban sem láttam. Az ultrahangot technikus csinálta, aztán amikor végzett a mérésekkel, elfordította kifelé a képernyőt, nekünk is megmutogatta, hogy mit kéne látni :-), és három dollárért kaptunk egy papírképet is. Aztán én már rég nem voltam az épületben sem, amikor a felvételekkel és a mérési eredményekkel leült két orvos egy irodában, adtak két független szakvéleményt és a végeredmény csak egy néhány soros szöveg volt, hogy minden rendben van, vagy pedig ezt és ezt a további vizsgálatot ajánlják. Ezt a szakvéleményt és ajánlást  a kórházból visszafaxolták a bábaközpontba, és amikor legközelebb mentem a bábákhoz, elolvashattam. Ha baj lett volna, akkor pedig azonnal jött volna a telefon, hogy mikor menjek milyen további vizsgálatra és hová.

Volt egy ultrahang a 12. héten, egy a 19. héten és egy a mi kérésünkre a 36. héten, de a hivatalos protokoll csak kettőt ír elő: ha minden lelet normális, akkor ennél több UH szerintük fölösleges, mert nem ad több érdemi információt. A harmadik ultrahangot személyes okokból kértük, és magzati pozíciót nézettünk meg még egyszer, zsinórhosszúságot stb., az otthonszülés miatt biztosak akartunk lenni a dolgunkban.

Az UH-k tehát a kórházban történtek, meg a genetikai szűrés is. Ez utóbbiból háromféle közül lehet választani: egyáltalán nem kérek, vérvizsgálatot és abból megmondható adatokat kérek, teljes szűrést kérek. Vérvizsgálatot kértem, azzal minden rendben volt. A teljes szűrést egyébként is csak azoknak ajánlják, akik beleesnek valami komoly kockázati csoportba - mármint, nem úgy, hogy tegnap volt a 35. születésnapjuk, hanem például van valami öröklődő súlyos betegség a közvetlen családjukban -, vagy baj van a 12. heti ultrahang-eredménnyel, de nekik sem kötelező, mert a vizsgálatok egy része árthat is a bent levő (és többnyire egyébként egészséges) magzatnak.

Ha igényelsz valami külön vizsálatot, akkor természetesen beutalnak rá, illetve elvégzik. De ha nem, akkor senki sem kezd el győzködni vagy nyomást gyakorolni rád. (Ezt később én is megtapasztaltam.)

Minden eredményt két egymástól független szakvélemény összesítése után kaptunk vissza, azaz itt nem nagyon fordulhat elő, hogy hetekig parázom egy "határeset" ultrahang-eredményen, amiről utóbb kiderül, hogy mérési hiba volt. A 12. heti ultrahangot összesítik a genetikai szűrés vérvizsgálatával, és a kettő együtt számít, abból lesz szakvélemény: egy ultrahangon mért adat önmagában nem jelent semmit. Ha bármi furcsát látnak, akkor jön a telefon, hogy menjek újabb vizsgálatra, és nem mondanak egy szót sem, amíg nem biztosak abban, hogy amit mondanak, az jó eséllyel úgy is van.

(A magyarországi terhesgondozásban olyannyira jól ismert "hát, talán van itt valami kis eltérés" szövegnek egyébként van egy csúnya mellékszála: érdemi információk nélküli ijesztgetésre nincs az a szülő, akitől ne lehetne további pénzt beszedni az újabb és újabb vizsgálatokért. A 20. hét körül rengeteg magzati ultrahang-felvételen látszik vesetágulat vagy néhány agyi ciszta, de ezek önmagukban még egyáltalán nem rendkívüli jelenségek és spontán rendeződnek - viszont ha ezt soha sehol nem olvastad, akkor heteket átbőgsz  és nincs az az összeg amit elő nem teremtesz, hogy valaki végre biztosat mondjon. De ahol nincs hálapénz, ott az a szempont fog diktálni, hogy az ultrahang drága - a gép drága, a hozzáértő ember ideje drága, a vizsgálat hosszú, a kiértékeléshez két orvos munkaidejét kell megfizetni, plusz még a vérkép, és ha már csináljuk, akkor csináljuk precízen, mert ha újra kell csinálni, akkor az még egyszer ennyibe kerül. Ez most nem annak az ideje, hogy egészségügyi reform mellett kampányoljak, de tény, hogy az ember ezt nem gondolja végig, amíg át nem olvas egy  kanadai biztosítási csomagot, és rá nem döbben, hogy az egészségügy borzasztó pénzbe kerül: az orvosok tudása nagyon drága, és hatalmas pénzkidobás őket arra foglalkoztatni, hogy számítógépképernyőket olvassanak le, papírokat töltsenek ki, vérnyomást mérjenek és életmódtanácsokat adjanak. A dolog másik szála meg az, hogy az így nem kidobott pénzből például meg is lehetne aztán fizetni rendesen ezeket a nagy tudású embereket, és akkor nem hálapénzes fű alatti magánpraxisból élnének, meg nem Angliába járnának hétvégén ügyelni... de abba is hagyom: a probléma amúgyis sokkal összetettebb ennél, és ez csak egy szempont a sokból, és most ne politizáljunk.)

A megadott időpontokban zajló ellenőrzésen kívül volt egy 24 órás személyi hívó szolgálat is. Egyszer igénybe vettem: a 25. hét körül csúnya fájdalmaim kezdtek lenni a semmiből, és mozgásra, vízivásra enyhülniük kellett volna, de nem enyhültek. Rögtön vizionáltam egy koraszülést, és amikor másnap reggel még mindig fájt, akkor hívtam a sürgősségit. Egy óra múlva már a központban vizsgált valaki, és figyelmeztettek, hogy talán ha volnék szíves visszavenni a tempóból, a 25. hét már nem a 10. Pihenjek sokkal többet, igyak sokkal több folyadékot (a koraszülések hatalmas százaléka nyáron történik, és enyhe kiszáradás indítja meg őket - ezt se tudtam, de szóltak :-)). Kétszer volt a terhességem alatt hüvelyi vizsgálatom, mindkettőt én kértem, ez volt az egyik: nézzék meg, hogy zárva-e a méhszáj, vagy a fájogatásoktól kinyílt. Zárva volt, huhh. De attól kezdve többet pihentem. A másik vizsgálatot pedig a nyaralásunk előtt kértem, augusztusban mentünk a Huron tóhoz, és már a 32. hét után voltam, de fürödni akartam, és ahhoz tudnom kellett, hogy a méhszáj még mindig zárva van-e. Indulás előtti napon megnézték, és mondták, hogy mulassak jól, többet se lesz ilyen, hogy gyerek nélkül...  ;-)

És persze a végén használtuk a hívószolgálatot - elment a magzatvíz, de még utána több mint két napig otthon voltunk. 12 óránként nst-re (magzati monitorozás, ctg-nek is hívják, de az a gép neve, nem a vizsgálaté) mentünk a kórházba, de közben bármikor megindulhatott volna a szülés, úgyhogy állandó kapcsolatban kellett lennünk a bábáimmal. A központ felveszi a telefont, megadom a számomat, a nevemet, és hogy ki a bábám és miért keresem, aztán azzal köszönünk el, hogy ha tíz percen belül nem hallok róluk, telefonáljak újra. A bábát már ők hívják, azaz én nem tudom a bábám otthoni számát, mobilját, semmi közöm hozzá. Tíz (inkább öt) percen belül pedig csörög a telefonom, valamelyik bábám lesz a vonalban és mondhatom, hogy mi van, megbeszéljük, hogy jön-e, és ha igen, mikorra ér ide, és addig mit csináljunk stb.

A sürgősségi szolgálat tehát akár egy órán belüli ellátást is lehetővé tett a terhesség alatt bármikor, ha arra volt szükség, egyébként viszont magát a terhesgondozást egy kifejezetten derűs, nyugodt hozzáállás jellemezte, amely abból indult ki, hogy ami nem ellenkezik nyilvánvalóan az orvostudománnyal (mint mondjuk a dohányzás meg a pasztőrözetlen tejtermékek), és egyébként pedig jólesik nekem, az jó lesz a gyereknek is. Folytattam a balettóráimat, jógáztam, úszhattam, ehettem amit akartam,  nem éreztem, hogy a terhesség olyan időszak, amikor egyszercsak semmit sem szabad, és soha nem tudhatom, mivel ártok magamnak vagy a gyereknek. Igen, kerüljük az alkoholfogyasztást, de nem, két szem konyakmeggy nem lehet lelki válság oka. Senki nem tett megjegyzést a súlyomra sem: azért érdekelte őket, hogy híztam-e, és mennyit, mert a szélsőségesen nagy vagy kis súlynövekedés is lehet valami egyéb probléma jele, és nem árt odafigyelni.

Rengeteg információval elláttak: kaptam listát a vastartalmú ételekről, a széles körben használt, de terhesség alatt nem szedhető recept nélküli gyógyszerekről, az ajánlott étrend tápanyag-összetételéről és még ezer efféléről, vagyis vigyáztak rám és én is magamra, de összességében a józan ész volt a dolgok legfőbb mércéje.