Na, mindennel elkészültél az ünnepre? Tavaly ilyenkor arról írtam, hogy ha nagyon kimerített a karácsony előtti sürgés-forgás láza, akkor érdemes leülni egy csésze teára, elmerengeni a születés ünneplésén és a saját fészekrakó ösztönünkön, és végiggondolni, hogy mi az, ami tényleg, igazán fontos mindebből.
Tegnap érdekes cikk jelent meg egy kis kanadai hírportálon arról, hogy a karácsony mennyire nem spirituális ünnep. Vásárolni megyünk, sütünk-főzünk, finomakat eszünk, ajándékokat csomagolunk be és ki, fát díszítünk, csupa-csupa tárgy, dolog, csillogás és érzéki, fizikai élmény, szép zene és édes sütemény. Így van ez jól, mondja a szerző - ami annál meglepőbb, hiszen a szerző, Richard Campeau, egy baptista közösség lelkipásztora.
Születést ünneplünk, írja, és persze a születésnek van egy spirituális arca is, de maga a születés nem valami spirituális dolog, hanem nagyonis fizikai: vér, könnyek, magzatvíz, anyatej; egy test világra hoz egy másikat; az újszülött baba pedig nem angyal vagy szellem, hanem egy valódi ember. Amikor Jézus születését úgy fogalmazzuk meg (János evangéliumának elején), hogy "az Ige testté lett", akkor ott is valami spirituális vált fizikaivá, nem pedig fordítva. Az eredmény egy emberré lett Isten, egy újszülött kisbaba, aki aztán felnőtt, és konkrét, fizikailag érzékelhető tetteket hajtott végre: ácsként dolgozott, meggyógyította a betegeket, megérintette a leprásokat, borrá változtatta a vizet, poros palesztinai utakon gyalogolt, egy fakeresztre feszítve halt meg, és a halálból feltámadásában is az az igazán nagyszerű, hogy az is egy fizikai, és nem csak spirituális történés. Jézus testben támadt fel, kézzelfogható, és például a kétkedő Tamás által is megérinthető testben; kenyeret és halat tudott venni a kezébe, és az Emmausz felé vezető poros úton gyalogolt.
Emberlét. Születés, hús-vér test, kézzelfogható dolgok, ácsolt tető és házi sütemény. Karácsonykor "a dolgokat" ünnepeljük, mondja Richard Campeau, a baptista lelkipásztor. Azt, hogy az Isten leszállt a spirituális magaslatokról, és idejött közénk mint újszülött kisbaba. Egy születésnaphoz pedig nem kell magasröptű teológia: a fizikai létezést ünnepeljük, és mindazt, ami a fizikai létezésünknek örömet ad. Finom ételek, éneklés, tánc, ölelés, puszi, szeretteink és barátaink közelsége, vendégeskedés, fények, gyertyák, feldíszített fa, ajándékok, adományok, csend, nevetés, pihenés, sütemény, sütemény, sütemény.
És persze nem mindezek "mennyisége", ó dehogy. Az alapvető szükségleteinkre meglepően kevés is elég, úgyhogy tényleg ülj csak le egy csésze teára nyugodtan, ha túl soknak tűnik a megcsinálni- és elintéznivaló. Ez a sok "dolog" nem önmagában számít, hanem tényleg csak a szükségleteink miatt: egymást ellátni étellel, meleg szobával, öleléssel és ajándékokkal mind annak kifejezése, hogy szeretjük egymást és jó együtt életben lenni.
"Hány éves lesz a kis Jézus?" - kérdezte tegnapelőtt a fiam, nekem pedig elakadt a lélegzetem egy pillanatra, aztán leültem a gyerek mellé, és elmeséltem neki, hogy a kis Jézus 2010 éves lesz (tudományos kekeckedők kíméljenek ;-)), de már nem kisbaba, és nem is kisgyerek, csak a születésnapján mindig visszaemlékszünk arra is, hogy milyen pici volt, amikor megszületett, és mindenki mennyire örült neki, gyorsan oda is mentek a pásztorok meg a bölcsek, és vittek egy csomó ajándékot.
Ennyi a lényege az egésznek, a születés, meg a dolgok, amiknek örülünk. Megyek is vissza almát pucolni.
Te mit csinálsz még ma meg holnap?
Friss kommentek