Ezer meg ezer dologról tervezek írni mostanában, és ezek közül az egyik az amerikai egészségügyi ellátás, ismét személyes tapasztalatok alapján. Ugyanakkor, ellentétben a kanadai élményeimet összefoglaló bejegyzésekkel, az amerikai beszámolókból már senki ne általánosítson. Kanadában az alap egészségügyi ellátás alanyi jogon jár és ingyenes, vagyis, ami Kanadában nekem osztályrészemül jutott, az ott mindenki más számára is elérhető és semmilyen szempontból nem volt rendkívüli. Az USA-ban viszont nincs országosan szabályozott egészségbiztosítási rendszer, vagyis, az amerikai leírásokban főleg a szakmai jellegű információkra és az ellátási protokollra koncentrálnék. Nyilván szó lesz egyéb körülményekről és adminisztrációról is, de ezeket csak az (igen előnyös) egészségbiztosításommal egyszerre lehet értelmezni. A történet kezdődjön a szakmai protokollal: itt Észak-Amerikában (Kanadában és az USA-ban is) az a szokás, hogy az emberek évente egyszer elmennek a háziorvosukhoz, akár betegek, akár nem, egy úgynevezett általános állapotfelmérő szűrővizsgálatra (yearly check-up).
Az időpontot jó előre le kell foglalni, mert körülbelül 40-60 percet töltünk a rendelőben, és fel is kell készülni rá egy kicsit. Pár nappal a vizsgálat előtt van egy vérvétel is, hogy az orvossal már az eredményekről lehessen beszélni, illetve kapunk egy kérdőívet, amit szintén előre le kell adni kitöltve. A kérdőíven az adatok, családi betegségek és a személyes kórelőzményünk és életmódunk feltérképezése után különféle tünetek szerepelnek csoportosítva, és be kell ikszelni a saját panaszainkat, jelezni a tavaly óta tapasztalt változásokat, egy külön rovatba pedig feljegyezni a kérdéseinket, hogy ott helyben majd ne feledkezzünk meg semmiről.
A vizsgálat maga egy alapos átnézés-kopogtatás, reflexvizsgálattal, vérnyomásméréssel, nőknél emlővizsgálattal és rákszűréssel (Pap-kenetvétellel) is egybekötve, ez utóbbi 30 éves kor fölött nem kell minden évben ha valakinek előzőleg háromszor egymás után jók voltak az eredményei és negatív lett a HPV-tesztje.
Ez az éves ellenőrzés egy kicsit olyan, mint a gyerekek éves státusvizsgálata. De eleinte elég furcsa érzés volt: ugyan miért menjek orvoshoz, ha nem vagyok beteg? Aztán pár év alatt megszoktuk, hogy errefelé a betegségek megelőzése meg az életmód-tanácsadás milyen fontos dolgok, és közben rádöbbentünk arra is, hogy ezek nélkül az éves szűrések nélkül tulajdonképpen évek is eltelhetnének úgy, hogy a véletlenszerű torokgyulladásokat leszámítva nem is találkozunk orvossal. Ha amúgy is mindig minden rendben van, akkor ez az évi egy alkalom is csak nyűgnek és az időnk vesztegetésének tűnik, és ezt az orvosi praxisok is tudják; körülbelül egy hónappal a születésnapunk előtt szoktak emlékeztető levelet küldeni, hogy legyünk szívesek az ismét esedékessé váló vizsgálatunkra időpontot foglalni.
2014 szeptemberében ugyanolyan vidáman mentem, ahogyan addig is mindig. Az égvilágon semmi panaszom nem volt, és semmilyen életmódkérdőív sem tudott rajtam fogást találni, úgyhogy vártam a szokásos hibátlan laboreredményeimet és a kedélyes rutincsevegést az orvosunkkal.
Ehelyett az történt, hogy elém lett téve egy grafikon, az eleddig normális tartományban levő, de azért évek óta lassan emelkedő TSH-számaimmal (pajzsmirigyserkentő hormon). Az új TSH-szintem már fölé került a határértéknek, ami felveti pajzsmirigy-alulműködés gyanúját - és ha már így állt a dolog, akkor az orvosunk azonnal vissza is szólt a labornak és kért még két további tesztet, hogy az autoimmun okot kizárhassa. Mind a két antitest teszt pozitívan jött vissza, úgyhogy ez a két elég csúnya szám is elém lett téve, meg a diagnózis, hogy Hashimoto betegség, autoimmun pajzsmirigygyulladás. Egyelőre olyan korai stádiumban, hogy az orvosok egy része nem is foglalkozna vele, de az orvosok egy másik része a korai beavatkozás híve, adnak majd nekem mindenféle anyagokat olvasni, és majd döntsem el, hogy mit szeretnék. Ez az autoimmun probléma meglehetősen gyakori, de ennek ellenére viszonylag keveset tudunk még róla, például kapásból fogalmunk sincs az okról (akárcsak a többi autoimmun betegség esetében is), és nincs gyógymód. Az esetek körübelül egynegyede spontán gyógyul, de egyelőre erről is csak elméletek vannak, hogy miért. Egyébként pedig csak tüneti kezelés létezik. A szervezetem az idő előrehaladtával el fogja pusztítani a saját pajzsmirigyemet. A pusztuló pajzsmirigy egyre kevesebb hormont termel, vagyis pótlást kell szedni... igen, jól értem, hogy a tudomány mai állása szerint egész életemben gyógyszert kell szednem... nem, tényleg nem lehet megmondani az okát, azaz nincs válasz arra a kérdésre se, hogy "és most mit csináljak?", hát hiszen eddig is mindent jól csináltam.
Csak ültem ott, meg kicsit később ugyanúgy ültem otthon is az asztalomnál, a frissen megkapott olvasnivalókkal, a receptemmel meg az elképedéssel. 2014 van, járműveket lődözünk fel a Marsra és méhen belül műtünk magzati szívet, hát mi az, hogy "fogalmunk sincs"? Néhány óra alatt felépült bennem egy új világrend; azonnal megértettem például, hogy hogyan meg miért kötnek ki emberek kuruzslóknál, miután a nagytudású és megbízható orvosuk széttárja a karját és se okát, se megoldását nem tudja a problémának.
Ne mondják már, hogy nincs semmi épkézláb ötletük. (Az ilyen mondatok, mint például hogy "terhesség és gyerekszülés az arra hajlamosaknál elindíthat autoimmun folyamatokat", meg hogy "ismert kockázati tényező a stressz és a vírusfertőzések", orvosi szakzsargon arra, hogy "igazából nem tudjuk".)
Genetika? Nem volt a családomban autoimmun betegség. Stressz? Ne vicceljenek már. (Emlékeztek még a Szoftverfejlesztőné Háztartásbeli Andrea névre? A gyerek egy kicsit nőtt azóta, meg másik amerikai városkában lakunk, zöldkártyával, saját házban, akkor dolgozom amikor kedvem van, különben meg a balettben ugrálok. Stressz, na persze.) Nem illenek rám a tünetek sem. Vagy nem úgy. Fázós vagyok, igen, és 164 cm és 48 kg, ugyan mi "szigetelne" rajtam? Nagyon érzékeny a jobb vállam, de mindig ott volt magyarázatnak, hogy biztos elfeküdtem, vagy már megint meghúztam baletton. Némi hajhullás, szülés óta: én észrevettem, de amúgy nem látszott, és mutassunk valakit akinek szülés után nem hullik a haja. Fáradtság? Relatív. Nehezen kelek fel reggel, ugyanakkor a vérnyomásomban soha nincs háromjegyű szám, én 90/60-nal meg 85/57-tel teljesen jól szoktam lenni, csak esetleg kicsit álmos. Fáradtság... Heti átlag tíz balettóra meg az egyéb edzés (jóga és erősítés), és időnként próbák vannak meg előadás: ez fárasztó, nem?
De ez volt minden. Nekem nincs hormonproblémám, nőgyógyászati panaszaim, ízületi fájdalmaim, emésztési problémáim; még ennél is abszurdabb volt olyanokat olvasni mint izomgyengeség, kedvetlenség, leadhatatlan túlsúly.
És akkor most menjek ultrahangra, és életem maradékában x hetente vérvételre, miközben mostantól gyógyszert kell szednem.
Bakker, ez hihetetlen.
És én még ne szóljak semmit, végülis nem rák, és pajzsmirigyhormont pótolni rutineljárás, száz évig élhetek vele boldogan.
Így kezdődött.
Friss kommentek