Egy kellemes étkezés élvezete az emberi létünk egyik kiváltsága. Mi emberek nem egyszerűen csak a túlélésért eszünk: a szoptatásról, illetve általában a kisbabák ölben etetéséről már mindenki leírta, hogy a korai kötődésnek, az idegrendszeri és érzelmi fejlődésnek is elengedhetetlen kelléke; együtt enni a szociális fejlődésünknek, a családi és később baráti kapcsolataink mélyítésének, fenntartásának is része. Az étel úgynevezett átmeneti tárgy is, kifejezhet gondoskodást, törődést, vigasztalást, együvé tartozást.

Lényeg, hogy sokkal többről van szó, mint szükséges kalóriák beviteléről.

Vagyis, amikor szoptatsz, cumisüveget kínálsz, vagy épp amikor először összeszereled az etetőszéket és leülsz a gyerekkel, meghatottságtól remegő kezedben az első kiskanál, jusson eszedbe, hogy ez az egész nem csak az "evésről" szól. A te felelősséged az, hogy legyen ennivaló, tápláló és egészséges - de azt már a gyerek fogja eldönteni, hogy megeszi-e vagy nem. Más szóval, az a te hatásköröd, hogy mi kerül a tányérjába, de az  az ő hatásköre, hogy mi kerül a pocakjába.

Amiből inkább érdemes ügyet csinálnod, az az, hogy milyen élményt adsz át és tanítasz neki az evésről. Mi az evés - kötelesség, a neked való megfelelés útja, egy szükséges procedúra a nap bizonyos óráiban, egy alapfeltétel a megmaradáshoz és ha túlestünk rajta, csinálhatunk végre mást, vagy az együttlét egy módja, lehetőség és élvezet. Ezek nem éles kategóriák: nyilván mindenből egy kicsi. A kérdés az, hogy főleg mi. Érdemes végiggondolni, hogy neked magadnak mit jelent az evés, és aztán ha van kedved, eltöprenghetsz azon, hogy a saját attitűdjeidből mit akarsz a gyereknek átadni és mit nem.

Fontosabb, hogy örömmel egyen, mint az, hogy sokat.

Jópár posztom lesz még az evésről, és semelyikben nem fogom megmondani a "tutifrankót" semmiről - rengeteg szakirodalmi adattal fogom viszont alátámasztani, hogy miért nem lehet megmondani a tutifrankót - úgyhogy lélegezz fel: előre borítékolom neked, hogy a hozzátáplálást és az egész gyereketetés műfajt rendkívül sokféle módon lehet jól csinálni.

Van néhány orvosi alapszabály (amik persze úgy változnak, ahogyan a legújabb kutatási eredmények kijönnek), de ezeken felül annyi a földrajzi, kulturális és családi variáció, tradíció, szokás, amennyit csak erre a tarkabarka bolygóra rá tudsz képzelni. Hidd el nekem, hogy például az eszkimók jellemzően nem almával vagy őszibarackkal kezdenek. :-) Sőt, a kanadaiak meg az amerikaiak se, pedig azon nem múlna, hogy bőven van-e alma meg őszibarack. Ajánlásból annyiféle van, hogy némi túlzással bármit csinálsz, valamelyiknek meg fogsz felelni. Vannak persze  megfontolandó szempontok; ezeket fogom itt sorra közzétenni, de nincsenek vastörvények, hogy mit csinálj a gyerekkel.

Egyet kivéve.

Ne erőltesd.

(Mert fontosabb, hogy szívesen egyen, mint az, hogy sokat. Az étellel kapcsolatos korai attitűd egész életünkben megmarad - ez alatt azt értem, hogy megváltoztatni csak tudatos lelki munkával, pszichoterápiával stb. lehet, de magától nem fog megváltozni  - és ha baj van vele, akkor annak a hatása messze túlér a kisgyerekkoron, a jelentősége messze meghaladja azt az 1-2 kilót, amivel szerinted vagy a rokonság szerint többet kéne a mérlegnek mutatnia.)

Minden cikkben leírják, hogy a hozzátáplálást (ami eleinte sokszor csak kínálgatás a részedről, kóstolgatás a babád részéről) akkor kell elkezdeni, "amikor a kisbaba készen áll rá". Remek - és az mikor van?

Az anyatejes és a tápszeres babákra nincs külön protokoll (ha tápszeres babád van, akkor ezt nem árt tudnod). Alapvetően 4 és 10 hónapos kor közt bármikor lehet vegyes táplálást kezdeni: a féléves kor egy jó átlag, de nincs kőbe vésve.

A WHO ajánlása szerint 6 hónapos korig kizárólagosan szoptatni kéne, és most gyorsan essék egy-két szó erről az ajánlásról: teljesen egyetértek vele, amíg ajánlásnak és nem parancsnak van értelmezve. Ha neked jó, és van elég tejed, a gyerek pedig elégedett, fejlődik, és minden rendben, akkor gratulálok, és akkor nehogy elkezdj  csak azért almát reszelni a négyhónaposnak, mert a szomszédasszony már minden nap megkérdezi, hogy eszik-e ez a gyerek valami "rendeset" is.

Ha viszont van egy öt és fél hónapos, nyolckilós gyereked, aki alatt eddig minden nap cseréltél kakis pelenkát, de most már 4-5 napja nem, és tegnap reggel óta a gyerek másfél óránként enni kér, két etetés közt pedig áhítattal néz a te vajas kenyeredre, akkor bátran illeszd össze a kirakós darabjait: a gyerek éhes, és nehogy azért ne adj neki almát meg krumplit, mert valahová az van leírva. (Attól még persze szórakozhatsz fejéssel, tejszaporítással stb.,  szoptathatsz olyan gyakran, amilyen gyakran csak akarsz, tehát ez nem egy "vagy-vagy" döntés. Csak azt akarom mondani, hogy ha eljutsz oda, hogy a WHO-ajánlást kivéve minden más amellett szól, hogy etesd meg az öt és fél hónapos babádat valami "rendessel", akkor ne hagyd, hogy a WHO-ajánlás legyilkolja benned az anyai ösztönt meg a józan eszedet.)

Szóval, nincs külön anyatejes meg tápszeres protokoll, és 4 és 10 hónapos kor közt bármi lehet megfelelő (ezt majd még árnyalom).

A 4 hónapos kor előtt bevezetett szilárd táplálékok legnagyobb hátránya az szokott lenni, hogy a gyerek az egyre nagyobb mennyiségben fogyasztott gyümölcs- meg zöldségpürékből utóbb nem fog annyi vashoz hozzájutni, amennyire szüksége lenne, és amennyit  az ugyanolyan mennyiségű anyatejből, tápszerből addig megkapott. A hozzátáplálás kezdési idejének és a későbbi allergiák előfordulási esélyének összefüggéséről (vagy ezen összefüggés hiányáról) még köteteket fogok írni később, lényeg, hogy az allergiák ügyében rengeteg ellentmondó adat, és (különösen 2008 óta) hatalmas vita van. Viszont abban a kérdésben mindenki egyetért, hogy a 17 hetes kor előtt elkezdett vegyes táplálásnak (vegyes táplálás = anyatej/tápszer plusz szilárd ételek)  igen jó eséllyel vashiány lesz a vége, tehát inkább ne csináljuk.

A jelenlegi ajánlás szerint 17 és 26 hetes kor közt érdemes a hozzátáplálást elkezdeni: 17 hetesen az emésztőrendszer már elég érett ehhez, vagyis ha a babád addigra már az öledből felnyúlkáva szedi le a kanaladról a főtt krumplit, akkor adj neki nyugodtan. Másfelől, 26 hetes kor után már nem kisebb, hanem nagyobb eséllyel lesz gluténérzékeny az a kisbaba, aki az idő haladtával semmilyen gluténtartalmú élelmiszert nem eszik, illetve a növekedési ugrások miatt egyre nő az esélye valamilyen tápanyaghiányra (a vasat már mondtam, 26 hetes kor után mellé jön a cink, kalcium, A és D vitamin).

A spektrum másik végén viszont azok a babák vannak, akik olykor 9-10 hónapos korukig is visszautasítanak mindent, ami nem anyatej vagy tápszer (kitolják a nyelvükkel, prüszkölnek, elfordítják a fejüket, egyértelmű esetben dühösen kiütik a kanalat a kezedből). Leírhatom én, hogy 26 hetes kor után hetenként mennyivel nő a gluténérzékenység esélye (és ez csak egy példa a sokból), de ha a babád nem olvasta a szakirodalmat és kiválóan megfelel neki, hogy literszám dől belőled a tej, akkor nehogy aggódj. Ez van és kész. Féléves kora után kínáld meg rendszeresen (minden nap) valami kanalassal, és egyszer majd elkezd enni. (Néhány ilyen baba jellemzően a fehér ennivalókat fogja először megkedvelni: mindegy mi az, de eleinte csak akkor  fogadják el, ha anyatejre/tápszerre emlékezteti őket. Ez teljesen normális jelenség, és majd írok róla többet.)

Összefoglalva: a kóstolgatás-hozzátáplálást 4-10 hónapos, és ezen belül az optimális intervallumnak tekintett 17-26 hetes korban ajánlott elkezdeni. Ezek a számok továbbra is átlagok, de azért elég nagy mozgásteret adnak: a kanadai bábám aranymondása az volt, hogy a kisbabát figyeld, ne a naptárat.

A kisbaba figyelésekor érdemes az alábbi jeleket nézni:

4-6 hónapos kora közt a kisbaba

• megtanul rágni, és csörgőkön, rágókákon, cumin (vagy ha nincs szerencséd, akkor a melleden) gyakorolni is kezdi a tudományát
• megtanulja a nyelvét akarattal kinyújtani, visszahúzni, mozgatni (ez fontos ahhoz, hogy az ételt is forgatni tudja a szájában rágás és nyelés közben, és ahhoz is fontos, hogy a nyelvével kitoljon mindent a szájából ami szerinte nem oda való)
• dolgokat megfog és a szájába tesz (enélkül a képesség nélkül nincs evés)
• érdeklődni kezd minden iránt, amit te eszel, vagy körülötte mások esznek
• síráson kívül mással is jelez éhséget (van valami jellegzetes kiáltása, gőgicsélő hangja, vagy kérdően körülnéz, amikor a cumisüvegből elfogyott az adag, és szinte le lehet olvasni az arcáról, hogy "ugye van még?")
• nem mindig csak bealszik az etetés végén, hanem ha jóllakott, elfordítja a fejét és jelzi, hogy mást akar csinálni

6-9 hónapos kora közt a kisbaba

• az oldalsó állkapcsával/ínyével is rág, nem csak elöl, és rájön, hogy tudatosan képes kisebb vagy nagyobb erővel rágni
• megtanulja lelapítani a nyelvét a kiskanál alatt, és az ajkát rácsukni a kiskanálra (eleinte leszopogatják, lenyalogatják az ételt a kiskanálról, fokozatosan tanulnak meg normálisan enni róla)
• megtartja a saját cumisüvegét, csőrös poharát, vagy képes inni egy felnőtt kezében levő pohárból
• mosollyal, fintorgással jelzi, hogy mi ízlik neki és mi nem
• kiberregi, kiprüszköli ami nem ízlik neki

9-12 hónapos kora közt a kisbaba

• lassanként egyedül is tud a kezével enni (főtt sárgarépát, banándarabkákat, kenyérhéjat, meg amit szeret)
• szívesen (és többnyire sikertelenül :-)) próbálkozik kanállal, kisvillával
• elkezd másokat utánozni evés közben

Ahogy egyre többet tapasztalsz ezekből a jelekből, úgy egyre inkább itt az ideje a vegyes táplálás elkezdésének. A dolog eleinte arról fog szólni, hogy valamelyik szoptatás után (feltéve, hogy a babád nem aludt el azonnal ;-)), vagy két szoptatás közt (délelőtt vagy délután, amolyan tízórai- vagy uzsonna-hangulatban) megkínálod valamivel, és elnyalogat belőle amennyit ő akar - és ha semennyit, akkor az is rendben van. Etetheted ölben, pihenőszékben vagy etetőszékben, eleinte csaknem anyatej/tápszer állagúra hígított pürével, és esetleg tényleg csak egy-két kanálnyi mennyiséggel.

Vannak babák (pl. a fiam), akik azonnal lelkesen esznek, de vannak olyan babák is, akik eleinte csak megszaglásznak, megízlelnek mindent, fintorogva hagyják kifolyni a szájukból az ételt, és mindent háromszor-négyszer megkóstolnak ezen a módon - ez alatt 3-4 különböző  etetési alkalmat értek! - mielőtt tényleg enni kezdenek. Ez utóbbi is teljesen normális (én igazából erre készültem, és a fiam hozzáállása kellemes meglepetés volt). Ne siess semmivel, ez eleinte tényleg a kóstolás élményéről és az újdonság erejéről szól.

Az első ételekről és az örök emlékű első alkalomról hamarosan írok egy külön posztot.