A korábban már emlegetett Shel Dougherty nevelési szemináriumán volt egy pillanatom, amely egyszerre volt mókás és nagyon-nagyon elgondolkodtató. Shel megkérdezte a jelenlevő tizenkét szülőt, hogy mi a nevelésünk célja, behódolást és engedelmességet várunk-e vajon, vagy együttműködést. A csapatban engem kivéve mindenki amerikai volt, de ezzel együtt is elmosolyodtam a magától értetődőnek tűnő közmegállapodáson, hogy nem akarunk "engedelmes" gyerekeket. Arra gondoltam, mi lett volna erről a kérdésről mondjuk a nagyapám véleménye, érdekelt-e ötven évvel ezelőtt bárkit is, hogy a gyerek akar-e együttműködni.
Ugyanakkor, ez nem csak "modernség", nemcsak generációs, hanem társadalmi és kulturális kérdés is. Ha minden fontos kérdésben előbb a szülők, utána meg a társadalom diktálta szabályok döntenek, akkor ott a sajátos egyéni törekvések a közösség számára inkább zavaróak, és fontos erénnyé válik a szófogadás. Ha viszont fiatal felnőttektől olyan jellemvonásokat várunk, mint kezdeményezőkészség, önállóság, kreativitás és céltudatosság; olyan felnőtteket szeretnénk, akik a millió választási lehetőségük közt nem válnak sodródóvá; akik szabad belátásból tudnak bizonyos normákhoz alkalmazkodni - nos, akkor muszáj lenne már kisgyerekként is effélékre nevelni őket. Szóval, mi a célunk? Engedelmes vagy együttműködő gyereket szeretnénk? És vajon mire van szüksége egy 2-5 éves gyereknek ahhoz, hogy képes legyen egy felnőttel együttműködni?
A pozitív nevelés egyik alapja a kölcsönös és gyengéd tisztelet, egymás emberi méltóságának, érzéseinek, igényeinek, véleményének szeretetteljes tekintetbe vétele. Külön kiemelném, hogy nem "a gyerek"..., hanem egymás emberi méltósága, igényei, érzései stb. stb. a nevelés alapja. Vagyis, tisztelettel nevelünk, de közben tiszteletre is nevelünk. Az egyes konkrét nevelési módszerek ennek a filozófiának már csak parafrázisai, hol a gyerek, hol a szülő szemszögéből mutatva meg ugyanazt. Ne úgy olvasd tehát a tippeket, mint előírásokat, hanem úgy, mint ötleteket. Hogyan neveljem tehát "pozitívan"?
- Ereszkedj le mellé. Kérést, utasítást, dicséretet vagy nemtetszést egyaránt hatásosabban fogsz célba juttatni, ha leguggolsz mellé szemmagasságba, ránézel az arcára, finoman megérinted a karját, és úgy mondod el neki amit akarsz. Beszélj hozzá barátságosan.
- Adj teret az akaratának. Minden szituációban te vagy a felnőtt és te irányítasz, de minden szituációban találd meg azt az egy-két fontos kis apróságot, amit átengedhetsz neki. Nem ő dönti el, mi lesz ebédre, de talán kiválaszthatja, melyik tányért szeretné; ha este magával vinné a kedvenc legóemberkéjét a fürdőkádba, ne tiltsd meg csak a tiltás kedvéért. Vihesse be ő a postaládából az újságot a konyhaasztalra, érezze rendszeresen fontosnak magát.
- Ajánlj fel választási lehetőségeket: kettőt, amelyek közül neked mint szülőnek bármelyik megfelel és a gyereket nem hozod vele vesztes helyzetbe. Az nem választási lehetőség, hogy "vagy azonnal elindulsz fürdeni, vagy nem lesz mese este". Állj át ilyesféle kommunikációs stílusra, mint pl. "menjünk gyorsan fürdeni, a pingvint vagy a békát akarod először megúsztatni?"
- Alakítsd a napi rutin egy részét játékká. (Apák ebben tradicionálisan jobbak, "siess már" sürgetés helyett esti futóversenyt rögtönözni a konyhától a fürdőkádig; plüssjátékkal bábozva bejelenteni az ebédidőt stb.) Nem kell a napot végigbohóckodni, a napi rutin néhány elemét dobd fel valamivel, amit a gyerek megtanulhat és pár nap múlva már kezdeményezhet is. És persze sokkal jobb is, ha vacsora után nem kell könyörögni, hogy menjen fürödni, hanem önként rohan és büszke hogy ő ért oda hamarabb.
- Közöld az érzéseidet, igényeidet. "Szomjas vagyok és most kimegyek, iszom egy teát." "Szomorú vagyok, amiért tépkeded a könyveidet." "Haragszom amikor piszkálod a telefonomat." "Várj egy kicsit, légy szíves, amíg befejezem amit írok." A gyereknek meg kell tanulnia, hogy te is ember vagy. Ebből persze lesznek konfliktusok, de legyél ebben a kérdésben is következetes. Jogod van nyugodtan enni, tisztálkodni, jogod van a személyes tárgyaid kizárólagos birtoklására, jogod van neked is mindahhoz (még jó hogy!), amit a gyereknek igyekszel biztosítani, és tanítsd meg, hogy tartsa ezt tiszteletben.
- Irányítsd a figyelmét a saját fizikai biztonságára. Sok mindent kifejezetten emiatt tiltunk, de ebbe érdemes a gyereket is beavatni. Tanítsd meg ilyen szavakra, mint "magas!", "veszélyes!", "csúszik!", "forró!", "törékeny!", "éles!", "nehéz!" stb., és az unásig ismételt "nem szabad!" helyett ezekkel tilts vagy figyelmeztess. Ha a gyerek tudja, hogy az a dolog nem "tiltott gyümölcs", hanem nem biztonságos, akkor a távollétedben sem fog kísértésbe esni.
- Kérd azt amit kívánsz tőle. Erről már az előző posztban is szó volt, "ne szaladj a lépcsőn" helyett mondd neki, hogy "lassan menjél a lépcsőn". Kommunikálj egyértelműen: ami utasítás, tehát nem vita tárgya, az nem lehet úgy megfogalmazva mint kérdés. Arra a nyitásra hogy "menjünk most már fürödni, jó?", ne lepődj meg, ha a háromévesed azt feleli, hogy "nem". Magadnak kerested a bajt ;-)
- Mutass példát abban, amit elvársz. Beszélj vele tisztelettudóan, köszönd meg amit ad, kérj bocsánatot ha valamit elbénáztál, oszd meg vele a sütidet, kívánj neki jó reggelt és jó étvágyat, tartsd meg az ígéreteidet (inkább kevesebbet ígérj, de legyél megbízható ha azt akarod, hogy ő is az legyen), mondj neki igazat.
- Határozz meg világos követelményeket (később a gyereket is bevonhatod ebbe, négyéves kor körül már alkalmasak rá) és ragaszkodj hozzájuk következetesen. Számíts arra, hogy a gyerek időnként tiltakozni és lázadni fog, de vállald a konfliktushelyzet kellemetlenségét: te vagy a felnőtt, el kell tudnod viselni ha nem mindig minden rózsaszín. Amíg a gyerekért te felelsz, addig szükségszerűen korlátokat kell felállítanod. Amiben nem engedhetsz, abban ne is engedj.
- Büntetés helyett próbáld a gyereket a tettei következményein keresztül nevelni. Tanítsd meg helyrehozni vagy legalább enyhíteni a kárt amit okozott; ha összefirkálta a falat, akkor a délutáni játékidő egy részében neked segítsen letakarítani; ha megbántott valakit, akkor az obligát bocsánatkérés mellett kérdezd meg őt, hogy mit lehetne most tenni, hogy a másik megvigasztalódjon. Ha büntetsz, akkor a büntetésnek legyen (időben és jellegében) köze a cselekményhez és ne legyen megalázó.
- Dicsérd gyakran, ne vedd természetesnek az együttműködést. "Köszönöm, hogy idehoztad a kistányérodat." "Nagyon ügyes vagy, hogy megálltál a járda szélén." "Olyan szépen eszel, büszke vagyok rád." stb. Az átlagos kisgyerek naponta közel 300 negatív tartalmú közlést hall, és csak kb. 40 pozitívat. Nagyon-nagyon fontos neki, hogy meg legyél vele elégedve, és ne engedd, hogy a sok tilalom közt kedvét veszítse. Adj neki sok-sok megerősítést.
És persze szeresd feltétel nélkül, de ez a mondat megintcsak egy külön posztot ér.
Friss kommentek