Babát szeretnénk, most azonnal! Megvárjuk tehát a következő ciklust, középidőben együtt vagyunk, és két héttel később már csak a biztonság kedvéért kell egy terhességi teszt, hiszen addigra az ember lánya már százféle egyéb jelből is érzi, hogy babát vár.
Létezik egyáltalán ilyen?
Igen, létezik. Furcsa dolog ez a gyermekáldás - van, aki több évnyi odafigyelés után életében egyszer meggondolatlanul viselkedik egy bulin, és azonnal terhes lesz, mások hat-nyolc év házasságot töltenek próbálkozással, mire a várva várt baba megérkezik, és vannak, akik egyszercsak úgy döntenek, hogy "most már itt az ideje", és azonnal kapnak is egy kisbabát.
Ehhez kell szerencse is persze.
Vagyis, itt nem a tuti recept következik (olyan úgysincs), csak egy lehetséges mód, amellyel segíthetünk egy kicsit a szerencsénknek. Ez nem az "essünk minél gyorsabban teherbe" poszt (de majd írok egy olyat is), ez egy családtervezési metódus, amit esküvő után (vagy előtt) rögtön érdemes elkezdeni, és szert tenni vele a testünk alapos ismeretére már jóval azelőtt, hogy "rendelésre" babát akarnánk. Nagyon hasznos módszer, mert a használatával esetleg azonnal megtudod, ha van veled valami gond, nem csak akkor, amikor már sürgős lenne teherbe esni. Mindig tudni fogod előre, hogy melyik napon jön majd meg, akkor is, ha a ciklusod nem szabályos. Tudni fogod, hogy ha késik, miért késik, és nem fogsz terhességen parázni ha tudod, hogy nem vagy terhes. Azonnal észre fogod venni viszont, ha az vagy - már jóval azelőtt, hogy eljutnál a "nahát, vajon miért késik" töprengésig. Szóval, ez volt itt a módszer reklámja - a "terv szerinti gyermekáldás" csak a hab a tortán. Akiktől először hallottam róla (a Martos házaspár), kilencéves házasok voltak, amikor az előadást tartották. Két gyerekük volt, az a kettő, akiket terveztek, akkor, amikorra tervezték őket. A családtervezési metódusuk (meg időközben a miénk is) egy kombinált módszer, tüneti-hőmérőzéses (TH) módszernek hívják (az angol szakirodalomban ST, vagyis symptothermal method a neve). Fogamzásgátlásra és fogamzás előidézésére is használható. Én négy és fél évig előbbire, aztán az utóbbira használtam, vagyis sok mindent saját tapasztalattal is megtámogatva írok itt.
A módszernek három kötelező és egy fakultatív eleme van: hőmérőzés, nyákvizsgálat, méhszájvizsgálat, illetve az egyéb fizikai tünetek követése. Mindegyik művelettel a női test jelzéseit figyeljük arról, hogy mikor termékeny és mikor nem az. Teljesen mindegy, hogy a menstruációs ciklus milyen hosszú, hogy szabályos-e vagy nem, hogy a naptárban melyik ciklusnap van és így tovább. Bennünket minden nap csak az adott nap érdekel: termékeny nap-e ez vagy nem. Fogamzásra ugyanis csak termékeny napon van tényleges esélyünk.
1. Hőmérőzés: a test alaphőjét, illetve annak változását figyeljük, minden reggel. A "reggel" itt azt jelenti, hogy legalább háromórás alvás után :-) Ébredéskor azonnal az éjjeliszekrényen levő tiszta, lerázott lázmérőért nyúlok, a nyelvem alá téve 3-4 percig még szunyókálok, aztán az értéket bejegyzem az e célra szolgáló füzetbe, és csak ezután kelek fel.
(Lehet digitális hőmérővel is mérni, lényeg, hogy a hőmérő megbízható legyen, és mindig ugyanaz a hőmérő. Sokan nem szájban, hanem hüvelyben vagy végbélben mérnek, ez állítólag még megbízhatóbb. Lényeg, hogy mindig ugyanott mérjünk, és hogy a hónalj nem opció, mert nem lesz elég pontos.)
Jellemző hibák: ha már egyszer kint voltál vécén vagy ittál vizet, akkor nincs a mérésnek semmi értelme, mert az már nem az ébredés utáni alaphő lesz. És ha egész héten reggel hat körül mérsz, szombaton meg háromnegyed tízkor, akkor a szombat reggeli magasabb hő az időkülönbség miatt lesz, és nem jelez semmit. Ha a fejfájásodra éjfélkor bevettél két Panadolt, akkor ne lepődj meg a másnap reggeli alacsonyabb hőmérsékleti adaton. Néha ilyen kilengések persze beleférnek, főleg ha több évnyi rutin van a hátad mögött és pontosan tudod, hogy mit csinálsz. De egyébként vedd komolyan, hogy a napnak ugyanabban az órájában mérsz, megbízható módszerrel, és tényleg alaphőt.
A reggeli alaphő a peteérés után (után) 24-36 órával érzékelhetően megemelkedik. Tehát a reggeli alaphő a peteéréskor még alacsony (35.9 - 36.6 között bárhol lehet, de mindig kb. ugyanott van, a konkrét érték személyfüggő), a peteérés napján egy kicsit (1-2 tizeddel) bezuhan, és másnapra vagy harmadnapra 3-5 tizeddel emelkedik a szokásos alapértéked átlaga fölé (kb. 36.7 - 37.4 közé, de persze ez is egyénfüggő). Ez az emelkedés jelzi, hogy a peteérés megtörtént. Az alaphő ezután a ciklus végéig ebben a magasabb tartományban fog maradni. A hőmérséklet megemelkedése utáni 3. naptól kezdve gyakorlatilag nem vagyunk termékenyek, tehát amikor már harmadik-negyedik napja többet mutat a hőmérő reggel, olyankor "szabad a tánc" ha nem tervezel kisbabát, és nem érdemes próbálkozni, ha tervezel.
A ciklus végén hirtelen ismét leesik a hőmérséklet, megint a szokásos alapérték környékére. Vagyis, ha egy reggel ismét alacsony hőt mérsz, akkor számíthatsz rá, hogy aznap, vagy 24-36 órán belül megjön a menstruációd. A lezuhant hő azt jelzi, hogy mostantól teherbe lehet esni (igen, a ciklus legutolsó vagy néha utolsó előtti napján is, "akkor estem teherbe, amikor már meg kellett volna jönnie", vagy a menzesz 1. napján is, ilyen eset is van mindenki rokonságában legalább egy :-))
Ha ciklusban teherbe estél, akkor ennek (émelygés, mellfeszülés, enyhe hasfájdogálás és a szokásos terhességi jelek mellett) az is jele lesz, hogy a hőértéked nem esik vissza. Néha ez a terhesség első jele.
A fogamzás valószínűsége a ciklus kezdetétől egyre növekszik a peteérés időpontjáig. Ha valaki egy pár hónapig hőmérőzik, akkor ki fogja tapasztalni, hogy jellemzően melyik ciklusnap reggelére emelkedik meg a hőmérséklet, és visszaszámolhat, hogy akkor azelőtt 24-36 órával "szokott" peteérése lenni. Kicsit később az embernek lesz elég rutinja, hogy a peteérés napján az 1-2 tizedes esést már meg tudja különböztetni a többi mérési ingadozástól.
Sokan produkálnak tankönyvi hőgörbéket, de neked nem azokat kell reprodukálni, hanem a saját testedet kell figyelni. Lehet, hogy 31 napos a ciklusod, többnyire a 18. napon mérsz emelkedett hőt, és akkor ez azt jelenti, hogy neked jellemzően a 16. ciklusnapod a legtermékenyebb, tök mindegy hogy a könyvekben mi van. És az is lehet, hogy néha 26 napos a ciklusod és a 14. napon mérsz hőemelkedést, máskor meg 29 napos, és a 17. napon mérsz hőemelkedést, vagyis néha a 12., néha a 15. napon van peteérésed. Ez is normális.
Ebből persze rögtön látszik, hogy a "naptármódszer" miért nem jó, illetve hogy csak hőmérőzni miért nem elég. Nem gépek vagyunk, nem biztos, hogy mindig ugyanúgy működünk. Továbbá, a hőmérő nem mondja meg, hogy a peteérés mikor lesz, a hőmérő azt tudja megmondani, hogy mikor volt. Ez természetesen egy nagyon fontos információ, de tervezéshez még édeskevés.
Még egy fontos észrevétel: a hőmérő jelzője valaminek, tehát összefüggés csak az egyik irányba van. Azaz, ha van hőemelkedés, akkor ebből következik, hogy alighanem volt előtte peteérés is, de ha nincs hőemelkedés, akkor ebből nem következik, hogy biztosan nincs peteérés se.
2. Nyákvizsgálaton azt értjük, hogy a hüvelyből szivárgó váladék változásait követed, mondjuk mindig amikor vécére mész. A menstruáció általában úgy múlik el, hogy egyre kevesebb vér van, a végén esetleg már csak rózsaszínes, barnás maszatolás. Aztán pár nap tökszünet vagy csak nagyon pici, fehéres-sárgás váladékozás. Aztán egyre több lesz a nyák, fehéres, csöpög, és a peteéréshez közeledve átvált színtelenre és nyúlósra. A peteérést jelző nyákot tojásfehérjéhez szokás hasonlítani a szakirodalomban: amikor ilyet tapasztalsz, akkor mostanában (aznap vagy másnap) lesz peteérésed. Pár nappal később a nyák megint fehéres lesz, hígabbá válik, van akinél el is tűnik. A megfigyeléseket írni kell a hőgörbe mellé, néhány hónap után látni fogod a tendenciákat, hogy a tested hogyan működik.
3. Méhszájvizsgálat cím alatt ugyanúgy felnyúlsz a hüvelybe, mint amikor pl. tampont felteszel (és ugyanúgy tiszta kézzel és tiszta körmökkel...) Az ujjad hegyével lehet érezni, hogy a méhszáj hol van és milyen. A terméketlen időszakokban a méhszáj magasan van és kemény, mint az ember orra hegye. Peteérés körül pedig leszáll egy kicsit, könnyebben meg lehet érinteni, és puha, mint az ember szája. Pár hónap alatt kialakul az ember rutinja, hogy konkrétan az én esetemben mit jelent az, hogy "magasan" meg "alacsonyan", vagy "keményebb" meg "puhább". Nyilván mindenhez tudni kell, hogy "mihez képest", és ha csak egyszer nézed meg, az nem információ. De mondjuk 4-5 hónap után már tudod, mit kell figyelni.
Amikor már rutinosabb vagy, esetleg rá fogsz jönni, hogy nem kell minden nap vizsgálni: a hőgörbéből meg a nyákból együtt fogod tudni, hogy hol tartasz a ciklusban, és emellé elég lesz a bejelzett peteérés előtt ellenőrizned a méhszájon is, hogy na akkor tényleg lesz-e peteérés, a napján ellenőrizned, hogy csakugyan van-e, és a termékeny időszak végén ellenőrzöd, hogy tényleg terméketlen vagy-e most már. Ha viszont komolyan gondolod, hogy abszolút nem akarsz most gyereket, és nem fér bele az, hogy "ha mégis teherbe esek, legfeljebb megszülöm", akkor minden nap vizsgáld a méhszájat is, mert soron kívüli peteérést - ami pl. a kétpetéjű ikrekhez is kell - úgy lehet legjobban észrevenni, hogy hőgörbe ide, nyák oda, a méhszáj leszállva marad és nem keményedik vissza a terméketlen állapotába.
4. Egyéb testi tünetek.
Elég közismert, hogy az ember melle, bőre, haja, körmei stb. változnak a ciklus alatt. Peteéréskor sokan éreznek egy kis hasszurkálást, a bőrük letisztul, a hajnak jobb tartása van, a mozgás koordináltabb. Aki hozzá van szokva, hogy figyeli a testét, az egy idő után rátanul a saját jelzéseire, külsejére stb.
Fel lehet használni indikátornak az összes meglevő testi nyavalyát, allergiát, ételkívánást, ez egyénileg változó. Példa: én naplózom, hogy mikor fáj a fejem, mikor vagyok náthás, milyen gyógyszereket meg teákat eszem-iszom, felírok ilyen marhaságokat, mint pl. "ma nem volt étvágyam", "egész nap csokit kívántam" stb. Egy-két év alatt kiderül, hogy a ciklus bizonyos pontjain mik a jellemző történések, és az is, hogy a peteérés előtt x nappal mindig ez meg ez van. Sok nőnek van a vérzés kezdete előtt 7-8 nappal valami karakterisztikus fejfájása, különösen ideges napja, kávéivós napja vagy horribile dictu erős öngyilkossági késztetése. Sokan éreznek a vérzés kezdete előtt pár napig enyhe görcsöket, mellfeszülést, de kevesen tudják megmondani, hogy pontosan hány napig is tartanak a tüneteik, pedig érdemes ezekre odafigyelni.
Ez úgy hangzik, mintha iszonyú sok lenne, de nem az. Minden reggel berakom a hőmérőt a számba, és minden este lefekvés előtt rászánok öt percet, hogy kinyissam a mindentudó füzetet, az éjjeliszekrényen hagyott hőmérő adatát beírjam, továbbhúzzam a vonalat a grafikonon, és mellékörmöljem, hogy teszem fel fehéres nyák, nem csöpög, méhszáj fent, délután fejfájás, 1 Panadol. Ezt az öt percet minden nap rászánom. És - mielőtt elfelejtenénk - ugyanebbe a füzetbe érdemes bejegyezni az együttléteinket is, elvégre emiatt csináljuk az egész hűhót :-) (És ha teherbe esünk, akkor nagyon hasznos dolog tudni a fogantatás napját, vagy legalább azt a három napot, amelyek közül az egyik volt az.)
Ez a módszer így a tüneti-hőmérőzéses módszer, és minden, ami ennél kevesebb, az egy másik módszer.
Van még egy nagy előnye: nem történhet meg, hogy bármivel is túl későn fordulok orvoshoz. Mindig tudom, hogy hogyan vagyok, és pl. egy kezdődő gombás fertőzést már azelőtt észreveszek, mielőtt feltűnő tüneteket okozna, egyszerűen mert több év után már mindent kiszúrok, ami egy kicsit is eltér a normálistól.
A "normális" viszont megint csak azt jelenti, hogy más normális Neked és más nekem. Azaz, miközben épp olvasol erről, és terhességre gyúrsz vagy egyszerűen csak keresel egy nem hormonális fogamzásgátlót, tartsd észben, hogy a saját testedet kell figyelned, és ami a Te testedben a megszokott módon zajlik és működik, neked az a normális.
Úgyhogy ha konkrétan neked nem esik le a hőd peteérés előtt, csak megemelkedik utána, akkor az is oké. Vagy ha soha nincs semmilyen nyák, csak peteéréskor egy kis tojásfehérje-jellegű, akkor az is oké. Vagy ha a méhszájad olyan magasan van, hogy már eleve csak akkor éred el az ujjaddal, amikor leszállt, és terméketlen időszakban meg reménytelen, akkor az is rendben: neked magadnak kell kitapasztalni, hogy az itt fentebb megadott vezérfonalak rád hogyan igazak.
Ja és még valami, a TH-módszer hibaszázalékáról. A ciklus első fele, a menstruáció "nulladik" napjától (az első alacsony alaphőt mutató naptól, akkor is, ha még nincs vérzés, hanem majd csak estétől lesz) a peteérésig a relatív terméketlen szakasz. Azaz, ilyenkor lehet "véletlenül" teherbe esni, ha valaki nem figyel oda rendesen arra, hogy mit csinál. Ezért van az, hogy csak a napokat számolni vagy csak hőmérőzni kevés. Megint emlékeztetnék a rokonságból a sztorikra, "aznap kellett volna megjönnie, és teherbe estem". Hát igen... családtervezésnek az nem elég, hogy "ma estére úgyis megjön". Tudnod kell minden nap, hogy aznap termékeny vagy-e vagy nem. A ciklus első pár napján lehetsz termékeny. Nem jellemző, de lehetséges. Ezért hívják úgy az első szakaszt, hogy relatív terméketlen szakasz.
Aztán utána a peteérés körüli idő, ez a termékeny szakasz, az ezt kísérő szokásos jelekkel.
És ez után, amikor a méhszáj ismét felemelkedik és megkeményedik, a hőmérséklet már 3. napja magasan van és minden jel arra mutat, hogy a peteérés szakaszának vége, akkor ez a tényleges terméketlen szakasz. Ez annyira tényleges, hogy ellenőrzött körülmények között a módszer lelkiismeretes használatával ebben a szakaszban még nem jelentettek váratlanul bekövetkező terhességet. Nekem személyesen kb. 50 ciklusnyi (négy és fél évnyi) ezt megerősítő adatom van, vagyis ebben a terméketlennek mondott szakaszban mi sem használtunk semmilyen védekezést, és valóban nem estem váratlanul teherbe. (A módszert ellenőrző kutatóintézetek természetesen kizárják a meddő párokat, és azóta nekem is van gyerekem, szóval nem azért működött, mert amúgyse estem volna teherbe.)
Ha valakinek nincs rendszeres ciklusa, akkor is lehet figyelni, hogy egy észlelt peteérési szakasz lezárulta után meddig tart a nyugalmi szakasz. Bármi változik, a test jelzi. Ezt mindig mondják a módszert tanítók is, hogy nem kell rendszeres ciklus. Az viszont nagyon kell, hogy odafigyeljünk és pontosan vezessünk minden adatot.
Záradékul megint visszatérnék az előző posztom tételmondatához: ez nem egy "kényelmes" módszer. Jó és hatékony módszer, nincs mellékhatása, de oda kell figyelni és punktum. Igazából azt ajánlom, hogy ezt ne "babaprojekt"-nek fogd fel. Kezdj el "családtervezni" már bőven azelőtt, hogy ténylegesen kisbabát akarnál, kezdd el megismerni a tested működését már gimnazista, egyetemista korodban, kezdd el pasi nélkül, egészségmegőrzésül, poénból, vagy mert jó lehet később még valamire. Nagyon-nagyon kifizetődő dolog.
Friss kommentek