A következő napokban rengeteg szó lesz arról, hogy mekkora nagy mérföldkő egy gyerek életében az iskolakezdés. Emlékszem, hogy az én életemben is az volt; pont egy olyan tanévben lettem elsős, amikor a hatodik születésnap legkésőbbi idejét megváltoztatták augusztus 31-ről május 31-re, de azért ha valaki nagyon szeretett volna iskolába menni, és a nevelési tanácsadónak (a mi óvodánkba kijöttek képességfelmérést végezni!) meg az óvónéninek sem volt kifogása, akkor még augusztusi születésnappal is lehetett. 

Akkor én már rég tudtam olvasni, és hetek óta a leendő iskolaszereimmel játszottam otthon. Egyszerűen belehaltam volna, ha nem engednek iskolába, pedig a fizikai felmérés, amelyre mindenkinek a "nagy" iskola tornatermébe kellett bemenni egy délutánon, elég rosszul sikerült. Akkor már jártam balettre, úgyhogy mozgáskoordinációs gond nem volt, de se a kört nem tudtam két sípszó közt végigfutni, se a fejem fölé emelt kisméretű medicinlabdát nem sikerült törzsdöntés közben megtartani, aztán meg sehogy sem akart megtörténni az a hátrabukfenc: a karom, amellyel tovább kellett volna nyomni magam, hogy az addig hibátlan gördülés befejeződjön, túl gyenge volt ahhoz is, hogy a kislabdát a vonalon túlra dobjam. 

Iskolás lettem mégis, és tulajdonképpen orvosi javaslatra lett a heti egy balettórából heti kettő: azért, hogy nehogy tönkremenjen a hátam. Másodikos koromban egy délelőttön - ma is magam előtt látom a meleg tavaszi napfényben fürdő osztálytermet - az osztályfőnökünk felszólított minket, hogy "tegye fel a kezét, aki még mindig csak hétéves!". Nem voltam egyedül persze, de pillanat megmaradt, különféle formákban sokszor meg is ismétlődött egészen az egyetemig.

Most van egy fiam, aki októberben lesz négyéves és már egész jól olvas (májusban épp egy piros lámpánál álltunk a kocsival, amikor megkérdezte, hogy a falra miért van felírva, hogy N-O-T-I-C-E), ákombákom nyomtatott betűkkel ír is, tízes számkörben számol, Anna és Peti könyvek tartalomjegyzékéből kiválasztja a keresett mesét és ellapoz a 78. oldalra. Rajta keresztül még egyszer elgondolkodhatok a kérdésen, hogy "mi legyen az iskolakezdéssel", eltöprenghetek, hogy mikor járok jobban, ha "továbbengedem", vagy ha "marasztalom".

Nincs tuti válasz - már megszokhattátok ;-)  -, csak szempontok vannak.

Itt az USA-ban nem a hatodik, hanem az ötödik születésnap ideje számít: a gyerekek az iskolát egy kindergarten nevű nulladik osztállyal kezdik, amely leginkább talán a magyar iskolaelőkészítőre hasonlít. Ha valaki itt iskolás lesz, akkor ez azt jelenti, hogy elmúlt ötéves és elkezdi egy iskolában ezt a nulladik osztályt.

Mire a gyerekek itt elsősök lesznek, már jónéhány szót el tudnak olvasni, le tudják írni a nevüket, a számokat, sok mindent megtanultak, ami otthon Magyarországon iskolai tananyagnak számít. 

A kindergartenről és a fiam vegyes korcsoportos óvodájáról írok egyszer egy külön posztot: óriási élmény a számomra, hogy mennyire sima így az átmenet az óvodás és az iskolás évek közt, illetve mennyire jó érzés, amikor az iskola nincs túlmisztifikálva. Ennek egyik vetülete az, hogy az óvodai tevékenységet az oktatási program úgy hívja, hogy "munka" (work), és a gyerekek abba nőnek bele, hogy az óvodai színezés, toronyépítés, ollóval vagdosás, éneklés, fűszerszagolgatás, kertlocsolás, bábozás, betűs kirakó, vízfesték-próbálgatás az ő "munkájuk". A férjemmel összenevettünk, amikor egy reggel a gyerek rohant a terembe, és kiabálta az óvónőjének, hogy "akarok dolgozni, adjál nekem munkát!" - aztán elfilozofáltunk azon, hogy Montessorinak igaza volt; az ember tanulni és alkotni akar, kíváncsiságból, vágyból, élvezetből, és elég nagy hibát követünk el, amikor az iskolai évnyitó versekben a munka és tanulás kezdetét úgy állítjuk be mint az addigi játékkal és élvezettel ellentétes dolgot.

"Első nap az iskolában / Padban ülök, figyelek, / Nem moccantom fejem-lábam, / Nagy dolog ez, gyerekek!" Hasonlókat tömegével lehet olvasni az óvodai ballagó versek közt; a másik kedvencem az a fél sor, hogy "Búgócsiga helyett golyós töltőtollat" - most tekintsünk el attól, hogy milyen lehet az a golyós töltőtoll :-) , és figyeljünk fel inkább a "helyett" szóra, amelyet egy másik vers még jobban ki is fejt, "Vége szakad a szép nyárnak / Iskolában könyvek várnak". 

Ilyen nyitány után csak meghajolni lehet annak a szülőnek (és tanítónak) a teljesítménye előtt, aki képes valódi kedvet csinálni az iskolához. A felnőttek is érzik a disszonanciát, és egyre többen döntenek úgy, hogy hat helyett hétéves korban küldik a gyerekeiket iskolába. A döntés szimbolikus mondata az, hogy "hadd játsszon még egy évet" - amíg be nem kerültem egy kanadai iskola osztálytermébe, illetve nem nevettem a "dolgozni akaró" három és fél éves gyerekemen, sohasem gondolkodtam el azon, hogy igazából milyen útravalót kapnak azok az elsősök, akiknek a számára az iskolakezdést a boldog gyerekkor végeként mutattuk be.

A késői iskolakezdés nem egyszerűen "divat": 2006-ban a Kaliforniai Egyetem (University of California Santa Barbara) két kutatója, Kathy Bedard és Elizabeth Dhuey, egy hosszabb utánkövetéses vizsgálat eredményeit összesítve arra jutott, hogy az általános iskolai osztályok legidősebb tanulói (az "évvesztesek") konzisztensen 4-12 százalékponttal jobb teszteredményeket érnek el matematikából és természettudományos tárgyakból, mint a legfiatalabbak. Az átlagos különbség az évek haladtával csökken, de nem tűnik el, mert az első két-három osztályban elsajátított alaptudás stabilitása meghatározza a későbbi iskolai teljesítményt is. Végzős középiskolás osztályokban a legidősebb tanulók átlagosan 12%-kal valószínűbben kerülnek be azonnal a felsőoktatásba, mint a legfiatalabbak.

Egy 2008-ban megjelent könyv (Malcolm Gladwell: Outliers - the story of success) a sportsikereket vizsgálta hasonló szempontból. Észak-Amerikában ez azért fontos, mert nagyon sokan a kiváló sportteljesítményük miatt jutnak be elit egyetemekre, ösztöndíjjal. Gladwell azt találta, hogy a profi hokijátékosok közül a statisztikailag elvárhatónál sokkal többen születtek januárban, februárban és márciusban, és voltak ezzel az iskolai osztályuk legidősebbjei. (Itt sokáig a december 31. előtti vagy utáni születésnap volt az évfolyamok közti választóvonal, vagyis, Magyarországon az augusztus 31. azt jelentette, hogy az egy adott tanévben születő gyerekek kerülnek utóbb azonos iskolai évfolyamba, Észak-Amerikában meg az volt a szokás, hogy az ugyanazon naptári évben születő gyerekekből lett az iskolai osztály.)

Az USA-ban 1970 és 2009 közt megháromszorozódott a késői iskolakezdő gyerekek aránya, 5,4%-ról 17%-ra. Azt várnánk, hogy ettől legalább javultak a tanulmányi statisztikák, de sajnos nem: a folyton módosuló tantervek ugyanis egyre korábban építenek egyre sokrétűbb tárgyi és képességbeli tudásra, és ennek az lett a vége, hogy 2009-ben egy kindergartent ("nulladik osztályt") befejező gyereknek elvileg többet kellene tudnia, mint 1970-ben egy másodikba lépő elsősnek.

Ezt az abszurd versenyfutást az idővel mindenképpen abba kéne hagyni. Észak-Amerikában még nem tartunk ott, hogy majdnem-nyolcéves gyerekek ülnek az első osztályban, ahol egyik napról a másikra azonnal folyóírást kell tanulni (igen, majd ezt a kézírás-kérdést is körbejárom), de Magyarországon egyre több olyan családot ismerek, ahol a még egy év óvoda tűnt a szülők számára az egyetlen értelmes megoldásnak.

Itt most azzal próbálkoznak (próbálkozunk?), hogy a nulladik osztály valódi átmenet legyen a gyerekek számára, és tényleg ne "iskolakezdés". A Wisconsini Egyetemnek Journal of Human Resources címmel van egy negyedéves folyóirata, amelyben rendszeresen szó esik arról, hogy az életkoron és az osztálytársak életkorán kívül még milyen tényezők befolyásolják az iskolában nyújtott tanulási teljesítményt, és ha már a gyerekek társadalmi, anyagi körülményein, szüleik végzettségén stb. nem lehet változtatni, mik azok a dolgok, amelyeken igenis lehetne.

Azt már említettem korábban, hogy mennyire fontos, hogy mi felnőttek hogyan mutatjuk be a gyereknek a tanulást, minek tekintjük a "munkát", illetve az iskolát. Emellett a tanulmányi sikeresség szempontjából döntő jelentősége van az iskola tantervének és nevelési filozófiájának - sokkal nagyobb jelenősége, mint a konkrét tanítási módszertannak vagy a tanító személyiségének -, valamint a gyerek szociális érettségének és mindennapi készségszintű tudásának.

Az iskola nulladik osztályát kezdő legalább 5 éves gyereknek itt képesnek kell lennie arra, hogy

• nyugodtan ülve figyeljen egy felolvasott történetre 10 percig
• másokkal együttműködve vegyen részt a közös játékokban, kivárja amíg sorra kerül, megosztozzon tárgyakon, és barátságosan, de legalábbis szóban igyekezzen a konfliktusokat megoldani
• két elemből álló utasításokat kövessen ("válassz egy könyvet és vidd az asztalodhoz")
• segítséget kérjen, ha valami nem megy egyedül
• jellemzően legalább 5 szóból álló mondatokban beszéljen, és idegenek is értsék, amit mond
• önállóan használja a fürdőszobát.

Ezeken kívül van még tíz olyan készség, amely a nulladik osztály elkezdésekor még nem követelmény, de az oktatási programba és így az első osztály előfeltételeibe is beletartozik:

• tudjon ollóval egy vonalat követve vágni (ez a vonal lehet egyenes, hullámos, cikkcakkos stb.)
• vegye észre, amikor két szó rímel egymásra
• képes legyen arra, hogy szavak kezdő hangját megmondja, azonos kezdőhanggal (direkt nem kezdőbetűt írok) szavakat gyűjtsön
• 10-ig tudjon elszámolni
• képes legyen egyedül felcipzározni, begombolni a kabátját, bekötni a cipőjét
• képes legyen egyedül be- és kipakolni a táskáját
• helyes fogással használjon zsírkrétát és ceruzát
• el tudjon olvasni, illetve ránézésre felismerjen egyszerűbb szavakat (az angol példák "mom", illetve "go")
• segítség nélkül énekelje el az ABC-dalocskát
• képes legyen a saját nevét leírni.

Eleinte nagyon csodálkoztam azon, hogy itt a gyerekek "iskola előtt" már ákombákom betűket írogatnak. Aztán megtudtam, hogy a nulladik osztály az már az iskola, csak még nem olyan komoly. Egyelőre azt látom, hogy ez így sokkal könnyebb: egy olyan első iskolaév, amelynek során a gyerekek már nagyjából szervezett körülmények közt tanulnak, de nem kell még azonnal mindent tudni, és szó sincs arról, hogy ezzel vége a boldog játékidőnek.

A fiam most vegyes korcsoportos óvodába jár, 3-6 éves gyerekek közé. A nagyobbak egy része már foglalkozik az iskola nulladik osztályos anyagával: betűket színeznek, számokat írogatnak, egyszerűbb szavakat olvasnak. A munkalapjaik "szabadpolcosak", vagyis, a kicsik semmitől nincsenek eltiltva, ami érdekli őket. Némi szerencsével a fiamból úgy lesz iskolás, hogy észre se fogja venni - aztán majd ha odajutunk, megírom, hogy ez jó volt-e vagy nem volt jó :-). 

Két kérdés: milyen emlékeid vannak az iskolakezdésről? A könnyebb átmenet érdekében min kéne inkább változtatni, az óvodai nagycsoporton vagy az iskolai első osztályon?

(Utóirat: az időzítés kizárólag az iskolakezdésnek szólt, de most mondta a fiam, hogy ma van Maria Montessori születésnapja.)