Ez itt az újabb millió dolláros kérdés, amelyre - szokásomhoz híven - nem fogok mindenkire érvényes, tuti választ adni. Erre a kérdésre ugyanis így ebben a formában nincs válasz: a gyerekekről csak egyesével, külön-külön lehet megmondani, szempontok egész sorának átgondolása és értékelése után, hogy mikor van, illetve most van-e a megfelelő ideje a közösségbe íratásuknak.

Gazdasági meg szociológiai szempontokról itt meg itt lehet olvasni, ehhez mások énnálam sokkal jobban értenek. Ebben a posztban (is) megmaradok a kaptafámnál: pszichológiáról lesz szó, korai értelmi, érzelmi és szociális fejlődésről, szülő-gyerek kapcsolatról - na meg arról, hogy ha nincs két egyformán fejlődő gyerek, nincs két ugyanolyan család, akkor miért is kéne meghatározni, vagy egymáson (önmagunkon) számonkérni egy mindenkire érvényesnek tartott ideális életkort. Viszont ha ilyen nem létezik, akkor hogyan derítsem ki, hogy a saját gyerekemnek mi lenne a legjobb?

Október elején jelent meg egy 69 kutatás metaanalízisét összefoglaló tanulmány az anyák korai (= a gyerek 3 éves kora előtti) munkába állásának és a gyerekeik későbbi tanulmányi eredményének, viselkedésproblémáinak és érzelmi kiegyensúlyozottságának összefüggéseiről (Lucas-Thompson, Goldberg & Prause, 2010., van róla a Science Daily-n egy cikk). A tanulmány gyakorlatilag 50 évnyi kutatásból vonja le a tanulságot; hihetetlen mennyiségű adat gyűlt össze ez alatt az idő alatt arról, hogy az anya munkába állása milyen hatással van (amikor van) a 3 évesnél fiatalabb gyerekek egészségére, intelligenciájára, kötődési mintázatára, szociális érettségére stb. A metaanalízis igen alapos munka, a szerzők rengeteg definícióval körüljárták az olyan alapkérdéseket, mint pl. mit értünk tanulmányi eredményen (az osztályzatokon kívül bevették az elemzésbe a teszteken elért százalékpontokat, a tanárok szöveges értékeléseit, a gyerekek versenyeredményeit is), mit értünk viselkedésproblémán (külön kategorizálták az internalizáló és az externalizáló problémákat, előbbiekhez olyasmik tartoznak, mint pl. szorongás, elzárkózó visszahúzódás, utóbbiakhoz pedig az agresszivitás, impulzivitás - ez a kategorizálás azért érdekes, mert a közvélemény jellemzően csak az utóbbit tekinti iskolai viselkedésproblémának), milyen feltételekkel vettek vagy nem vettek bele adatokat az elemzésbe.

A metaanalízis egymondatnyi summázata az lehetne, hogy az anya korai visszatérése a munkájához önmagában nem növeli a gyerekeinél se a későbbi tanulási, se a viselkedésproblémák esélyét. A problémák kialakulásához több faktor együttes megléte kell, és ezek közül az egyik természetesen lehet a gyerek túl korai közösségbe helyezése is - de másfelől, vannak olyan tényezők, amelyeknek együttes megléte esetén jobb döntés a gyereket korán közösségbe íratni, mintsem tovább otthon maradni vele.

Az anya korai munkába állásának kognitív és pszichológiai hatása a gyerek életkorán kívül függ az anya végzettségétől, a munkájával kapcsolatos attitűdjétől, a gyerek nemétől, a család anyagi helyzetétől, az anyát helyettesítő személy(ek) iskolai végzettségétől, a család etnikai hovatartozásától, többségi vagy kisebbségi beszélt nyelvétől, a családszerkezettől, és természetesen attól is, hogy a gyerek milyen minőségű intézménybe kerül (hány kisbaba jut egy gondozóra, milyen előírásoknak felel vagy nem felel meg az adott intézmény).

A magasabb jövedelmű, kétszülős családok gyerekei körében az átlagosnál több tanulási- és viselkedésproblémát találtak a kutatók, ha az anya a gyerek egyéves kora előtt visszatért az állásába, különösen a kisfiúknál. Vagyis, ezekben a családokban ha az anya a gyerek egyéves kora előtt teljes állásban dolgozott, annak általában több negatív következménye volt, mint pozitív. A kislányok átlagosan kevésbé sínylették meg a korai intézményi közeget, és az anya munkába állásának pozitív hatásai is jobban megjelentek a kislányoknál, mint a kisfiúknál (ennek valószínűleg az anyai szerepmodell vonzó hatása az oka). További érdekesség, hogy a magas jövedelmű családok egyévesnél fiatalabb kislányainál az anya távolétében átlagosan jobb megoldásnak tűnt az intézményes közösségi elhelyezés, az ugyanilyen családok kisfiainál viszont akkor volt kevesebb későbbi probléma, ha az első életévben a nagymamájuk vigyázott rájuk.

A szegényebb kétszülős családok (ez alatt azt értjük, hogy az anya jövedelmére a mindennapi megélhetés költségei miatt van szükség) egyévesnél kisebb gyerekeire az esetek többségében inkább kedvező hatása volt az anya munkába állásának. Ennek közvetlen oka természetesen az anyagiakban, és ezen keresztül a szülők stressz-szintjének csökkenésében, a gyerekkel való megfelelőbb foglalkozásban, megfelelőbb táplálkozásban, egészségügyi ellátásban stb. keresendő. Az alacsony jövedelmű családok gyerekei az iskolában olvasásból és matematikából is jobban teljesítettek, ha az anya korán visszament dolgozni, mint ha sokáig otthon maradt.

Az első életév után a gyerek életkorától önmagában nem függ többé az, hogy jó vagy rossz-e neki, ha az anyja ismét dolgozni megy. A dolgozó anyák 2-3 éves gyerekeinek többsége - családi jövedelmi szinttől függetlenül - jobban teljesít később az iskolában, és kevésbé valószínűen küzd viselkedésproblémákkal, mint az otthon levő anyák gyerekei. A képet ugyanis ebben az életkorban már a család szerkezete és az anya iskolai végzettsége árnyalja leginkább.

A legmagasabb végzettségű anyák gyerekei körülbelül 3-4 éves korukig előnyben vannak a többiekkel szemben, és ez a hatás különösen felerősödik, ha a gyerek nevelésében az apa is aktívan részt vesz, illetve ha a gyereknek egynél több testvére van. 4 éves korban a gyerek intellektuális és társas teljesítményét már nem lehet az anya végzettsége alapján bejósolni (később meg pláne), de a magasan képzett anyák gyerekei általában 3-4 éves korukig jobban fejlődtek az anyjukkal otthon, mint az intézményi nevelés során, különösen a kisfiúk (akik szociálisan egy kicsit később érnek meg az intézményi létre).

Az anya korai munkába állásából nem meglepő módon az egyszülős családok gyerekei profitáltak legtöbbet: dolgozó egyedülálló anyák gyerekei minden területen jobban teljesítettek és kevesebb problémával küzdöttek később, mint az otthon levő egyedülálló anyák gyerekei. (Ennek természetesen ismét csak anyagi okai vannak, pszichológiai szempontból pedig fontos volt a gyerekek fejlődésében a felelősségteljes viselkedésre, ambícióra, önbizalomra látott korai szerepmodell-példa, amely az intézményi közeget ellensúlyozva is képes volt megvédeni a későbbi tanulási- és viselkedésproblémáktól.)

A metaanalízis összefoglalója szerint ha lehet, akkor az anyák töltsék az első évet otthon a gyerekükkel, és csak akkor menjenek vissza a gyerek egyéves kora előtt teljes állásba dolgozni, ha az így szerzett jövedelem nem nélkülözhető, azaz mérhető, döntő hatással van a gyerekek életkörülményeire, ellátására. Egyéves kor előtt, de különösen három- és hathónapos kor között a gyerekek többsége nagyon megszenvedte az anyjától való elválást. (Ez alatt azt értjük, hogy a legnagyobb arányban azoknak a gyerekeknek voltak tanulási- és viselkedésproblémáik, akiknek az anyja 3 és 6 hónapos koruk közt teljes állásban visszament dolgozni. Mivel a szerzők amerikaiak, ennek a tanulságnak kapcsán nem mulasztanak el hosszabb szülési szabadság, illetve az egzisztenciálisan veszélyeztetett családok támogatása mellett kampányolni: az USA nagyon messze van még ettől.)

A gyerekek egyéves kora után az anya munkába állásának általában - bár nem mindig - több pozitív, mint negatív hozadéka van. Ez különösen igaz, ha az anya egyedülálló, ha a család jövedelme alacsony, ha a szülők egyike nem (vagy pláne egyike sem) fejezte be a középiskolát, ha az anya részmunkaidőben dolgozik, vagy teljes állásban, de rugalmas időbeosztással; ha a család kisebbségi nyelvet beszél vagy az országon belül kisebbségi népcsoporthoz tartozik, ha az anya egyszerűen csak azért megy vissza dolgozni, mert ezt szeretné csinálni és a munkájához nagy lelkesedéssel viszonyul, illetve ha a gyerek kislány.

A családok egy kisebb részében a gyerekek mind intellektuálisan, mind szociálisan többet profitálnak az anya hosszabb otthonlétéből, mint amennyi haszna az anya munkába állásának volna. Ez különösen így van, ha a család jövedelme magas, ha az anya egyetemet végzett, ha az apa aktív részese a gyerek életének, ha a gyereknek egynél több testvére van, ha az anya munkája mérhető (anyai) stresszel jár, illetve ha a gyerek kisfiú.

A kérdés tehát nem olyan egyszerű, hogysem el lehetne intézni "a kisgyereknek hároméves koráig az anyja (apja) mellett a helye" mondattal. Egy egész sor szempont mérlegelése után az összkép egésze számít: Elmúlt a kicsid egyéves? Azért akarsz dolgozni menni, mert muszáj ("akar a fene!"), vagy égsz a vágytól, hogy visszatérj a színpadra, a műtőasztal mellé, az íráshoz, a tárgyalásokhoz? Milyen a végzettséged? Mennyit fogsz keresni? Találtál-e jó bölcsődét, óvodát? Hány gyereked van? Hány gyereked van már ugyanabban az intézményben, esetleg ugyanabban a csoportban, ahová a következőt is küldenéd? Egyedülálló szülő vagy? A férjed/párod is sokat van a gyerekkel, vagy reggel hattól este nyolcig dolgozik, esetleg eleve másik városban, másik országban, és csak hétvégente látod? Otthon az ország nyelvét beszélitek? Kisebbségi népcsoport vagytok? Mit érzel te magad a gyerek közösségbe íratásával kapcsolatban? (És mennyit számít az anyósod, a szomszédod, a falu stb. véleménye? ;-))

Megpróbálhatod azt is, hogy leülsz listákat írogatni az összes szóba jöhető tényezőről, kicsit elfelejtve a naptárat. Előfordulhat, hogy a te majdnem-négyévesednek még mindig jobb helye van otthon - meg az is, hogy a te másfél évesednek már egy jó bölcsőde lenne az ideális választás.

Éppcsak hároméves fiam tegnapelőtt kezdte el - részidőben - az óvodát. A mi paramétereink összességéből most ez tűnt a legjobb megoldásnak. De, mint mindent, ezt is sokféleképpen lehet jól csinálni: nálatok melyik gyerekednek meddig volt/lesz "otthon a helye"? (És egyáltalán, ki az a szerencsés, aki maga dönthetett?)