Szeptember 10-e van, az öngyilkosság megelőzésének világnapja (2003 óta). A világnapot kitaláló szervezet, az IASP (International Association for Suicide Prevention) idén 50 éves.

Sokféle elmélet van arról, hogy mi tesz valakit veszélyeztetetté. Közismert tény, hogy a körülmények önmagukban semmilyen magyarázattal nem szolgálnak: szakítás, közeli hozzátartozó halála, anyagi csőd, munkahelyi elbocsátás, meghatározó és fájdalmas személyes veszteség, súlyos betegség, traumatikus események lehetnek öngyilkosság kiváltó okai bizonyos embereknél, de másoknál nem.

Az is közismert tény, hogy a fejlett államokban számon tartott lehetséges kiváltó okok egy része teljesen más elbírálás alá esne a világ elmaradottabb térségeiben (ez az amit J. K. Rowling úgy fogalmazott meg, hogy "soha ne feledjék el: az önök bármelyik későbbi nagy kudarca lehet valaki más elérhetetlen álma").

A kiváltó ok - bármi is az - tehát nem válasz a problémára; a válasz valahol a veszélyeztetett ember személyiségében van. Az előzmények egyik fele, ahogyan Bagdy Emőke (a Családi szocializáció és személyiségzavarok c. könyvében) összefoglalja, a szubjektíve kilátástalannak ítélt csődhelyzet, amelyben az egyén úgy érzi, hogy számára nincs lehetőség a tovább élés vállalására. Az előzmények másik fele pedig a tettig vezető személyes életút, az egyén személyisége: ez adja meg a választ arra a kérdésre, hogy miért ítéli meg a helyzetét kilátástalannak, és ebből hogyan következik a számára az, hogy megkísérelje az élet feladását.

A miértekről számos elméleti elképzelés van. Bagdy Emőke személyiséglélektani és motivációs oldalról közelíti meg a kérdést: szerinte az öngyilkossággal veszélyeztetett személyiség jellemvonása egy sajátos infantilizmus, de nem értelmi-logikai szinten, hanem a társas kapcsolatok szintjén. Az élete különféle színterein  nemritkán kifejezetten sikeres, tevékeny és érett felnőttként működő személy a legfontosabb személyes kontaktusaiban nem tud önálló felnőttként viselkedni. Ennek a kapcsolatmintának a jellemzője a függő, alárendelő magatartás, amelyben az egyén segítséget és védelmet vár a környezetétől, de ezt az igényét nem képes megfelelően a partnerek értésére adni.

Az előzményekben nem egyszerűen "a korai szülőkapcsolat sérülése" lelhető fel (ez sokakban megvan, és önmagában ugyanúgy nem magyarázat, mint az anyagi csőd sem: nem mindenki veszélyeztetett, aki a korai szülőkapcsolatában sérüléseket szenvedett el), hanem az, hogy a korai sérülés rögzül, és átveszi az irányítást a legfontosabb személyes kapcsolat(ok)ban. Más szóval, a veszélyeztetettséget nem egyszerűen a gyerekkori szeretet- és kapcsolatéhség kielégítetlen volta jelenti, hanem az, amikor a gyerekkori szeretet- és kapcsolatéhség kielégítetlensége megmerevíti a gyermeki alárendelődés sémáját a felnőttkori fontos kapcsolatokban. A veszélyeztetett személy nem tud a vágyai és igényei szerinti módokon agresszív lenni másokkal szemben, a kifelé irányuló indulatait, érzelemkifejezéseit a következményektől, büntetéstől való félelem blokkolja. Ez a belső feszültség fordul később szembe az egyénnel.

Ahogy én látom, a sok-sok csendben szenvedő ember igazi tragédiája az, hogy a korai kapcsolatséma nem vetül ki minden fontos kapcsolatra. Mindig van egy-két kapcsolat, amelyekre igen (a házastárs, vagy a főnök, vagy a saját gyerek, vagy szélsőséges esetben akár a saját szellemi termék, találmány, karrier), de van hatszáz, amelyekre nem. Az egyén látszólag kiválóan funkcionál, egészen addig a pillanatig, amíg a "problémás" viszonyában valami meghatározó trauma éri, és a temetésen döbbent közeli barátok kérdezgetik egymást sokkos állapotban, hogy "te tudsz valamit, hogy mi volt vele?"

Ez az az ok, ami miatt a "környezet" felelőssége erősen korlátozott: az a néhány kapcsolat számít, amelyekben a személlyel "baj van", amelyekben ő nem létezik mint önálló felnőtt, amelyekben valami rajta kívülálló létezőn (a házastársa elégedettségén, a főnöke véleményén, a saját gyereke egészségén vagy teljesítményén, a szellemi terméke sikerén, elismertségén) keresztül határozza meg önmaga értékét, és adja meg a választ a kérdésre, hogy megérdemli-e az életet.

Sok embernek a tökéletességre való elszánt törekvése mögött az a hiedelem áll, hogy csak akkor érdemlik meg az életet, ha tökéletesek. Válasznak nem elég az, hogy "nem kell tökéletesnek lenni", sőt: az élethez való jogát a személyes tökéletességhez kötő ember nagy veszélybe kerülhet, ha az előtt mond le a tökéletesség kergetéséről, hogysem elhatározta volna, hogy mindegy, hogy hogyan, de életben fog maradni.

A kérdés, hogy "megérdemlem-e az életet", már önmagában téves, vagyis a tökéletesség kritériumainak filozofikus megvitatása helyett erre az alapvető tévedésre érdemes koncentrálni, aztán ebből kibontani a többit. Ez nyilvánvalóan terápiás munka, és elég hosszadalmas tud lenni: krízishelyzetben nem feltétlenül van rá idő és lehetőség.

Hogyan lehet egy krízist mégis túlélni?

A "szeretnék öngyilkos lenni" mondatra a mindenkiből kitörő  logikus kérdés az, hogy "miért?" - de a sikeres intervenció kérdése nem ez. Ha bárkitől (akár önmagadtól), bármikor ezt a mondatot hallod, akkor jól figyelj: A sikeres intervenció kérdése az, hogy "és mit tudunk tenni ez ellen?"

Lefordítok ide egy jegyzőkönyv-átiratot, orvos és páciense egy személyes sürgősségi beszélgetésben (D. McLeod, 2006):

 Dr.: - Most először is az a fontos, hogy tudjon aludni. Úgyhogy felírok valamit, kap belőle 5 szemet, kiszámolva, hogy nehogy kísértésbe essen... szóval, 5 szemet, jövő keddig vegyen be minden este egyet. Nem fog rászokni, nem kell emiatt aggódnia. Az elmélet az, hogy ha éjszaka jobban alszik, akkor a nappalokkal könnyebben meg tud küzdeni. Keddre  adok időpontot. Addig a gyógyszer lényege, hogy most most legyen egy kis szünet a rémálmokból amikre gondolom kora hajnalban fel is ébred... Nappal ne szedje. Ha ezzel együtt se tudja a nappalokat elviselni, azonnal hívjon fel. Egyébként kedden jöjjön vissza, és addigra meglesz, hogy kihez tudom továbbküldeni ... Mit csinál, amikor lebírhatatlan erővel érzi a késztetést, hogy öngyilkos legyen?

 Páciens: - Nem tudom... Attól is függ, hogy milyen napom volt, hogy érzem magam éppen, ki van ott...

 Dr.: - Menjen emberek közé. ("Get seen.") Hívjon fel valakit, látogasson meg valakit, menjen ki az utcára sétálni, menjen el egy barátjához, fogjon meg egy könyvet és üljön be a sarki kávézóba, gyorsétterembe. Menjen emberek közé, ahol valaki mindig látja. Ne legyen egyedül.

Ez az az alapvető intervenciós intézkedés, amit bármikor megtehetsz magadért. Amíg a közvetlen késztetés alábbhagy - ez néha percek, néha órák kérdése -, menj emberek közé (akár egy éjszaka is pezsgő csetszobába). Menj emberek közé, és maradj életben.