Az átlagosnál sokkal gyorsabban fejlődő gyerekek szülei kezdetben csak büszkeséget és csodálatot éreznek, aztán (sokszor elég hamar) már némi bizonytalanságot, esetleg aggodalmat is. A kisgyerekek átlagos fejlődési, érési fázisait, készségeit felsoroló úgynevezett korosztályos mérők körülbelül a hetvenes évek közepe óta széles körben hozzáférhetők, és nyilván mindenki örül, ha azt látja ezekből, hogy a gyermeke egy kicsit előrébb tart, mint a többség. A gyerekek néhány százalékának képességei azonban egy vagy több területen jelentős mértékben meghaladják a korosztályos átlagot. Kiemelkedő tehetségről akkor beszélünk, ha ez az előny tartósan megmarad, vagy még tovább növekszik (a terminusok pontos mibenlétét még kifejtem alább). 

Ez a sorozat egy összefoglaló néhány tehetséges gyerekeket vizsgáló kutatás eredményeiről és ezek tükrében a leggyakoribb kérdésekről, amelyeket tehetséges kisgyerekek szülei jellemzően feltesznek önmaguknak, illetve tanácskérés alkalmával az óvónőknek, orvosnak, pszichológusnak és nevelési tanácsadó szakembernek.

Az írások alapjául James Alvino (1989): Parents' guide to raising a gifted toddler; Nancy M. Robinson (1993):  Parenting the very young gifted child; valamint a Gifted Child Quarterly összefoglalói szolgáltak. Érdeklődő szülőknek ajánlom dr. Buda Mariann (2005): Óriás leszel? - A tehetséges gyerek című könyvét, valamint a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetséggondozó Társaság által összegyűjtött anyagokat. Utóbbi szervezet alelnökének, Herskovits Máriának személyes köszönettel is tartozom, továbbá reklámoznám is a 2009-ben megjelent Jövőnk titka: a gyerek című könyvet (Popper-Ranschburg-Vekerdy-Herskovits), amely szintén a tehetséges gyerekek neveléséről szól.

Mit jelent egyáltalán a tehetség fogalma egy öt év alatti gyereknél? Miből látszik egy szülő számára az, hogy a gyereke az átlagnál sokkal jobb képességű? Elvigyük-e tesztelésre, mérésekre, és ha el is visszük, van-e ennek bármi értelme? Hogyan segítsük a gyerek fejlődését? Van-e értelme ötéves kor előtt "tehetséggondozásról" beszélni? Beírassuk rendes zeneiskolába, keressünk neki sakkedzőt négyévesen? Engedjük balettre, korcsolyázni, néptáncra, ha még csak épphogy óvodás, de bejelenti, hogy menni akar? Speciális óvodát, iskolát keressünk? Engedjük a gyereket számítógép elé ülni? Próbáljuk vagy ne próbáljuk visszafogni, ha kétévesen már minden betűt felismer? Van egy négyéves kisgyereknek bármi keresnivalója egy rajz- vagy énekversenyen? Hogyan lesznek barátai, mi lesz a társas kapcsolataival, az érzelmi fejlődésével? Miben különböznek a kiemelkedő képességű kislányok a kiemelkedő képességű kisfiúktól? A tehetséges hároméves vajon tízévesen is ki fog emelkedni a korosztályos átlagból? Érdemes korábban iskolába küldeni, osztályt ugrani?

A tehetséges gyerekekkel foglalkozó szakirodalom döntő többsége iskolásokra és iskolai tehetséggondozásra fókuszál, vagyis elég nehéz dolog öt év alattiakról szóló, általánosságoknál többet is mondó cikkeket találni. A kisgyerekekre két okból érdemes külön is odafigyelni: az egyik ok a tehetséges kisgyerek sajátos korai személyiségfejlődése, a másik a konkrét képességek és az azokkal szükségszerűen együtt járó igények jellege. A zenei tehetség például általában már 4-5 éves kor előtt megnyilvánul valamilyen formában, és a Gryllus Vilmos Kárókatonáját két és fél évesen tisztán végigéneklő kisfiúnak nyilván több és változatosabb zenei anyagra lesz szüksége az óvodában is, mint egy átlagos kisgyereknek. De ennél még sokkal fontosabb arra odafigyelni, hogy a tehetséges gyerek már kisgyermekként is hordozza a kiemelkedő képességűekre úgy általában jellemző személyiségvonásokat, érzelmi mintázatokat és karakterisztikus viselkedésformákat, azaz könnyen lehet, hogy a testvéreinél bevált nevelési módszerek jó része az ő esetében nem fog működni.

A szellemileg nagyon gyorsan fejlődő gyerekek gyakran túlérzékenyek, illetve sokan közülük az átlagnál gyorsabban fáradnak, könnyebben megharagszanak vagy sírva fakadnak. Nagyon hamar lesz nagyon fejlett igazságérzetük és szabálytudatuk. Nemritkán már háromévesen elkezdenek iskolásokra jellemző érvekkel és kifogásokkal vitázni és alkudozni a családi normákról, az esti lefekvés idejéről stb. Hamar képesek beleélni magukat mások gondolataiba, érzelmi állapotába, megrázza őket mások szenvedése, magukra veszik a szüleik problémáit, feszültségét. A sajátosságaikkal tisztában lenni segíthet a szülőknek abban, hogy megfelelően reagáljanak a gyerek hisztijére, önállótlanságára vagy unalmára, és észrevegyék, hogy mikor szorong vagy haragszik olyasmi miatt, amit a vele egykorú gyerekek még észre se vesznek, mikor van túlfáradva, mikor jut el odáig, hogy sokkal bonyolultabb játékokra lenne már szüksége.

Nincs egyértelmű definíció vagy mérőszám arra vonatkozóan, hogy egy kisgyerek megnyilvánuló adottságai mikor számítanak különlegesnek. A 2-4 éves korosztály bármilyen teljesítményét sokkal nehezebb mérni, mint a nagycsoportosokét vagy az iskolásokét: a kicsik többnyire még egyáltalán nem értik, hogy egy teszt alkalmával a képességeik javát "kell" nyújtaniuk, gyakran izgalomba jönnek az érdekes tárgyakkal teli játszószobában és "elhülyéskedik" a vizsgálatot (a "melyik torony a legmagasabb?" kérdésre válaszul  csibészes vigyorral ledöntik mind a hármat), vagy éppen nehezen oldódnak fel az idegen felnőtt(ek) társaságában és nem hajlandók megszólalni vagy együttműködni. Sokan közülük tévedhetetlenül megérzik, hogy a szüleik mikor akarják őket "produkáltatni", és mivel minden zsenialitásuk dacára kisgyerekekről van szó, ez egyet jelent azzal, hogy reménytelen vállalkozás lesz megpróbálni a célzott képességfelmérést.

Honnan tudom meg, hogy a gyerekem tehetséges?

Szisztematikus mérés helyett a 2-4 éves (vagy pláne még kisebb) korosztályban még a szülői megfigyelés számít igazán: ökölszabály gyanánt abból érdemes kiindulni, hogy ha a gyerek valamilyen területen az életkora legalább egynegyedével, felével megelőzi a többieket (pl. kétéves korában háromévesek szintjén van), akkor jó eséllyel kiemelkedő képességű. 

Ebben a korosztályban tehát a szülői értékelés az első fontos "teszteredmény" - feltéve persze, hogy a szülőknek van némi fogalmuk a normális fejlődési mutatókról. A tehetséggondozás első lépése ezért nem is a gyerekek szűrése, hanem a babaváró, illetve kisgyerekes szülők ellátása információs anyagokkal, amelyekből megismerhetik az átlagos fejlődési tempót és stádiumokat. Nancy M. Robinson (róla azóta már oktatási- és kutatóközpontot neveztek el) szélsőséges példaként említi azt az USA-ban élő fiatal kínai házaspárt, akik eléggé meglepődtek azon, hogy - ellentétben az ő gyerekükkel - nem minden 15 hónapos baba képes írásjeleket hangzó szavakkal társítani. A spektrum másik végén pedig azokat a szülőket találjuk, akiket annyira lenyűgöz a gyerek normális fejlődése (ami, ismerjük be, valóban lenyűgöző folyamat), hogy már ez önmagában elhiteti velük, hogy a gyerekük különleges képességű. A korosztályos mérők tehát leginkább azért fontosak, hogy a formális oktatáshoz még túl kicsi gyerekek szüleinek információval szolgáljanak az átlagról, és amikor ezek tükrében egy szülő először eltöpreng azon, hogy úgy látszik, nem mindennapi jelenség, ha egy egyéves gyerek kört tud rajzolni, ha egy 18 hónapos összetett mondatokban beszél, ha egy hároméves elpöntyögi a játék xilofonján a Bújj-bújj zöld ágat, akkor ez a szülői eltöprengés a tehetség felfedezésének első korai állomása.

Mikor van értelme a tehetségesnek tűnő gyereket képességfelmérésre vinni?

Az átlagon felüli képességekből nem érdemes azonnal nagy hűhót csapni. A különleges tehetség egyik fontos kritériuma az, hogy a meglevő előny meg is marad, vagy még tovább növekszik (különben csak fejlődési ugrásról beszélhetünk, és ilyesmi gyakran történik; vannak gyerekek, akik egy-egy területen mindig ugrásszerűen fejlődnek, és időnként messze elhúznak az átlagtól, időnként utolérik őket a többiek).

Nagyobb gyerekek (5 évesek és idősebbek) képességfelmérésekor már valódi kérdés az, hogy vajon "tényleg" különleges képességű-e a gyerek: sokféle teszt létezik általános, vizuális, matematikai stb. intelligencia mérésére, sokféle irányított játékon, szerepjátékon és alkotási folyamaton keresztül lehet vizsgálni, hogy egy gyerek pontosan miben és mennyivel tart előbbre a kortársainál. A kisebb gyerekek esetében nincsenek megbízható mérők, elsősorban azért, mert nem lehet normálisan tesztelni. Látszik, ha egy gyerek már rég kipipálta a korosztályos mérő képességlistájának összes elemét, és egy határig azt is meg lehet mondani, hogy melyik másik korosztály képességlistájáról jelennek meg mostanában új és új elemek a napi tevékenységében, de ennél pontosabbat nagyon nehéz mondani.

A tesztelés lehetetlensége azonban ennél a korcsoportnál nem hátrány, hanem inkább előny: sokkal kisebb így az esély túl korai (és téves) címkézésre, egy különleges képesség nem sorolódik be azonnal a "matematikai", "nyelvi" vagy egyéb hasonló, nemritkán elég megtévesztő kategóriába és nem indul be azonnal a "fejlesztő" mókuskerék (később majd erről is lesz szó bővebben) valami olyan irányba, amilyenbe nem kellene. A kategóriák a célzott fejlesztő programokhoz, különórákhoz stb. kötődnek, de iskolás kor előtt ritkán van valódi hasznuk, mert óvodás korban a nagyon tehetséges gyerekek is bármit csinálnak (zeneóvoda, néptánc, kézműveskör stb.), a többi érdeklődő gyerekkel együtt fogják csinálni.

Egy 2-3 éves gyereknél kivételes esetektől eltekintve mindegy, hogy pontosan mennyivel jár a korosztálya előtt. A kivételes eseteket a csodagyerekek jelentik, de ha képességfelmérésre mész a gyerekeddel, akkor a szakemberektől elhangzó első számú figyelmeztetés az lesz, hogy a korán megnyilvánuló tehetség egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kisgyerek csodagyerek.

Csodagyerekből nagyon kevés van, és tulajdonképpen már az is a fogalom definíciójától függ, hogy mennyire kevés a nagyon kevés - a definíció pedig attól függ, hogy milyen kritériumokból indulunk ki. A legszigorúbban érvelők konkrét példákra támaszkodnak, és arra hivatkoznak, hogy aki Mozart, azt úgyis érszrevesszük, de az elsöprő többség nem Mozart. Ha csodagyerek-ügyben Mozartot tekintjük etalonnak, akkor valódi csodagyerekből évszázadonként egy-kettő születik, és némi sarkítással nem is érdemes az egész kérdésre több szót vesztegetni: a következő Mozart szülei nem egy szakcikkből fogják megtudni, hogy a gyerekük rendkívüli képességű, elég gyorsan észre fogják venni maguktól is. (Ehhez persze kell néhány alapfeltétel, de majd még árnyalom a problémát később.) A kisgyerek-csodagyerekek jellemzően zenészek vagy mozgásművészek (táncosok, artisták); a matematikus csodagyerekekről például általában csak iskolás korukban derül ki, hogy  valóban azok (és Gaussra szokás hivatkozni).

A konkrét képességek pontos leltárba vétele tehát kevésbé számít, ugyanakkor minél gyorsabb és feltűnőbb egy tehetséges kisgyerek fejlődése, annál fontosabb, hogy sajátos szükségletei mielőbb kellő figyelmet kapjanak.

Mit jelent a tehetség fogalma egy kisgyereknél?

A tehetség a közismert  és általános jelleggel alkalmazott definíció szerint képesség, motiváció és kreativitás összessége (Renzulli 1977). A kreativitás fogalma persze szerzőnként mást jelent (Sternberg 1988), úgyhogy nem olyan egyszerű a definíciót értelmezni és tovább magyarázni. A kisgyerekekkel foglalkozó tehetségkutatók általában úgy gondolják, hogy nem szerencsés a kreativitás fogalmát az alkotás oldaláról megközelíteni: rengeteg tehetséges gyerek (és felnőtt) "csak" kiváló tolmácsolója, előadója, őrzője és továbbadója valaminek, de magához a területhez nem tesz újat hozzá.

A tehetséget felnőttek esetében teljesítményben vagy hozzáértésben mérjük és értelmezzük, a gyerekeknél viszont a tehetség a tanulás sebességében és az ebben rejlő ígéretben látszik. Ez egy nagyon fontos különbség, és különösen a művészeti iskolákban figyelhető meg, hogy sokszor a felnőtteket is jobb az utóbbi mérce szerint  értékelni, ha nem akarjuk, hogy tehetséges emberek elvesszenek. A tehetségesség felismerése elsősorban nem a korai vagy intenzívebb fejlesztés miatt fontos, vagy legalábbis ez nem egy ennyire direkt összefüggés, hanem azért, mert a különleges képességű gyerekek halálra unják magukat, agyonfrusztrálódnak és kedvüket vesztik, ha a kihívás iránti állandó igényüket nem tudják sehogyan kielégjteni. Az 5 évesnél kisebb különleges képességű gyerekeknek tehetséggondozás címén főleg nem "fejlesztésre", hanem egyszerűen csak megfelelő környezetre és érzelmi biztonságra van szükségük.

Nyilván minden gyereknek "megfelelő" környezetre és érzelmi biztonságra van szüksége, úgyhogy ez a tétel bizonyos szempontból a spanyolviasz felfedezésének tűnhet, de a lényeg megint a fogalmak részletesebb értelmezésében rejlik. Egyfelől arról van szó, hogy a tehetséges kisgyereket nem kell már 2-3 évesen a "tehetséges" címke alá besorolni és külön elbánásban részesíteni valamilyen területen, de másfelől a tehetséges gyereknek még az átlagnál is sokkal fontosabb, hogy a megfelelő környezet tényleg neki megfelelő legyen. Például egy átlagos kisgyerek szükségleteinek jó eséllyel megfelel a játékok használati utasításán szereplő életkori címkék szerint összeválogatott gyerekszoba, de egy különleges képességű gyerekről a szülőnek kell tudnia (sokszor minden számottevő segítség nélkül), hogy a kicsi körülbelül hol tart most éppen, és aztán ehhez képest kell ingergazdag környezet neki, és ehhez képest kell az érzelmi nevelését folytatni.

Tehetséges kisgyerekek korai jellemzői lehetnek az alábbiak (nem kell mindnek meglennie ;-)):

• meglepő pontosságú, illetve részletességű hosszú- és rövidtávú memória
• az átlagnál sokkal hosszabb ideig képesek egy dologra figyelni, egy dologgal foglalkozni (előfordul, hogy már egy-két évesen órákon át képesek egyedül eljátszani)
• gyorsan kialakuló, változatos és gazdag szókincs (sokan eleve korábban is kezdenek beszélni, mások átlagos időpontban vagy pláne későn kezdenek, de a fejlődés sebessége olyan, hogy óvodakezdésük idején a kiejtési hibákat leszámítva úgy beszélnek, mint a nagycsoportosok, elsősök)
• fejlett képzelőerő, amely megnyilvánulhat korai szerepjátékokban (van olyan gyerek, aki egyévesen már folyamatosan "közvetíti", hogy a játékában mi történik, vagy 18 hónaposan elváltoztatott hangon beszél egy báb nevében, megeteti a babáját, kétévesen képzeletbeli virágot, szamócát szed a képzeletbeli erdőben, pantomimszerűen eljátszva a történéseket), korai figuratív rajzolásban (15 hónaposan rajzolás közben mondja, hogy mit rajzol éppen, még ha a rajz nem is felismerhető; más esetekben nagyon korai felismerhető figuratív rajzolás van, egyévesen bezáródó kör, elkülöníthető függőleges és vízszintes vonalak, 18-20 hónapos kori rajzban már látszik, hol a ház teteje, az autó kereke, a virág szára), korai alkotó tevékenységben (másfél évesen 4-5 féle gyurmafigura készítése, játékok színek szerint szimmetrikus elrendezése a polcon rendrakáskor), valóság és fikció korai megkülönböztetésében (másfél évesen tudja, mi a különbség a "játékból megesszük" és az "igaziból megesszük" közt); humorérzékben (kétéves kor körül szándékosan elferdít valami mondókát és aztán nevet ezen, játékból eldugja a szülő tollát vagy szemüvegét és nevet, amikor az illető keresi a tárgyat stb.)
• magánál idősebb játszótársakat preferál (vagy pedig a sokkal fiatalabbakat, akiknek dirigálhat)
• absztrakt gondolkodás, amely ebben ez életkorban főleg a nyelvi készségekben érhető tetten (időviszonyokra utaló szavak, mint pl. tegnap, este; felsorolásokat másfél évesen "és"-sel köt össze; kétévesen olyan szavakat használ, mint pl. hanem, is, mégiscsak, múltkori, kedvenc; egyre több betűt felismer, esetleg olvasni is megtanul még négyéves kora előtt); néha matematikai készségek is egyértelműen megjelennek (kétévesen 4-10 tárgyat stabilan megszámol; ismeri a több, kevesebb, ugyanannyi fogalmát; háromévesen 50-es számkörben összead, kivon)
• saját személyről való tudatosság és önreflexió korai megjelenése (ilyesféle szóhasználatból, kifejezésekből látszik, mint "szerintem", "erre gondoltál", "baba eltöprengett", "jó itt feküdni")
• szenvedélyes (csillapíthatatlannak tűnő) érdeklődés a külvilág, az emberek, a tárgyak, természeti jelenségek, zene, gépek működése stb. irányában; már másfél-két évesen rengeteget kérdez, okokat és összefüggéseket próbál találni
• fejlett koordináció és finommotoros mozgás