A Mother and Child Foundation (egészségneveléssel foglalkozó nonprofit nemzetközi szervezet) amerikai igazgatója, dr. David J. Kyle, 2009 tavaszán egy konferencián arról számolt be, hogy a jelenlegi adatok alapján az amerikai anyák 15-20%-ánál alakul ki szülés utáni depresszió. Ez a kifejezés egész pontosan azt jelenti, hogy a szülés után csaknem mindenkinél bekövetkező átmeneti kedélyváltozás (amelynek szintén több típusa van) körülbelül minden ötödik nőnél nem áll helyre spontán egy pár nap alatt, hanem a szülés után 6-12 héttel vagy még később is fennáll a tüneteknek valami olyan összessége, amely alapján depressziót lehetne diagnosztizálni.

Nem feltétlenül "kell", egyébként, csak "lehetne". Évtizedek óta vita van arról, hogy a szülés utáni depresszió pontosan micsoda, érdemes-e egy kalap alá venni a többi depresszióval, ugyanazt kell-e csinálni vele mint a többivel, van-e a diagnózisnak betegítő hatása ( - van...), nem ártunk-e többet egy diagnózissal és a nyomában esetleg következő gyógyszeres kezeléssel, mint ha hagynánk az egész problémát kvázi érintetlenül ( - a millió dolláros kérdés: ki tudja előre megmondani, hogy egy antidepresszánssal az adott konkrét esetben életet fogunk menteni, vagy a miatta abbahagyott szoptatás meg a mellékhatások csak további lelki károkat okoznak, és az anyának inkább arra lett volna szüksége, hogy valaki megtanítsa őt hatékonyabban észlelni a szükségleteit és közölni őket a környezetével?).

Senki nem tudja pontosan, hogy mi a szülés utáni depresszió (azon kívül persze, hogy a tünetek összessége). És senki nem tudja pontosan, hogy mi okozza a szülés utáni depressziót. Elméletek természetesen vannak - egész jó elméletek -, ezeket fogom itt sorra venni, és persze  később majd írok arról is, hogy aki felfedezi, hogy beleesik valamelyik kockázati csoportba, vagy pláne többe is, az mit tehet saját magáért.

A közvélekedés szerint a szülés utáni depresszió "hormonális" dolog, de ez így ebben a formában nem igaz. Már a hetvenes évek közepén is kutatták ezt (Nott és társai, 1976); próbáltak a szüléssel járó, tényleg kimutatható radikális hormonális változások meg az ugyancsak egyértelműen látszó, szinte mindenkit érintő kedélyváltozás közt összefüggést találni. Viszonylag kis mintán végeztek egy nagyon alapos vizsgálatot: 27 problémamentes terhességet követtek végig, és a szülés előtti időszakban három, a szülés utáni hat hétben pedig tizenhat(!) alkalommal vettek vért a kismamáktól, minden alkalommal LH-, FSH-, ösztrogén-, progeszteron- és prolaktinszintet mérve, közben pedig folyamatosan adatokat gyűjtve az anyák lelki állapotáról (kikérdezéssel, illetve kérdőívekkel). A kutatásból kiderül, hogy van egy csomó  tünet, amely követi a hormonális változásokat, Notték egész meglepő dolgokat is találtak, de az eredeti kérdésük megoldatlan maradt. Az, hogy a frissen szült nők közül ki hogyan érzi magát és kinél alakul ki szülés után négy héten belül egy depresszióra emlékeztető tünetegyüttes, a hormonális változások alapján bejósolhatatlan; a kutatóknak semmilyen direkt kapcsolatot nem sikerült  felfedezniük.

Ugorjunk egyet az időben: 1998-ban Victoria Hendrick és két társa összefoglalta az addigi húsz év csaknem összes kutatási eredményét, nagyjából azzal a konklúzióval, hogy "biológiai szempontból sajnos nem tudunk semmit erről a jelenségről". Mindezt úgy, hogy addigra az újabb vizsgálatok már további hormonokat is bevettek az ellenőrzésbe, oxitocint, vazopresszint, kortizolt és pajzsmirigyhormont. Hendrickék arra jutottak, hogy természetesen folytatni kell a biológiai háttér felderítését, hiszen sosem lehet tudni, mikor találunk valamit, aminek esetleg döntő szerepe van a folyamatban - ugyanakkor viszont gondolkodjunk el azon a verzión is, hogy talán eleve rossz nyomon járunk, amikor hormonális okokra szeretnénk visszavezetni a szülés utáni kedélyváltozást, illetve depressziót.

2009 elején (az Archives of General Psychiatry című folyóirat februári számában) Ilona S. Yim és kollégái arról számoltak be, hogy a terhesség 25. hete körül egy méhlepény által termelt hormonnak az anyai vérben mért szintje előrejelezheti a szülés utáni depresszió valószínűségét. Egész pontosan arról van szó, hogy akiknél a második trimeszter vége felé magas pCRH-szintet lehet kimutatni a vérből (placental corticotropin-releasing hormone, vagyis a méhlepény kortikotropint kibocsátó hormonja), azoknak nagyobb eséllyel lesz szülés utáni depressziójuk.

Yim és társai 100 terhes nőtől a terhességük 15., 19., 25., 31. és 37. hetében vett vérmintában nézték meg a pCRH és még két hormon szintjét. A nőket az utolsó négy terhességi ellenőrző vizsgálatukon, illetve a szülésük után kilenc héttel egy depressziót diagnosztizáló skála segítségével kérdezték a tüneteikről, pszichés hogylétükről. A 100 nőből végül 16-nál alakult ki szülés utáni depresszió. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy Yim és csoportja a vérvizsgálatok segítségével előre ki tudta (volna) szűrni az érintettek 75%-át, vagyis a 25. heti magas pCRH-szint eddig minden más biológiai faktornál hatékonyabb előrejelzőnek bizonyult. Yim szerint azt kéne csinálni, hogy a 24-28. terhességi hét táján, amikor a terhességi cukorbetegség szűrővizsgálatára sor kerül, a levett vérben rutinszerűen nézni kéne a pCRH szintjét is. Ez nem diagnózis értékű adat, viszont lehetővé tenné, hogy a veszélyeztetett csoport nagy része már hetekkel szülés előtt segítséget kapjon, és ezek a nők tanácsadó beszélgetésekkel, megfelelő táplálkozással, jógával és más hasonló stresszcsökkentő technikákkal felkészülhessenek a problémákra, legyen esélyük megelőzni a depresszió kialakulását. (Elméletileg persze mindenkinek ezt kéne csinálnia, csak a veszélyeztetett csoport számára ez nem egy fakultatív ajánlás, hanem protokollszerűen a terhesgondozás részévé kellene tenni.)

Mind a korábban már idézett Victoria Hendrick és társai, mind pedig Yim és kollégái rámutatnak, hogy a hormonális ok, még ha sikerülne is megtalálni, nem "ok" önmagában: a következő, magától értetődő tudományos kérdés az lesz, hogy miért túl magas néhányaknál a kérdéses hormonszint. Kétségtelen, hogy nagyon jó lenne valami biológiai jelzőt találni, amely a terhesség minél korábbi szakaszában lehetővé teszi a szűrést, de ha  tényleg megelőzni szeretnénk a problémákat, akkor újra és újra visszakerülünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi tesz bennünket a depresszióval szemben sebezhetővé.

2001-ben Cheryl Beck (a University of Connecticut kutatója - nagyon szeretem a cikkeit, még sokat fogom idézni) egy új elemző szoftvert bevetve 84 korábbi kutatás metaanalízisét végezte el, hogy kiderítse, milyen kockázati faktorok járulnak hozzá a szülés utáni depresszió tényleges kialakulásához. Az eredményeiből több külön posztot lehetne írni, de először is közzéteszem a saját, elnagyolt és átfogó értelmezésemet :-)

A kockázati tényezőket jellegüknél és súlyosságuknál fogva háromfelé lehet osztani.  Először is, vannak szociális jellegű tényezők: szülés utáni depresszió nagyobb arányban fordul elő a fiatal (23 év alatti) anyáknál, az egyedülálló vagy konfliktusokkal teli kapcsolatban élő anyáknál, a rokonaiktól és barátaiktól távol élő anyáknál, nem tervezett terhesség után, nehéz anyagi helyzetben, vagy ha az anyának nincs a háztartásban, illetve a gyerek körül segítsége. Ezek közül a kockázati faktorok közül a segítség hiánya és a konfliktusos párkapcsolat esik legnagyobb súllyal a latba.

Másodszor, vannak pszichológiai/biológiai tényezők: szülés utáni depresszió nagyobb arányban fordul elő azoknál az anyáknál, akiknek alacsony az önbizalmuk, sokat szoronganak, a terhességük előtt fájdalmas menstruációval vagy premenstruális tünetegyüttessel küzdöttek, akiket valamikor (fizikailag, lelkileg vagy szexuálisan) bántalmaztak, akiknek nehéz szülésük volt (a sürgősségi császármetszés külön rizikófaktornak számít), akik a terhességük alatt komoly stressznek voltak kitéve (családtag betegsége vagy halála, munkahelyi problémák stb.), akik egynél több kisbabát hordtak ki (egy tanulmány szerint az ikerterhesség 43%-kal növeli a depresszió valószínűségét), akiknél a kisbabának van valami egészségi problémája, illetve akiknél  a kisbaba az első napokban az átlagnál nyűgösebb, sírósabb. Ebből a listából az alacsony önbizalom és a szorongás növeli leginkább a későbbi depresszió esélyét, de az ide tartozó összetevők többsége általában is súlyosabb kockázati faktornak számít, mint a szociális jellegű tényezők.

Végül pedig van egy konkrét mutató, amely önmagában is komoly kockázatot jelent: a korábbi depressziós epizód, főleg ha több is volt, és pláne ha a terhesség ideje alatt (is) volt. Vagyis, aki volt már depressziós, az nagyon jól teszi, ha különös gondossággal készül fel jó előre a szülés utáni hetekre, hónapokra, mert sok szenvedéstől megkímélheti ezzel saját magát is, a gyereket is, a családját is.

Józan ésszel is látszik, hogy egy gyerek születése már önmagában is egy annyi kihívással járó életesemény, hogy semmi meglepő nincs abban, ha az emberek egy része ezzel nehezen tud megküzdeni. Ugyanakkor, ez a megküzdés tanulható és van hozzá elérhető segítség is. Ezt különösen azoknak kellene - már megelőző jelleggel is - szégyenkezés nélkül igénybe venniük, akik alkatilag vagy korai életesemények hatására fokozottan stresszérzékenyek, illetve akiknek a gyerek születésekor még valami egyéb, szintén jelentős megterheléssel járó helyzettel is együtt kell élniük.