Mióta próbálsz teherbe esni? Két hónapja? Akkor hagyd abba az olvasást, szeretkezz gyakran a pároddal, szedjél folsavat, egyél rendesen és ha nyolc hónap múlva még mindig semmi, akkor esetleg gyere vissza ide olvasni. Két éve próbálkozol? Akkor viszont nagyon remélem, hogy már látott orvos (szülész-nőgyógyász, endokrinológus, meddőségi tanácsadó).

Tankönyvi értelemben akkor beszélünk termékenységi problémáról, ha - mindegy, hogy milyen okból - egy évnyi rendszeres, védekezés nélküli szexuális élet nem vezet fogantatáshoz. A fogamzóképes korú párok 10-15%-a küzd valamilyen termékenységi problémával, és a közhiedelemmel ellentétben ez az arányszám 50 éve ugyanennyi, csak ma a téma sokkal kevésbé számít szégyellnivalónak vagy tabunak, és sokkal nagyobb a publicitása is. Ami megváltozott, az az okok jellege és összetétele: ma a korábbinál kevesebben vannak, akik dohányzás, gyógyszerek stb. miatt küzdenek termékenységi problémákkal, viszont többen vannak olyanok, akik az életkoruk miatt ütköznek nehézségekbe.

Minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé hatékonyan reagálunk a terápiákra (már csak azért is, mert a petefészek kapacitása véges), ezért a mai ajánlás az, hogy ha a nő 35 évesnél idősebb, akkor a pár fontolja meg, hogy nem várja ki az egy évet a próbálkozással. Szánjanak hat hónapot arra, hogy tényleg komolyan "odateszik magukat", és ha ezidő alatt nem fogan meg egy baba, akkor kérjenek kivizsgálást.

És még egy szó a szexről (az orvosod is úgyis ezzel fogja kezdeni): nézz magadba őszintén, milyen gyakran vagytok együtt? Dr. Judy Ford (genetikus és meddőségi szakértő) a "Making love and babies" című könyvében beszámol a megdöbbentő tapasztalatról, hogy a gyermekre vágyakozó párok több mint fele abszurd módon alig él szexuális életet (ez alatt azt értjük, hogy átlagban heti egyszer vagy annyiszor se). Ford praxisában sok párról kiderült, hogy havonta egy-két alkalmat szántak a próbálkozásra, ezekkel remélve eltalálni a peteérés napját.

Ford egy holisztikus szemléletű kutató, még fogok rá néhányszor hivatkozni később is. Kezdeti meglepődése után őszintén megrémült a saját felfedezésétől, majd tudományosan is tanulmányozni kezdte a jelenséget, hogy vajon miért rettegnek az emberek a termékenységi problémák diagnózisától, és hogyan jön létre az önsorsrontó elhárítás, amelynek keretében a pár halogatja az orvoshoz fordulást, nem vesznek tudomást a már ismert problémáikról, nincs megfelelő szex, a nőnek nincs orgazmusa és nem is érzi a szexre motiváltnak magát, nem azt eszi, amit kellene és/vagy nem annyit, amennyit kellene, mindketten a munkájukba menekülnek stb., majd pedig a gyermekáldás elmaradását a saját viselkedésükön keresztül magyarázzák meg önmaguknak: "természetes, hogy nem jön össze", hiszen nem vagyunk eleget együtt, túlsúlyos vagyok, túl sovány vagyok, túl stresszesen élünk stb. Ezek nagyon veszélyes körök, mert így végül elhitetjük önmagunkkal, hogy tulajdonképpen a gyermekáldás sikere csak olyasmin múlik, amin ha igazán akarnánk, változtathatnánk - miközben pedig a vágyunkkal ellentétes viselkedésen pont azért nem változtatunk, mert akkor kénytelenek lennénk azzal szembesülni, hogy ez nem igaz.

Ha most találva érzed magad, ne törj össze: nem te vagy az egyetlen, aki ezen keresztülment. Ülj le és gondold végig, hogy tényleg akarod-e azt a gyereket. Ha nem, akkor vedd ezt tudomásul és bocsáss meg magadnak az egyházad, a szüleid, a társadalom, Isten és még ki tudja ki helyett is - és akkor megvan a megoldás, még ha csaknem elviselhetetlenül fáj is. Ettől nem leszel kisebb értékű, vagy bűnös, vagy akármi efféle. Ha pedig arra jutsz, hogy igen, tényleg gyereket akarsz, akkor azt gondold végig, hogy mit éreznél, ha egy szaktekintély orvos közölné veled, hogy nem lehet; mit gondolnál önmagadról, a testedről, a női létedről, a házasságodról, az álmaidról, az életed maradékáról. Milyen lenne ez az élmény, mi az benne, ami arra késztet, hogy a lehetőségét is kizárd ennek az élménynek, annyira, hogy akkor inkább nem is mész orvoshoz. Előfordulhat-e, hogy a lelked valami eldugott zugában már sejted, hogy gond van, csak ezt nem akarod egy szaktekintély szájából is hallani, mert úgy érzed, hogy az olyan lenne, mint egy végső ítélet, amely megfosztana a mégiscsak táplált utolsó reményedtől.

Ezen a blogon sokat fogok még arról írni, hogy fura dolog az ember, és nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy "a lelki életünk hatással van a  testünkre", hanem ez az egész egy sokkal bonyolultabb (és szilárd meggyőződésem, hogy a maga teljességében  megfejthetetlen) rejtély. Mindenesetre az összefüggés visszafelé is létezik: a fizikai problémáink (azok is, amelyekről nem tudunk) hatással vannak arra, hogy hogyan élünk és mit gondolunk magunkról. Mindegy, hogy az orvostudomány a te számodra a műszerektől csillogó szuperklinikát vagy az én keleti mesémben szereplő gyógyítót jelenti, segíteni csak annak lehet, aki belátja, hogy talán segítségre van szüksége, és szól.

Számtalan tévedés is hozzájárulhat a halogatáshoz. Nem igaz, hogy ha nincs semmi tüneted és tankönyvi hőgörbéket produkálsz, akkor biztos, hogy nincs is semmi probléma. (De megint emlékeztetnék arra, hogy minden, amit itt mondok, csak akkor számít, ha már ki van pipálva a legalább fél-egy éve meglevő rendszeres, védekezés nélküli szexuális élet.) Nem igaz, hogy ha még nem vagy 35 éves, akkor nem lehetnek korral összefüggő problémáid. Nem igaz, hogy vetélésből "meg kell várni" hármat, mielőtt egyáltalán kivizsgálnak. Nem igaz, hogy a fogamzásgátló a szedés abbahagyása után még hónapokig "ürül" a szervezetből és "tovább hat" (a következményei esetleg, de maga a tabletta nem). Nem igaz, hogy ha úgy általában egészséges vagy, akkor termékeny is. Nem igaz, hogy ha soha senkivel nem éltél szexuális életet, akkor nem lehet meddőséget okozó nemi betegséged, nem lehetsz már meddő egy ilyen miatt, anélkül, hogy észrevetted volna. És sajnos nem igaz az sem, hogy ha mindent megteszel, akkor csoda fog történni.

Nem mindegy, hogy még egyáltalán nem voltál sosem terhes (elsődleges terméketlenségi probléma), vagy már van gyereked, de nem jön össze egy következő (másodlagos terméketlenségi probléma - és egyúttal figyelmeztetés még egy tévhitre: nem igaz, hogy ha már van gyermeked, akkor nem lehetnek termékenységi problémáid). A másodlagos problémákhoz viszont teljesen másképp kell hozzáállni (a kezelésben is), mint az elsődlegesekhez, és sokkal nagyobb százalékban sikerül megoldani őket. Egy vetélés például, akármilyen tragikus dolog is, annak bizonyítéka, hogy a szervezeted képes teherbe esni, vagyis az egész folyamatban azonnal kilométerekkel előrébb tartasz, mint azok, akik még keresik a választ a kérdésre, hogy egyáltalán lehetne-e gyerekük.

Sokan azért halogatják az orvoshoz fordulást, mert úgy érzik, hogy ezzel elkötelezik magukat a kezelés mellett, de ez sem igaz. Egy kezelés valóban abból áll, hogy egy időre bekerülsz egy testi-lelki hullámvasútba, ahol a menstruációs ciklusod diktálja a szabályokat. Minden ciklus elején tele leszel reménykedéssel, hogy "most biztosan sikerül", a peteérés idején minden gondolatod a helyes időzítés körül fog forogni, aztán a ciklus második felében kínosan ügyelsz minden lenyelt falatodra, vigyázol magadra, tragédiának érzel egy lázas megfázást és lemondod az összes cigifüstös baráti összejövetelt, miközben minden kis fejfájás, sajgás, hányinger, álmatlanság, amit máskor észre se vennél, most duplán számít, mert hátha jelent valamit. Aztán ha a következő vérzésed mégis megérkezik, akkor összetörsz és újra elkeseredsz vagy kétségbeesett haragot érzel, mert nem lehet igaz, hogy ami másoknak olyan magától értetődően megtörténik, az neked ennyire nehéz.

Az a baj, hogy mire eljutsz odáig, hogy orvoshoz fordulj, addigra az esetek többségében kezelés és beavatkozások nélkül is így néz ki minden hónap, esetleg néha van egy-egy nyugodtabb időszakod, amikor már-már elhiszed, hogy sikerült elengedned a problémát és megnyugodnod. Teljesen normális az, hogy ebben tönkremennek emberek, kapcsolatok, házasságok; ez egy olyan lelki és fizikai terhelés, amit nem lehet (vagy inkább nem érdemes) segítség nélkül cipelni.

Az esetek 90%-ában egyébként sikerül megtalálni a probléma okát, de ez nem jelenti azt, hogy a diagnózis után igent kell mondanod a hozzá kapcsolódó kezelésre is (a végigvitt kezelések kb. 60-65%-ban sikeresek). Bármikor dönthetsz úgy és mondhatod azt, hogy köszönöm szépen a segítséget, és nem kívánom tovább igénybe venni. Elmehetsz orvoshoz úgy, hogy rászánsz például egy évet a vizsgálatokra, ugyanúgy, mint ahogy előzőleg egy évet szántál önálló próbálkozásra, és amikor az idő letelik, megint újragondolod az egészet.

A termékenységi tanácsadók egymást ismétlik azzal az intelemmel, hogy ne feledkezz el az életed más területeiről és a szexuális életedet se rendeld alá a szaporodásnak. Csak tovább növeled a rád nehezedő stresszt, ha a "babaprojekt miatt" visszautasítasz állásajánlatokat, elhalasztjátok a nyaralást, nem kezded el a továbbképzést és minden egyébnek is attól kell függenie, arra kell várnia, hogy teherbe ess. Bizonyos pontokon minden kezelést lehet szüneteltetni, egyszerűen csak abból a célból is, hogy a társaddal egymáshoz visszataláljatok, és például legyen néhány olyan hónapotok, amikor úgy lehettek együtt, hogy nem számít, hogy melyik nap van ma, és hogy az együttlétnek "lesz-e eredménye".

Vagyis, nem kell az életed hátralevő részének erről szólnia, nem kell a házasságod következő öt évének sem erről szólnia. Menj el orvoshoz, és először csak nézesd meg, hogy minden rendben van-e. Ha nem, akkor azon ráérsz utána eltöprengeni.