Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Hogyan lettem műkorcsolyázó?

2018.02.19. 04:03 Felicitasz


20171215_garner_christmas_figure_skating_show171-002.jpg(Igen, a képen én vagyok; decemberben.) Továbbra sem gyakran teszek ki új posztot ide, pedig írni aztán volna miről, lassan azt kell mondanom, hogy "feldolgozhatatlanul sok" vázlat, témafelvetés és archivált ez-az van eltéve a virtuális és nem virtuális mappáimba. Ez a mostani megint egy személyesebb írás lesz, hasonló mint a néhány évvel ezelőtti balettos, és még az indítás is ugyanaz: magyarázkodom, hogy na, ezért nem posztolok gyakrabban.
Korcsolyázom, lassan másfél éve. Nem, nem tudtam azelőtt. És nem, még mindig nem hiszem el, hogy ez velem történik (bár már kezdem).


Nézitek a téli olimpiát? Én napok óta alig alszom; csütörtök hajnalban együtt zokogtam az ötödik(!) olimpiáján végre aranyat szerző Aliona Savchenkóval, aki egyébként 34 éves, már volt két olimpiai bronzérme, és páros korcsolyázásban az ő karrierje, teljesítménye tulajdonképpen majdnem hihetetlen, és jó eséllyel megismételhetetlen is. De persze hogy mi "megismételhetetlen", azt sosem lehet tudni: tegnap hajnalban a japán Yuzuru Hanyu például megismételt valamit, amit szintén nem nagyon véltünk lehetségesnek. Műkorcsolya férfi egyesben az eddigi legfiatalabb olimpiai bajnok a legendás amerikai Dick Button, aki épp 70 évvel ezelőtt, 18 éves és 202 napos korában szerzett aranyérmet, és aztán négy évvel később meg még egyszer. 2014-ben Szocsiban Yuzuru Hanyu lett "Dick Button után" a legfiatalabb férfi bajnok, alig 19 évesen, és most "Dick Button után" ő lett az első, aki két egymás utáni olimpiát meg tudott nyerni. Nem tudom, műkorcsolyában lesz-e még valaha ilyen.

Éjszakától jégtánc - hajrá kanadaiak! - , és aztán a hét közepén jön az én személyes kedvencem, a női egyes. Mirai Nagasu már beírta a nevét a korcsolyatörténelembe azzal, hogy a múlt héten ő lett a harmadik olyan nő, aki olimpián tripla Axelt tudott ugrani. Ez eddig két japánnak sikerült, az egyikük Midori Ito (1992), a másikuk Mao Asada (2010, 2014); Mirai Nagasu lett most az első amerikai, de azért azt mindannyian jól látjuk, hogy kaliforniai születése ellenére titokban ő is japán :)

Alig várom a női egyest, gyerekkorom óta ezt nézem a legnagyobb áhítattal. És most mondhatnám, hogy mindig arról álmodtam, hogy egyszer én is így korcsolyázzak, de az igazság az, hogy én korcsolyáról soha még csak nem is álmodtam. Balettről igen: az volt a vágyam, hogy egyszer spicc cipőben színpadra kerüljek. Keményen megdolgoztam érte, majdnem tíz évig tartott, de sikerült; nem is egyszer, nem is akárhogyan; végül még egy félprofi társulatban is táncoltam egy évet. A műkorcsolya viszont főleg a tévés sportközvetítést jelentette és magamra vonatkoztatva egy gondolatot se pazaroltam rá soha. Imádtam nézni és olvasni róla, Kanadában aztán eljutottam Stars on Ice revükre és versenyekre is, de ez az egész még személyesen a lelátóról nézve is egy másik univerzumnak tűnt.

A balettos posztban már meséltem persze Michelle Kwanról, akinek a korcsolyázását minden színpadi fellépés, válogató és hasonlók előtt meg szoktam nézni, és aki nem is sejtheti, mennyi sikeremet és fejlődésemet köszönhetem az így merített ihletésnek és inspirációnak. 1998-ban láttam őt először (tévében), a naganói olimpia kűrjében, és tátva maradt a szám. Azt az olimpiát a szintén amerikai Tara Lipinski nyerte, egy szintén hibátlan és technikailag nehezebb programmal, de korcsolyás körökben ennek ellenére a mai napig is sokan úgy érzik, hogy valami világraszóló tévedés történt, valami megmagyarázhatatlan igazságtalanság, és valahogyan a sors gonosz tréfája volt, hogy az olimpián két (igazából négy, mert a rövidprogramban is mindketten hibátlanul mentek) tökéletes teljesítmény közül csak az egyiket lehetett aranyéremmel elismerni.

michellekwanposter.jpg
Michelle Kwan sosem lett olimpiai bajnok (2002-ben bronz lett a vége a második próbálkozásának Salt Lake Cityben), de a karrierjében utóbb nem ez lett az érdekes, hanem a teljesítményében rejlő rendkívüli erő, a már-már színházi katarzis, amit a korcsolyázása rendszeresen kiváltott a közönségből. Szíve-lelke benne volt az összes gyakorlatában, és mivel általában nem hibázott, a nézők (és a bírók) nem azon izgultak, hogy meglesz-e vajon az ugrás, hanem elvarázsolva gyönyörködtek a produkcióban és Kwan lényegében azt csinált a megbabonázott embertömeggel, amit akart. Ő is egy legendás "ismétlő": a 30-as évek sztárja, Maribel Vinson-Owen "után" ő lett a következő korcsolyázó, aki kilencszeres(!) amerikai bajnok tudott lenni női egyesben, és 40 évvel Carol Heiss "után" ő lett a következő ötszörös világbajnok - és ez se nagyon valószínű, hogy még valaha elő fog fordulni valakivel.

Szóval, Michelle Kwan. 2001 nyarán kaptam Amerikából egy őt ábrázoló posztert, ami azóta is bekeretezve lóg a falamon. 

Azon a télen volt életemben először korcsolya a lábamon (a Városligetben). Aztán még néhányszor Kanadában, meg kétszer Pennsylvaniában amikor ott laktunk és egy balettos barátnőm elvitt korcsolyázni, de én igazából elkönyveltem, hogy ez kimaradt az életemből. Viszonylag hamar és könnyedén képes voltam arra, hogy függőleges helyzetben maradva köröket rójak a pályán, de ez nem "korcsolyázás".

A dolog úgy kezdődött (újra), hogy 2016. augusztus közepén a férjemmel beszélgettünk az előttünk álló tanév apróságairól; melyik nap lesznek a gyerek különórái, nekem mikor van balettom, neki mikor van vívás, melyikünk hogy van éppen az életével és mik a tervei. A balettot elég komolyan csináltam (heti 10-20 órát táncoltam) és a megfelelő erőnléthez mindig kell valami kiegészítő tréning is, jóga, evezőgép, aerobik, ilyesmi. Ebbe a plusz edzésbe mindig igyekszem valami változatosságot is belevinni, tanulni valami új mozgásformát vagy legalább újszerű megközelítést. Beiratkoztam így például egy nyolchetes pilates programra, vagy egy tizenkét alkalomból álló hastánctanfolyamra, kipróbáltam egy-egy hónapra a TRX-et (remek), a tabata edzést (horror, de nagyon hatékony) és még sok mindent. A férjemnek arról meséltem, hogy a bakancslistán igazából még két dolog van, amit kicsit meg szeretnék tanulni, a korcsolya meg a tenisz. Nagyon jó hogy mondom, felelte a férjem, mert a munkahelyi levelezőlistáján épp most árul valaki használt női műkorcsolyát, a 6 és 1/2-es mérettel még akár szerencsém is lehet, holnap ír is neki és be is mehetnék felpróbálni.

A korcsolya pont jó volt rám, a Jackson márkát ismertem a rendszeresen olvasott műkorcsolyás magazinból, más nem érdekelt (akkor még). Azóta már rengeteg családi poén és piszkálódás tárgya volt, hogy életünk egyik legjobb és legköltségesebb vétele volt az a használt Jackson korcsolya 20 dollárért. 

Nagyon sok helyen vannak felnőtt kezdő órák (most már Magyarországon is, egyébként), itt a hozzánk legközelebbi korcsolyapályán kéthavonta indulnak új tanfolyamok. Egy kurzus heti egy 30 perces órával számolva az kilenc lecke, az előregisztrációs időszakban 155 helyett 140 dollárért (kb. 35 ezer forint), és ezzel arra a két hónapra ingyen bérlet is jár a jégpályára, akár minden nap oda lehet menni gyakorolni. Mmm, kihagyhatatlan ajánlat, ugye.

A beiratkozással egyszerre az ember azonnal külsős tagja lesz az amerikai korcsolyaszövetségnek, és ettől még inkább úgy érzi, hogy most már tényleg sürgősen meg kéne tanulnia korcsolyázni :)

Négyen voltunk felnőtt kezdők a csoportban, velünk egyszerre a jég másik felén a 2-4 éves kezdő babák bukdácsoltak. Nagyon jónak találtam ezt a leosztást: a kisgyerekek felbátorodva nézték, ahogy a nagy és erős felnőttek is elesnek és aztán feltápászkodnak, a világ pedig nem dől össze, a felnőtt kezdőknek meg jót tesz, ha eleinte óvodások és nem kamasz versenyzők közt botladoznak. :) Mindenkin biciklis sisak - és nem, nem gáz! - , a gyerekeken teljes téli öltözet sínadrággal, dzsekivel, a felnőtteken csak futónadrág, vastag pulóver, kesztyű. Felnőttnek lenni egyébként nagyon jó dolog, mert mi már átlátjuk a kezdeti nehézségek perspektíváját, plusz sokkal stabilabban állunk a lábunkon és gyorsabban is tanulunk, mint a kisgyerekek. Legalábbis eleinte.

Több cikkben foglalkoztam már itt tehetségneveléssel, és fogok is még, mert rengeteg tanulságot begyűjtöttem az elmúlt pár évben; a legfrissebbeket persze a korcsolyapályán. Saját tapasztalatommal tudom például megcáfolni Gladwell amúgy is sokat vitatott híres 10 ezer órás elméletét. Azt eddig is tudtam, hogy a tehetség egyik megbízható mérője a tanulás sebessége, de azért fantasztikus élmény ám egy ilyen paraméternek a napos oldalán tartózkodni.

2016. augusztus 26-án pénteken volt az első korcsolyaórám. Október közepén pedig az oktatóm megkérdezte, hogy az eddigi fejlődésemet tekintetbe véve akarnék-e néhány hét múlva a korcsolyaegyesület karácsonyi műsorában egy rövid kis szólóval fellépni. Miután a kacagásból magamhoz tértem, komolyra fordítottuk a szót: a karácsonyi show afféle családi rendezvény, ahol hároméves kisfiútól junior szintű versenyzőig bárki felléphet, mindig vannak felnőtt korcsolyázók is és majd meglátom, milyen jó fejek (és tényleg!), néha még az edzők is készülnek valami vicces csoportos számmal. Nyugodtan gondolkozzak a dolgon, de mivel alig hat hét alatt abszolváltam a felnőtt kezdő tananyag kétharmadát, szerinte most azt kéne csinálnom, hogy beiratkozom a következő nyolchetes kurzusra és közben küldök egy emailt az itteni vezetőedző-koreográfusnak, hogy segítsen nekem egy karácsonyi szólót összerakni.

Pár napig gondolkoztam, aztán arra jutottam, hogy ez az egész annyira szétfeszíti az általam ismert valóság kereteit, hogy legjobb ha el se kezdek szempontokat mérlegelni, csak belevágok és aztán majd megnézzük mi történik.

mvi_5348-012.jpgFelnőttnek lenni azért is jó, mert az embernek azonnal van ötlete hogy mit szeretne csinálni, és meg is hallgatják. Karácsonyi korcsolyagála, oké - Rudolf rénszarvast és Santa Claust meghagyom a gyerekeknek, de vajon mit szólna a vezetőedző a kedvenc karácsonyi filmem, az Igazából szerelem nyitódalához? A férjem meg tudja vágni egypercesre, majd kitalálom hogy pontosan hogyan; szereznék valami olyan ruhát mint amilyet a filmben Billy Mack tánckaros csajai hordanak, és akkor alkossunk valami egyszerűt - hát persze hogy egyszerűt, mert én augusztusban még egyáltalán nem is tudtam korcsolyázni és most van november: lépések, koszorú, kétlábas forgás, mérleg. 

A zeneötletre a koreográfus azonnal rámondta, hogy kiváló, az eBay-en találtam ruhát és elkezdtem nulláról megismerni ezt az egész szakágat: jé, a korcsolyaharisnya nem a balettharisnyák testszínű változata; jé, az nem opcionális, hogy kívülre teszem a korcsolyára vagy belülre: ezt előre el kell dönteni, és aztán eleve olyan harisnyát venni. Vagy van kapocs/tépőzár az alján, és akkor kívülre megy és a korcsolya alatt rögzítjük, vagy nincs, és akkor belül van, a lábon. Sosem dekoráltam még ruhát, ezt is nagyon érdekes volt kitapasztalni. 

November 15-én volt az első koreográfia órám. Szavakba foglalhatatlan érzés volt: tévében láttam addig ilyet, a versenyközvetítések alatt bevágott háttéranyagokban szoktak felvételeket mutatni arról, hogy XY hogyan edz, hogyan dolgozik a koreográfussal. És ez tényleg ilyen, azzal a különbséggel, hogy én nem vagyok XY, és ez az egész úgy valószínűtlen, ahogy van. 

A koreográfus szerint ebben a gyakorlatban lesz ugrás. Én ettől azonnal pánikba estem, de két nappal később gyakorlás közben gondoltam egyet, elengedtem a palánkot (aminek támaszkodva itt először ugrást tanítanak; waltz ugrásnak hívják, és egyelőre fogalmam sincs a magyar szakterminológiáról); komolyan megpróbáltam, és le is érkeztem a jobb hátsó-külső élre ahogyan kell. És aztán még párszor.

Lett a gyakorlatban ugrás.

A karácsonyi gála napjáig 15 leckém volt, 4 koreográfia órám, és a férjem számításai szerint nem töltöttem még akkor életemben összesen 50 órát jégen. A férjem kérdezte, hogy lehet-e macit dobálni, de a karácsonyi gálán azt nem szokás, csak a versenyeken. 

Hamarosan láttam versenyt is. Áprilisban maciszedegető korcsolyázó voltam az amerikai felnőtt nemzeti bajnokságon a késő esti versenyszámok alatt, nappal meg adminisztráltam és a jég mellett felügyeltem; szuper volt. Rengeteg felnőtt korcsolyázót megismertem, és egyúttal megtanultam, hogyan néz ki belülről egy verseny és mire kell majd odafigyelnem, amikor eljutok odáig, hogy én is. Júniusra "eljutottam", aztán szeptemberben még egyszer. A júniusi kis helyi verseny után a szeptemberi már egy felnőtt regionális verseny volt Atlantában, és a környékbeli államokból voltak ott korcsolyázók (Észak- és Dél-Karolina, Tennessee, Florida, Virginia, Georgia), technikai szintenként és életkori csoportonként beosztva kategóriákra. Én természetesen továbbra is abszolút kezdő vagyok, aki még semmilyen tesztkorcsolyázáson nem szerzett minősítést. Ezt a legalsó szintet a felnőtteknél Pre-Bronze kategóriának hívják, és majd Bronze, Silver és Gold van fölötte. Majd.

A használt korcsolyát még a karácsonyi gála előtt le kellett cserélni. Egy élezés alkalmával megkérdezte a technikus, hogy ugye nem ugrom ezekben. Háááát... mostanában kezdek, feleltem. Akkor megmutatta, hogy az idők során a korcsolyacipő és a talp hogyan kezd egymástól oldalirányban szétcsúszni és elválni, és hogy körbe-körbe csúszkálni ezekben még akármeddig lehetne, de ha mást is csinálok, akkor nagyon sürgősen szerezzek be egy rendes korcsolyát. 
Az első korcsolyámról leszerelt két pengét a férjem felfúrta a falra, a Michelle Kwan poszter mellé. Egy arany- meg egy ezüstérem van rájuk akasztva, előbbi a júniusi helyi versenyről, utóbbi az atlantai regionálisról. 

Október óta nem vagyok "korcsolyaiskolás". Az edzőmet 1992-ben a tévében láttam először, az olimpia páros kűrjében. A Diótörő volt a programjuk, ezüstérmesek lettek, később 1996-ban profi világbajnokok, és évekig turnéztak utána a Stars on Ice-szal.

Amikor Elena Betchke először szembejött velem itt a jégcsarnokban a folyosón, földbe gyökerezett a lábam, és a barátságos fejbólintás-köszönés után hosszan néztem utána ahogyan elhaladt; bakker én ezt az arcot, alakot ismerem; nem tudom, ki ez, de ez egy nagyon híres korcsolyázó, hűha. Hazaérkezve azonnal megnéztem a klub honlapját az edzői névsorral, és onnantól tudtam. Amikor legközelebb szembejött, kértem tőle egy autogramot :)

Egy évig tartott, mire megszoktam a jelenlétét a pályán, és például mertem korcsolyázni úgy hogy ő is ott volt ugyanazon a jégen. Aztán röviddel az atlantai verseny előtt küldtem neki egy emailt, pár nappal később remegő térdekkel végigkorcsolyáztam vele egy próbaórát, és azóta ő az edzőm, de ezt így leírni továbbra is teljesen abszurd. Az első technikai tesztkorcsolyázás anyagát tanulom, valamint a két legkönnyebb egyfordulatos ugrást (salchow, toe loop) és életem első forgáskombinációját. Volt karácsonyi gála (ott készült a poszt elején levő kép) és lesz júniusi verseny, de nincsenek "terveim": ez nem olyan, mint a balett.

Amikor megvettem a "rendes" korcsolyámat, a szakboltban megkérdezték, hogy mi a cél, milyen szintre szeretnék eljutni. Mondtam, hogy (ha már így rákérdeznek), szeretnék egyszer az életben dupla toe loop-ot ugrani és valami környékbeli kis versenyen érmet szerezni.

Az éremszerzés váratlanul hamar megtörtént. A dupla toe loop még hátravan ;)

Továbbra is balettozom, de most csak heti 5-6 órát.

2 komment

Címkék: usa korcsolya balett felicitasz

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr4913677768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andras.csaba.sj 2018.09.08. 17:23:39

Wow! A kommentjeid után, kíváncsivá tettél arra, hogy mit írsz. És ezzel a kellemes meglepetéssel találkoztam. Lehet néhány közös dolog bennünk, ugyanis nagy műkorcsolya rajongó vagyok, ezt az egy sportot követem, és a tánc is nagy szenvedélyem. Annyi eltéréssel, hogy az én nagy kedvencem Irina Slutskaya, ami miatt talán konfliktusba keveredhetnénk. Természetesen, ez csak vicc (én is végre trollkodhatok mások oldalán :) Őszintén gratulálok így ismeretlenben is!
süti beállítások módosítása