Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Tanári élményeim egy kanadai általános iskolában

2010.10.19. 05:39 Felicitasz

Mi az, amikor egy magyar anyanyelvű ember angol helyesírásra tanít 27 másik embert, akik közül születését tekintve csaknem mindenki "helybéli", de hatan valójában pakisztániak, öten kínaiak, kettő vietnami, egy mexikói, egy ukrán, egy horvát, egy török; az angol anyanyelvűek közül hárman indiai angolt beszélnek otthon, s mellette második anyanyelvként hindit vagy urdut, az egyik kisfiúnak pedig az apukája skót, az anyukája izraeli, és amikor azt állítja, hogy otthon ők "angolul" beszélnek, akkor az tulajdonképpen a Scottish Gaelic-nek és az Izraelben beszélt angolnak a sajátos, elkanadaizálódott keveréke? Ez a sok ember egyszerre írni tanul egy magyartól - na, mi ez?

Ez volt az én kanadai általános iskolám, 2003 tavaszán. Átlagos állami iskola (public school) volt, átlagos gyerekekkel. Voltak mindenre fogékony és gyorsan tanuló gyerekek, meg voltak lassabbak is; volt tolókocsiban közlekedő gyerek, de a korosztályos városi csapatban hokizó is. Voltak jó családból való, "jó" gyerekek, és voltak traumatizált, "problémás" gyerekek. Az osztályok egy része homogén összetételű volt - ami azt jelenti, hogy pl. csak másodikosok -, más részük kevert korcsoportos. Ott láttam egyébként ilyet először.

Az iskolában önkéntes pedagógiai asszisztens voltam (teaching assistant), egy másodikos-harmadikos gyerekekből álló kevert osztályban, amelybe járt egy Down-szindrómás kisfiú is. Az iskolai munkámat majdnem egyszerre kezdtem az osztályba beíratott friss bevándorló török kislánnyal, aki eleinte egy szót sem tudott angolul.

Néhány nap leforgása alatt muszáj volt újragondolnom az oktatással kapcsolatos összes addigi elképzelésemet. Meghatározó jelentőségű év volt.

Tanítási órák helyett három hosszabb oktatási blokkra volt osztva a nap. Az első blokk 8:15-kor kezdődött és 10:00-ig tartott, ez alatt persze többször is váltottunk témakört vagy tantárgyat, és a gyerekek időnként a padokból együtt kiültek a terem elejében levő nagy szőnyegre 5-10 percre.

Reggel (a közös himnuszéneklés után) a nap a szőnyegen kezdődött: itt beszéltük meg együtt, hogy milyen nap van ma, milyen az időjárás, kinek van születésnapja, mi lesz a mai nap iskolai programja és ezen belül is az első oktatási blokké. Ha aznap volt a kínai vagy a zsidó újév, a tavaszi napéjegyenlőség vagy a zene világnapja, akkor ezt is megemlítettük. A közös napindítás után mindenki a helyére ült és általában valami önálló munka következett, egy rövid szöveg elolvasása, előző napi ismeretek átismétlése kinek-kinek a saját padjában. Aztán újra összeültünk egy csomóba a szőnyegre megtárgyalni az elvégzett munkát, feltenni a kérdéseket. Ezután vezettük be az aznapi első új feladatot.

A szőnyegen ültünk, amikor dalt tanultunk velük vagy egy történetet hallgattunk meg; amikor fejszámolást vagy betűfelismerést gyakoroltunk; amikor egy-egy új témakört felvezettünk vagy a mindjárt kezdődő önálló munkához adtunk ki instrukciókat. A padban ülve írtak, ott dolgoztak önállóan, onnan figyeltek amikor a tanító néni a táblára felírva közölt vagy mutatott meg valami mindenkit érintő fontos ismeretet. A szőnyegen zajlott a feldolgozás, a megbeszélés, az ismétlés, a kérdések és a válaszok.

A teendők 15-25 percenként cserélődtek: feladatmegbeszélés együtt, aztán önálló írásos munka a padban, aztán a tegnapi dalocska közös eléneklése a szőnyegen, aztán fejszámolás gyakorlása, aztán önálló számolós munka a padban stb. Mindig volt egy kis mozgás a teremben: egy asztalra ki volt téve a nagy doboz papírzsebkendő, a ceruzahegyező és effélék, ezekért bármikor oda lehetett menni. Az otthonról hozott innivalóba bármikor bele lehetett kortyolni; a tanári asztalnak is tartozéka volt egy vizesüveg vagy (főleg télen) fedeles termoszbögre kávéval, teával. A teremből kimenni nem volt szabad. Ha tényleg muszáj volt, a mosdóba nyilván kiengedtük őket, de tudták, hogy ezt alapvetően szünetben lehet, nem máskor.

A 8:15-től 10 óráig tartó első blokk után volt egy 45 perces szünet, ennek első felében tízórai, második felében 25 perc rohangálás az udvaron. Aztán újabb tanítási blokk 10:45-től 13:00-ig, ennek a végén ebéd (ételt otthonról hoztak: nem minden iskolának van konyhája) és ebéd után ismét 25 perc kinti játékidő.

Az utolsó tanítási blokk 13:45-től 14:35-ig tartott: rendet raktunk a teremben, aztán összeültünk a szőnyegre, átismételtük a nap legfontosabb ismereteit, még egyszer felsoroltuk az összes házi feladatot és a hozzájuk kiadott instrukciókat. A sárga színű iskolabuszok 14:45-kor indultak az iskola elől, lakókörzetenként beosztva, hogy melyik hová. Egy tanár ellenőrizte, hogy biztos rajta ül-e mindenki a neki megfelelő buszon, mielőtt az ajtó becsukódik.

Az iskola alapvetően kellemes, vidám hely volt, ahol emberek tanítottak és neveltek embereket. Az oktatási program lényege a lexikális ismeretek átadásán kívül abban állt, hogy mennyire fontos a barátság, egymás segítése, a csapatmunka, a konfliktusmegoldás hatékonysága és ebből fakadóan a közösség ereje. A jobb teljesítményre való motiválást nem a versenyszellemen keresztül erősítették, nem az volt a cél, hogy legyél te a "jobb" vagy a "legjobb", illetve hogy "mutasd meg", "bizonyítsd be" ezt a többieknek vagy önmagadnak.  A bejárattal szemben az iskola nagy faliújságjára az volt kiírva, hogy "dolgozz, törődj másokkal és oszd meg amid van" (work, care, share). A sikerhez vezető út az, hogy hozz ki magadból mindent, nyújtsd a képességeid legjavát - aztán ez elég amire elég: dolgozz keményen, és hidd el, hogy minden rendben lesz.

Többször is tanúja voltam, amikor gyengébb tanulókat vagy a nyelvet rosszul beszélő friss bevándorlókat a tanárok külön megdicsértek, olykor az osztállyal meg is tapsoltattak  például egy C-re értékelt dolgozat után. (Az A a legjobb jegy, B, C, D és R a többi, az R helyett felsőbb osztályokban már F van, és az a bukás.). Ilyen dicséretek mellé a tanító néni minden esetben elismételte az osztálynak a megjegyzendő tanulságot arról, hogy micsoda munka van egy C osztályzat mögött, ha az adott területen nem vagy tehetséges, illetve hátrányból indulsz: nem az a fontos, hogy mindenből A-t kapj, hanem az, hogy keményen dolgozz és folyamatosan fejlődj. Majdnem minden etikai tétel és erkölcsi szentencia is ezekre az értékekre hivatkozott: számít, hogy mit tudsz teljesíteni, de igazából az számít, hogy megtettél-e mindent az eredményért.

Ennek a hozzáállásnak az lett a következménye, hogy a gyerekek közt nem volt féltékenykedés: nem a tanító néni kegyeinek, hanem a csapat (nyilván a tanárok által meghatározott és megerősített) normáinak akartak megfelelni. Örültek egymás sikereinek és mindent meg is tettek, hogy a mindannyian sikeresek legyenek. Nekem az  jelentette a legnagyobb élményt, amikor megtapasztaltam, hogy kész agyrém velük dolgozatot íratni: saját alsós koromból emlékszem, hogyan takartuk egymás elől a füzetünket, hogy a padtárs ne "lessen" - ezeket viszont azért kellett összeszidni, hogy legalább most, dolgozat közben ne fordítsák ki 45 fokban a papírt, hogy a munkájukat mindenki más is lássa, akinek szüksége lehet rá. :-)

Nagyon tetszett, hogy úgy tűnt, mindenre van idő. A kevert második-harmadik osztály összetételéből adódóan a legkisebb gyerekünk épphogy elmúlt hétéves, a legnagyobb viszont már betöltötte a kilencet. Volt, amikor a harmadikosok külön dolgoztak - ők már tanultak rendes kézírást (folyóírást), de egyébként az előkészítőben és az első két osztályban a gyerekek nagy, majd kis nyomtatott betűkkel írnak -; volt, amikor az egész csapat együtt tanult (pl. Ontario tartomány madárvilágáról). Ez a beosztás természetesen arra is lehetőséget adott, hogy a tehetséges másodikos észrevétlenül harmadikos anyagot tanuljon, anélkül, hogy bárki is "kiemelné" őt a saját korosztályából, meg persze  így azt is meg lehetett szervezni, hogy a lassú harmadikos észrevétlenül átismételje a másodikos tananyag egy részét, anélkül, hogy "megbukott" volna. A hangos olvasást például ötös csoportokban gyakoroltuk, a terem hátsó sarkában, egy kis asztalnál. Az azonos szinten levő gyerekeket tettük közös kiscsoportba, tekintet nélkül az évfolyamukra: a profikkal elég volt heti egy-két alkalommal gyakorolni, a gyengébbeket viszont naponta hosszabb ideig is olvastathattuk váltásban anélkül, hogy a többi halálra unta volna magát.

Ehhez persze ember kell, mármint tanárember - a 27 gyerekkel állandóan ott volt az osztály tanító nénije, mellette a pedagógiai asszisztens (ez voltam én),  aki fénymásolt, cipzárt igazított, önálló munka alatt körbejárt segíteni, vagy hátul olvastatta az épp soros kiscsapatot.

Előfordult, hogy az osztályban négy különböző tevékenység zajlott egyszerre: a harmadikosok a szőnyegen ültek, közvetlenül a tábla alatt, és a kézzel írt nagy G betű vonalvezetését tanulták a tanító nénitől; a másodikosok egyik fele önállóan fogalmazást írt a madarakól, másik felük hátul a hangos olvasást gyakorolta velem, a Down-szindrómás kisfiúval pedig ott volt a mellé kirendelt fejlesztő pedagógus és a terem tematikus faliújságján a madarakat nézték sorra, a nevükkel meg a nevük kezdőbetűivel együtt. A kisfiú sosem volt egész nap velünk: gyakran dolgozott a fejlesztő pedagógussal kettesben a könyvtárban vagy az iskola más csendes zugában, de például bejött hozzánk 10-15 percekre énekelni,  az aktuális környezetismereti témánkról tanulni, vagy részt vett az egész rajzóránkon és ő is festett papírsárkányt. Ő és a közösség hozzászoktak egymás létéhez, és a többi gyerek megtanulta, hogy ő miben és hogyan szorul segítségre.

A gyerekek azt is könnyen elfogadták, hogy én "még csak most tanulok" angolul: nem sokkal azelőtt költöztünk ki, de már önmagában az iskolai környezet is rengeteg ismeretlen szót jelentett. A gyerekek mosolyogva kijavították a hibáimat, türelmesen elismételték ugyanazt a kérdést ötször is. A gyerekangolt pláne rosszul értettem eleinte, mert még akinek anyanyelve volt, az is ugyanúgy motyogott, hadart, selypített, mint a magyar kisiskolások (két hét ilyen után már csak legyintesz a Rigó utcai hallás utáni értés leggonoszabb felvételeire). Amikor végképp nem értettem, hogy valaki mit akar (az volt a kedvencem, amikor általam sosem hallott szavak lebetűzésében kértek segítséget - nagyon nehéz megválaszolni a "how do you spell whoolly mammoth?" kérdést, ha eleve nem is ismered, vagy a gyerek kiejtésében nem ismered fel már magát a leírandó szót se), akkor se hagytak ott és mentek inkább a tanító nénijükhöz, hanem  inkább odajöttek még ketten, és egymás szavába vágva mondták lassabban vagy más kifejezéseket használva, amíg meg nem oldottuk a problémát.

Úgy bántak velem is, ahogyan egymással, a Down-szindrómás kisfiúval, és ahogy mi tanárok is ővelük. Nagyon jólesett, hogy nem láttam magányosan sírdogáló gyereket, mert öten mentek azonnal vigasztalni; ha valaki valamit elveszített, akkor együtt kereste az egész osztály a tárgyat amíg meg nem lett; képeslapot rajzoltak a betegség miatt hiányzó osztálytársnak és az iskolabusza sofőrjével küldték el neki.

A férjem meg én rengeteget szórakoztunk a kanadaiakon (értse jól mindenki), és az országra úgy általában jellemző barátságos csapatszellemen. Magyar szemszögből ez sokszor teljesen hihetetlen volt, néha az abszurditásig az, de utóbb felfedeztem, hogy olykor maguk a kanadaiak is abszurdnak tartják, habár természetesen büszkék rá. A CBC  televízió szokásos péntek esti politikai kabaréjának egyik adásában például bemutatták Kanada "nemzeti hagyományai" közt az állandó udvarias elnézéskérést, mindenért, amiről úgy gondolják, hogy a többi jelenlevőnek kényelmetlenséget okozhat. A rögtönzött jelenet minden harmadik szava "sorry" volt, a közönség pedig dőlt a nevetéstől. Hasonlóan vicces élmény a különböző sportágak kanadai nemzeti válogatottjainak nyilatkozatát hallgatni egy-egy vesztes meccs vagy sikertelen selejtező-forduló után: ugyanazok a kifejezések ismétlődnek, a férjemmel olykor már előre bemondtuk őket. Nem hibáztatnak senkit, nem mutogatnak edzőre, szakágvezetésre, egymásra. Sikersportágban (hoki!) elszenvedett vereség esetén bátran kiállnak és bocsánatot kérnek - nemzeti hagyomány :-)  -, "rosszul játszottunk, elnézést kérünk a szurkolóktól, nagyon igyekszünk a következő meccsre összeszedni magunkat". Ha valamiben eleve gyengébbek voltak az ellenfélnél, akkor pedig azt mondják, amit már a tanáraiktól is hallottak az iskolában: "keményen dolgoztunk, ez most ennyire volt elég, de nagyon igyekeztünk és sokat tanultunk ebből a mérkőzésből, a játékot pedig nagyon élveztük".

Ez a szemlélet nagyon hasznos az élet küzdelmeinek elviselésében, de ez a szemlélet nem jön magától, erre rá kell nevelődni (Magyarországon érdemes odafigyelni a vízilabdacsapat nyilatkozataira). Kicsit irigyeltem a tanítványaimat, óriási előny, ha valaki eleve ebbe nő bele. De felnőttként is érdemes volt újradefiniálnom, amit sikerről és kudarcról addig gondoltam, és megpróbálnom más szempontok alapján értékelni a saját dolgaimat is. Annyira jól sosem fog menni, mint egy kanadainak, de mindenesetre keményen dolgozom rajta - aztán elég lesz amire elég lesz.

49 komment

Címkék: kanada iskola

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr312304585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

julios 2010.10.19. 07:03:57

Ez nagyon tanulságos! Van egy angol példám, az is tök más, meg ez is, gyűjtögetem a módszereket.

Igaz, hogy ez a kanadai módszer jobb társadalmi légkört eredményez, mint a nálunk szokásos (bár: ha egy alsós osztályba elmész, ott sem kezelik nagyon feszesen az órai kereteket, és nyilván Kanadában is fesztettebb a középiskola).

Azt azért nem szeretném, mint Olaszországban, amikor az órán azt csinálsz, amit akarsz, de tényleg. A hülye tanár meg magyarázzon, ha jól esik neki... :(

Viszont. A módszernél én szocializációt/nevelést ÉS a tartalmat fontosabbnak gondolom. Nálunk jelenleg éppen az a baj, hogy a liberális oktatási minisztérium a pedagógiát helyezte mindenek fölé, annyira, hogy jelenleg már TILOS szaktárgyi szakdolgozatot írni, kizárólag pedagógiai dolgozat az elfogadható. Botrány.

Nevelési kérdések. Én elképzelni nem tudtam, hogy intelligens emberek annyira ne tudnának beszélni, értelmesen előadni egy épkézláb gondolatot, mint a gimnáziumi kimenet jelenegi átlaga. Biztosan nem lesz társadalmi kooperáció akkor, ha két személy, akiknek együtt kellene működnie, rohadtul nem érti meg egymást. A magyar órán szokásos leíró nyelvtanozással ez nem fog menni... vissza lehetne hozni a retorikát, az órai szerepléseket nagyon komolyan véve formailag is kidolgozni. És tudja már szerencsétlen érettségizős, hogy mekkora betűkkel készítünk prezentációt, és melyik irányba beszélünk, amikor előadunk egy kivetített szöveget.

Jelenleg a tanárjelöltek sem tudják ezt, "a tanári mesterség" és egyéb pedpszi tárgyak meg teljesen másról szólnak, nem erről. Erről kellene. És meg kellene taníttatni a fiatalokkal.

Aztán hogy tudjon a szerencsétlen fiatal VALAMIRŐL gondolkodni, ahhoz ismeret is kellene. Az ismeretek, a tartalom még jobban le lett gyalulva az utóbbi években, mint az Élettel Kapcsolatos Nagy Kérdések. Új fejezet.

Tartalmi kérdések. Tegnap kifejtettem, hogy az oktatás tartalmilag leglényegesebb eleme a temészettudomány (indoklás lásd: alternatív-menő poszt). Aki azt tudja, a humánt is fogja tudni. Mostanában épp az a szörnyű, hogy természeti jelenségek szempontjából totális, de totális analfabétákat termel az oktatási rendszerünk, és ennek még örülni is illik újabban.

Gyógyszerész hallgatók az egyetemen (akik ugye elvileg valami anyagokat valahol ki fognak mérni...), alapozó ("gyógy") fizika. Dolgozat. Számolják át a csiga sebességét cm/perc értékről km/órára. Harmincból huszonnyolcan számolták el, a fél évfolyam 2 km/óra -- 54 km/óra közötti sebességeket kapott, és BEADTA. Jegyre! Nem hittem a szememnek. Ennyire nincsenek tisztában a számokkal, és a számokat ennyire nem tudják folyamatokhoz kötni.

Totál nem csodálkozom, hogy leomlott a kolontári gát. A gimnáziumban dőlt el a kérdés, a fizika órákon.

Épp ma gondoltam végig a buszon, hogy ennek az egésznek az is oka ám, hogy teljesen rémes matekot lehet / tudunk tanítani az iskolában. A legbolyolultabb része talán XIII. századi matek. Ezzel nem lehet természettudományt csinálni. Analízis alapok nélkül nem fog menni a fizika, topológia nélkül a kémia!

Én azt javasolnám, anélkül, hogy a posztot le akarnám lőni, csak leírom, hogy el ne felejtődjön... : hogy tanuljon már szegény gyerek olyat, ami a XXI. században helyezi őt el, nem a barokk korban. Általános nyolcadikban(!) nyugodtan lehetne diszkrét analízist csinálni, meg diff. egyenleteket numerikus integrálással. Nagyon fontos lenne.

Nyilván nem integráltáblázatos szivatós példák megoldására gondolnék, hanem például bolygómozgás számítására Euler-integrálközelítéssel, ilyesmi. Ez most így leírva rémesen hangzik, de aki érti, hogy mire gondolok, az érti, hogy nem gáz. :)

Gimnáziumban a Kirchoff-törvényeket is teljesen kafán be lehetne mutatni animációkkal. A feszültség színkódos, az elektronok meg darabszámra mennek. Ezzel rendesen meg lehetne csinálni a MAxwell-egyenleteket is fényterjedésestül, nagyon jól nézne ki.

A negyedikes fizikában a pszí jelenti a megőrülést. Ez a kvantumhoz kell, és ha nven akarjuk nevezni, a komplex hullámfüggvényről van szó. Namármost kvantum alap nyilván kell az iskolában, a pszít viszont normális matematikai objektumként kellene bemutatni.

A mostani könyvben a Marx-féle tárgyalás rossz, Gyuri bácsinak nem sikerült elegáns valós formalizmussal illusztrálni a kvantumot. nagyon nem értik - talán már a tanárok sem - hogy mi a pszí, amitől a gimnazisták teljesen jogosan megőrülnek. Károlyházi Frigyes viszont csinált egy illusztratv kvantumot valós bázissal, ami pont jó lenne negyedik gimnáziumban, HA lenne hozzá valamennyi tapasztalat numerikus differenciálegyenletezésből.

Az órai numerikus kísérleteket persze nehéz számon kérni, de hát ha egyszer az életnek tanulunk, és nem a dlgozatnak... -- valahogyan majd kapnak rá jegyet is. Azt kellene megváltoztatni a tanári hozzáállásban, hogy a megértetés legyen fontosabb, mint az osztályozás, legalábbis ezekben az esetekben. Ezt meg lehetne csinálni akár csapatmunkával is. Egy drámapedagógiai fizikaóra az ördögé: a helyes megoldás a digitális természettudomány lenne, akár csapatmunkában.

...legalább valami hasznosat is merítsünk a digitális táblákból, arra biztos tök alkalmatlanok, hogy ppt-zzen rajtuk a tanár...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.19. 10:30:35

mit gondoltok, mi az oka, hogy nálunk (lehet, máshol is), amire létrejön egy intézmény, annak általában a fordítottját csinálja?
(egészségügy - betegekért jött létre, ehelyett az orvosok érdekeinek megfelelően működik,
iskola - gyerekek tanulása helyett az oktatásért van,
igazságügyben - igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás,
önkormányzat, ami elvileg a helyben lakók érdekét képviselné, a helybenlakóknak előír, stb)

-smartie 2010.10.19. 13:33:19

@nexialista: szerintem ez egyrészt hagyomány, nincs más modell. A tanár, az igazgató, a főnök teljhatalmú úr, azt csinál, amit akar. Másrészt nincs aki felelősségre vonja. A betegek, a szülők eltűrik, nem kényszerítik ki az emberibb bánásmódot.
Mindenhol a világon lelkileg kicsit kiszolgáltatott helyzetben van a beteg, az ügyfél, a gyerek - nem ismeri a szabályokat, nem ő van otthon stb.
Más kérdés, hogy ezzel nem illik visszaélni a tanár ÚRNAK, a doktor ÚRNAK, nem illik az éreztetni, hogy szívességet tesz , csak mert ellát, megtanít, szóbaáll.

Én is Angliában élek és a fentihez hasonló iskolarendszerben tanul a gyerekem.
Minden reggel ott áll az iskolaudvaron az igazgatónő ÉS az igazgatóhelyettes, fogadják a gyerekeket és az őket bekísérő szülőket. Minden gyereknek köszönnek, viccesen vagy kedvesen, a szülöknek távozáskor kellemes napot kívánnak. Ha valakinek valami kérdése, mondanivalója van, azonnal válaszolnak, intézkednek. Minden gyereket név szerint ismernek és tudják, kinek kik a szülei.
Télen-nyáron ott állnak dideregve hóban-fagyban-esőben.

Hozzáteszem, az iskola környékén lévő összes útkereszteződásben "nyalókás" ember vagy néni áll: feltűnő sárga kabátban egy nagy STOP táblát tartanak a kezükben. Ha gyerek jön szülővel az iskolába, azonnal lelépnek az úttestre, mindkét irányban LEÁLLÍTJÁK a forgalmat, hogy azonnal biztonságban átkelhessenek az úton. A szülöknek a nyalókás ember barátságosan köszön, amikor a szülő egyedül hazaindul, nekik is megáll a forgalom és "viszlát délután"-nal vagy "viszlát holnap"-pal köszönnek el. Sokszor az időjárást is megbeszéljük velük.
Minden áldott reggel. És ez csak a nap kezdete...

Nekem nagyon tetszik az angolszász iskolarendszer. A gyerekek képességeik szerint kis csoportokban dolgoznak és NEM ugyanazt csinálják. A kisokosak nehezebbet, a lassabbak könnyebbet, mindenki a saját tempójában jut el ugyanoda. És az erőfeszítést is értékelik, nemcsak azt, hogy a válasz jó vagy nem.
Egyébként nagyon hasonlóak a napok a kanadaihoz: három blokk, közben hosszabb szünetek, rohangálás, ebéd. (3.30-ig van tanítás.) Szőnyegen ülés és az asztalnál munka felváltva. Padok nincsenek, asztalok körül ülnek a gyerekek.
A gyerekek sokkal magabiztosabbak, mint mi voltunk. Nem hurrogják le őket, minden kérdésükre válaszolnak, és mindig tisztelettel beszélnek velük, nincs megalázás, gúny. Nincs otthon "tanulás", memorizálás: írott házi van, de a tudnivalót igazából az iskolában tanulják meg a sok magyarázattal, rávezetéssel, internalizálással.

Én is rengeteget tudnék róla mesélni.

creativiky · http://creativiky.hu 2010.10.19. 13:36:19

Az alternatív-nem alternatív iskola közötti küszködésem egyik fontos kérdése: Mi történik egy így nevelt gyerekkel, ha bekerül egy annyira intoleráns közösségbe, mint a magyar társadalom? (a nagyobbik lányom még csak négy éves, még három évig küszködhetek a kérdéssel).
Pedig de sok dolgot tanulhatna ott, amivel megkönnyíthetné a saját és a környezete életét!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.19. 14:54:46

@creativiky: ha sikerül a gyerkőcnek kellőképp megerősödni lelkileg egy támogató közegben, alighanem jobban megoldja a nehézségeket...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.19. 15:09:59

@-smartie: értem, szerinted a hatalommal való visszaélés az oka, szerintem meg az a kérdés, miért adjuk át a hatalmat egyáltalán (magunk felett, gyermekeink felett, ügyeink felett), miért gondoljuk még mindig, hogy mások jobban tudják, mire van szükségünk

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.19. 15:49:45

@nexialista: Érdekes felvetés, hogy miért adjuk át a hatalmat... a saját válaszom erre az, hogy mert muszáj, erre épül fel az egész civilizált társadalom.
A személyes példám ma egy teljesen konkrét eset: fiam első, legelső óvodai napja. 9-től 12-ig átadtam a hatalmat azoknak, akik ott dolgoznak. Mindenféle papírokat írtunk alá arról, hogy kinek mi a kötelessége, és ők a gyerekért hogyan felelnek amíg ott van. Ha nem adom át a hatalmat, akkor nevelhetem én egyedül felnőtt koráig, taníthatom spanyolra meg integrálszámításra - de ha ezt mások jobban tudják, akkor át kell adnom nekik a gyereket. És ha nem tudom magamat megcsászározni, akkor arra az időre a testem feletti hatalmat át kell adnom egy csapat orvosnak.
Egymás felett gyakorlunk hatalmat, egymás teste, gyerekei, pénze, lefordítandó szövege, keserves munkával megvett autója stb. felett. A hatalom jó dolog, és szerintem is a visszaélés a nagyobb kérdés. Ebbe persze beletartozik azért az is, amit mondasz; hogy mekkora hatalmat adunk (át), és hol mi az árukapcsolás.

-smartie 2010.10.19. 18:45:39

@Felicitasz: igen, de az is kérdés, mit értünk a "hatalom" szón.

A feladatot és a felelősséget adjuk át, amikor a gyereket iskolába visszük vagy megműtenek.
És az elvégzett munka minősége számonkérhető.

A "hatalom" abban az értelemben, ahogy nexialista használja, inkább amolyan "azt csinálok, amit akarok, nem kell beavatnom és bevonnom senkit".
És az, hogy az orvos nem mondja meg, mi a diagnózis, ráírja latinul, aztán az illető kérdezgetheti a neten, hogy vajon mi az, hogy "obs asthma incip".

Nexialista, azt magadtól is kérdezd meg, hogy miért nem kérdezünk bele :-)) - szerintem ez nagyrészt szocializálódás kérdése. Az is, hogy egy orvost vagy tanárt tévedhetetlennek hiszünk - én is tanár vagyok, és ha szólnak, hogy valamit elnéztem, nem kérem ki magamnak, mert ez belefér. Pláne ha csak megkérdezik, mit miért csinálok.

Én sokszor úgy látom, Magyarországon a törvények, szabályok ELVBEN jók, csak nem tartják be. Az orvosnak elvileg el kellene mondani, mi a diagnózis, prognózis stb., csak az a baj, hogy semmi nem történik vele, ha nem teszi meg.

-smartie 2010.10.19. 18:47:07

Felicitasz, mi az a whoolly különben? :-))

julios 2010.10.19. 18:52:02

@Felicitasz: Lehet, hogy a problémák nagyobb része abból a szemléletből származik, hogy Magyarországon mindenki mindenhez "ért". Beadja a gyereket az iskolába, de csak úgy, ha ott azt csinálnak vele, amit a szülő részletesen elgondol; elmegy a kórházba szülni, de csak úgy, ha ott pont az történik vele, amit a nő korábban részletesen végiggondol; még kormányt is azért választ, hogy az azt csinálja _vele_, a választópolgárral konkrétan, amit a választópolgár szeretne (=kapjon sok pézet rögvest).

Ezt így nem lehet csinálni. Ha egy fogorvos nekem azt mondja, hogy az X fogam menthetetlen, esetleg elmehetek még egy másikhoz, de nem számíthatok semmi jóra az előzmények ismeretében... és ha végül kihúzzák a fogamat, akkor talán el kellene fogadni, hogy erről szól a diplomája, ezt csinálja pár évtizede, az a fog egy reménytelen helyzet volt. És nem összeesküvés-elméleteket gyártani, hogy Magyarországon orvos/tanár/politikus/akármi maffiák kaparintották meg a "hatalmat", akiknek a célja az emberek tönkretétele.

Az élet cudar, ez van.

martine 2010.10.19. 22:11:00

@creativiky: erre muszáj gyorsan valamit :)

ha feltételezzük, hogy azért adod alternatív neveldébe, mert meggyőződésed, hogy az JÓ, akkor már feltehető úgy a kérdés: mi történik azzal a gyerekkel később, akit a korai években jó hatások érnek? hát, jobban fog tudni alkalmazkodni, jobban fogja tudni érezni magát az új körülmények közt is, mert ismeri saját magát, jobban lesz képes megváltoztatni saját javára a környezetét, egészségesebb és boldogabb lesz - az időnkénti megdöbbenések mellett vagy ellenére is.

sosem értettem azt a logikát, hogy miért kéne már előre a muszájnál rosszabb körülményekkel terhelni egy gyereket azzal a magyarázattal, hogy később úgyis rosszabb lesz majd neki. kezdve onnan, hogy ne vedd fel, ha sír, mert majd mindig fel kell kapkodni, ne aludj vele, mert ki sem tudod majd tenni az ágyból, ne szoptasd ilyen sokáig, mert majd nem eszik nem tudom, mit, ne maradj vele otthon három (tetszőleges x) évig, mert később mekkora sokk lesz az óvoda, iskola...

sztem ha az életkorának, habitusának, igényeinek megfelelő környezetben él egy gyerek (ember), olyan feladatokat old meg, amelyek valóban hozzá vannak szabva, az a későbbi kedvezőtlen körülményekben csak hasznára lehet, mert testileg és lelkileg egészségesen nő fel.

Callis 2010.10.19. 22:16:23

@juliosastre: Nem arról lenne szó, hogy én diktáljam azt, amihez nem értek (pláne nem egy iskolában, ahol a 25 szülő 25-félét diktálna egy osztályban :-)). Hanem egy egészséges partneri viszonyról, ami érdekes (?) módon természetes hogy működik - máshol.

Sose felejtem el, mikor Amerikában először jártam fogorvosnál. Elmondta hogy mi van, és mit lehet csinálni, én meg csak néztem, mint Julis a moziban :-). Annyira, hogy végül az orvos megegyezett az asszisztenssel, hogy biztos nem értem angolul, amit ők magyaráznak. Pedig dehogyisnem; azt nem "értettem" én, hogy most mit várnak tőlem, mert arra voltam szocializálva, hogy az orvos KÖZLI hogy mit KELL csinálni.

Nade ezután a nap után nemcsak értettem, hanem értékelem is a partneri rendszert. Mondtam már kerek-perec nemet is orvosnak (utólag, privátban, megköszönte; de az eszement protokollja miatt hivatalosan csak azt mondhatta, ami elfogadhatatlan volt); és még ha nincs is érdemi választás, mert a helyzet egyértelmű, akkor is kérdezni lehet és válaszolnak is. Tanárokkal meg pláne meg lehet beszélni, ki mit gondol, és ők is nagyon értékelik a partneri viszonyt.

julios 2010.10.19. 22:47:06

@Callis: Én ezt értem, és ez teljesen szimpatikus. Felicitász beírása gondolkodtatott el, konkrétan, hogy "kinek mennyi hatalmat adunk át és milyen árukapcsolásban", és erre írtam az egyik oldalt, hogy Magyarországon népszokás kevesebbet akarni átadni, mint ami a rendszerek normális működéséhez szükséges (az "én értek hozzá" jelige alatt).

Amit te írsz, az a másik oldal, és abban is egyetértünk: a tanár/orvos/politikus valóban több hatalmat akar/gondol/alkalmaz, mint amennyit te neki átadtál, és ebben a magatartásban is benne van, hogy ő is úgy gondolja magáról, hogy "én értek hozzá".

Így aztán kialakul egy össznépi társasjáték: az ember nem adja a hatalmat, mert visszaélnek vele; a szolgáltató lenyúlja a hatalmat, mert az elégségeset sem kapja meg, a rendszerek döcögnek, az emberek meg fáradtak és bizalmatlanok.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.19. 22:50:04

nekem is ez tetszik, mármint a mellérendelő (partneri) viszony

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.19. 22:56:07

ugyanis a partneri viszonyban nincs alá- vagy fölérendelődés, így hatalom sincs

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.19. 23:14:03

@-smartie: Gyapjas. Gyapjas mamut. "Mint az közismert." :-D

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.19. 23:29:34

@juliosastre: Az emberek alapvetően nem bizalmatlanok, tapasztalatok teszik azzá őket. Pl. az, amikor laikusként jobban tisztában vannak dolgokkal, mint a velük szemben ülő úgynevezett szakértő. Én _nem szeretek_ a dolgokhoz jobban érteni, mint a szakértő, azonnal megpróbálok elmenekülni, amikor így járok.
A Móvári kórházból is ezért menekülnék, és LEHET, hogy a jelen tudásommal(!) inkább otthon szülnék (én!), ha az a kórház volna az egyetlen választásom. Ezen a ponton még szó se volt arról, hogy volna mit megvitatni. Ami oda le van írva, az laikusként is elfogadhatatlan, már az előtt az, hogy egyáltalán vitázhatnék bármiről is. Én, a laikus hivatkozzak a kórházzal _szemben_ a WHO-ra? Hát kinek a dolga ezzel a kérdéssel tisztában lenni? És ha a kórháznak ez sincs meg, mire számítsak a tényleg vitás, valóban hozzáértést igénylő kérdésekben?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.19. 23:35:37

@juliosastre: Oktatás ügyben ez a konfliktus még sokkal hamarabb kialakul: az iskola oktat és nevel, de a szülő is ugyanezt teszi, vagyis szakmai különbségekre mutogatni sokkal nehezebb. Az orvosról hamarabb elhiszem, hogy "persze, ő ezt tanulta", mint a tanárról, óvónőről stb. NAGYON kell érteni a csíziót ahhoz, hogy a szülő valóban autoritásként ismerjen el; nem véletlen, hogy a pedagógus szülők gyerekeivel annyi probléma van az iskolákban :-D
Partneri viszony nagyon nehezen alakul ki, amikor az alapvető elképzelések különböznek, és amúgy meg bármelyik megoldás jó lenne, csak mégis választani kell, mert otthon ez van, az iskolában meg az.

julios 2010.10.19. 23:39:24

@Felicitasz: Ez egy másik posztod :)

Adott esetben: amikor a családtagunk a berényi kórházba került agyvérzéssel, és 3 napig meg sem vizsgálták, viszont nem engedték inni, hogy "kiszáradjon" és "csökkenjen a vérnyomása"; nem gyógyszeresen csökkentették a vérnyomását, hanem így, és pláne nem kapott fraxiparint pl.; de egyáltalán, ha nem kapott ellátást fél órán belül, azonnal át kellett volna vinni Szolnokra, vagy máshová.

Harmadnapon elesett, újabb koponyaűri vérzést kapott, hatodnapra meghalt. Teljesen ellátatlanul, ráadásul kiszáradva, feleslegesen sokat szenvedve.

Ez annál lényegesen súlyosabb kérdés, hogy kanül vagy nem kanül.

És ez az, amit kellene tanítani iskolában, pl. agyvérzés felismerése, ellátása, stb., hogy véletlenül se hagyják bent a rokonok a hozzátartozót egy ilyen helyen.

Vagy legalább merjenek szólni egy orvos családtagnak. Akkor is, ha "yuppie" az illető, mi meg "buta falusiak" vagyunk, akik "hogy jövünk ahhoz, hogy".

julios 2010.10.19. 23:50:42

@Felicitasz: Én úgy látom, itt nincs középutas viselkedési norma. A "kisember" - legalábbis ebből a szempontból az - hajlamos túl sok jogot átadni az intézménynek, és nem ütni az asztalt annyiért, amennyi őt is megilletné. Talán még a nagybetűs rendszereket sem kellene újraírni.

Kórházos példa: ha a nő nem azonnal ezerrel tiltakozik, hanem szól az orvosnak, hogy neki kanült meg ergometrint rutinból nem adhatnak, mert nem járul hozzá: ott könnyen lehet, hogy használható megoldást tudnak találni ketten. Nem kell túldimenzionálni egy darab felvilágosító papírt.

Iskolás példa: ha a szülő elégedetlen a, bármivel, akkor tud szólni a tanárnak, van telefon meg fogadóóora (tipp: tanárt mobilon hívni tilos, szolgálati vonalas van); lehet másik osztályba kérni, jó esetben lehet másik iskolát keresni.

A "partneri viszony" úgy nem fog működni, hogy "jól kérdezzenek meg engem, és én beleülök a készbe", meg úgy sem, hogy "az én nevem itt maradjcsöndben, mert hogy jövök én ahhoz". A partneri viszonyhoz mindkét fél részéről kell egy elég magas fokú kultúra, és nagyon sokat kell érte dolgozni. Pláne azoknak kell lényegesen többet dolgozni, mint a zsarnoki vagy a szolgai hozzáállás esetében, akik a szolgáltatást igénybe veszik. (De természetesen azoknak is, akik adják.)

Szóval nem egyszerű helyzet ez, és csak a gyakorlatban lehet megoldani, nem teoretikus példákon. Viszont a gyakrolatban meg: mindenre van jó megoldás, meg lehet találni. Jó, 99%-ban van.

Callis 2010.10.20. 00:11:08

@juliosastre: igen, mindenre van jó megoldás, meg lehet találni. De Mo.-on ehhez mindkét fél részéről kell egy elég magas fokú kultúra. A kanadai stb kórházak, iskolák számomra azt mutatják meg, hogy ez a kultúra intézményesíthető, legalább az egyik féltől (ha úgy tetszik, a "szolgáltatótól") elvárható. Nem vitás hogy itt is vannak nehéz betegek és nehéz szülők... és az is a munkakör része, hogy ezeket kezelni kell, de a kultúrát intézményesítő protokollon belül. És a default az, hogy partnerek vagyunk, a "felhasználó" oldaláról nézve nem kell szerencse, hogy az orvos/tanár is az. Jó, 99%-ban így van :-).

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.20. 00:35:52

@Felicitasz: @-smartie: De várjál, mert elrontottam ám, woolly, nincs benne h, csak ugye "este rossz az angolom" ;-)

Azt hittem, te gépelted el a kérdésben. De mindjárt megyek, és kijavítom a szöveget. Kösz.

-smartie 2010.10.20. 12:25:34

@Felicitasz: :-))
Szövegkörnyezetből én is gyapjas mammutra gondoltam (mi másra? :-DD), csak abban nincs h, a whoolly-t meg nem találtam.

Este nekem is rossz az angolom, sokszor kiesik a nyelvtan a fejemből a kiejtéssel együtt.

creativiky · http://creativiky.hu 2010.10.20. 13:29:46

@martine: Szia!
Én azért adnám alternatív neveldébe, mert olyan dolgokat tudna ott tanulni amit sehol máshol, és ráadásul hasonlóan nevelnék, mint én szeretném (és többé kevébbe sikeresen csinálom)itthon. Azért is nagyon alternatívba adnám, mert akkor talán nem kellene olyan dolgoktól megvédenem, és olyan dolgok miatt vígasztalnom, amiért legszívesebben én is a tanárra borítanám az asztalt.
Azért gondolkozom rajta, mert azt gondolom, hogy ma Mo-n ez a "figyeljünk a másikra, ismerjük meg, és találjuk meg a mindenkinek elfogadható megoldásokat" nem működő életstratégia. Vagy talán inkább azt kéne mondanom, hogy a legtöbb munkahelyen nem így működik a világ. Azt gondolom (nem tudom, és remélem, hogy tévedek) hogy egy alternatív iskolában nevelkedett gyerek fiatal felnőtt korában komoly beilleszkedési problémákkal küszködhet, amikor a saját megengedő közege mögött belepillant a való világba.
Ennek ellenére ugyanazt gondolom amit Te: Ne engedjük a gyereket idő előtt versengő és autokratikus környezetbe. Csak azt a nehéz kiválasztani, hogy meddig van az "idő előtt". 12, 14 vagy 18 éves korában?

Arról is megnyugtathatnának az ebben már tapasztaltabb szülők, hogy Mo-n az "alternatív" nem ugyanaz, mint a "problémás gyerekek gyűjtőhelye". Hű, ezt azt hiszem, most el kell magyaráznom: Csodára szeretném, ha a gyerekeim tapasztalatot szerezhetnének hogyan kell viselkedni vak vagy Down-szindrómás vagy akármilyen más okból "más" gyerekek társaságában. De azt azért nem szeretném, hogy emiatt ne találkozzon szellemi kihívásokkal, ne mutassák meg neki a tudomány kincsestárának fontos szeleteit...
Lehet hogy ez egy általános társadalmi előítéleten alapuló félelem, csak én nem tudom, mennyi az igazságtartalma...

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.10.20. 13:36:46

most azonnal szeretnék pakolni és teaching assistant lenni Kanadában :-)
(kegyetlenül sok, rengeteg munka mindaz, ami egy ilyen rugalmas rendszer mögött van. az átlag szülő még csak nem is sejti. sajnos. rosszabb esetben az átlag főnök sem :-( )

türkiz 2010.10.20. 14:36:27

@Felicitasz: Ugye, nem bántódsz meg, de nem estem hasra... :) Számomra egyáltalán nem elképzelhetetlen és új dolog mindaz, amiről írsz. Lehet, hogy én csak sni-s oldalról látok, mert abban élek, de ott minden hasonlóképp működik vagy legalábbis kellene, hogy működjék. Még itthon is, ebben a sokat szidott országban is...
Szegregált intézményekben itthon is ott vannak az állandó asszisztensek és mindaz, amiről írsz; én normál általános iskolában viszem a magam szegregált csoportját és csak azt tudom mondani: "Kanada" nem egy másik földrész, "Kanadának" eleve ott kellene élnie egy pedagógus szívében, elméjében, jellemében, értékközvetítésében... Számomra nem az különleges, amit írsz, hanem az a magát pedagógusnak tituláló maszlag, amiből minden adott politikai hatalom meg tudja gyúrni a maga bábfiguráját... (...)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.20. 15:36:34

@türkiz: Nem az a cél, hogy essünk hasra :-) Az összes "Kanada" témájú poszt arra megy ki, hogy a "lehetséges" meg a "kellene" fogalmait relativizálja; illetve pont azért, amit írsz, hogy rá lehessen mutatni azokra a dolgokra, amik otthon ugyanolyanok, vagy pláne amit a "fejlett nyugat" épp mitőlünk tanult. Így könnyebb mindent megvizsgálni ÉS a jót pedig megtartani a fenenagy reformok közepette.

Ami most az oktatásban tényleg jó, az a legtöbb esetben valami módon az SNI-ből jött, nagyjából országfüggetlenül.

Ez meg az én számomra megteremti az átjárást az összes alternatív irányzathoz is.

Ahogy én látom, egy nagy módszertani szita rázkódik valahol, benne az összes elképzelésünkkel és elméletünkkel. És az utóbbi évtizedekben azon tanakoduk, hogy mekkorák legyenek a szitán a lyukak :-), vagyis, hogyan döntsük el, hogy mit nyilvánítunk működőképesnek vagy elvetendőnek. Illetve, hogy ami működőképes, az mindenhol az-e, és ha igen, akkor hogyan lehet mindenki számára hozzáférhető.

türkiz 2010.10.20. 16:16:06

@Felicitasz: :) Lelkemnek mélyen jóleső sorok!!!!! Tetszik ez a kép is :D

("Ez meg az én számomra megteremti az átjárást az összes alternatív irányzathoz is." - ezzel pontosan mit szerettél volna mondani?)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.20. 18:08:00

@türkiz: Azt, hogy az alternatívos vita meg az SNI-integrációs vita módszertani részét nem látom nagyon különbözőnek. A tehetséges gyerekek egy részét félrediagnosztizálják ADHD-snak pedig valójában semmi baja nincs a földkerekségen, a tehetséges gyerekek egy másik része enyhe aspergeres vagy hasonló, és nehéz lehet eldönteni, hogy mi mikor tehetséggondozás és mikor SNI-odafigyelés; a vak kisgyerek SNI, na de azért nem úgy, mint a viselkedésproblémás, és az alternatív módszertanok jobban figyelnek arra, hogy aki testi fogyatékos az NEM lesz azonnal szellemi fogyatékos is (én csak a siketeket ismerem picit jobban, nagyon tanulságos élmény volt velük beszélgetni)... ilyenek. Szóval, hogy amikor alternatívról vitázunk, az részben szükségszerűen SNI-vita is lesz, és vice versa, nekem legalábbis még egyszer se sikerült úgy gondolkodnom módszertanról, hogy ezt a két dolgot élesen el tudtam volna választani.

julios 2010.10.20. 19:14:43

@Felicitasz: Ez egy érdekes kérdés. Mondják az amerikaiak, amit én már nem érzek, talán sosem éreztem, de ettől igaz lehet: hogy létezik a kultúrsokk intézménye, kijössz és hoppá. Semmi sem úgy van, "mint otthon", stb.stb., nem föltétlenül jobb, nem föltétlenük rosszabb, más, meg kell szokni. Én meg még azt figyeltem meg azokon, akik csak Magyarországon és éltek, aztán kijöttek Amerikába, hogy van inzverz kultúrsokk is, de azt már nem ismerik föl magukon a kint élők. Ilyenekre gondolok, hogy egy itteni magyar azon volt kiakadva, hogy nem volt a horvátországi "simple"-ként meghirdetett vendégszobájukban ventillátor a lámpán, és klíma nélküli autót lehetett csak kölcsönözni. Megint más széltibe-hosszába hangoztatja, hogy "a magyarok nem tudnak autópályán vezetni, mert nincs Magyarországon igazi autópálya". Az amerikaiak részéről is van kultúrsokk, egy hete két natív gyalulta Magyarországot, ahol 1981-ben voltak, hogy milyen sz@r hely, még a házak földszintjén is laknak, ahelyett, hogy kis üzletek lennének mindenhol. És totál frusztráltak voltak, gyorsan el is hallgattam... :)

Szóval szerintem ahhoz, hogy az ember a helyén tudja kezelni a különböző népek hülyeségeit, meg a jó dolgait, meg a neutrális dolgait, elég sok országban kell életvitelszerűen élni. Talán a családomnak ez kicsit jobban megy, mint átlagosan, életvitelszerű tartózkodás Lengyelországban, Franciaországban, a Keleti Parton, Délen, Ausztráliában; öt tök különböző hely és egyik sem kéthetes kirándulás kategória. :) De ebben a szétnézésben még mi sem járunk sehol. Azt hiszem, végül azért az ember megérti azokat az indokokat is, amelyek a rossz megoldások mögött vannak. Szerintem ez fontos lépés: látni IS kell a jó megoldást; MEG IS KELL ÉRTENI a "rosszat", vagy a másmilyet, és igazán hatékonyan akkor lehet nekiállni változtatni, ha mindkét oldalt eléggé nagyon mélyen átlátja az a valaki, aki tevékenykedni akar.

Teljesen szomorú eset volt pl., amikor a liberális OM csapata hollandiába ment oktatást tanulmányozni, és 3 nap után jöttek haza látványos "nyálfolyasztás" közepette ("húú, de jó ott, nekünk is ez kell azonnal így ebben a formában"). Ezt így biztos nem lehet csinálni, és jelenleg Magyarországon biztosan nagyon kevés oylan ember van, aki a kultúrsokkon és az inverz kultúrsokkon is felülemelkedve, tényleg hatékonyan tudna hozzányúlni dolgokhoz.

Nem tudom, mi lenne itt a jó megoldás. Tényleg nem.

türkiz 2010.10.20. 20:52:01

@Felicitasz: @juliosastre: Tetszenek a felvetéseitek, mivel azonban ma van az apple-nél a "nagy durranás", nem férek a géphez :D :D :D

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.20. 21:02:43

azokban az országokban, ahol a nők egyenrangúan elfoglalják az őket megillető helyet, ott tudnak lemondani a régi mintákról, ott biztosítanak kellő figyelmet a szociális tereknek, ott nőnek fel a gyerekek saját méltóságukban...

célelérő 2010.10.20. 21:48:06

Kedves Felicitasz! Ha minden ilyen üdvös a kanadai, amerikai oktatási rendszerben, kérlek mond már meg, miért van az, hogy egyre másra szaporodnak az iskolai merényletek, amit amerikai diákok követnek el? Ne haragudj, de körül lehetne itthon nézni, szuper jó iskolák vannak, igaz kevesebbet ücsörögnek a gyerekek a földön, de valahogy mégis van valami egységes elvárás, aminek meg kell felelniük és ezzel valahogy élesebb határvonalak húzódnak a jó tettek és a rossz cselekedetek között. igaz sok tanító nem tyutyujgatja annyit a gyerekeket, nem lehet óra közben inni, sőt még közbekotyogásért is rossz pont jár, mégis azt hiszem ez az egészségesebb és nem az anarchia, ahol mindig mindenki jónak van minősítve, teret engedhet a vágyainak azonnal....de lehet, mire kilépnek ezek a gyerekek az életbe, vagy akár gimibe mennek, nem fog eszükbe jutni, hogy olyan jó ötlet lenne lemészárolni a fél iskolát. lehet, hogy túlzó a hasonlat, de lássuk be, valós.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.20. 23:10:05

@célelérő: Nem valós. Az USA oktatásáról egy szót se írtam ebben a cikkben, nem is tehettem volna, hiszen a két ország oktatási rendszere ALAPVETŐEN különbözik.
Tedd fel újra a kérdésedet, de most már csak kanadai iskolai merényletekre hivatkozhatsz.
(És nem ártana azon elgondolkodni, hogy mi mennyire megsértődünk, amikor a külföldiek nem tudják, hogy Budapest és Bukarest nem ugyanaz, annyira nem, hogy két különböző ország. Na, ha a magunk műveltségét és önérzetét ilyen sokra tartjuk, akkor két ekkora országot, mint az USA és Kanada, ne tévesszünk már se a térképen, se az oktatási rendszerekről szóló vitákban össze.)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.20. 23:38:09

lehetséges, célelérő csak megjósolta az Észak-Amerikai Unió létrejöttét, bár állítólag azt még nem tudni, Kanada után mely országgal egyesül az USA...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.21. 01:35:18

@nexialista: Ez nem olyan világtól elrugaszkodott gondolat, mint elsőre tűnne, gazdasági szakemberek újra és újra felvetik valamiféle unió lehetőségét. Más kérdés, hogy a határ mindkét oldalán sértődött "még mit nem!?" a reakció. Hat év Kanada után harmadik éve lakom az USA-ban, és úgy látom, hogy a dolgok jelen állásában ennek semmi realitása. (Ami nem is baj, de ez szigorúan magánvélemény. :-))

célelérő 2010.10.21. 08:43:13

@Felicitasz: @nexialista: No örülök, hogy inspiráltalak titeket, ilyen gondolatok végiggondolására. De miután ezen túl vagyunk, elmondanád Feli, hogy mi a különbség, az amerikai és a kanadai oktatási rendszer között, lehet, hogy bunkó vagyok ehhez, de érdekelne!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.21. 09:20:11

@Felicitasz: szerintem sem, sőt, ha rájönnek többen, hogy egy Föld létezik...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.21. 16:50:28

@célelérő: Kanada: az oktatás kormányzati felelősség, állami (federal) törvény hatálya alá esik, és mindenkinek, aki Kanadában tartózkodik, alanyi joga. A törvényi szabályozás és a pénz a központi kormánytól jön, a kivitelezés az egyes tartományok és azon belül az egyes megyék, iskolakörzetek feladata, az ellenőrzést a központi kormány végzi, az oktatási rendszer egységes. A világi közoktatás mellett a tartományok egy részében van egyházi (katolikus vagy protestáns) közoktatás és francia nyelvű közoktatás (French immersion) is, szintén közpénzből. Szabad iskolaválasztás van (vannak körzetek, de ha máshova akarsz menni, általában meg lehet oldani). Ennek tetejébe üzemelnek a magániskolák.
USA: nincs államilag szabályozott (federal) egységes oktatási rendszer, az oktatás nem a központi kormány hatásköre. A sztenderdek előírása, a minőségbiztosítás és a közoktatás megszervezése az egyes államok (state) felelőssége, ezért a színvonal igencsak vegyes. Ahol jó, ott nagyon jó, de ahol nem... Szigorú körzetes rendszer van, amelynek következtében az ingatlanod értékét döntően befolyásolja, hogy melyik iskolakörzetbe tartozik; jobb iskolák környékén drágák a házak, ill. bérleti díjak. A rendszert csak a magániskolákon keresztül kerülheted meg, ezekből van világi és egyházi is (és nincs egyházi közoktatás). Ha nincs pénzed magániskolára, akkor így jártál, és hiába lőnek meg drogozak a körzeti high school-ban, nincs más választásod. Illetve, az utóbbi években egyre több iskolakörzet alapít kifejezetten a tehetségesebbeknek való iskolát (college preparatory school), vagyis feltalálták végre az USA-ban is az állami gimnáziumot ;-)

Az USA közoktatási rendszere európai szemmel nézve egyszerűen nevetséges. De hát ehhez elég megnézni, hogy a különféle nemzetközi teszteken hol áll az USA és hol áll Kanada szövegértésből, íráskészségből, matematikából stb. Továbbá, az is érdekes, hogy kikkel hasonlítják össze magukat. Az USA megnézi a számokat és aztán ügyesen az egyetemekre meg a doktori képzésre tereli a szót (ahol alig vannak amerikai diákok, de hát ez ugye nem tartozik a tárgyhoz), Kanadában viszont valóban nagy ügyet csinálnak abból, hogy a finnek miért annyival jobbak náluk. Nincs önfelmentő mutogatás (pl. a rengeteg bevándorlóra, akiket azonnal életkor szerint integrálnak az oktatási rendszerbe és haladnak velük ahogy csak tudnak), csak a statisztikákat bogarászva számolgatják, hogy na, idén mennyit sikerült a finnekkel szembeni hátrányból ledolgozniuk.
Nekem rokonszenves volt a rendszer, amit ott láttam. A fiamat simán beírattam volna a körzeti általánosba, itt az USA-ban viszont, ha maradunk, akkor majdnem biztos, hogy magániskolába fog járni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.21. 17:01:32

@célelérő: Ja igen: Kanadai hiszti a finnek mögötti konstans második hely miatt:
www.conferenceboard.ca/HCP/Details/education.aspx#context

(Az a kedvenc részem, hogy "és mi lenne, ha Finnországot kizárnánk a felmérésből?" :-D Nyilván, a dolog arról szólna, hogy akkor arányaikban _egymáshoz képest_ jobban lehet értékelni a _többi_ a országot, de hát akkor is; az jutott eszembe azonnal, mintha az olimpiai ellenfelek utólag azon kezdenének tanakodni, hogy na és mi lett volna a 200 hát végeredménye, ha Egerszegit kizárjuk???)

-smartie 2010.10.21. 17:55:30

@célelérő: Egyébként a világelső finneknél is volt már iskolai lövöldözés, úgyhogy ez nem csak az oktatási rendszertől függ.

Amiket írtál

"mégis van valami egységes elvárás, aminek meg kell felelniük és ezzel valahogy élesebb határvonalak húzódnak a jó tettek és a rossz cselekedetek között. igaz sok tanító nem tyutyujgatja annyit a gyerekeket, nem lehet óra közben inni, sőt még közbekotyogásért is rossz pont jár, mégis azt hiszem ez az egészségesebb és nem az anarchia, ahol mindig mindenki jónak van minősítve, teret engedhet a vágyainak azonnal."

én az angolt ismerem, de ezek nem így vannak itt sem. Tudják, mit szabad és mit nem, amit nem szabad, azért felelősségre vonják, megbüntetik őket. Amikor a kisasztalnál dolgoznak, szabad beszélni, de a szőnyegen, amikor figyelni kell, nem lehet belekotyogni.
Igen, inni lehet a kisasztalnál, mindenki visz itthonról vizet kis sportkupakos üvegben - de nem látom, mi összefüggés lenne a lövöldözés és aközött, hogy hagyják inni, ha megszomjazik.
Nincs "minden jónak minősítve" és nem csinálhatja mindenki azt, ami éppen jólesik. Nincs káosz és anarchia - csak jobban igazodnak az életkori sajátosságokhoz és sokkal élvezetesebb a tanulás, az iskolábajárás.
Szeretnek iskolába járni a gyerekek, és nem várják az iskolai szünetet: ellenkezőleg, nekik az a büntetés, ha nem mehetnek iskolába.

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.10.21. 18:43:50

Célelérő: nekem ebből a "nagy liberális" felállok, vizet iszok, beleszövegelek stb stílusból az a figyelemreméltó, hogy egyszerűen van átmenet az óvoda (azt csinálok egész nap, amit akarok, semmi nem kötelező) és az első osztály (ülök a helyemen és egész nap kötelezően a tantónénire figyelek) között. Ez szerintem a magyar rendszer legnagyobb hibája, hiányossága, az azonnali éles átmenet a kötetlenségből a teljes kötöttségbe. Szerintem ezt a kanyart az átlagjózsikák elég nehezen veszik.
Azért, mert egy hatéves óra közben mászkálhat, olykor beszélhet, másokkal együtt dolgozhat, választhat a felajánlott tevékenységek közül, kis döntéseket hozhat, ötletekkel állhat elő, és jobban az igényeire és képességeire szabott segítséget kap, szerintem az nem jelenti azt, hogy később állandóan azt csinál, amit akar, és innentől örökké totális a káosz.
A kisbabáktól sem várja el senki az első naptól, hogy átaludják az éjszakát, évek alatt jutnak el ide. A kisgyerekek is évek alatt szocializálódnak bele az iskolába, ideális esetben, egyre több szabálynak és kötöttségnek megfelelve.
Soha nem voltam még Kanadában, ezeket a dolgokat általánosságban mondom, 5-6 évesekkel foglalkozó, angol rendszerre épülő multikulturális iskolában dolgozó pedagógusként.

célelérő 2010.10.21. 20:54:23

@Chang Yai: Speciel az angol rendszerről sok jót hallottam már, nem csak az órai ivászatok miatt jó:). Úgy tudom, de kérlek igazíts ki, ha kell, hogy az olvasás tanítás sokkal jobb, mint a poroszos rendszerben. Nem tudom ismeritek e Alkér Orsit, aki az Aranyfa sorozatot terjeszti nálunk. Olvasó füzetekről van szó, úgy tudom egy angol pedagógus írta és rajzolta ezeket a kis könyvecskéket. Egyszerű, a gyermek számára is ismert családi történeteket ír le, egy oldalon max 2 sorban. Angolszász oktatásban használják ezeket, és a diszlexiás gyerekek is megtanulnak olvasni ezzel a módszerrel. No, nem vagyok elfogult az angolszász rendszerrel, sőt gondolkodom, hogy a gyereket jövőre ilyenbe íratom, bár úgy tudom elég drágák ezek a magániskolák. @-smartie: Te is az angolról írsz, így ez egybevág azokkal az ifókkal, amiket én is ezekről az iskolákról hallok. Nagyon sok pozitívum.@Felicitasz: Köszönöm a leírásodat, nagyon érdekes, amit írsz: Azt mondod, a kanadai központosítottabb, egységes a rendszer, míg az USA hihetetlenül vegyes. Így érthető, hogy mivel központilag nincsen semmilyen ellenőrzés, így teljesen labilis az egész, és ez kihat a nevelésre is, ezért történik (illetve ezért is) ilyen sok drasztikus esemény.

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.10.22. 13:15:23

Célelérő: az angol rendszert a magyarok tipikusan azért szokták kritizálni, mert már a Mo-n középsős korú gyerekeknél (tehát 4-5 évesekkel) elkezdik az írást, olvasást, számolást és az iskolás foglalkozásokat (sok átmenettel, kötetlen résszel, játékkal persze, de egész napos az iskola, és nincs alvás sem). ettől az átlag magyar szülő azonnal sikítófrászt kap, engem fórumokon stb rendszeresen leszadistaállatoznak azért, hogy ehhez a nevemet adom.
bevallom, azt én sem szeretem, ha mászkálnak és isznak a kötöttebb délelőtti foglalkozások alatt, csak ha muszáj :-( persze ceruzát hegyezni meg nyüzsögni szabad. állandó nyüzsgés van. nagyon sok laza, kötetlenebb rész van a nap során. rengeteg csoportmunka, projekt, játékos tanulás, egyéni gyakorlás, minden nap valami rajzolás, festés, ragasztás, pepecselés, főzünk, virágot ültetünk, jógázunk, legózunk, nagyon sokat foglalkozunk az ünnepekkel, millió dolog az írás, olvasás, összeadás-kivonás mellett. nyolcharminctól háromharmincig rengeteg idő van, persze, hogy sokkal lazább, mint amikor gyakorlatilag ugyanannyi tanulásnak bele kell férnie a délelőttbe a magyar iskolában. 4-6 évesen kb ugyanazt tanulják meg itt nálunk fokozatosan, két év alatt, mint a magyar elsősök. persze aztán ez az előny lazán elkopik és átmennek egy másik rendszerbe, ami ledarálja őket néhány év alatt, abba én már nem mennék bele résztvevőként.
olvasástanításhoz a legnagyobb segítség nekem a www.starfall.com (nem angol, hanem amerikai, de nagyon jól fel van építve). ebből nagyon jól látszik a módszertan is.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.22. 13:56:30

@célelérő: érdekes, mennyi hatalmi lószarra utaló jel van a kommunikációdban, mint pl. minősítés, befolyásolás, kontrollra való törekvés, stb...

atlanta 2010.10.28. 01:26:01

De jó olvasni erről a csapatszellemről, már kiskortól kezdve.

És bár nagyon tud bosszantani a magyarok önző/nemtörődöm viselkedése, akár a közlekedésben akár társaságban, munkahelyen stb, én tudatosan próbálom ezt a közösségi viselkedést megvalósítani, saját környezetemben.

2012.05.08. 13:22:51

Picit elkéstem a hozzászólásommal vagy 2 évet :-), de most találtam csak rá erre a posztra. Kanadai iskolába jár a gyerekem. Vegyes tapasztalatok. Minden évben más tanár. Ha jó a tanár, akkor jó a kanadai rendszer is. Ha rossz tanárt fogunk ki, a kanadai rendszerrel magyarázzák meg, miért ilyen, és hogy ez nekünk is jó.