Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Alternatív oktatás: igenis MENŐ!

2010.09.20. 00:15 Felicitasz

Amikor valamilyen közéleti téma érzelmi viharokat kelt bennem, általában nem reagálok azonnal. Alszom rá néhányat, megpróbálom magamnak megfogalmazni, hogy pontosan mi háborított fel, és még egyszer végiggondolom az álláspontomat a tárgyról. Tulajdonképpen magát a vitát mint műfajt is ezért szeretem: másokat - jelen esetben az indexes Bede Mártont és a Poronty Vakmacska nevű állandó szerzőjét - meghallgatni nem csupán abban segít, hogy rátaláljak a saját véleményemre, hanem abban is, hogy alaposabban tisztázzam, miért gondolom azt, amit.

Semmi kétségem afelől, hogy az alternatív oktatás jó dolog. A téma sajátos időszerűségét az adja a számomra, hogy ma egy hete írattam be a fiamat egy Montessori-óvodába, ahol magyar a vezető óvónő (itt, az USA közepén! - nem hiszem el a szerencsémet); ahol Kodály-módszerrel tanítanak zenét, úgy, mint én itthon; ahol nem baj, hogy a fiam csak októberben lesz hároméves; ahol a 3-6 évesekből álló vegyes csoportban nem lesz feltűnő se az, hogy minden betűt felismer és magyarul betűzve már olvas is, se az, hogy angolul csak néhány szót tud és még egyáltalán nem énekel (amit csinál, az csak ritmizált - bár hibátlan - szövegmondás).

Nem lesz feltűnő, hogy akár egy órán át is képes ugyanazzal a dologgal foglalkozni; nem lesz belőle sztárolt (vagy sajnált, esetleg kigúnyolt) különleges bezzeggyerek: lesz, amiben a 6 évesekkel lesz egy szinten, lesz, amiben a 3 évesekkel - előbbiekkel majd jengázik és megtanulja tőlük angolul azt a sok-sok mindent, amit magyarul már tud, utóbbiakkal pedig bukfencezik, babzsákot hajigál és énekelhet, esetleg megmutatja majd nekik, hol a kottában a violinkulcs, és hogy ha nincs a hatszínű festékben lila, akkor pirosból és kékből ki lehet ám keverni.

Olyan óvodát kerestem neki, ahol ő nem lesz azonnal "más"; ahol nyugodt és érdekes környezetbe kerül és hagyják őt békén, hogy fejlődhessen - mindenben onnan, ahol éppen tart. Egy "alternatív" óvodát.

Itt most az egész kérdést árnyalandó arról lesz szó, hogy 1. egyáltalán mi az, hogy "alternatív", és mihez képest alternatív 2. mi az, hogy "oktatás", mi tartozik bele és mi nem, és egyáltalán mire való az iskola.

Ahogy Bede Márton is, én is voltam iskolás (tanuló, diák, növendék), három ország összesen majdnem húsz intézményében, és tanítottam is, külföldön is, sokféle korosztályt, sokféle egyéniséget. Volt olyan iskolám, amit nagyon szerettem, és volt olyan, amit utáltam. Számtalanszor megtapasztaltam az egyén igényeihez alkalmazkodó, az ismeretek gyakorlati hasznára, vagy egyszerűen a tudás önmagában való értékére hivatkozva motiváló oktatás előnyeit, a tehetséggondozásban, a felzárkóztatásban, a művészeti képzésben - de a sima, átlagos iskolákban is mindenhol, ahol a differeciált oktatásra  és magukra a tanulókra mint személyekre megpróbáltak tényleg komolyan odafigyelni.

Az ismert latin közmondás szerint nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Bárhol vitatkoztam oktatásról, ebben eddig még mindenki egyetértett. Járjuk tehát kicsit körbe ezt a tételt, érdemes.

A közmondás eredetije Seneca Erkölcsi leveleiben olvasható, bár nem egészen ebben a formában. Nincs új a nap alatt: Seneca a szóban forgó levél-értekezésében már a Krisztus utáni első században is az oktatási rendszert szidta, azon keseregve, hogy "manapság már" nem az életnek, csak az iskolának tanulunk. Seneca  bíráló szavai átfogalmazva váltak intelemmé és közmondássá, Non scholae sed vitae discimus.

Bede Márton, aki saját bevallása szerint a magyar közoktatásban semmit nem tanult, se érdekeset, se használhatót, ezt a latin mottót úgy értelmezi, hogy "a rohadó falak, az elavult és a diákok ellenségeként működő tananyag, a hatalmi pozícióban lévők igazságtalan idegrohamai kiválóan képezik le azt a felnőtt világot, amiben minden magyar gyereknek egyszer helyt kell majd állnia."

Vakmacska pedig, kicsit másképp magyarázva az intelmet, arra mutat rá, hogy "a magyar hétköznapok jelenlegi valósága nem Newton törvénye, hanem valami, amit meg lehet és meg is kéne sok mindenben változtatni. És ha egy iskola jó, akkor ebben elég sokat bírna segíteni."

Bede Mártonnak azt ajánlanám, hogy tegye fel a kérdést: ha az iskola valóban a társadalomra készít fel, akkor nem lehetne-e egy másfajta társadalmat létrehozni azzal, hogy elkezdjük a gyerekeket az iskolában arra szocializálni, amit majd húsz év múlva az utcán akarunk látni?

2003-ban egy kanadai általános iskolában voltam önkéntes pedagógiai asszisztens (teaching assistant). Egyszer majd megírom részletesebben is az élményeimet, de lényeg, hogy az első pár nap után kénytelen voltam újragondolni az oktatásról addig meglevő összes elképzelésemet. Az ottani rutinszerű hétköznapi gyakorlat magyar szemmel nézve olyan "alternatív" volt, hogy csak na.

Másodikos-harmadikosokból álló, kevert korcsoportos osztályban dolgoztam (akkor láttam ilyet először). A gyerekek többsége a kanadai születése dacára nem volt angol anyanyelvű; a két hete friss bevándorlóként érkezett török kislány például még egy szót se tudott angolul. A teremben 27 gyerek és legalább két felnőtt: egyik az osztály tanító nénije, másik a pedagógiai asszisztens, aki felügyelt, fénymásolt, beakadt cipzárt igazított meg, önálló munka idején körbejárt segíteni, vagy épp a hátsó kisasztalnál ült a soron következő ötfős kiscsapattal, hogy felváltva hangos olvasást gyakoroljon velük.

Az osztályba járt egy Down-szindrómás kisfiú is, a mellé kirendelt fejlesztő pedagógussal: az idő egy részében kettesben dolgoztak az iskola könyvtárában vagy más csendes zugában, máskor bejöttek a terembe és a kisfiú velünk énekelt, megtanult egy betűt, olykor a teljes rajzórát végigülte és ő is festett papírsárkányt. A jelenléte nem "visszahúzta a színvonalat", hiszen ott volt a saját tanára, aki foglalkozott vele - a jelenléte egyszerűen csak tény volt, amely hozzászoktatta a közösséget a létezéséhez, és a többi gyerek így megtanulta, hogy mikor, miben és hogyan kell neki segíteni.

Volt olyan, hogy a teremben négyféle tevékenység zajlott egyszerre: a csoportok megszervezésekor a gyerekek évfolyambeosztására is, tudásszintjére is figyeltünk, na meg persze arra is, hogy önálló és csoportos munkafázisok váltsák egymást. Szinte mindig volt egy kis mozgás: egy külön asztalon volt zsebkendő, ceruzahegyező, effélék, amelyekért bármikor oda lehetett menni. Az asztalokon - a tanári asztalon is - sportkupakos vizesüvegek vagy fedeles termoszbögrék teával; aki megszomjazott, bármikor belekortyolhatott az innivalójába. Aki a leesett radírt visszaadó padtársnak odasúgta, hogy "köszi", az nem kapott feketepontot, amiért "órán beszélt". Alkalmazkodtunk a gyerekekhez, igen. Komoly, színvonalas munka folyt, igen. Átlagos körzeti iskola volt, igen.

Ez nem egy "bezzegkanada" tiráda: a magyar közoktatáson, pedagógusképzésen és finanszírozási rendszeren nem kérhető számon a jelenlegi kanadai gyakorlat.

Ami viszont igenis számonkérhető, Bede Márton cikkén is, az a magyar célkitűzések megléte vagy hiánya. Lehet persze azt is, hogy a javítás minden szándéka nélkül továbbra is kezdettől fogva könyörtelen versenyre, könyöklésre és törtetésre szocializálunk; kivételezésre, és arra, hogy a tekintélyszemélyek önkénye ítél elevenek és holtak fölött. Leönthetjük ezt azzal az ideológiával, hogy "az életre nevelünk", de ne csodálkozzon senki, ha a végén azt kapjuk, amire neveltünk, mert aki ebből a rendszerből kikerül, az felnőve is ugyanígy fog viselkedni.

Ha az, amit Bede Márton "alternatív oktatásnak" tart, erre a szemléletre jelent alternatívát, akkor éljen az alternatív oktatás - nem csak azért, mert máshol már ez számít normálisnak; nem azért, mert ez aztán mindenkinek jó; hanem azért, mert megadja a véleménynyilvánítás és a választás esélyét a szülőnek abban, hogy milyen értékrendet kíván átadni, milyen társadalomban szeretné a gyerekei boldogulását látni, és mi az, amit ha ő nem tesz meg másokkal, akkor elvárja, hogy mások se tegyék a gyerekével vagy vele magával.

Az nem "élettapasztalat" átadása, ha az iskolában szándékosan olyan körülményeket teremtünk vagy tartunk fenn, mint amilyenektől húsz-harminc évvel ezelőtt mi magunk is szenvedtünk. Eric Berne ennek a játszmának a "Neked se legyen jobb!" címet adta, és nem találok szavakat a felháborodástól annak láttán, hogy egy ismert publicista szerint az volna a "menő" magatartás, hogy Magyarországon össztársadalmi szinten ezt játsszuk tovább a saját gyerekeinkkel.

Az iskola szerintem arra való, hogy színvonalas közoktatást nyújtson, és közben a szülőket segítve alkalmassá nevelje a következő generáció tagjait egy élhető társadalom működtetésére. Ha az átlagos magyar iskolák közül jónéhány ezt a feladatát most nem tudja teljesíteni, akkor reform kell - Vakmacska cikkének vitájában valaki felhívta a közfigyelmet arra, hogy nem kell Kanadáig menni, elég megnézni, hogy a finnek honnan hová jutottak néhány évtized alatt.

Ahogy Ina May Gaskin is mondta - Bede Márton nem hagyta ki az "otthonszülő szektának" és "a gyereket a közoktatástól óvóknak" kiosztható közös huszárvágást -, a változásra ne várjunk ölbe tett kézzel, amíg majd mindenki más hozzáállása jobbra fordul. A változás már történik: mi magunk csináljuk azzal, hogy ragaszkodunk a választás szabadságához és nemet mondunk azokra dolgokra, amelyeket szakmailag vagy emberileg elfogadhatatlannak tartunk, miközben olyan megoldásokat keresünk, amelyek a mi számunkra jobbnak tűnnek, de mégsem sértik a többiek érdekeit. Továbbra is az a feladatunk, hogy amíg országosan például a finn példát tanulmányozzuk és magunkra alakítjuk, egyéni szinten igenis vegyük igénybe, ami a mi számunkra elérhető (anyagi és földrajzi értelemben is).

Társadalmi vita kell erről is, és rengeteg olvasás: informálódjunk előnyökről és hátrányokról, rágjuk át alaposan, hogy integráció vagy szegregáció - és ha utóbbi, akkor mi legyen az alapja, a tudás, tehetség, a sajátos nevelési igény, a nemzetiségi vagy etnikai vagy vallási hovatartozás. Ez utóbbiak közül egyik se szitokszó: Kanadában van katolikus közoktatási hálózat és francia tannyelvű állami iskolák is; Finnországban vannak svéd iskolák, sajátos nevelési igényű gyerekeknek fenntartott iskolák; az USA-ban vannak kifejezetten a tehetséges gyerekeknek fenntartott iskolák - és senki nem kiált diszkriminációt, szegregációt, amíg van választási lehetősége.

De ha van választási lehetőségünk, az még nem "alternatív oktatás", az még csak az alapvető emberi jogaink gyakorlása. Vakmacska a cikkében ezt hívja "a lábunkkal szavazásnak": a távozás  lehetőségét és jogát egy szakmailag vagy emberileg elfogadhatatlan helyzetből.

Az alternatív "oktatás" kérdése majd még csak ezután jön, és az szerintem főleg egy szakmai, módszertani kérdés, személyekhez - pedagógiával foglalkozó szakemberekhez - köthető  elvekkel, ötletekkel. A zene- vagy sporttagozat lehet ugyanolyan "alternatív" az átlagos oktatási programhoz képest, mint a Tolnainé-módszerű olvasástanítás vagy a Montessori mint önálló irányzat.

Meg kell tanulni írni, olvasni, számolni, és meg kell ismerni a világot. És meg kell tanulni tanulni, hogy aztán alkalmassá váljunk önálló munkára, órai jegyzeteléstől holtunkig tartó önképzésig.

Maria Montessori úgy gondolta, hogy a tanulás ösztönös vágyával, önmagunk és a világ iránt való szenvedélyes érdeklődéssel születünk, és az iskolának csak az a dolga, hogy ezt az érdeklődést stimuláló környezettel és nagytudású tanárokkal kiszolgálja, képzett nevelők által a helyes irányba terelgesse. Az oktatás és a nevelés célja a képzett, érett, autonóm személyiség. Idősebbnek és okosabbnak lenni tekintélyt ad és felelősséget: az iskola úgy nevel a közösség tagjává, hogy elvégzendő munkát ad nekünk, tanulunk a nagyobbaktól és tanítjuk a kisebbeket. Közben pedig együtt is létrehozunk valamit, uzsonnára megehető uborkát az iskolai zöldségeskertben, később pedig talán egy mindenki számára élhetőbb társadalmat.

46 komment

Címkék: gyereknevelés kanada iskola montessori autonómiára nevelés

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr312302206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annacska15 2010.09.20. 09:08:29

Nagyon egyetértek mindazzal, amit írtál. Valamit, valahol már nagyon el kellene kezdeni. De hol? A szülőnél, aki nagy részben (társadalmi rétegtől függően középszinten és onnan inkább lefelé-de ugye sajnos ők vannak többen) azt várja el az iskolától, hogy "kemény" legyen, versenyeztessen, adja meg az esélyt a következő lépcsőfok megmászásához, mert a papír bizony nagyon fontos, a legfontosabb (tudásgyár vagy papírgyár-ugye)...???Az iskolánál, mint intézménynél, amely ki van szolgáltatva a szülői elvárásoknak, hiszen a léte függ tőle...??? A pedagógusoknál??? Mit tudnak kezdeni feltételek nélkül? (Hol képzelhető az el Magyarországon, hogy egy 27 fős csoportban 3 felnőtt foglalkozzék a gyerekekkel?)A pedagógusképzésnél? Még sokkal följebb???(Mondjuk kapásból a tantervnél...)
Komolyan nem tudom, hogyan és miként lehetne itt óriásit mozdulni előre,de kellene, nagyon.Mert ebben az oktatási rendszerben valóban előre determináljuk olyan emberek tömkelegét, aki önbizalmát már az alsó tagozatban elveszítette,fölsőre meggyőződik arról, hogy ő nem való semmire, de ugyanúgy szenved a kimagasló tehetség is. Mert differenciálásról inkább csak beszélni tudunk egy átlag(!) magyar iskolában, alternatív módszerekről meg pláne (egyébként a pedagógustársadalom egy része nem is vevő rá).Márpedig nagyon sok átlag magyar iskola van...

(Előző posztot is köszönöm! :) )

bölcsésztanár 2010.09.20. 09:13:11

Nem olvastam az említett cikkeket a Porontyon, de ennek a mostani posztnak minden szavával tudok azonosulni. Azt nem értem, hogy ezek egyáltalán vita kérdései lehetnek.
Két személyes élmény: az egyik a Montessori ált. iskolával kapcsolatos. Itt, nálunk, Kőbányán működik egy ilyen, és egy barátnőm kislánya került oda harmadikban, mert nem bírta másik iskolát. (Nem tudom, hogy konkrétan mi baja volt.)De egy év után kivették, megint önkormányzatiba vitték, mert annyira lemaradt az önk. isk. követelményeitől, hogy ha ottmarad, nem vették volna fel később középiskolába. (Szülői vélemény) Az volt a baj, hogy ugyan sokat játszottak, sokat foglalkoztak vele, de ugyanúgy problémás maradt a szövegértése, olvasása, egyes tantárgyakból való tudása.

A másik a mi ovink, ami sima önkormányzati. A csoportok többsége vegyes csopi, ennek összes előnyével és hátrányával. De az óvónénik olyan tündérek, a nagy létszám (25) ellenére minden gyereket igyekszenek megismerni, egyéniségüket elfogadni és úgy fejleszteni, hogy senki önérzetébe nem tipornak bele. Van egy Downos kisfiú is, de persze nem ül mellette fejlesztő pedagógus, csak a nap bizonyos részében foglalkozik vele. Szépen beilleszkedett ő is, mindent csinál a többiekkel.

S még egy: egykori gimnáziumom mellett volt a Vakok Intézete, úgyhogy elég sok vak gyerek járt hozzánk. Ők rendes osztályokba kerültek, annyi volt a különbség, hogy minden órán kopogtak az írógépükkel, de ezt mindenki megszokta. Évfolyamonként volt kb 2 ilyen gyerek. Tanároknak nem volt nagy kihívás, mert csak a számonkérésnél kellett külön időt szánni rájuk. Ez is sima, önk. suli volt.

Szóval ez az integráció dolog azért szerintem alapvető emberi hozzáállástól függ, meg persze megfelelő törvényi keretektől és a lehetőségek megteremtésétől, de ahol van jószándék, ott mindent keresztül lehet vinni. Nem árnyalom ezt tovább, lehetne, de azért nagyjából így van.

Ja, és alternatív oktatás: szerintem is az lenne a normális, ami néhány alt. suliban van, és még meg is lehetne oldani. Csak persze munka van vele, azt meg sokan nem szeretik...

annacska15 2010.09.20. 09:50:33

@bölcsésztanár:

"De egy év után kivették, megint önkormányzatiba vitték, mert annyira lemaradt az önk. isk. követelményeitől, hogy ha ottmarad, nem vették volna fel később középiskolába. (Szülői vélemény)"

Ezt tovább lehet gondolni mindenféle szempontból.Az egyik kutya biztosan itt van elásva...

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.09.20. 14:06:09

elszállt, grrrrrr!

Szerintem már az nagy segítség lenne, ha minden elsőben és másodikban lenne asszisztens. Nem is kellene hozzá képzés, szerintem a tanítók többsége akkor is tudná, mihez kezdjen a helyzettel. De persze képzés, tanfolyam mellett nagyot változtathatna sokmindenen.
Jelenleg ott áll egy szál tanító 25 szétszórt hatévessel, köztük random módon behajigált 2-3-4 sajátos nevelési igényű kölyökkel, segítséget, képzést nem kap, hozzá egy szoros tanmenet, kötött, csak félnapos órarend, amiben nem lehet tingli-tanglizni, mert akkor sehova nem jut el az ember. Csak akkor tud differenciálni, ha szerencsés csoportja van, és ebbe iszonyú időt és energiát fektet, felkészüléssel, szervezéssel, de ezt én a jelenlegi fizetések mellett senkitől nem tudnám jó szívvel elvárni.
Szerintem még vagy húsz évig nem lesznek asszisztensek. Soha nem is került szóba szerintem a "szakértők" részéről. Csak nyomják fel az óraszámokat, mert "külföldön a tanároknak magasabb az óraszámuk, példátlanul alacsony volt a heti 20". Ja, és szerintem senkinek nem lenne szabad tanítania, amíg asszisztensként le nem húz egy évet. Semmire nem jó a jelenlegi kistanárosdi, mit lehet tanulni 20-30 óra alatt?
(Szerintem nekem álommeló lenne egy ilyen kanadai asszisztensi állás!)

türkiz 2010.09.20. 14:19:53

Nem azt akartad írni, hogy "alternatív oktatás: igenis LEHET menő"? Még nem olvastam az említett cikkeket, de meg fogom tenni! Reggel mikor átfutottam ezt az írásodat, nagyon meglepődtem; talán most először nem tudok veled igazán(!) azonosulni ilyen jellegű témában... Érzek egyféle egyoldalúságot, ami éppen rád nem szokott jellemző lenni (persze nem tudom, mire volt ez válasz).
Főiskolás koropm óta nem hiszek egyedüli és megváltó módszerekben és irányokban. Még nem is kell a gyerekek közé menni, csak egyszer olvasson el az ember egy neveléstörténeti könyvet, és a napnál világosabb lesz, hogy nincs új a nap alatt, hogy a hibák, tévedések felismerése az sohasem akart együttjárni a bevált jó tagadásával... Szokták mondani, hogy mi, magyarok Etelköz óta egyet tudunk jól, a ló egyik oldaláról a másikra esni.
Magad is tudod, hogy nem a Montessori-ovi oldhatja meg a fiad további sorsát, hanem azok az emberek (az a bizonyos óvó néni), aki majd remélhetőleg úgy segíti előre a fiatalurat, ahogy neki éppen a legideálisabb...
Asszem, éppen elég példát lehetne itt felsorakoztatni arra, mit jelent itthon az oktatásban-nevelésben az "alternatív"... kiráz tőle a hideg!
Ahhoz, hogy egy gyermekből majdan értékes ember váljon vajmi keveset tesz hozzá, hogy hány perces tanórákban tanul (ha egyáltalán ismeri ezt a fogalmat), hogy szabadon felállhat-e vagy sem az órán, hogy osztályzattal vagy szövegesen értékelik, hogy témazárót ír-e vagy projektmunkát ad le, hogy hány ember fogalalkozik vele, hogy krétát vesz-e először a kezébe vagy ceruzát, hogy természetes dolgok veszik körül a nap pár órájában vagy sem... Mindez hozzátehet, de nem ez hozza el a problámára a választ!
Rendszerváltás óta azt halljuk, hogy egy iskola a saját érdekében tanuljon meg lobbizni! Hogy ezt hallottuk-e túl sokat, nem tudom, de ma Magyarországon, sajnos, a "jó" pedagógust is ez jellemzi. Megtanulta a kulcsszavakat, amire vevők a szülők, aztán jöhet a sztárság... A valóság pedig csak egy-két (ha nem több) év után köszönt be... Olyan ez számomra, mint egy kívülről szép piros alma, csak soha ne lássuk meg mi van belül! Meg ne én legyek az, aki beleharap :(

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.20. 14:56:22

@türkiz: Szerintem ha elolvasod, mire válasz a cikk meg a címe, fogod látni, mivel ellentétes, illetve minek a továbbgondolása az állásfoglalás így ebben a formában. Én sem írtam, hogy "mindenki" járjon alternatív iskolába - viszont afelől semmi kétségem, hogy JÓ HA VANNAK alternatív iskolák. A létüket, a hasznosságuk, szükséges voltuk össztársadalmi elismerését érzem "menő" dolognak, függetlenül attól, hogy a gyerekek hány százalékának felel meg a hagyományos közoktatás; és a választás szabadságát megadó, sokszínű rendszereket tartom élhető társadalmaknak.
De mivel a posztot két linkkel kezdtem, érdemes azokat is elolvasni, hogy lásd, mihez képest mondom azt, amit.
A Montessori-ovi persze nem arra való, hogy "sorsot oldjon meg". Arra való, hogy LEGYEN, hogy akinek ez kell, az választhassa ezt. Az oktatás célja közös, a saját tételmondatom benne van a posztban az oktatás céljáról. Ehhez a célhoz sokféle út és módszer vezethet: az "alternatív" szó csak ennyit jelent, különböző eszközöket ugyanannak a célnak érdekében, és nem más-más célokat.
Egyetértek azzal, amit @bölcsésztanár: ír, hogy sok minden az alapvető emberi hozzáállástól függ, és ez önmagában még nem "alternatív", mert ez kéne hogy legyen a normális, hogy embernek nézzük egymást.
Amikor már oktatási szakmódszertanokról beszélünk, ott kezdődik az "alternatív", és ha - ahogy írod - nincs egyedüli és megváltó módszer és irány, akkor MUSZÁJ, hogy többféle álljon rendelkezésre, és lehessen közülük választani.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.20. 15:07:15

@annacska15: A személyi kérdésről rengeteget gondolkodtam és most épp azon vagyok, hogy találjak egy oktatással foglalkozó közgazdászt, aki helyretenné az elméleteimet :-) Úgy gondolom, hogy pont most, pont Magyarországon, ahol úgymond a csökkenő gyerekszám miatt bezárnak iskolákat, tanárokat küldenek el, és panaszkodunk, hogy túl sok a pedagógus, lenne elég ember és elég tárgyi kapacitás kisebb és differenciáltabb csoportokhoz. Az elküldendő tanárt eddig is fizette valaki; a bezárandó iskolát eddig is fenntartotta valaki; a túl nagy osztálylétszámokból következő problémákat a csökkenő gyerekszámnak MEGOLDANIA kéne, nem súlyosbítania. Ha nem küldöd el a "fölöslegessé vált" - egy frászt vált fölöslegessé - tanárt, akkor kevesebb gyerekre van ugyanannyi embered és meg tudod csinálni, hogy a 27 elsőssel két felnőtt legyen. Ehhez nem kell több pénz, ehhez csak felszámolás és megszüntetés helyett fenn kell tartani azt ami már van.
De mondom, biztos nem látok valamit amit mások igen; ha az olvasók közt van gazdasági hozzáértő, akkor ne mulasszon el kommentelni, egyébként meg elkezdtem választ keresni a kérdéseimre, hogy a csökkenő gyerekszám miatt ki nem fizetett állami fejkvótapénzt miért nem lehet egyszerűen benne tartani az oktatásban és a meglevő rendszer minőségi javítására fordítani. Ez mindenkinek jó lenne, és én laikusként nem értem, hogy miért nem csináljuk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.09.20. 15:11:55

Mert akkor nem lenne spórolás belőle, hanem jóval kevesebb gyerekre ugyanannyi pénz menne el, mint korábban a többre.

Lapis Lazuli 2010.09.20. 15:13:18

Nagyon-nagyon egyetértek.
Itthon az alternatív pedagógia sajnos kapott egy pejoráló színezetet. Valamint ez emberek összemossák a lasseiz fairt az altenatív oktatással. Nagy hiba ráadásul az összes alternatív módszert egy kalap alá venni, összekeverve a számos nagyon is eltérő szemléletet. Plusz, szerintem ott is van egy kis, nevezzük félreértésnek, h mihez képest alternatív egy pedagógiai szemlélet. Milyen a nem alternatív iskola? Az alternatív pedagógiák számos megoldását jobb helyeken, a modern "mezei" pedagógia már rég beépítette az eszközkészletébe.
Pont az lenne a jó, ha sokféle iskola lenne, h a gyerek, a család olyan iskolát használhasson (!), ami számára a legmegfelelőbb. _Kell, h legyen választék_.

bölcsésztanár 2010.09.20. 17:55:12

Még egy jutott eszembe: nem tudom, hogy az alapítványi iskolák mennyire számítanak alternatívnak, de most egy barátnőm révén hallok ezt-azt. Egy olyan suliban tanít, ami a "rendes" közoktatásból kihullott középiskolásokat gyűjti össze. Kevés diák van egy osztályban, rengeteg személyes beszélgetés van, probléma-megoldó team egy-egy gyerekre fókuszálva (pszichológus, ofő, szociális munkás). Ha ilyen suli nem lenne kettő-három, ők sosem érettségiznének, nyelvvizsgáznának. Mert nem az a baj, hogy ostobák, hanem hogy a meglevő rendszer nem tud annyi figyelmet fordítani rájuk, hogy ők is valahogy beilleszkedjenek. Így viszont kapnak valamiféle sikerélményt, sok figyelmet, biztatást, ugyanakkor követelmény is van, hogy tudják, az mindig is lesz. És lám-lám, kijönnek a közoktatásból és tudnak dolgozni.

türkiz 2010.09.20. 18:23:14

@Felicitasz: Elolvastam. Még inkább csodálkozom. Miért kellene ezt az embert komolyan venni? Vicc az egész! "Gyűlöletes és értelmetlen volt a rendszer, és semmit nem tanultam. Se érdekeset, se használhatót." - mégis okos vagyok, érdekes és hasznos...:D : kérdésem kinek? (Nekem aztán nem!)
Nem vitatkozék veled, csak szeretnélek jobban érteni! "Jó ha vannak alternatív iskolák" - nem vonom kétségbe, dehogy a megváltás egyik eszköze lenne, azt erősen kétlem. Évtizedek óta ezzel takarózunk, koppintunk innen-onnan, ezt is-azt is, de hogyan??? Így csinálják itt, úgy csinálják ott, közben, amit mi csináltunk jól, lazán hagytuk elveszni...
Igenis, azt gondolom, hogy amikor ezt továbbfolytatom vagy/és hozzájárulok, van felelősségem. Számomra megdöbbentő, hogy általában mennyire befolyásolható a hazai pedagógusteam... elvesző félben a meggyőződés és olyan vakon terelhetők a legújabb trendi felé, hogy néha kiver a veríték...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.20. 20:09:10

@türkiz: Komolyan venni azt szoktam, amit sokan olvasnak (= van véleményformáló ereje), vagy sokan olvasnak bólogatva ( = sokan találnak benne önigazolást; "igaza van, a sok neveletlen kölök már így is el van kényeztetve", illetve "mi is így nőttünk fel, mégis ember lett belőlünk"). Az alternatív oktatás ellen ezekkel az érvekkel kiállni végső soron ugyanaz a "megszoksz vagy megszöksz" gondolkodásmód, ami olyan sok módon jelen van a magyar közéletben és csak kiskapukon át van belőle menekvés.

A rendszer megbízhatatlansága ellen az emberek úgy próbálnak védekezni, hogy megkeresik benne a megbízható EGYÉNT: az egészségügy, a kórház olyan amilyen, de hátha van egy preferálható _orvos (inkább fizetek neki külön). A Te mostani érvelésedben ez úgy jelent meg, hogy az óvoda olyan, amilyen, de ami majd fontos lesz a fiamnak, az úgyis "az a bizonyos óvó néni".

Namármost: ahol szültem, ott kerestem egy bábaPRAXIST, és ott beosztottak egy bábához, a kiírási dátumom alapján. A kórházban az épp aktuális ügyeletes orvos látott, de a kórház közös protokollját mindenki betartotta. Most pedig kerestem oktatási program alapján egy óvodát, azaz NEM TUDOM, ki lesz a fiam óvó nénije: aszerint fogják őt csoportba beosztani, hogy mely napok mely óráit tölti az óvodában.
Az óvó néni személyének egyébként se volna semmi hatása azokra a szempontokra, amelyek nekem fontosak voltak: óvodába szeretném küldeni a még nem 3 éves, de minden szempontból teljesen egyértelműen óvodaérett gyereket; vegyes korcsoportot szeretnék; részidőben szeretném járatni, heti két, majd heti három délelőtt, aztán váltogatott egész- és félnapos rendszerben; angol nyelvű környezet legyen (az már csak hab a tortán, hogy van az épületben két magyarul beszélő ember) stb. Az, hogy egyáltalán van ilyen hely - Magyarországon is van -, az a rendszer egészének érdeme, óvónéniről még szó sem volt.

Különbség van aközött, ha maga a rendszer megbízható, és a minőségbiztosítási elvei nem csak papíron léteznek, ebből következően pedig különféle, de egyformán jó intézmények közt választhatsz nagyjából szakmai alapon - meg aközött, ha a rendszer megbízhatatlan, és az benne a feladat, hogy mindegy, hogy hol, csak találd meg azt az egy-két alkalmas embert, akik meg tudják adni a neked megfelelő bánásmódot. Ez utóbbi lehetetlenné teszi az intézményes minőségbiztosítást, holott oktatásban is, egészségügyben is arra lenne szükség.
Ha a változatlan struktúrába beletörve keresem a radar alatt megbújó alkalmas személyt, akkor azzal fenntartom a struktúrát (néha ez az egyetlen választás, mielőtt bárki félreértene). Ha viszont létrehozok alternatív intézményeket, akkor a "köz"ellátást ezzel versenyre fogom kényszeríteni, és ennek előbb-utóbb az általános helyzet javulása lesz a vége. Ugyanezt látom a szülészeti ellátásban is, az oktatásban is; és szerintem ez jó irány.
Ez az én gondolatmenetem, nem tudom, mennyire váltam jobban érthetővé.

türkiz 2010.09.20. 20:15:25

@Felicitasz: Hú, nagyon!!! S csak sóhajtozom! Hol vagyunk mi(én) mindettől??? Na, most megyek leteszem az enyéimet s visszatérek!

türkiz 2010.09.20. 21:06:57

@Felicitasz: Annyira megrázó magadon megtapasztalni, hogy itt élve (ahogy tökéltesen fogalmazol: a rendszer megbízhatatlanságában), egy idő után még gondolkodni is csak ily módon leszel képes... beleborzongok ebbe a lelepleződésbe! Köszi! Igen, be kell látni, innen szinte elképzelhetetlennek tűnik mindaz, amiről írsz...
Ahogy ezt az egészséges versengést sem igen tudom elképzelni nálunk sem az egészségügyben, sem az oktatásban... mert meglehet, ebben is igazad lehet, talán mi magunk védjük a "struktúrát" (ez utóbbit, ha az egészügyre gondolok még értem is, de nem tudom átültetni az oktatásra... ez utóbbiban talán túlontúl benne vagyok, és nem látom a fától az erdőt; a több és többféle iskola/óvoda léte nemigen lendített eddig sem semmin... sőt!)
"...a rendszer megbízható, és a minőségbiztosítási elvei nem csak papíron léteznek"... -még mindig ízlelgetem ezt a másféle valóságot...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.20. 21:43:58

@türkiz: Rengeteg dolog történik ám otthon, részben pont az alternatív intézmények megjelenése miatt. Két és fél éves óvodaérett gyereket most már Magyarországon is felvehet egy óvoda; otthon is vannak vegyes korcsoportok; ismertté váltak olyan kifejezések, mint az erdei iskola, sajátos nevelési igény, kompetenciamérés. A disz- kezdetű problémák nem sorolódnak be egységesen a "buta" kategóriába (oké, túlzok, de érted mit akarok mondani), nem a kisegítő iskola az egyetlen megoldás (sőt, mintha már nem is így hívnák); egyre több intézménynek van saját fejlesztő pedagógusa, logopédusa; komolyabb helyeken az iskolai védőnő mellett van iskolapszichológus. Ez mind változás, és lesz még több is - például kénytelenek leszünk átalakítani a tanárképzést is.

annacska15 2010.09.20. 23:32:43

@türkiz:

Van egy elmélet arra vonatkozóan, hogy mire is "jó" az oktatási rendszerünk. Valami olyasmi a lényege, hogy az oktatási rendszerünk konzerválja a társadalmat, amely általa újraképzi önmagát.Vagyis: nem alakul ki olyan réteg, amely el akarna/tudna érni bármilyen átütő társadalmi mobilitást, változást, és ez a lényeg.Az elit (ne kérdezzétek, ez kiket/mit takar) védi magát és a pozícióját ezzel.
Hát, elég összeesküvés-elméletes egyébként, de neves szociológusok tollából származik. Mindenesetre érdekes...

zzzsuzsa 2010.09.21. 10:01:45

Érthető a lelkesedésed @Felicitasz: ! Én viszont egy kicsit óvatosabb lennék Montessori-val! Maria Montessori ezeket az elveket a múlt század elején fogalmazta meg (azt hiszem 20-as években) olvastam a könyvét, nehézkes és elavult a mai ember számára. A gyerekemet én is Montessori oviba irattam 4 éves korában, egy kis egy csoportos magán ovi volt,egy nagyszerű zenész (népdalénekes/óvónő) és egy nagyon tudatos és kultúrált másik óvónővel. Az ovi egy év alatt csődbement, pedig nagyon jó volt. Tehetséges óvónők, 16 fős csoport...stb. Sajnos el kellett mennünk másik helyre, ami szintén Montessori volt, de itt 2 hónap után menekülésre fogtuk a dolgot. Minden délelőtt 2 órát "feladatlapoztatták" a 3-6 éves gyerekeket,nem szabadott a polcokról levenni a méregdrága (szerintem teljesen elavult) montessori játékokat és más játék nem volt az oviban. Szerencsére volt néhány mesekönyv. Ezzel szemben már 4 évesen elhurcolászták őket a jégpályára korcsolyázni, mert ugye ez életbevágó egy 4 évesnek. Tanulatlan, tanfolyamot végzett óvónők voltak, még ráadásul szigorúan büntették is a gyerekeket fölöslegesen. Én itt lezártam az alternatív oktató intézményekkel való kapcsolatot és elmentünk egy közeli oviba, ahol gyönyörű kert volt, rollerek, biciklik, sok sok mozgás, sok sok körjáték és alig voltak bent a teremben, még csöpögő esőben is kivitték őket a gesztenye fás, cseresznye fás udvarra (nyáron onnan ették a cserit) a nagyon helyes óvónők. A fiamra két év alatt egy panasz nem volt, mert mint kiderült, az óvónők a problémákat helyben kezelték. Montessori módszer már nem létezik, csak montessori biznisz. Minden ilyen módszerrel az a baj, hogy mindegyik PEDAGÓGUSFÜGGŐ. Bárki nyithat Montessori ovit, aki egy tanfolyamot elvégzett. Nem kötelező a főiskola (bár ott is oktatják ezt a módszert) Még egy tapasztalat: A gyerek iskoláját is nagyon nagy körültekintéssal próbáltam kiválasztani. 30 perces órák az elsőben, iskolaotthon, stb.... Kiderült, hogy a gyerekem szívesen venné, ha hosszabb lenne a matek. :)) Másik: az egyik tanítónéni nagyon szigorú és nagy fegyelmet követel. (én eléggé elhűltem ezen) Ami érdekes, az az, hogy a gyerek őt szereti a legjobban:) Csak mert hihetetlenül vicces és nagyon megnevetteti a gyerekeket. Nem egyértelmű az, hogy mi a jó. Az alternatív ovik/iskolák közül sokban sokkal rosszabb helyzetben, bizonytalanabb rendszerben vannak a gyerekek, mint egy kiszámítható, biztonságot adó hagyományos suliban.

zzzsuzsa 2010.09.21. 10:59:07

@türkiz: Eszembe jut még valami! Mi a véleményed arról, hogy sokszor nem az iskolán múlik, ha a gyerek nem bírja az iskolát? (Bölcsésztanár fentebb említett példájáról jutott eszembe) Szóval néha elég lenne egy jól végigvitt családterápia és sok-sok dolog megoldódna, illetve változna, monjuk egy hiperaktív, vagy túl érzékeny, vagy túl mozgékony, vagy akár egy figyelemzavaros gyerek esetében. Szerintem egy egészséges gyerek egészen jól bírja az iskolát,(az EGÉSZEN JÓL-on van a hangsúly:-)))

türkiz 2010.09.21. 13:44:32

@zzzsuzsa: Amit a saját tapasztalataidról írsz, teljesen egybevág az enyémmel! Ugyanakkor jómagam szívesen adnék egy esélyt ama "megbízható rendszernek", ott az USA közepén, persze biztosan tudom, hogy Felicitaszra időről-időre rá fogok kérdezni, még mindig úgy látja-e az adott intézményt, annak megbízhatóságát, mint korábban... érdekesnek és izgalmasnak találom! Szeretnék más fejjel gondolkodni, mint amit jelen pillanatban a nyakamon vagyok kénytelen hordani! :D
Örülök, hogy ti is jól kezdétek az elsőt! :)

türkiz 2010.09.21. 13:55:03

@zzzsuzsa: A megélt tapasztalaid teljesen egybevágnak az enyémmel! Ugyanakkor jómagam szívesen adnék egy esélyt ama megbízható rendszernek is, ott az USA közepén. Nem tagadom, tervezem, hogy Felicitaszra időről-időre rákérdezzek: megmarad, módosul vagy változk-e a meglátása az intézmények megbízhatóságát, akár az adott ovit illetően. Érdekesnek és izgalmasnak találom, mert néha szeretnék más fejjel is gondolkodni, mint amit éppen jelen pillanatban a nyakamon vagyok kénytelen hordani! :D
Örülök, hogy ti is jól kezdtétek az elsőt! (Remélem, jól emlékszem!)

türkiz 2010.09.21. 14:09:43

@annacska15:
Fogom, amit írsz! Magam is érdekesnek találom, és egy ideje hajlok is azt hinni, hogy...! A kérdésem csak annyi volna: mi lehet minderre válasz? Például te konkrétan miben látnád a megoldást? hogyan lehetne megakadályozni, hogy az "oktatási rendszerünk ne konzerválja tovább társadalmunkat"?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.21. 14:46:21

@zzzsuzsa: Nagyon sajnálom a negatív tapasztalatot. Szerintem egyébként önmagában nem "Montessorival" vagy bármely elméleti módszerrel kell óvatosnak lenni: ha elvben megfelel az értékrendemnek, nevelési módszereimnek stb., akkor oké. Én azt fontosabbnak tartottam, hogy ha választottam egy módszert, akkor utána _annak tükrében_ ellenőrizzem a helyeket, még mielőtt a gyereket beíratom.(Szerintem Montessori nem elavult, a szövegtől magától viszont nem várhatok nagyobb modernséget, mint Freud esszéitől, vagyis nem a megfogalmazás meg a példák, hanem a mondanivaló lényege számít.) Megnézhetem a hely honlapját; jobb helyeken a személyzet minden tagjának az életrajza is kint van, láthatom, ha mindenki diplomás, sőt a többség egyetemet is végzett és mindenkinek több éves Montessori-gyakorlata van. Megkérdezhetem a különféle szülőfórumokon a többi szülő véleményét. Küldhetek emailt részletesebb kérdésekkel, de van ahol beiratkozás előtt személyes elbeszélgetés keretében válaszolnak a szülők összes kérdésére, és az olyan témák, mint hogy hogyan büntetnek, mit tesznek a viselkedésproblémákkal stb. az egy intézményi kérdés: nem az adott óvónőtől függ, hanem le van írva egy módszertani jellegű kiadványba, amit megkapnak a szülők is, és azt mindenki, aki ott dolgozik, követi. Pl. konkrétan az USA-ra jellemző probléma, hogy népszerű dolog az úgynevezett "time-out"-tal büntetni, de vannak nevelési irányzatok, illetve konkrét szülők, akik ezt a gyakorlatot nem alkalmazzák, pl. én se. Az alternatív iskolák nagy részében nincs time-out, de ezt nem az óvó néni dönti el, hogy "őnála van-e", hanem az iskola protokollja egységesen nem él ezzel a módszerrel. Van ahol meg is látogathatom a helyet előre, és egy szokvány délelőttön láthatom az egészet működés közben, még mielőtt a gyereket odaküldeném: mi van a termekben, mit csinálnak az ott levő gyerekek, milyen az udvar, milyen játékok vannak, milyen állapotban stb.
De ez már nem a módszerről szól, hanem az intézményről magáról, és megintcsak a rendszer egészéről: mit kapok meg leírva, mit vállalok ezzel én mint szülő, mi kérhető számon az óvodán. De ez így kéne hogy legyen FÜGGETLENÜL attól, hogy Montessori, Waldorf, a saját templomunk egyházi fenntartású ovija, a YMCA ovija vagy a város néhány önkormányzati fenntartású helyének egyike. És ha ez van, akkor lehet módszertani kérdéseken szőrözni, mert akkor már előre tudom, hogy lényegében bárhova küldeném a gyereket, jó helyen lenne, és csak társadalmi sokszínűség meg személyes hobbi, hogy oktatási-nevelési módszerek szerint is lehet válogatni, és ha akarnám, küldhetném a kölköt tradicionális kínai óvodába is. Ha vegyes házasságban élő kínai volnék, akkor az lenne az ideális megoldás. :-)

türkiz 2010.09.21. 14:54:32

@Felicitasz: Amit felsorakoztattál, azzal a kedves szándákkal, hogy azért legyek már én is valamire büszke, meg kell mondanom épp az ellenkezőjét váltotta ki belőlem. ÉPPEN EZEKRE nem vagyok büszke és éppen ezektől lúdbőrödzöm.
"Vegyes ovicsoport"! Annyit hallottam/hallom a pozitívumait hangoztatni, de ha nem érez rá az óvó néni, elképesztő milyen negatív nyomatokat enged ejteni a gyereken! Nem kezdek bele, de mostanában minden hónapban összejárok az ország minden szegletéből érkező pedagógusokkal, egyben anyukákkal, akikkel egyre többször fedezzük fel ugyanazt a végzetes bakit ezeknél a csoportoknál. Kurz und gut: vidéki nagyvárosban egyetlen egy ovit sem találtam, ami ne ilyen lett volna; pedig előző tapasztalataim alapján én, megátalkodott, kifejezetten homogén csoportot kerestem a fiamnak! (Másik véglet!)
"Kompetenciamérés"! Ami a mi iskolánkban (ahogy sok másban is) úgy zajlik, hogy a felügyelő tanárok éppen annyit segítenek, hogy lehetőleg ne kerüljünk már fel arra a bizonyos listára, mert elméleteket gyártani, újabb stratégiákat összehazudni olyan strapa!
"Fejlesztő pedagógus"? Csak száraz adatok! Iskolai létszám: alatta a 200-nak, benne dolgozik: 5 gyógypedagógus, 5 fejlesztő pedagógus - szerintem ez nem rossz számadat! Sőt! Papíron mindannyian további 10 gyereket fejlesztünk egyénileg! Ugyanakkor ha még csak stagnáltunk volna, de hanyatlunk: sokkal kevesebb gyerek tanul meg negyedik osztályra olvasni- írni..., ugyanakkor a családrajzot azt már elég rutinosan elkészíti, már-már a négyzetrácsokba is elég jól kicsinyít, nagyít, talán már egyszerűbb sorozatokat is néha képes folytatni, de ennyi! Többnyire a számítógép előtt ülnek, ami nem baj - de szinte mindig? (Ennél minden területen hatékonyabb volt az egyszerű korrepetálás!)
A "tanárképzés" új alapokon! - A legfrissebb tapasztalataim mindenen túltesznek; ezt legföljebb egyszer priviben...
"Kisegítő"? "Eltérő"? "Sajátos nevelési igényű"? - mindenki tudja, a gyerek a leginkább, hogy mindegy milyen név alatt, előbb-utóbb mindenből stigma lesz (ha hagyjuk). Azzal is kibékülök, hogy integráljunk! De könyörgöm, nézzük már meg, hogy hova és kit! Nem lehet figyelmen kívül hagyni a feltételeit, de ezzel senki nem akar foglalkozni... mert megy a nyomás föntről! S hogy mit szültünk meg ezzel? Nem tudom jóvá lehet-e tenni valaha is... annak az életét biztos nem, aki ebbe kényszerült...

Szöszbogár 2010.09.21. 18:52:59

Sziasztok! Már régóta olvasom a blogot, s most úgy éreztem, írnom kell.
Egy falusi általános iskolában vagyok tanítónő (most éppen, de voltam már kisvárosban és Budapesten közép-elitben is).
Én sok dolog miatt a tanítóképzést hibáztatom. Amikor kijöttem onnan, úgy éreztem magam, mint a viktoriánus korban egy szűzlány a nászéjszaka előtt: sok meglepetés ért, nem voltam rá felkészítve. Szívesen tanítanék alternatívabban, ha tudnám, hogy kell. A pár éve elkezdett TÁMOP 3.1.4. megcélozta az igen alternatív és modern kooperatív tanítás megtanítását, de annyira szörnyű volt, hogy csak elment tőle a kedvem. Mellesleg sok gyakorlott pedagógus csinálja – ha magának kifejlesztette.
Szerintem is sok múlik a pedagóguson. A 45 percen is lehet segíteni: láttam kekszezést, mondókázást, éneklést, „kutyázást” a hátsó szőnyegen (megelőzendő a diszlexiát), és rögtön csak 20-30 perc lesz két csengetés között, amikor koncentrálni kell.
Azt gondolom, hogy sok minden változott: a szülők csodálkoznak a terem díszítésén – akkor még nem voltak virágokon szálldosó méhecskék, mint (pozitív megerősítésnek szánt) magatartás-tábla, vagy 4 hatalmas falitábla a gyerekek munkáinak, őszi képeknek és még más dekorációnak…
Ide egyébként semmilyen fejlesztő nem jár ki: logopédusra, gyógytornászra, pszichológusra volna szükség, de sokan nem engedhetik meg maguknak a városba járkálást és ott a fejlesztés megfizetését.
Viszont átlag 9 fős osztálylétszámok vannak. Így lehet személyes odafigyelést biztosítani.

türkiz 2010.09.21. 19:01:50

...csak Szöszbogarra lennék kíváncsi... (nem látom itt)

zzzsuzsa 2010.09.21. 21:29:56

@türkiz: Köszi, jól kezdtük az elsőt, sokat számított, hogy egy évvel később ment iskolába (7 és fél évesen) Nagyon magabiztos, erős kis hapsi lett belőle. Ez az iskola nagyon izgalmas számomra. Nagy hangsúlyt fordítanak arra, hogy az elsősöket ne fárasszák túl, pl, ha látják, hogy már nem bírja az osztály, akkor játszószőnyegre mehetnek, tornaterembe, vagy legtöbbször udvarra. Ez szerintem jó. Másrészről nagyon komolyan veszik az értékelést. Minden nap pontozzák a magatartást, az ebédnél való viselkedést, és van egy u.n: "egyéb" kategória. Én meglepődtem, hogy már szeptember 30.án mesemondó verseny lesz és amúgyis híres ez a suli arról, hogy állandóan versenyeztetik a gyerekeket. Négy testnevelés óra+2 foci edzés van a héten, délelőtt és délután 45-60 perc udvar. igazából azt látom, hogy egyenlőre oké a gyerekem és szeret odamenni.

zellerlevél 2010.09.21. 22:40:31

@Felicitasz: Azért az emberi tényezőt nem lehet elhanyagolni... Hiába standard a rendszer, az óvónő, az alsós tanár személye és a gyerek személyisége előfordulhat, hogy nem passzol egymáshoz.

Nem ismerem a külföldi helyzetet, de Mo-on alsóban mi mind a négy gyerekünknek elsősorban tanárt választottunk, és másodsorban módszert, és az iskola maga csak harmadikként szerepelt a fontossági sorrendben. (És az is előfordult, hogy valamelyik gyereknél bevált tanítónő helyett a következőnél másikat kerestünk, mert neki más kellett. A harmadik gyereknél visszatértünk az első tanítónőhöz, mert neki ő kellett.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.22. 20:10:39

@zellerlevél: Az eddigi személyes tapasztalatom alapján tényleg nem lehet az emberi tényezőt elhanyagolni, de nálam a fontossági sorrend más: szerintem nagyot kockáztatunk, ha egyetlen személy miatt döntünk egy iskola mellett. A kiválasztott kedvenc ember bármikor megbetegedhet, gyesre mehet, elköltözhet, elbocsáthatják, vagy egy jobb munkahely miatt távozhat ő maga (kórházi választott orvos esetén elég, ha pont elutazott, vagy családi, egészségi, bármilyen okból elérhetetlen) és ha maga az iskola (kórház) nem jó, akkor nagy bajba kerülhetek a választásommal (azt meg se említve, hogy az időzítés csak a szerencsén múlik, mármint hogy a bevált tanító néni pont akkor kapjon megint első osztályt amikor az én következő gyerekem iskolát kezd). Vagyis, ha ez megy, akkor nagyon jó, csak túl sok módon tud valami közbejönni.
Ha a hely maga alapvetően jó, akkor jobban megbízom abban is, hogy tulajdonképpen bárkivel meg leszek ott elégedve.
A finn közoktatási reformban, amennyit eddig megtudtam róla, az össztársadalmi játéknak is ez volt a végcélja: minimálisra csökkenteni az iskolák közti színvonalbeli különbséget. Ha a falusi iskolák ugyanolyan jók, mint a helsinki belvárosi iskola, akkor mindenhonnan tovább lehet tanulni, nem lesz bizonyos lakókörzetekből elvándorlás a jobb iskolák miatt, kevésbé lesz kiélezett kérdés a szabad iskolaválasztás - hiszen mindenkinek mindegy lesz, ha végülis bárhol jó - és egyáltalán az egész társadalom lehetőségei javulnak. Szigorú körzetesítésnek akkor van értelme, ha maga a rendszer színvonalas, és akkor csak azok fognak alternatív- meg magánintézményekbe járni, akiknek ez tényleg fontos. (És ha sokan vannak, akkor a közoktatás beemeli az alternatív törekvéseket, ez történt Kanadában a francia és a katolikus iskolákkal, a kevert korcsoportos osztályokkal.) Ellenkező esetben azt kapjuk, ami itt az USA-ban is van: szigorú körzetesítés, de a közoktatási rendszer színvonala erősen ingadozó, emiatt aztán tele vagyunk alternatív- és magánintézményekkel (amelyek általában lekörözik az állami iskolákat), egyszerűen azért, mert a szülők részéről jogos igény, hogy az iskolában magában meg lehessen bízni.

martine 2010.09.24. 08:26:33

@türkiz: Az iskolának az a fő funkciója, hogy konzerválja a fennálló társadalmi rendet :) illetve az, hogy az elit értékrendjét közvetítse, továbbadja. Az elit (ebben a kontextusban) az a véleményformáló réteg, amely egy társadalom általános szemléletét/értékrendjét meghatározza.

Minden társadalomban olyan iskolák jönnek létre és működnek, amilyet az adott társadalom kíván/elbír/igényel/megtűr. Az iskola fő funkciójában nem megváltoztatja, hanem leképezi a társadalmat. Egy zárt, diktatórikus társadalomban nincs alternatív oktatás, nincs alternatív iskola, mert az uralkodó elit hatalmi szóval megtiltja. Nemcsak a másféle iskolákat tiltja meg, még azt is megmondja, mit és hogyan kell oktatni az iskolában. Mindenkinek ez a legalizált szocializációs útja: aki maga vagy családja, egyéb szűkebb csoportja miatt nem felel meg az oktatás elvárásainak, azt ellehetetleníti, megakadályozza a továbblépésben. Egy demokratikusan, nyíltan működő társadalom megengedi, hogy lehessen másképp is oktatni - és erre nyilván van is "valamennyi" igény. Az egységesítés, a rengeteg megkötöttség és kötelezőség után nyilvánvalóan jelentkezik az igény a másra, a más formára, a más tartalomra. Jelenleg szerintem az van, hogy jelentkezik sokféle kis csoportigény, sok nagyon kidolgozatlan formában és nagyon csekély társadalmi bázissal. Az alternatív iskolák létjogosultságát az adja, hogy a régi elit mellé felzárkózóban van egy új elit (egy vagy több értékrendbéli, tartalom és formabéli igénnyel) és próbálgatják, hogy vajon van-e akkora társadalmi bázisuk, hogy megéljenek. Vannak olyan csoportok, amelyek valamilyen korábban megszakadt hagyományt akarnak továbbvinni (az egyházi iskolák mindenképp, de sok tekintetben pld a Montessori vagy a Waldorf, stb. is ilyenek), ezek részben visszanyúlnak a régi tartalmakhoz és formákhoz, részben jelenbéli külföldi példákat vesznek át több-kevesebb kritikával. De mivel elsősorban nem az iskola formálja a társadalmat, hanem elsősorban a társadalom az iskolát, az az alternatív forma, aminek nincs ahhoz elegendő társadalmi bázisa ahhoz, hogy fenntartsa saját iskoláját (ahová nem íratnak elég gyereket, vagy ahová nem íratnak elég gazdag családok gyereket), az néhány év alatt megszűnik. És itt lehet a kulcsszó a gazdagság - egy olyan véleményformáló elit, akinek van elég anyagi bázisa ahhoz, hogy finanszírozza azt, amit ő akar. Vagyis van az elitnek egy olyan része, amelyik a pénze révén válik véleményformálóvá, nem pedig a kidolgozott, átgondolt nevelési, oktatási, értékrendbéli koncepciója miatt.

martine 2010.09.24. 08:32:39

@Felicitasz: nagyon örültem, mikor olvastam ezt a megközelítést :) Nagy divat már évek óta "szülészt, óvó nénit, tanító nénit" keresni - én is így kezdtem :) de nagyon hamar rádöbbentem arra, hogy a (bármilyen) intézményben elszenvedhető veszteségeimet úgy minimalizálhatom, ha intézményt választok, aztán azon belül, ha van lehetőség személyválasztásra, akkor tomboljon a rokonszenv :) de egyetlen személy miatt sem választanék olyan iskolát, kórházat, várost, stb ami egyébként legalább minimálisan nem felel meg az igényeimnek.

martine 2010.09.24. 08:51:55

@annacska15: Bourdieu. Nem hiszem, hogy alapvetően az iskola funkciójával van gond, de kétségkívül szívesen élnék olyan társadalomban, amit van értelme "konzerválnia" az iskolának... bár a nyitottság konzerválása elég abszurd kép :)))

Tutitu 2010.09.24. 10:03:28

@Felicitasz:

Klassz, amit írsz, itt (Romániában, konkrétan Kolozsváron) nem tudom mikor lesz hasinló helyzet.
Az állami ovik túlzsúfoltak, főleg a magyar csoportok (törvényileg 7 és 20 fő közt lehet egy csoport létszáma, ehhez képest 30 alatt nem igen találsz, persze egy 10-20 főre tervezett teremben) és tegnap azon kaptam magam, hogy a lányom új óvodájában (amire mindjárt kitérek) azt kérdezem az óvónőtől, hogy mivel a "felvett" 35-ből 21-en visszaigazoltak közül "csak" 14 kezdett el járni, nem kell-e bezárástól tartani. Mintha legalábbis nem ez a létszám lenne egészségesebb.. csakhát megszoktuk, hogy ilyen nem szokott lenni.

Vannak az állami ovik, 6-8 csoporttal, korosztály szerint elosztva (kis, középső és nagy), kivéve a magyar csoportokat, mert abból ovinként egy szokott lenni, vegyesen, 30-35 db., 2,5-6,5 éves gyerekkel, ami számomra túlmegy a vegyes korcsoport határain (legyen vegyes, de akkor két részre osztva az említett korosztályt).

Itt pedagógus szerinti választás a legjobb stratégia, szó sincs foglalkozáslátogatásról, körbenézésről.. Beiratáskor óvatosan körbeforgatod a szemed, nem túl nyilvánvalóan, mert azt sok helyen nem veszik jó néven (Mit igényeskedsz? Örülj, hogy van hova irasd a gyereked.)

A tavaly helyről több konfliktus miatt hoztuk el (elsősorban az egyik idegbeteg óvónő - mindenhol 2 van, váltásban, az agresszív "dadák", a rengeteg -köztük verekedő, káromkodó- gyerek miatt.

A mostani a félig állami-félig katolikus ovi, ahol most indítottak kiscsoportot, és eddig bár nem minden szép és jó, de kommunikécióval minden megoldódik (nagyon szomjas a gyerek, mikor elhozzuk, miért nem adnak nekik vizet? -ami előítélet, mert sok helyen bevált gyakorlat ez, hogy ne kelljen őket vécére kísérgetni- mire kiderül, hogy kaptak vizet, csak kevesebbszer kínálták, mint amennyiszer ő inna, úgyhogy szóljon, ha szomjas -amit nem tett meg).

Így is hosszúra nyúltam, bocsi, de még annyit hozzátennék, hogy vannak még magánovik (Montessori, unitárius, református, waldorf + egy csomó román - mind jó drága (jóformán az egyik szülő keresete bánja), de amelyik tényleg jó, ott többéves várólista van, vagy csak belterjes felvétel -a meglévők kistestvérei).

Egy hete jár a lányom az új oviba, messzebb van, de meg vagyok kicsit nyugodva: jól érzi magát. Nem nagyon meséli, hogy mi volt, de eljátssza, hogy ő az ovónő és visszahallom a szavait meg a viselkedését. :)

Amiről te írsz, nagyon klassz, jó belelátni egy olyan rendszerbe. Talán lesz itt is valamikor hasonló.

Tutitu 2010.09.24. 10:28:05

@Tutitu:

Még annyit, hogy mivel állami, annyit kell fizetni, mint ott - illetve még annyit sem, mert az ételt az egyház állja, ami ráadásul finom is.

Viszont annak ellenére, hogy állami, nem teljesen az, úgyhogy a belső felszeréltséget nem állja. Van bútor, meg néhány játék (siralmasan kevés, amit a más épületben, évek óta működő nagyobb csoportoktól hoztak el (konkrétan plüssállatok vannak, amik nem érdeklik a gyerekeket és vagy két kirakós.. de egy szál meséskönyv vagy puzzle sem), úgyhogy most szülőileg szerez ki mit tud, amit a szülői értekezlteig nehéz összehangolni.

Az egyelőre "mostoha" körülmények ellenére viszont jól elvannak, az óvónők mesélnek fejből, játszanak tárgyi játék nélkül játszhatóakat, kimennek az udvarra -ami egy nagy betonplacc :(. Az összes "választási lehetőséget" mérlegelve ez volt számunkra a legjobb megoldás, bár még korai elkiabálni. Viszont egyelőre bíztató. A baj az, hogy egyszerű polgárként nem látom, hogy bármit is tehetnék. Nem hiszek az aláírásgyűjtésben (legalábbis itt nem történik semmi tőle) sem tüntetésben. Nem értek a pályázatíráshoz. Amit tenni tudok, az a személyes tárgyi segítség (veszünk, viszünk dolgokat).

türkiz 2010.09.24. 14:47:11

@martine: Örömmel olvastalak. Nincs sok hozzáfűznivalóm... majdnem egyetértünk (a "fő funkciót" elvitatom). A kérdésem csak egy: akkor most lehet-e felelőssége bárkinek is az oktatás-nevelés intézményes voltát illetően, ha egyszer mindenről csak az adott társadalmunk tehet? :D Ha úgyis mindenre a "véleményformáló, szemléletet/értékrendet adó elit" teszi fel a pontot, akkor nekem milyen feladatom marad, ha tételesen nem tartozom ehhez az "elithez"?
Magam azt gondolom, hogy nem lehet egyéb cél, mint egy árnyalatnyit nagyobb megbízhatóság... de ma félünk minden olyantól, ami ennek záloga lehetne, ezért meg/újra/teremtjük ugyanezt kicsiben (lásd. alternatív iskolák)... Pl. elvárom, feltételezem, hogy egy Waldorf/Montessori/... intézmény ugyanúgy működjék x településen, mint y településen...x nénivel mint y bácsival... Vagyis én is tudom a szívem mélyén, hogy kellenek elvek(...), melyeket egységesen(!) be is kell tartani ahhoz, hogy abból eredményesség is legyen. Csak jajj, ha ezt így kimondom, olyan ciki mód konzervatív vagyok, annyira nem trendi, meg annyira szembekerülök a saját demagóg szólamaimmal, hogy ezt az egészet inkább átültetem valami kisebbe, valami más név alá: ez lesz az én virágcserepem... persze ugyanazt teszem, mint azok, akiket elmarasztalok, mikor azok kicsit nagyobb területen, beláthatatlanul nagyobb virágágyas felett egységesebb feltételek után kiáltoznának...
(Nem tudom, hogy levehető-e igazán, amit voltaképpen tényleg csak kiegészítésnek szántam volna ide...) Amúgy roppant mód tetszenek a gondolataid!!!

martine 2010.09.24. 20:29:44

@türkiz: sajnos nem az én gondolataim, hanem nálam jóval híresebbekéből "ollóztam össze" - de azonosultam velük :)

Én nem vitatom el, hogy az iskolát arra hozták létre, hogy hagyományokat közvetítsen - végül is a szocializációs folyamat elősegítése a kimondott célja, az meg ugye a "társadalmivá válás" maga.

De persze nem gondolom, hogy ülnünk kell a társadalom nevű karosszékben és ölbe tett kézzel nézni, ahogy az iskola "tőlünk függetlenül" rosszul működik - mert a társadalom meg mi magunk vagyunk és naponta több tíz, több száz dolgot tehetünk azért, hogy a társadalom és benne az iskola is egyre inkább olyanná váljon, amilyennek szeretnénk... vagy inkább, mivel nagyon sokan nagyon sokfélének szeretnénk, váljon olyanná, ami eltűri a különbözőségeket. De azon, hogy a határok merre és meddig terjedjenek, és léphet-e bárki túl a határokon, nagyon sokat lehet elmélkedni meg vitázni.

Elég nehéz eldönteni, hogy "tételesen" ki tartozik az elithez, mert az elit nem egy elég pontosan definiált fogalom - én szeretném azt hinni magamról, hogy bizonyos körökön belül (munka) van véleményformáló hatásom (illetve ciki lenne, ha egyáltalán nem lenne, mert pld. ezért fizetnek) - ami a közoktatást csak nagyon érintőlegesen befolyásolja, de remélem, hogy azért érintőlegesen befolyásolja. És azt is szeretném hinni, hogy egyéb körökben (család, helyi közösség, barátok) is legalább annyira figyelembe veszik a véleményemet, hogy meghallgassák és reagáljanak rá valahogyan. És élvezem nagyon az olyan virtuális közösségek vitáit is, mint ez itt, mert rengeteg nagyon érdekes dolgot olvasok - nyilván ezt is kritikával - de annyi normális, okos, értelmes, megfontolandó vélemény jön össze egy-egy témához :) Nekem meg az oktatás - nevelés a vesszőparipám :)))

zzzsuzsa 2010.09.25. 23:26:53

Kedves @martine: Örülök én is a "hangodnak"!! Montessori és Waldorf, Rogers és angolszász oktatási elvek... nagyon nagyon jó. (De főleg nagyon jókat olvasunk róluk és nagyon nagyon kevéssé látjuk, ezeket a könyvben ideálisnak tűnő elveket a valóságban visszaköszönni!) Ezek ellentéteként említed az "egységesített, rengeteg kötöttséggel," járó rendszert. Ami az én álmom:-egy "tökéletes" iskola. Nem tudom, hogy egységes rendszeren belül van e, szerintem nincsen EGY különleges módszer ami szerint működik, de az általad említett alternatívák mentén és emellett egységes és szilárd értékek mentén működik. Szóval keveredik benne a konzervatív értékrend és az alternatív oktatási elvek gyerek centrikus, kreativitást fejlesztő, önálló gondolkodásra nevelő hagyománya. Egy ilyen iskola csak úgy működhet ideálisan, ha van egy olyan ember az igazgatói székben, akinek olyan képességei, vezetői, tanári, emberi adottságai vannak, amik erre predesztinálják őt. És akkor biztosan olyan pedagógusok tanítanak ott, akik hasonló mentalitásúak. A társadalmi megbecsültség hiányáról is lehetne beszélni, persze kérdés az, hogy manapság CSAK ÉS KIZÁRÓLAG erről van e szó akkor , amikor frusztrált és kiégett pedagógusok halmazáról beszélünk. Szóval az alternatívákkal nincsen semmi baj, csak a valóságban valahogy másképpen és máshogyan működik a dolog.

Nedit 2010.09.27. 21:48:44

Kedves Felicitasz!
Teljesen egyetértek Veled! Én is olvastam a cikket, és nagyon bosszús lettem, mert azt sejteti, hogy az alternatív oktatásban részt vevő gyerek nem állnak majd helyt az életben. Én épp az ellenkezőjében hiszek. Nem igazán szerettem iskolába járni, és ha van rá némi esély hogy a majdan születő gyermekeimnek olyan iskolát találjak amely megszeretteti velük a tanulást biztos, hogy azt fogjuk választani, legalábbis én azon leszek.

zzzsuzsa 2010.09.30. 22:29:27

@türkiz: Szia! No még egy kis adalék: (merthogy említetted, hogy Ti is most kezdtétek az elsőt:-))) Szóval: Ez egy olyan iskola, ahol az első hónap végén már mesemondó versenyt rendeztek iskolai szinten!! (lehet szörnyülködni:)) A gyerekem megnyerte az első díjat! :D

türkiz 2010.10.01. 06:35:25

@zzzsuzsa: Szívből gratulálok én is!!! (Ismerem az érzést :D )

julios 2010.10.18. 06:31:17

Még mindig nem tudok írni? (Ha mégis átmegy majd töröld.)

julios 2010.10.18. 07:32:32

Óóóóóhohohó! Megjavult! (Az itteni wifi, áh, mindegy, bocsi az offért.)

Témához:

Keretek: nekem az általános szörnyű volt, a 6 osztályos gimnázium volt a fölfelé vezető út kezdete. Komolyan mondom, közel annyi sötétségben nem éltem azóta sem, mint 6-12 éves kor között. Rettenet volt, komolyan. Sosem fogom teljesen kiheverni. Pedig kiváló tanáraim voltak, akik közül néhánnyal máig tartjuk a kapcsolatot, nem rajtuk múlt. Hanem azokon a kortársakon, akik vízbe dobták a lázas Nemecseket.

Még mindig nem tudok rájuk elemi düh nélkül gondolni, GG, HG, GyD (két éve meghalt), RF, CsZ, KG. Nem teljes a névsor, hárítom ezerrel. Példátlan agresszió, rosszindulat, a bunkó genyóság tömény párlata: legalább kétszer konkrétan az életem forgott veszélyben.

Az Iskola a határont sosem fogom elolvasni.

DE!!! Ez nem az alternatívságon múlt! Ez azon múlt, hogy igazgató elvtárs nem volt képes szétcsapni a bandában, talán nem is akart (a tettesek között két tanár saját gyereke + az igazgatóhelyettes elvtársnő gyereke is ott van). A mi osztályunk volt az országban az egyik első (1985-ben!), ahol másodiktól kezdődött az angol tanítása, oroszul már indogermán analógiák alapján tanultunk. Azt is mondhatnám, alternatív iskolába jártunk. És mégis.

Utána a hatosztályos gimnázium, "elitképző", az is alternatív valamilyen szempontból. És az bejött. És onnantól fölfelé vezetett az út.

Tartalom:

Egyáltalán nem azon múlnak dolgok, hogy mi mennyire alternatív. Hogy az alternatív, az akkor jó, jobb. Azon múlik, hogy ha osztályfőnöknek és igazgató elvtársnak szólok, hogy tele van az osztály patkányokkal, közéjük csap-e vagy nem. Alsóban.

A gimnáziumban az első valódi óránk egy nulladik volt 5:50-kor, 12 éves gyerekek. Az abszolútérték-függvény analízise volt az anyag, a változó- és értéktranszformációkat vizsgáltuk. Geometriából fél év alatt fölépítettünk egy általános geometriát, ami síkon is, görbült térben is igaz. Mondom, 12 évesen.

Ha úgy tetszik, poroszabb volt a porosznál. Én nagyon élveztem, pedig 4:50-kor kellett kelni hetente kétszer. Viszont a tanfelügyelő (egyszer jött, utána megszűnt a rendszer) magába roskadt, hogy tanárunk mivel terheli a szegény ifjakat, és ezt marhára élveztük, komolyan. A roskadást. Hogy valakinek az agyára mentünk valamivel, ami nekünk ott tulajdonképpen a dolgunk volt, és amit a közösség egységesen meg tudott csinálni.

Én nem tudom elképzelni, hogy egy olyan rendszer, ahol a normálisnál kevesebb ismerettel kell megbírkózni, hogy az működik! Pláne úgy, hogy három generációnak az a tapasztalata már Magyarországon, hogy várhatóan mindenki életében eljön a pillanat, amikor csak az marad az övé, amit megtanult. Vagy azért, mert kitelepítik, vagy azért, mert egy cezaromán despota testületileg külföldre zavarja az ország tehetséges fiatalságát úgy egyben; mindegy, lesz ilyen pillanat.

És akkor a matek szöveges példa (két zsák meg három krumpli az hány zsák krumpli) megoldása az legyen, hogy rajzoljuk le ezeket a krumplikat, esetleg csináljuk belőle krumplipürét? TÉNYLEG van erre pazarolható energiánk?

Többször írtam a "liberális" oktatási minisztériumnak - nem kétlem, hogy milyen eredménnyel persze - hogy térjenek már észre, és olvassanak Eötvös Józsefet! Úgy kell liberálisnak lenni, minden más csak sunyítás.

Eötvös konkrétan azt írta, hogy egy csomó teljesen fölösleges dolgot meg KELL tanítani a gyereknek. Hasonlata szerint a belek egészséges működéséhez szükséges nagy mennyiségű emészthetetlen rost elfogyasztása; aki csak a jól emészthető cukrokat eszi, két nap múlva nagy hasmenést kap, két hét múlva kiszárad és meghal. Ugyanígy működik az ember: csak abból lesz kiváló gyengeáramú mérnök, akinek a gyengeáramú szaktudása összesen pár százalékát teszi ki az összes - valamilyen szakirányú - ismeretének, és mellette ott van mondjuk 90% élő ismeret egész más dolgokról. A kérdés - Eötvös alapján - valójában nem az alternatív meg nem alternatív, hanem hogy MI legyen ez a valami, amit meg KELL tanulni.

A mostani megközelítés szerint ez elsősorban az irodalom, történelem, nyelvtan és második idegen nyelv lenne. A ló másik oldalára is átestünk, és amire TÉNYLEG szükség lenne, azt már majdnem teljesen ki is irtották. Gimnáziumi fizikai ismeretek birtokában meg lehetett volna állapítani a gátak terhelhetőségének skálatörvényét (a vízszinttel négyzetesen(!) arányos a szelvényekre ható erő), és ha csak egy valaki emlékszik arra a Cégnél, hogy mit tanult gimnáziumban, megcsinálja a skálázást, felordít (szó szerint. A skálázás: házi feladat!) és a kolontári katasztrófa simán elkerülhető lett volna.

A hidrosztatikát Magyar Bálint szedte ki teljesen a tananyagból.

Nem kétséges, hogy matematika, fizika, kémia, biológia és földrajz - főleg természetföldrajz - szükséges, ez van, ilyen világban élünk. Le kell írni, mert pont ezekkel akarják az alternatívok elvitetni a balhét. Ezek mindegyike szerethető anyag, emberek csinálták, lelkesedésből, esztétikai szempontok alapján, szeretettel. Ezek HELYETT drámaelőadást tartani, mint mondjuk alternatív természettudományos módszer, egész egyszerűen merénylet az emberi elme méltósága és a tanulók/tanárok ellen egyaránt.

Arról lehet vitatkozni, hogy kell-e ennyi, vagy ilyen típusú humán óra! Tényleg meg kell-e háromszor tanítani ugyanazt a történelmet? A Rubiconban volt egy javaslat nemrég, nekem nagyon tetszett: általánosban tanuljanak valami generáltörténelmet a gyerekek, de gimnáziumban már ALTERNATÍV, magyarán témaspecifikus történelem legyen. Egyetemes társadalomtörténet. Vagy politikatörténet. Vagy műszaki történet. Vagy filozófiatörténet. Vagy vallástörténet. Mindegy, de legyen _érdekes_.

Tényleg végig kell menni kétszer az egyetemes és magyar irodalmon? Tényleg végig kell olvasni azt a rengeteg rossz regényt, francia realizmust meg mittoménmicsodát, amelynek legfontosabb célja a társadalomábrázolás az író megközelítése alapján: tehát lényegében irányregények?

Tényleg szükség van heti 4 irodalom órára? Nem lehetne esetleg 2 irodalom, és kettő helyett _tényleg_ esztergálni/drámázni/gyümölcsfát oltani, iskolázni? Ha már az alternatív utakat keressük...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.04.10. 15:09:30

Konferencia az oktatásról, Mit ér az ember, ha tanár? címmel. Mindenki menjen el!
szentignac.blog.hu/2011/04/05/mit_er_az_ember_ha_tanar_xxi_szimpozium