Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Az öngyilkosság megelőzésének egyetlen biztos módja: ne tedd meg, maradj életben!

2010.09.10. 15:03 Felicitasz

Szeptember 10-e van, az öngyilkosság megelőzésének világnapja (2003 óta). A világnapot kitaláló szervezet, az IASP (International Association for Suicide Prevention) idén 50 éves.

Sokféle elmélet van arról, hogy mi tesz valakit veszélyeztetetté. Közismert tény, hogy a körülmények önmagukban semmilyen magyarázattal nem szolgálnak: szakítás, közeli hozzátartozó halála, anyagi csőd, munkahelyi elbocsátás, meghatározó és fájdalmas személyes veszteség, súlyos betegség, traumatikus események lehetnek öngyilkosság kiváltó okai bizonyos embereknél, de másoknál nem.

Az is közismert tény, hogy a fejlett államokban számon tartott lehetséges kiváltó okok egy része teljesen más elbírálás alá esne a világ elmaradottabb térségeiben (ez az amit J. K. Rowling úgy fogalmazott meg, hogy "soha ne feledjék el: az önök bármelyik későbbi nagy kudarca lehet valaki más elérhetetlen álma").

A kiváltó ok - bármi is az - tehát nem válasz a problémára; a válasz valahol a veszélyeztetett ember személyiségében van. Az előzmények egyik fele, ahogyan Bagdy Emőke (a Családi szocializáció és személyiségzavarok c. könyvében) összefoglalja, a szubjektíve kilátástalannak ítélt csődhelyzet, amelyben az egyén úgy érzi, hogy számára nincs lehetőség a tovább élés vállalására. Az előzmények másik fele pedig a tettig vezető személyes életút, az egyén személyisége: ez adja meg a választ arra a kérdésre, hogy miért ítéli meg a helyzetét kilátástalannak, és ebből hogyan következik a számára az, hogy megkísérelje az élet feladását.

A miértekről számos elméleti elképzelés van. Bagdy Emőke személyiséglélektani és motivációs oldalról közelíti meg a kérdést: szerinte az öngyilkossággal veszélyeztetett személyiség jellemvonása egy sajátos infantilizmus, de nem értelmi-logikai szinten, hanem a társas kapcsolatok szintjén. Az élete különféle színterein  nemritkán kifejezetten sikeres, tevékeny és érett felnőttként működő személy a legfontosabb személyes kontaktusaiban nem tud önálló felnőttként viselkedni. Ennek a kapcsolatmintának a jellemzője a függő, alárendelő magatartás, amelyben az egyén segítséget és védelmet vár a környezetétől, de ezt az igényét nem képes megfelelően a partnerek értésére adni.

Az előzményekben nem egyszerűen "a korai szülőkapcsolat sérülése" lelhető fel (ez sokakban megvan, és önmagában ugyanúgy nem magyarázat, mint az anyagi csőd sem: nem mindenki veszélyeztetett, aki a korai szülőkapcsolatában sérüléseket szenvedett el), hanem az, hogy a korai sérülés rögzül, és átveszi az irányítást a legfontosabb személyes kapcsolat(ok)ban. Más szóval, a veszélyeztetettséget nem egyszerűen a gyerekkori szeretet- és kapcsolatéhség kielégítetlen volta jelenti, hanem az, amikor a gyerekkori szeretet- és kapcsolatéhség kielégítetlensége megmerevíti a gyermeki alárendelődés sémáját a felnőttkori fontos kapcsolatokban. A veszélyeztetett személy nem tud a vágyai és igényei szerinti módokon agresszív lenni másokkal szemben, a kifelé irányuló indulatait, érzelemkifejezéseit a következményektől, büntetéstől való félelem blokkolja. Ez a belső feszültség fordul később szembe az egyénnel.

Ahogy én látom, a sok-sok csendben szenvedő ember igazi tragédiája az, hogy a korai kapcsolatséma nem vetül ki minden fontos kapcsolatra. Mindig van egy-két kapcsolat, amelyekre igen (a házastárs, vagy a főnök, vagy a saját gyerek, vagy szélsőséges esetben akár a saját szellemi termék, találmány, karrier), de van hatszáz, amelyekre nem. Az egyén látszólag kiválóan funkcionál, egészen addig a pillanatig, amíg a "problémás" viszonyában valami meghatározó trauma éri, és a temetésen döbbent közeli barátok kérdezgetik egymást sokkos állapotban, hogy "te tudsz valamit, hogy mi volt vele?"

Ez az az ok, ami miatt a "környezet" felelőssége erősen korlátozott: az a néhány kapcsolat számít, amelyekben a személlyel "baj van", amelyekben ő nem létezik mint önálló felnőtt, amelyekben valami rajta kívülálló létezőn (a házastársa elégedettségén, a főnöke véleményén, a saját gyereke egészségén vagy teljesítményén, a szellemi terméke sikerén, elismertségén) keresztül határozza meg önmaga értékét, és adja meg a választ a kérdésre, hogy megérdemli-e az életet.

Sok embernek a tökéletességre való elszánt törekvése mögött az a hiedelem áll, hogy csak akkor érdemlik meg az életet, ha tökéletesek. Válasznak nem elég az, hogy "nem kell tökéletesnek lenni", sőt: az élethez való jogát a személyes tökéletességhez kötő ember nagy veszélybe kerülhet, ha az előtt mond le a tökéletesség kergetéséről, hogysem elhatározta volna, hogy mindegy, hogy hogyan, de életben fog maradni.

A kérdés, hogy "megérdemlem-e az életet", már önmagában téves, vagyis a tökéletesség kritériumainak filozofikus megvitatása helyett erre az alapvető tévedésre érdemes koncentrálni, aztán ebből kibontani a többit. Ez nyilvánvalóan terápiás munka, és elég hosszadalmas tud lenni: krízishelyzetben nem feltétlenül van rá idő és lehetőség.

Hogyan lehet egy krízist mégis túlélni?

A "szeretnék öngyilkos lenni" mondatra a mindenkiből kitörő  logikus kérdés az, hogy "miért?" - de a sikeres intervenció kérdése nem ez. Ha bárkitől (akár önmagadtól), bármikor ezt a mondatot hallod, akkor jól figyelj: A sikeres intervenció kérdése az, hogy "és mit tudunk tenni ez ellen?"

Lefordítok ide egy jegyzőkönyv-átiratot, orvos és páciense egy személyes sürgősségi beszélgetésben (D. McLeod, 2006):

 Dr.: - Most először is az a fontos, hogy tudjon aludni. Úgyhogy felírok valamit, kap belőle 5 szemet, kiszámolva, hogy nehogy kísértésbe essen... szóval, 5 szemet, jövő keddig vegyen be minden este egyet. Nem fog rászokni, nem kell emiatt aggódnia. Az elmélet az, hogy ha éjszaka jobban alszik, akkor a nappalokkal könnyebben meg tud küzdeni. Keddre  adok időpontot. Addig a gyógyszer lényege, hogy most most legyen egy kis szünet a rémálmokból amikre gondolom kora hajnalban fel is ébred... Nappal ne szedje. Ha ezzel együtt se tudja a nappalokat elviselni, azonnal hívjon fel. Egyébként kedden jöjjön vissza, és addigra meglesz, hogy kihez tudom továbbküldeni ... Mit csinál, amikor lebírhatatlan erővel érzi a késztetést, hogy öngyilkos legyen?

 Páciens: - Nem tudom... Attól is függ, hogy milyen napom volt, hogy érzem magam éppen, ki van ott...

 Dr.: - Menjen emberek közé. ("Get seen.") Hívjon fel valakit, látogasson meg valakit, menjen ki az utcára sétálni, menjen el egy barátjához, fogjon meg egy könyvet és üljön be a sarki kávézóba, gyorsétterembe. Menjen emberek közé, ahol valaki mindig látja. Ne legyen egyedül.

 

Ez az az alapvető intervenciós intézkedés, amit bármikor megtehetsz magadért. Amíg a közvetlen késztetés alábbhagy - ez néha percek, néha órák kérdése -, menj emberek közé (akár egy éjszaka is pezsgő csetszobába). Menj emberek közé, és maradj életben.

 

13 komment

Címkék: pszichoterápia öngyilkosság

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr612286291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Callis 2010.09.10. 16:44:17

Mindig azt hittem, az öngyilkosok a "megéri-e nekem tovább élni" kérdésre válaszolnak nemmel. A "megérdemlem-e az életet" kérdés nagyon más! Szívesen olvasnék egy (jó hosszú! :)) kommentet erről a kontrasztról, létezik-e mindkét fajta indíték (=van-e kétféle öngyilkos); ha igen, mi jelenik meg máshogy és mennyiben kell máshogy közeledni hozzájuk; ha nem, hogyhogy senki sincs a "megéri-e" kérdés mögött (még egy terminális rákos beteg sem), stb. stb. stb.

zellerlevél 2010.09.10. 23:42:37

(Nekem hiányzik ebből annak kimondása, hogy az élet mindig, minden körülmények között abszolút érték.)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2010.09.11. 00:27:03

@zellerlevél: Az élet nem mindig és nem mindenütt abszolút érték. Ha pl. egy anyának kínozzák a gyermekét, és közlik, hogy addig nem hagyják abba, amíg az anya meg nem öli magát, akkor az anya képes elpusztítani önmagát a gyermekéért. ugyanígy: a gyermek képes elpusztítani a szüleit, ha csak pici esély is van arra, hogy ő életben maradhat. A náci koncentrációs táborok kezdeti időszakában, amikor még nem gázkamrákban öltek, hanem a szívbe adott fenolinjekcióval, a nácik kedvenc szórakozása volt, hogy valamely foglyot a gyermekével végeztettek ki.

Az élet akkor sem abszolút érték, ha pl. valaki inkább a halált választja, semhogy megtagadjon másokat, eláruljon másokat, elárulja a saját eszméit. Ezért tudott működni pl. az inkvizíció.

Végül nem abszolút érték az élet akkor, ha élni rosszabb, mint nem élni; ha élni csak az emberi méltóság megsértésével lehet - kiszolgáltatottan, a gyógyulás bármilyen esélye nélkül.

S ezért sokkal izgalmasabb Callis kérdése. Mi van, ha az ember azt mondja, nem éri meg élnem, mert nem tudok emberhez méltón élni. Ez az euthanázia problémája is. Miért ne dönthetne bárki is úgy, hogy elég volt, nem akarok még egy fájdalmas kezelést, vagy bármi mást. Nincs szükségem az életre. Sőt, úgy merd megmenteni az életemet, hogy ha életben maradok, megöllek téged.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.11. 02:56:33

@Callis: Szerintem sokféle öngyilkos van, és szerintem ez a két dolog el is tér, meg össze is függ. Még majd írok róla többet: az öngyilkosság miatti alapállás minden esetben az, hogy "én nem vagyok oké", és abban oszlanak meg a vélemények, hogy "de a világ maradéka pedig rendben van, csak én nem illek ide, nekem nem megy", illetve "és a világ maradéka sem oké, legjobb lesz hagyni az egészet".

A világ ilyen vagy olyan volta filozófiai viták tárgya, az "én" oké vagy nem oké volta viszont alapvető jelentőségű kérdés, és a saját életről felelősen dönteni csak ebből a pozícióból lehet.

@zellerlevél: Ez definíció kérdése - mi az, hogy abszolút érték? mi az, hogy minden körülmények között? -, lásd az utánad következő @Strici: hozzászólást. Sok szempontból elbeszéltek egymás mellett ti ketten, de mondjuk a szembemenő érvek remekül illusztrálják, hogy miért nem mentem bele ilyen jellegű kijelentésekbe, és nem fogok ezután sem.

@Strici: még annyit mondanék azért, hogy amikor az öngyilkosság a pszichiátria problémája és nem az emberiség elleni bűntetteket vizsgáló bizottságoké, akkor a hozzá vezető döntés egy igen összetett, de mégis nagyon leszűkült gondolkodási folyamat végeredménye. Az eutanázia már sokkal inkább idetartozik, különösen amikor arra a határterületre tévedünk, hogy egy fizikai vagy egy mentális probléma jelent-e vajon nagyobb szenvedést, és hogyha fizikai problémák elől legalásan lehet a halálba menekülni, akkor a mentális problémák előli ugyanilyen menekülés miért esik más elbírálás alá.

Aztán pedig meg lehet vitatni, hogy tényleg "miért".

Az öngyilkosság-prevenciós munka nem véletlenül helyezi a fő hangsúlyt a lelki egészségre _úgy általában_. A krízis-intervenció fő hangsúlya meg tulajdonképpen a te egyik mondatod kiforgatása: mi van akkor, ha nekem "nincs szükségem az életre", de "az életnek" szüksége van rám? Én erről akkoriban szereztem meghatározó személyes tapasztalatokat, amikor egy öregotthonban egy 94 éves néninek voltam hosszú ideig a társalkodónője.

De mondom, erről fogok még írni, hogy öngyilkosság-veszély esetén miből állnak a terápiák és miért.

zellerlevél 2010.09.11. 08:42:29

@Felicitasz:

Abszolút érték, mert soha, senkitől és senkinek nincs joga elvenni. Pont.

Akinek a számára ez evidencia, abban fel sem merül az öngyilkosság gonolata, vagy mint ami bármire is megoldás.

A stirci által felsorolt példák már (mondjuk így): meghaladják az emberség kereteit, és szeirntem nem is tartoznak az öngyilkosság témakörébe.

Amit írni akartam, az valami olyasmi, hogy annak a kimondása, hogy az élet szent, mindenek felett álló és igazából nincs rendelkezési jogunk felette a véges képességeinkkel, egyre kevésbé elfogadott. Ezért aztán legális az abortusz, küzdenek az eutanázia bevezetéséért, a médiából ömlik az életellenes propaganda, hát nem kell csodálkozni, hogy a egyre több ember számára kerül az élet az értékrend aljára...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.12. 14:09:29

@zellerlevél: Némi töprengés után arra jutottam, hogy amikor ennek hangoztatása volt az elvárás, akkor is ugyanilyen volt a világ, sőt. Most eutanáziáról vitatkozunk, de amit Sánta Ferenc leír a Sokan voltunk-ban, az közösségi normának számított ott és akkor. Mindig léteztek angyalcsinálók is, és az élet sokkal több ember számára volt az értékrend alján amikor a jobbágy a tulajdona volt a földesúrnak, vagy épp széles rétegek élete egyáltalán nem számított ameddig el nem kezdtek százezerszámra elvándorolni.
Azokban a régi szép időkben az öngyilkosság egy halálnem volt, és nem pszichiátriai probléma vagy pláne prevenciós munka tárgya.
A "soha, senkinek, senkitől nincs joga elvenni" megintcsak egy érdekes kérdés, hiszen pl. végigháborúztuk a történelmet, a mai napig vitatkozunk a halálbüntetésről, vagyis a fenti tétel SEHOL nem volt, és soha nem is lesz közösségileg kimondott evidencia.
Vagyis, az öngyilkosság gondolata igenis fel fog merülni, az egyén és a közösség életében is. Ma viszont a történelem első olyan időszakát éljük, amikor homokba dugott fej, a becsületre hivatkozó homályos magyarázkodások, meghamisított halálozási statisztikák és szenteletlen temetőárkok nélkül szembenézünk a jelenséggel és néhány évtizeddel ezelőtt rádöbbentünk, hogy ez egy megoldható, megoldandó egyéni és társadalmi probléma.

Callis 2010.09.12. 18:47:34

@zellerlevél: Igen, az élet abszolút érték, és bár nem az egyetlen abszolút érték - ezért szentek a vértanúk -, ez már nem tartozik az öngyilkossághoz. De hogy ennek tudatában fel sem merülne az öngyilkosság, hát az szép utópia... mert az öngyilkos nem a rendes tudatállapotban dönt.

@Strici: Szerintem fatális tévedésben van az, aki nemmel felel a "megéri-e tovább élni" kérdésre, és mint ilyen, segítségre szorul. Igazából Felicitász intervenciós kérdése, az "és mit tudunk tenni ez ellen", nekem inkább a "megéri-e" problémára rezonál, nem is annyira a "megérdemlem-e" kérdésre (ámbár ott is hatásos lehet, szerencsére nincs semmi tapasztalatom, ami alapján ezt kétségbe vonhatnám).

Lapis Lazuli 2010.09.14. 08:15:57

Már vagy hússzor elolvastam. Én látok még az öngyilkosságnál két kérdést. Az egyik az agresszió. Aki öngyilkosságot követ el, az saját magával szemben él olyan mértékű agresszióval, amit nehéz megérteni. A másik, h én azt tapasztaltam, h van egy olyan felosztás is az öngyilkosságok között, h az passzív vagy aktív. Nem teszek azért, h éljek, vagy teszek azért h meghaljak. Szóval: nem akarok élni, vagy meg akarok halni. Az, h megmenthető-e valaki az öngyilkosságtól szerintem erősen kérdéses. Mindenképpen meg kell próbálni, az biztos. De ha valaki tényleg meg akar halni, az meg fog, nincs az a krízis intervenció, hit, közösség ami visszatarthatná. És itt visszatérnék az agresszióra, h az ilyen menthetetlenül a halál felé gyalogoló emberben olyan mértékű agresszió dolgozik önmagával szemben, ami -nekem- felfoghatatlan. (bárcsak ne lenne személyes tapasztalat)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.16. 20:22:28

@Lapis Lazuli: Bagdy Emőke szerint ez az az agresszió, amelynek jelentős része kifelé kellene hogy irányuljon, mint napi rutinszerű egészséges agresszív viselkedés (nemtetszést kifejező fintortól hivatali véleménynyilvánításig), illetve mint konfliktusvállalás és a személyes érdek képviselete a fontos kapcsolatokban (saját szülőkkel szemben pl.). Ha ez mind befelé irányul, akkor az külső szemlélő számára abszurd intentizású agresszió lesz önmagunk ellen. Különféle pszchológiai iskolák rámutattak, hogy ez ilyenkor ráadásul nem is "önmagunk", hanem "csak" az önmagunkba internalizált elnyomó szülő, és neki se a valódi alakja, hanem pl. amilyennek 2-5 évesen megéltük.
Szigorúan elméleti alapon végigvitt érveléssel minden eset menthető kéne hogy legyen (Berne és követői ezt úgy fogalmazzák meg, hogy megfelelő ismeretek birtokában és helyes megközelítéssel elvileg mindenki gyógyítható). Én nem merném kijelenteni, hogy aki igazán meg akar halni, az meg fog; de ez azért van, mert én eleve kétkedve viszonyulok ahhoz is, hogy lehet "igazán" akarni meghalni - kérdés, hogy a halál biztosan az élet végének, és nem csak a szenvedés végének a metaforája-e amikor vágyunk rá.

Lapis Lazuli 2010.09.17. 16:13:03

@Felicitasz: Igen, nyilván van egy pont, ahol nem fogjuk tudni ugyanazt mondani, de ez rendjén is van így, sőt szerintem nem is cél. Négy öngyilkosság volt a közvetlen környezetemben és nagyon nehéz általánosságban gondolkodnom erről. A cikk mondatait újra és újra a tapasztalataimhoz próbálom illeszteni. A Bagdy-féle agresszió magyarázat érdekes, kíváncsi lennék más mit mond, tudsz nekem linket/könyvet ajánlani?
Az öngyilkos egyébként nem "csak" önmagával agresszív. A tettével olyan büntetést ró a környezetére, ami szerintem iszonyatos agresszió.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.17. 18:32:49

@Lapis Lazuli: A posztban idézett Bagdy Emőke-gondolat a Családi szocializáció és személyiségzavarok c. könyvből való; nekem érdekes volt még a Kulcsár-féle Személyiségpszichológia; Jekkel Éva online is hozzáférhető 2003-as PhD-disszertációja (Kognitív disztorziók az öngyilkos magatartás hátterében); Otto Kernberg tanulmánya Öngyilkos viselkedés a határeseti betegeknél címmel; és a magyar nagy nevek közül szinte bármi, amit Arató Mihály, Zonda Tamás és Buda Béla a témában leírt.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.09.17. 18:41:43

@Lapis Lazuli: Az előzőekhez még: ha agresszióról külön is akarsz olvasni, akkor Mann-Waternaux-Haas-Malone: Toward a clinical model of suicidal behavior in psychiatric patients. Ez egy 1999-es cikk, a SOTE könyvtárban biztos hogy megvan a folyóirat (American Journal of Psychiatry; 156.) Az öngyilkosságnak sokféle értelmezése van, pl. depresszió-központú, reménytelenség-központú, agresszió-központú, Mann és társaié az utóbbi. Jekkel Éva is hivatkozik erre a cikkre a PhD-dolgozatában.

Lapis Lazuli 2010.09.17. 21:22:57

Köszi a tippeket, lesz mit olvasnom. Az angolom valószínűleg edzetlen a pszichológiai szakszöveghez, de hát a kihívás is fontos szempont:-)