Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Kisfiam, ha tűz van, ne menekülj a maszkos-álarcos idegentől!

2010.09.04. 15:20 Felicitasz

Van a fiamnak egy kispajtása, aki kb. tízpercnyi sétára lakik tőlünk. Néhány héttel ezelőtt az utcájukban az egyik házhoz kivonultak a tűzoltók. Végül nem történt semmi baj, csak a  ház központi füstérzékelőjének hibája okozta a vaklármát, de mire ez kiderült, addigra két kocsi ment ki nyolc emberrel a közeli tűzoltóállomásról. A fiam kis barátja a kétéves kisfiúk szokásos áhítatával nézte a tűzoltókocsikat, a tűzoltók pedig, megörülve, hogy semmi dolguk, végigmutogatták az elbűvölt gyereknek a teljes felszerelést. Végül pedig annyira jól beszélgettek, hogy a kisfiú meghívást kapott a tűzoltólaktanyába vendégségbe. Nyugodtan szóljon néhány kis barátjának is: beszéljünk meg egy időpontot, ami mindekinek megfelel, és sok szeretettel várnak bennünket a tűzoltók, hogy körülnézzünk náluk.

Így esett, hogy szeptember 1-jén reggel, amikor sok-sok gyerek iskolába indult, én is kézen fogtam a fiamat, és elballagtunk a néhány utcányira levő tűzoltólaktanyáig. Odafelé menet még amolyan  vidám tanulmányi kirándulásnak tekintettem a dolgot (nem először csináltunk hasonlót), de hazafelé már úgy jöttünk a fiammal, hogy elmélyülten beszélgettünk az élete első igazán komoly leckéjéről.

A tűzoltólaktanya társalgó-étkezőjében gyülekeztünk, és miközben megnéztük, hol főznek és hol esznek a tűzoltók, azonnal átadtuk nekik az ajándékainkat is: azt kérték, hogy a látogatásért cserébe vigyünk valami rágcsálnivalót, kekszet, teát, kávét, házi süteményt.

A program egy kis oktatófilmmel kezdődött: tűzbiztonsági alapinformációk a 2-4 éves korosztály számára teljesen érthetően előadva, bábokkal, játszó gyerekekkel, és egy, a plafonra szerelt, beszélő, tüsszögő füstérzékelővel. Az egész természetesen angolul, úgyhogy végig magyaráztam és fordítottam a fiamnak. (De erre igazából egy magyar kisfilm mellett is szükség lett volna, mert mi nem nézünk tévét: a tévé teljesen nyilvánvalóan túl gyors a gyerekemnek. Ő még kérdezne a képről, amikor az már eltűnt, úgyhogy mi youtube-ot nézünk, ahol egyrészt én mondom meg, mi a műsor, másrészt együtt nézzük és hozzá van szokva, hogy ha valami kérdése van, megállítjuk, megbeszéljük, esetleg meg is ismételjük az elmúlt pár másodpercet, aztán folytatjuk a lejátszást.)

Szóval, halkan végigbeszéltem neki a kisfilmet, amelyben elsőként arról volt szó, hogy nem nyúlunk gyufához, öngyújtóhoz: ha egy kisgyerek ilyet talál a széken, kávézóasztalon, földön, akkor ne is érintse meg, ne próbálja meg még a helyére visszatenni se egyedül, hanem szóljon egy felnőttnek. (Az USA-ban az 5 év alatti gyermekek sérülésével vagy halálával végződő tüzek több mint felét maga az áldozat vagy egy testvére, játszótársa okozza, gyufával való játék közben.) A kisfilmben az volt a legjobb, hogy nem akart túl sok mindent megtanítani: bemutatták, hogy a tűzhöz füst tartozik, és hogy hogyan kell reagálni a füstérzékelő sípolására. Többször elismételték, hogy a kisgyerekek dolga az, hogy megjegyezzék, hol a ház bejárati ajtaja, egyéb kijáratai, és ha tűz van, mindent hátrahagyva meneküljenek. Megmutatták, hogy a füst felfelé száll, és négykézláb kell benne közlekedni, mint kisbaba korunkban. És ha kijutottunk a házból, futás a szomszédokhoz, akik majd segítenek telefonálni.

Ennyi hangzott el, meg még valami: ha tűz van, és nem tudsz kimenekülni, soha ne bújj el, mindegy, ki közeledik feléd.

A kisfilm után pedig bejött két igazi tűzoltó. A kezükben teljes menetfelszerelést cipeltek, amelyet aztán letettek középre a szőnyegre, és az egyikük a szemünk előtt felöltözött ugyanolyan ijesztő Darth Vadernek, mint amilyeneket a kisfilmben is láttunk. A gyerekek arcát, reakcióját látva döntöttem el, hogy mindenképpen írok erről a témáról.

Különféle szakirodalmakban már sokszor elolvastam, de soha nem értettem, hogy a tűzben a gyerekek miért bújnak el a keresésükre indulók elől. Most megvilágosodtam: a gyerekek egy része nem a tűztől fél, hanem a tűzoltóktól, a furcsa ruhába öltözött, oxigénálarc alatt símaszkba takart arcú, ijesztő külsejű emberektől. Döbbenetes volt. Rájöttem, hogy egy kisgyerek helyében én is pánikba esnék, és a szekrényben vagy az ágy alatt próbálnék elrejtőzni, ha egy amúgy is fenyegető és ismeretlen történésbe megérkezik egy rémisztő, maszkos alak, aki helyiségről helyiségre jár és teljesen nyilvánvalóan engem akar elkapni.

Ahogyan a kedves, barátságos tűzoltó a szemünk előtt átváltozott sisakos-álarcos lénnyé, volt olyan gyerek, aki sírni kezdett. A fiam nem; ő szorosan hozzám simult, a szeme kerekre nyílt a rémülettől. A tűzoltókat nem érte váratlanul a dolog, de engem igen, és azonnal felfogtam, hogy miért fontos, hogy most itt vagyunk, és miért élet-halál kérdése, hogy megtanítsam a fiamat nem félni attól, aki azért jön, hogy segítsen.

Aztán persze együtt megbeszéltük, mire való a kesztyű, a nehéz kabát, a maszk, a sisak, és meg is lehetett nézni, hogy mi van a tűzoltón, csizmától oxigénpalackig - de a gyerekek egy része nem mert közel menni, a fiam sem. Nagyon szeret mindenki tenyerébe férfiasan belecsapni, de a felöltözött tűzoltóéba nem volt hajlandó (a látogatásunk végén az inges-nadrágos tűzoltóéba már igen).

A sokkból magunkhoz térve aztán megnéztük az egész állomást: láttuk a félszobányi mosógépet, ami ki tudja mosni a tűzoltó-egyenruhát; megnéztük a konditermet, az öltözőt; bementünk a nagy alvóhelyiségbe, ahol puritán rend volt, a bevetett ágyak mellett egy-egy kis polc, rajta a feleségek, gyerekek fényképei; kicsit összeszorult a szívem egy pillanatra. Az alvóhelyiségből egyenest kirohanva egy fal mentén sorban találjuk az ügyeletes tűzoltók ruháit (a nadrág szára már előre ráhúzva a csizmára, csak bele kell ugrani, felrántani és futás, a kabátot menet közben, a maszkot, sisakot a kocsiban veszik fel); a fal vége már a garázs, úgyhogy a hálóteremből kilépve már látszottak a tűzoltókocsik. Természetesen a járművek jelentették a program fénypontját: fel is mászhattunk, be is ülhettünk, megnézhettük a fedélzeti számítógépet, a rengeteg műszert és mutatót.

Le is locsoltak minket - először véletlenül, egy cső szétszerelése közben: az volt megbeszélve, hogy az egyik csövet letekerik majd nekünk a tömlőtartóról, tehát a szelepet kikapcsolják rajta, de végülis bekapcsolva maradt (aki kikapcsolta volna, abban maradt saját magával, hogy inkább hagyja, mert ha riasztás van, akkor minket azonnal eltettek volna az útból, és az a szelep nem véletlenül van alapállapotban mindig nyitva). Ahogy a leemelt csövet a tűzoltó kifordította, spriccelni kezdett belőle a víz, mire ijedten visszatette és elnézést kért, de mi néhányan, akiket eltalált, csak nevettünk. A gyerekeknek így csak még nagyobb volt az élmény.

Aztán a szemléltető oktatás végeztével az egyik nagy kocsiból egészen felnyitották a létrát, rákötötték a locsolócsövet a tűzcsapra (a fiam azóta minden tűzcsapot külön megmutat az út mentén, bárhova megyünk), kiegyensúlyozták a kocsit és csináltak nekünk esőt: a létra tetejéről öntözték az állomás melletti parkot, kb. ahogy egy erdőtűz alkalmával tennék. Alá lehetett állni az esőnek, még szivárvány is volt.

Hazaindulás előtt a gyerekek kaptak egy kis piros műanyag tűzoltósisakot és egy matrica-jelvényt, amit ráragaszthattak a pólójukra. A fiam félt a sisaktól,  először hozzá se akart nyúlni, én vittem a kezemben hazáig. Séta közben végig beszélgettünk - a gyereknek nagyon tetszett a tűzoltóállomás és szerinte menjünk máskor is -, aztán itthon ráadta a pandamacijára a sisakot, és egész ebédig képzeletbeli tüzeket oltottak ketten a macival a ház különböző pontjain. A gyerek elmondta a macinak, hogy jól meg kell jegyezni, hol a bejárati ajtó, és ha nagy a füst, akkor négykézláb kell a házból kimenni. Meg is mutatta, hogyan.

Végül pedig a saját fejére is feltette a sisakot.

2 komment

Címkék: tűzvédelem kisgyermekkor óvintézkedés

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr822266815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gju 2010.09.05. 12:04:10

Már megint egy nagyszerű bejegyzés! Angliai kis falvakban azt tapasztaltam, hogy a helyi rendőr elmegy az óvodákba, hogy megismerkedjen a gyerekekkel. Így azok tudhatják, hogy bajban hozzá fordulhatnak.

Lapis Lazuli 2010.09.05. 13:49:35

De klassz ez, mennyire hiányzik itthon az ilyen jellegű tájékoztatás, figyelem. Még sütnék is, ha lenne, de komolyan :))