Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Terápiás kapcsolat önmagaddal

2010.08.24. 00:31 Felicitasz

 

Mesélek valami majdnem-személyeset.

Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója, az általa írt Lelkigyakorlatos könyv 21. pontjában úgy mutatja be a lelkigyakorlatokat, mint utat, amelyen az ember azért jár, hogy "önmagát legyőzze és életét rendezze anélkül, hogy bármely rendezetlen hajlamból elhatározást tenne". A lelkigyakorlatos könyv modern fordításában (a Fleming-félében) pedig az van, hogy a lelkigyakorlatok célja az, hogy "valódi lelki szabadságra vezessenek". Ezt a lelki szabadságot úgy érjük el, hogy fokozatosan rendet teremtünk az értékrendünkben".

Claude Steiner (a Scripts people live című könyvében, amelynek egyelőre nincs magyar kiadása) azt írja, hogy a sorskönyvünk - a fogalmat majd definiálom lentebb - túl korai, és kikényszerített, nyomás alatt meghozott döntések végeredménye; olyan döntéseké, amelyeket jóval azelőtt voltunk kénytelenek meghozni, hogy valódi választási szabadságunk lett volna.

A Sors mint döntés című magyar tanulmánykötet szerzői szerint az autonómia (...) "a személyiségnek a sorskönyv befolyása alól felszabadított, érett működése, s ennyiben minden terápia célja".

1997 és 2007 közt pont egy évtizedet töltöttem el azzal, hogy a fenti tételmondatokra rátaláljak, és az általuk meghatározott elméleti keretben (egy könyvtárnyi olvasnivaló segítségével) újradefiniáljam az addigi életem darabkáit, és összeillesszem a képet, mint egy kirakóst.

Így találtam rá a saját "terápiás iskolámra".

Az ignáci lelkiségi hagyománynak és az Eric Berne, Claude Steiner és mások nevével fémjelzett tranzakcionális analízisnek ugyanaz a szó a teljességhez vezető kulcsfogalma: a lelkigyakorlatoknak és a tranzakcionális terápiáknak is az az egyszavas átirata, hogy "megszabadulni".

A két dolog nem "ugyanaz" - és mindenkit óva intenék az egyéb elhamarkodott és leegyszerűsített értelmezésektől is -, a két dolog csak sok tekintetben párhuzamos, de ez a párhuzam nagyon szép. Ignác csaknem 500 évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy szabaddá kell válnunk a "rendezetlen ragaszkodásainktól" ahhoz, hogy aztán szabad választásokat tehessünk (pl. abban a kérdésben, hogy szerzetbe lépünk vagy házasodunk, szétosztjuk a vagyonunkat vagy jobbnak látjuk megtartani); Berne úgy fogalmazott csaknem 50 évvel ezelőtt, hogy amíg a sorskönyvi "éhségeink" irányítanak bennünket, addig nem tudunk autonóm döntéseket hozni, autonóm személyiségként létezni.

A sorskönyv fogalmának hatalmas irodalma van (itt a blogon is körbe fogom még járni, már csak azért is, mert én nem Berne, hanem egy újabb irányzat tanulmányozója vagyok), de abban mindenki egyetért, hogy a sorskönyv egy nem tudatos életterv, egy rögzült  gondolkodási és cselekvési mintázatokból álló ketrec, amely megakadályoz abban, hogy tisztán lássunk és szabadon mozogjunk. Fontos leszögezni, hogy a sorskönyv nem a végzet hatalma, ne tessék Oidipuszt és Verdi operáját példának hozva úgy tekinteni rá, mint az elkerülni próbált, de végső soron elkerülhetetlen jövőre. Nem. A sorskönyv nem a jövő, nem jóslat, nem átok, és nem is megtörni kell vagy megsemmisíteni, hanem kijönni belőle, elhagyni (a Berne-féle angol eredetiben "script"-nek hívják, és az autonóm személyiséghez vezető igei kifejezés a "to come out of the script", illetve a "to leave the script").

Szóval, a sorskönyv valami olyasmi - megint szólok, hogy nem "az", csak "olyasmi" - , mint amit Jálics Ferenc SJ úgy fogalmaz meg (a Szemlélődő lelkigyakorlat c. könyvében), hogy "ameddig nem bocsátottunk meg a szüleinknek, ugyanazt a cselekvési mintát visszük tovább, akár akarjuk, akár nem. Szüleinkkel összefüggő problémáinkat minden emberre átvisszük. Csak aki rendbe tudta tenni a szüleivel kapcsolatos konfliktusait, az lehet másokkal szemben is szabad ember."

Gyerekként azonban még nem tudunk a dolgok közt különbséget téve bölcsen szenvedni amikor azt kell, és konfliktusokat rendezni (akár önmagunkban), amikor meg arra van szükség. Gyerekként az ember teljesen ki van szolgáltatva, és amikor az élet nehéz, akkor hárítunk - minden gyerek másképp -, azaz felnőve csaknem mindenkinek lesz valami feldolgozni- és megbocsátanivalója. Ez a feldolgozás szükségszerűen egy mentális tevékenységgel fog kezdődni, emlékezéssel, gondolkozással: előbb muszáj a hárítás mögül kiszedni azt, amire majd értő szemekkel rá akarunk nézni.

Amíg az emlékeinkhez kötődő érzelmi élmény nagy része a hárításaink mögött van, addig a munka nagy része tudatos reflexió lesz, tehát az emlékekről való gondolkodás, okok keresése és mindenféle elméleti összefüggések felismerése. Megtudni, hogy mi miért fáj, segíthet abban, hogy ne hibáztassuk magunkat annyira, sőt, utóbb teljesen fel is hagyjunk annak a kérdésnek a kergetésével, hogy "ki a hibás". A megszerzett tudás adta világosság segíthet még abban is, hogy megtaláljuk, merre induljunk változásért, de - kivételes esetektől eltekintve - az elméleti munka önmagában nem hoz (tartós) változást.

Alapvető változásokhoz még eggyel mélyebb merülésre van szükség: az érzelmi élmény integrálására. Vagyis, a hárítás mögül felemelkedő tapasztalat egészét kellene magunkhoz közel engedni, majdhogynem újraélni, az összes hozzá társuló fájdalommal és szenvedéssel együtt.

Ezt akkor lehet megtenni, ha közben érzelmileg védve és teljes biztonságban érezzük magunkat - ennek a biztonságnak a forrása egy határig lehet saját magunk és a bennünk levő erő, de attól függően, hogy az érzelmi élmény micsoda, lehet, hogy kell valaki segítségül (nem feltétlenül pszichológus, úgyhogy erre fel a szóhasználatomban az a kifejezés, hogy "terapeuta"). A terapeuta nem a munkát végzi el, hanem a körülményeket teremti meg hozzá: az ő személye az összekötő pont a bennünket átmenetileg elnyelő belső élmény és az ajtón túl található külső valóság közt. Kvázi, mi vagyunk a tengeralattjáró, és a terapeuta a periszkóp: ő az, aki merülés közben is meg tudja mondani, hogy merre van a felfelé, és nem veszti el a külső perspektívát, tehát állandó megerősítést tud adni arról, hogy amit épp most (újra) átélünk, az a teljes valóságnak csak egy része.

A valóság megadta biztonság nélkül nem lehet fájdalmas érzelmi élményekkel dolgozni. Vagyis, nem a mélymerülés a nehéz, hanem abban nehéz biztosnak lenni, hogy lesz hová visszajönni; hogy az érzelmi élmény - bármi is az - nem nyel el végleg. Más szóval, az élmény hatására nem változunk vissza egykori sebzett és kiszolgáltatott lényünkké, és nem maradunk úgy.

A lelki munkához szükséges érzelmi biztonság forrásáról minden terápiás iskolának más a véleménye. Az általam olvasott és tanulmányozott integratív tranzakcionális terapeuták ugyanazt gondolják erről a kérdésről, mint amit Szent Ignác is (mutatis mutandis, természetesen): azt mondják, hogy a gyógyuláshoz elsősorban és mindenekfelett egy stabil, szeretetteljes (terápiás) kapcsolat kell, és egy ilyen kapcsolat adott esetben már önmagában is elég lehet. Lényeg, hogy szeretet nélkül nem megy, és a szeretet adja meg az alapját annak, amit a terápiás szakirodalomban feltétel nélküli elfogadásnak szoktak hívni. Ez nem érzelmeket jelent, hanem kapcsolattípust, hozzáállást.

Amikor tehát most azt ajánlom neked, hogy a lelki munkádban "szeresd saját magad", akkor nem azt ajánlom, hogy kezdj el úgy tenni, mintha mindenféle érzések helyett mást éreznél önmagad iránt. A szeretet - a keresztény hagyományban is, a tranzakcionális terápiákban is - igazából cselekvés: enni adni az éhezőnek (lelki értelemben is), vagy például nem nevezni bolondnak a mi felebarátunkat (Mt 5,21).

Ennek alapján szeretet gyanánt kezdheted például azzal, hogy lehetőleg gyengéd vagy önmagadhoz  (evésben, alvásban, testmozgásban stb.) és egyébként pedig nem úgy gondolsz magadra, mint problémásra, defektesre, lúzerre. A tranzakcionális analízist igazából ez a nézőpont választja el legélesebben a pszichiátria fővonalától.

De mit jelent ez pontosabban? Konyhanyelvi átiratban annyit, hogy a terápia - akkor is, ha önismereti munkaként saját magadon kezded el - nem azt jelenti, hogy most "megjavítod" ahol "elromlottál".

Ebből a paradigmából nem könnyű kilépni. A legismertebb pszichiátriai elméletek három alaptézisre épülnek (forrás: Claude Steiner, Scripts people live, saját fordítás): 1. Az emberek egy része normális, más részük nem az. A két csoport közt éles választóvonal van, és a pszichiáterek úgy viselkednek, mintha meg tudnák mondani, ki melyik oldalára való a vonalnak; ki "egészséges" és ki "szenved mentális betegségben". 2. A mentális betegségeink és érzelmi zavaraink oka önmagunkban keresendő, és a pszichiátriai praxis célja az, hogy diagnosztizálja a problémát és az illető személlyel együttműködve kigyógyítsa őt a problémából. Néhány probléma gyógyíthatatlan (...), ilyenkor a pszichiáter munkája az, hogy a betegség áldozatát megtanítsa a betegséggel együtt élni, különféle alkalmazkodási technikák és gyakran gyógyszerek segítségével. 3. A mentális betegségben szenvedők általában nem értik a saját betegségük pontos természetét, és nagyon kevéssé képesek azt kontrollálni, ha ugyan egyáltalán.

Ezek után Steiner szerint semmi meglepő nincs abban, hogy az emberek, bármilyen nehézségekkel küzdjenek is, lehetőleg kerülik a pszichoterapeutákat. Egyáltalán nem akarjuk azt hallani, hogy a problémát magunkban kell keresnünk, de igazából nincs kontrollunk fölötte és nem is érthetjük meg teljesen. Nem azért nem akarjuk ezt hallani, mert "ellenállunk", vagy mert "alulmotiváltak" vagyunk, hanem mert ezek a tételek nem igazak, sértik az intelligenciánkat és megfosztanak minket a személyes erőnktől, amellyel irányítani tudjuk az életünket.

A tranzakcionális terapeuták úgy gondolják - és nekem nagyon tetszenek a tételeik -, hogy 1. Az emberek normálisnak születnek, és alapvetően normálisak. 2. A lelki problémákkal és nehézségekkel küzdő emberek a nehézségeik ellenére teljes értékű, intelligens emberi lények, saját maguknak ők az első számú illetékes szakértői és van közük hozzá, hogy mi történik velük. Meg tudják érteni, mi vezet ki a problémáikból és képesek elvégezni az ehhez szükséges munkát. 3. Minden probléma gyógyítható, ha kellő tárgyi tudással és a megfelelő irányból közelítünk hozzá. A végzetszerű pszichiátriai címkék (skizofrénia, mániás depresszió, alkoholizmus, pszichózis stb.) oka a hibás megközelítés vagy a tudatlanság, nem pedig az, hogy a probléma gyógyíthatatlan.

A tételek radikálisak és sok-sok szakmai vita veszi körül őket. Ahhoz nem tudok eleget, hogy állást foglaljak - én annyit tudok mondani, hogy a saját szemléletmódomat alapvetően megváltoztatta ez az elméleti iskola, és döntő hatással volt rám, amikor párhuzamokat fedeztem fel az általam hitelesnek tartott spirituális hagyománnyal, illetve annak szeretetközpontú ember- és világképével.

Nem muszáj ebben a keretben dolgoznod önmagaddal (de ha van kedved, akkor ezen a blogon sok segédanyagot fogsz még olvasni, főleg az integratív terápiákról). Azt viszont mindenképp ajánlom, hogy bármit csinálsz, legyél gyengéd magadhoz, destruktív és önsorsrontó tettek és minősítések nélkül. Mert a szeretet tényleg gyógyít, és sok tekintetben, ahogy a latin közmondás is mondja (amor incipit ab ego), önmagunknál kezdődik.

8 komment

Címkék: pszichoterápia szeretet

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr102242178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.08.24. 03:37:09

Szia!

Alvás helyett végigolvastam a Harry Potter-elemzésedet. Jól gondolom-e vajon, hogy ez az öt rész nem az egész tanulmány? Számomra nagyon váratlanul lett vége, pedig szívesen olvastam volna még a szimbólumok további feltárásáról. Mindenesetre ha "csak" ennyi, akkor is köszönöm, hogy megírtad. :)

Láttam, hogy linkeltél a TA-cikkemre (köszönet érte); nem tudom, hogy ennek kapcsán belefutottál-e az én HP-gondolatfutamomba. Ha nem (és ha igen, akkor is :D), itt van az URL-je: www.birtalan.hu/balazs/terapia/harrypotter.htm .

Még egyszer köszönöm, és ismételten jelzem: ha van folytatása a HP-elemzésednek, szívesen olvasnám.

Üdv:

Balázs

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.24. 04:28:44

@Birtalan Balazs: Áh, a lényeg még most jön; még három extrahosszú posztnyi van szétszedve szövegfájlba, és valószínűleg csak négy részletben fogom tudni kitenni, miután dolgoztam még velük darabonként 2-3 napot.
Megnéztem a terápiás szösszenetedet; aha, ilyesmi :-) Nekem trauma-, bántalmazás- és gyászkontextusba van téve majdnem az egész terápiás rész; a teológiai párhuzamai meg szerintem teljesen egyértelműek. Rengeteg munkám van az elemzésben (és persze rengeteg olvasásom, azaz másoknak is rengeteg munkája), és minél többet foglalkozom vele, annál nyilvánvalóbb, hogy Rowling pontosan tudta, mit csinál (mármint, pszichológiai és teológiai szempontból is). Ezt persze nem úgy képzelem el, hogy sorra vette az összes pszichológiai problémát szimbólumokkal, és egy listán kipipálta amit már tárgyalt :-) hanem úgy, hogy rengeteg dologra megvan a saját agyonelemzett és letisztított belső élménye, amit ha festő lett volna akkor úgy fejezett volna ki, de mivel író, így tette. Akik pedig hasonló dolgokon keresztülmentek, vagy pláne a saját ábrázoló eszköztáruk is hasonló - pl. mert ők is írnak és nem festenek, és/vagy mert foglalkoztak angol irodalommal, teológiával, mitológiával, pszichoterápiával - azok ráismernek a Potterben a saját történeteikre (tüneteikre, konfliktusmintázataikra, félelmeikre stb.). Szóval, tovább is van, mondom még :-).

Tegnap Lapis Lazuli linkelte be az egyik anyagodat a depresszió-megelőzés posztom alá, az volt a döntő lökés, hogy végre elkezdjem a TA-témáimat (kösz, Lapis :-)). A TA-összefoglalód az egyik legjobb magyar nyelvű anyag, ami hivatkozási alapként a neten fellelhető. Nem tudom, hogy a wikipédia szócikket te írtad-e, de a definíciókra ott is te vagy a külső link.

zellerlevél 2010.08.24. 08:11:45

A kétszer három alaptézist köszi, elmentettem őket. :) Várom a folytatást.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.08.24. 11:20:06

@Felicitasz: Nagyon várom az elemzés folytatását; mondanom sem kell, hogy fullextra HP-dependens vagyok. :) (További írásos bizonyíték ehhez, ha érdekel:
birtalan.blogspot.com/2008/01/mirt-szeretem-harry-potter-knyveket.html
birtalan.blogspot.com/2007/10/gondolatok-egy-coming-out-kapcsn.html
birtalan.blogspot.com/2007/11/szljegyzetek-dumbledore-hoz.html

-- ezek a posztok az oldalamon is hivatkozott könyvembe persze már szerkesztett formában kerültek be.)

Köszönöm nagyon a TA-összefoglalóról írottakat. A wikin én csak a Játszma szócikket írtam e témában. (Na meg a Harry Potter cikknek úgy 95%-át, bár azóta valaki átrendezte; jó volna befejezni a cikk végén "A Harry Potter-sorozat jelentésrétegei" részben azt, amit én már nem bírtam szuflával. Nincs kedved hozzá? :) )

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.24. 14:01:54

@Birtalan Balazs: Hehe, ugyanazt gondoljuk Dumbledore szerepéről :-) Az apa(figura), aki azonosítódik az Isten-archetípussal, és aztán fokozatosan észrevesszük, hogy apa (= gyarló ember), Istent pedig meg kell találnunk magunknak.

Wikipédia: megnézem, mit tehetek az ügyben.

Na, ejnyebejnye, tessék(-sünk) abbahagyni itt a potterezést. Nem véletlenül zároltam a kommenteket a sorozat végéig, utána lehet zsizsegni a tárgyban és érdekes dolgokról értekezni. De akkor most előbbre veszem a listán (ezt, meg a tehetséges gyerekekről szóló sorozat folytatását, meg a gyerekkori vashiányt, meg az összes terápiás témámat, meg a ... :-)).

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.08.24. 16:30:44

@Felicitasz: Nekem úgy is jó, ha elküldöd magánban, szerkesztetlenül. ;)

zellerlevél 2010.08.24. 22:04:41

@Felicitasz: a gyerekkori vashiányos témát is várom. (Lassan letelik a fél év, meglátjuk, hogy használt-e valamit a Maltofer-Fol.)

annacska15 2010.08.29. 14:11:04

Áhá!!!A tehetséges gyerekekről szóló poszt valahol elöl a hosszú listádon...:)Ezt jó olvasni :).