Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Szolgálati közlemény

2010.06.24. 02:01 Felicitasz

Mindenkit sok szeretettel üdvözlök új lakóhelyemről, egészen pontosan egy plázából, ahol a go realty nevű cég irodájának van állandó utcai wi-fi szolgáltatása. Éljen. Hiába van zárva minden, itt a kültéri asztaloknál legalább emailt lehet nézni. A szomszéd Starbucks csak a törzsvásárlói kártyával rendelkezőknek ad netet - olyan nincs, hogy veszel egy kávét, és átnézheted a híreket, érthetetlen -, az AT&T nevű szolgáltató pedig a jövő hét hétfőre (!) ígérte, hogy a lakásunkat összeköti a világhálóval.

Kicsit nehezen hihető, hogy ez itt a világ egyik leggazdagabb országa, 2010-ben.

Előre beélezett posztokkal el vagytok látva, de ha az utóbbi napokban késve reagálok a kommentjeitekre, akkor ez azért van, mert nincs hol. A napom első fele egy játszótéren telik, miközben a férjem ügyeket intéz vízvezeték-szerelőtől autóbérlésig, aztán ebéd; a gyerek  délután alszik, mi pedig megpróbálunk minél több dobozt kicsomagolni. Esténként elmegyünk valahová vacsorázni, hogy a lekváros kenyéren és csokis péksütin kívül együnk valami "rendeset" is, kilenc körül a gyerek aludni megy, mi pedig pakolunk ameddig tudunk. Másnap reggel pedig elölről. Fáradtak vagyunk - és azt hiszem, megvan a költözés első komoly vesztesége: tegnap vagy tegnapelőtt elhagytuk valahol a fiam két kedvenc mesekönyvét, a Boribon és Annipanni-t, meg a Jó éjszakát, Annipanni-t. Vigasztalhatatlan vagyok.

Persze-persze, egy hét múlva ilyenkor már minden csodás lesz. De ahogy a kabaréklasszikustól kölcsönzött családi szólásmondásunk tartja: hogy mi lesz, azt tudom - hogy addig mi lesz, azt nem tudom.

A férjemet arra kértem, hogy ha lehet, most egy ideig ne költözzünk. :-)

30 komment

Címkék: költözés usa felicitasz

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr722105466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.26. 00:45:52

Bréking nyúz, megtaláltam a két könyvet :-) Hétfő reggel igen sietősen költöztünk ki a szállodai szobánkból (a reggelinkbe belecsörgött a férjem telefonja, hogy a kamion a ház előtt áll, és kérdeznék, hogy mi pedig hol vagyunk - elég kaotikus lett az ezt követő fél óra), és a könyveket pakoláskor betettem a bőrönd külső cipzáros zsebébe. Szerda délben fedeztem fel, hogy nincsenek sehol, és azt hittem, az étteremben maradtak vasárnap este, vagy a bérelt autóban, amit hétfőn vittünk vissza. De előkerültek. Örvendezzünk és vigadjunk.

pizzafutár 2010.06.26. 13:47:48

@Felicitasz: Szuper!! :-)))))))))))))
További sok erőt a berendezkedéshez!

zzzsuzsa 2010.06.26. 16:21:38

@Felicitasz: Éljen Boribon és Annipanni:-)))))

zzzsuzsa 2010.06.26. 16:23:38

Jól értem, hogy akkor most Kanadát felcseréltétek U.S.A -val?

pizzafutár 2010.06.26. 17:39:55

@zzzsuzsa: Én a posztokból úgy értelmeztem, hogy már kb. 2 éves USA és most USÁ-n belül költöztek egyik végéből a másikba. De majd Felicitász elmondja... :-))

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.26. 20:24:00

@zzzsuzsa: @pizzafutár: 2008 nyarán költöztünk el Kanadából (nagyon fájó szívvel, egy nagyon jó állásajánlat miatt), és azóta az USA-ban vagyunk. Eddig Pennsylvaniában voltunk, nem messze New Yorktól és most átköltöztünk (egy nagyon jó állásajánlat miatt) Észak-Karolinába.

Lapis Lazuli 2010.06.27. 13:30:23

Klassz! Vigadunk! Különben már akartam ajánlani, h ha magyar nyelvű/kiadású/csakittkapható könyvet szeretnél szólj. Amúgy is gyakran adok fel csomagot.

Anyatünde 2010.06.27. 19:20:26

Azért nem fenékig tejfel ez a nagyfokú mobilitás... ;)
(Amit ugye gyakran számon kérnek a magyarországi magyarokon, ti. hogy milyenmár, hogy nekünk nincs olyan.)

Mihamarabbi kicuccolást kívánok! Fiatalember együttműködik a projektben jóóó hosszúúúú délutáni alvásokkal? :))

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.27. 22:25:33

@Anyatünde: Megvan az előnye és a hátránya (mint mindennek, úgyhogy eddig nem mondtam valami nagy bölcsességet :-)). Mi bírjuk, és közben olyan dolgokról gondoljuk azt, hogy nem bírnánk, amiket mások rutinszerűen csinálnak. Egy példa: amikor munka/ karrierbeli előrelépés miatt várost (országot) kell váltani, akkor minden házaspár szembekerül a kérdéssel, hogy mit képesek a felek hosszú távon is csinálni, melyik prioritást melyik másiknak tudják a kapcsolat sérülése nélkül beáldozni. Én földig hajlok azok előtt, akik hetekig, hónapokig menedzselik egyedül a dolgokat 3-4 gyerekkel, mialatt a párjuk kiküldetésben dolgozik, vagy épp eleve arra rendezkedtek be családilag, hogy az egyik fél évekig csak hétvégente van otthon. Tudom magamról, hogy ezt nem lennék képes csinálni (úgy, hogy közben tényleg feleségnek érezzem magam, ne csukódjak magamba az egyedülléttől stb.). Akiknek viszont ez jól megy, általában nagy csodálattal tekintenek rám, mondván, hogy ők nem tudnának néhány évente a világ más sarkába költözni, távol a családtól, barátoktól, segítség nélkül, idegen nyelven stb. Nekem ez sokkal könnyebb, mint egy évente öt hónapot Líbiában dolgozó férj lenne.
Időközben a lakás szinte kész, és a fiam is együttműködik (mi is igyekeztünk, az ő szobája volt az első a listán).

Anyatünde 2010.06.29. 00:31:46

Felicitasz, Kanadát miért kellett otthagyni? (ha nem titok.) Lejárt a férjed posztdoktori állása (vagy minek is mondjam magyarul)? (Egyáltalán jól értettem, hogy Kanadában csinálta meg a PhD-t?)

Az előző hsz-om mögött valami olyasmi van, hogy nem biztos, hogy mindenkinek megfelel az az életforma, amikor a család pár évente tovacuccol, mert a családfőnek egy még-jobb-még-szuperebb állásajánlata akad. aztán 2-3 év múlva megint egy még-jobb. És így tovább. Én pl. meg ezt nem bírnám. Nem hiszem, hogy ciki ottmaradni egy "elég jó" állásban (a még szuperebb helyett), bármilyen trendi is mostanában a "mobilitás". Akinek fekszik, az csinálja szerintem, akinek nem és rá se kényszerül, azon nem hiszem, hogy számon kellene kérni, hogy miért nem mozdul tovább.
Természetesen nálad nem érzek semmiféle "számonkérést", ez a téma pl. babás fórumokon jön elő időnként.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.29. 03:53:09

@Anyatünde: Aha, pont ezért. PhD, posztdoktori, és aztán mindenképp menni kellett; magukra valamit adó egyetemek jellemzően nem vesznek fel a tanszékre olyan hallgatót, aki náluk végzett, náluk volt posztdoktor és máshonnan nincs tapasztalata. (Sok helyen eleve benne van az egyetemi szabályzatban is, hogy ilyet nem lehet csinálni.) Több lehetőség közül ez volt a legjobb (posztdoktori ösztöndíj és vendégprofesszori teljes állás közül tegye fel a kezét aki nem az utóbbit választja).
Ebből pedig adja magát az is, hogy az egyetemi karrier kezdete általában x év posztdoktorság után egy meghatározott idejű vendégoktatói szerződés, amelynek lejárta után távoznod _kell, hacsak nem véglegesítenek. Nem tudom, hogy a törvény, ami ránk vonatkozott, Pennsylvania vagy az egész USA sajátja, de mindenesetre mi előre tudtuk, hogy 2 évnél tovább nem fognak hosszabbítani. A szabály főleg a munkavállalót védi: a kinevezett professzornak jobb egészségbiztosítás, több juttatás jár, mint a vendégoktatónak, és a limitált szerződések célja az, hogy ne lehessen valakit állandó hosszabbítgatással a végtelenségig vendégoktatói státusban tartani és megspórolni az illető extra juttatásait. Vagyis, 2 év vendégprofesszorság után ha valaki nem kap kinevezést (tenure track), akkor tuti, hogy költözni fog. Harminc-egykét évesen még nem jellemző, hogy valakinek már tenure track állása van. Előfordul - ismerünk ilyet -, de nem jellemző :-), úgyhogy esetünkben semmi meglepő nem történt. Tavasszal volt egy olyan időszakunk, amikor már tudtuk, hogy mennünk kell, de még nem volt hová (és ez ilyenkor nyilván azt jelenti, hogy áprilisban nem tudtam volna megmondani a földrészt se, ahol szeptemberben majd lakni fogok, nemhogy az országot vagy várost).
A tételmondatoddal abszolút egyetértek: nekünk ez "fekszik", bírjuk és csináljuk, rengeteg jó oldalát megtapasztaltuk - de nem tudom elképzelni, hogy másokon számonkérném, hogy ők miért nem. Azt az érzést viszont még nem ismerem, amikor a költözés-továbbmozdulás mögött nincs kényszerítő erő, úgyhogy erre a kérdésre leghamarabb néhány év múlva tudok legközelebb visszatérni. Akkor meg fogom tudni mondani, hogy valóban be van-e sózva a fenekünk, vagy pedig ha van stabil egzisztenciánk, akkor csak a lárpurlár mobilitás kedvéért nem mozdulunk sehová. És persze az is számít, hogy egy kétéves gyerekkel még oda megyek ahova akarok, de az itt angolul épphogy olvasni megtanult másodikost már nem illik nulla nyelvtudással mélyvízbe dobni Szingapúrban vagy Franciaországban.

Anyatünde 2010.06.29. 09:36:49

igen, még ezt akartam írni, hogy talán a gyerekek iskoláskora előtt könnyebb mozdulni - ha szükséges.

no, ezt a 2 éves szabályt nem is ismertem. meg a vendégoktató-kinevezett professzor státuszok különbözőségét se. abban is van ráció, hogy nem vesznek fel ugyanoda, ahol a doktorit csináltad, meg posztdok is voltál. ezáltal a fiatal kutató rá is van "kényszerítve" szélesebb körű tapasztalatszerzésre.

na most hozzáteszem, hogy ugyanezt elképzelem fiatal kutatóNŐvel. kb. hány éves lesz, mire nincs rákényszerítve ilyen 2 éves szabályok és hasonlók miatt, hogy mindenképpen továbbmozduljon? 33? 35? 38? ezek szerint ha gyereket szeretne egyáltalán, akkor tudományos kutatásról ne is álmodjon. nagy családról meg végképp ne.
szerinted? (ráér a válasz. :) )

még egy a mobilitásról. én valahogy úgy képzelem a mobilisabb embert, hogy adott neki egy "elég jó" állása, ahonnan már nem feltétlenül kell elmennie 2-3 év után. Emberünk kap egy "még jobb" állásajánlatot. Ha mobilis, akkor elpályázik a "még jobb"-ba, ha kevésbé mobilis, akkor azt mondja, hogy egy túrót, amikor végre belaktuk a lakást/kialakultak barátságok gyerekeknek-felnőtteknek/valamennyire megismertük a helyet ahol lakunk és egyre otthonosabban érezzük magunkat. ;) Szerintem egyik se jó vagy rossz önmagában, lelkialkat kérdése, hogy ki mit választ.
Aztán nem tudom, hogy jól látom-e, én még nemigen kényszerültem mobilizálódásra. ;) Budapesten belüli költözések nem számítanak ebbe a kategóriába. ;)
Hozzáteszem, azt simán el tudom képzelni, hogy Bp-ről mondjuk Szegedre átcuccoljunk, ha pl. a férjemnek ott akadna egy tutijó állása. Szeged sokkal élhetőbb városnak tűnik egyébként, jártam ott jónéhányszor.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.29. 14:01:09

@Anyatünde: A nők egy érdekes kérdéskör. Errefelé rengeteg olyan (lelki, szociális) nyomásnak nem vagyok kitéve, amiktől otthon azt hiszem eléggé szenvednék. (Vagyis, ettől kezdve magamról beszélek, nem úgy általában "a nőkről", vagy legfeljebb áttételesen: amit mondok, nem objektív, hanem ahogy én látom.) Először is, nincs életkori nyomás: 27 évesen nem írnak le vénlánynak (főleg a vidéki rokonok), 30 évesen nem kezd el senki vészmadárkodni, hogy na, neked már biztos nem lesz (annyi) gyereked. Mikor Kanadába érkeztünk, házasok voltunk, 25 évesek, és az itt extrém fiatalnak számít. 32-36 éves menyasszonyokat látunk, és aztán 3-4 gyerekes családokat. Ebből persze az is következik, hogy nincs keresztény nagycsaládos nyomás, senki szerint nem lelkiismereti kötelességed, hogy ennyi vagy annyi gyereked legyen. Kezdetben mindenki a karrierjére fókuszál, aztán meg jönnek sorban a gyerekek és akkor ők a fontosak. A nők majdnem harmada pedig ezután nem megy vissza soha többé dolgozni, de háztartásbeli anyának lenni társadalmilag teljesen oké és tiszteletreméltó dolog, azaz nincs ingyenélés-nyomás se, vállalható verzió és nem szólnak meg érte, ha egy feleség "csak otthon van és nem csinál semmit".
Ugyanakkor, professzionális nyomást is kevésbé érzek. Nem rendkívüli az, hogy valaki egyetem után tíz évig a családi életre fókuszál, és majd 35-40 évesen visszamegy master meg phd fokozatot szerezni; még 20-30 évet lenyomhat ezek után a szakmában és nagyon jó karrierje lesz. 40 évesen végezni valahol amúgyse különleges, mert sokan váltanak karriert érett felnőttként, az egész rendszer sokkal képlékenyebb és nagyobb benne a mozgástér.
A mobilitás az én szótáramban mást jelent, mint a Tiedben: én a(z egzisztenciális) kényszerítő erőnek való engedést értem rajta. Vagyis azt, hogy ha valahol nekem reménytelen (vagy nagyon nehéz), és máshol meg könnyebb lenne, akkor a ház meg a szomszédok meg a tágabb család meg a megszokott miatt nem maradok benne (egykönnyen) a kilátástalanságban. Emiatt a magyar problémát is másképp látom; a "mobilitás hiánya" az én számomra nem azt jelenti, hogy egy még jobbért ugyan miért nem mozdulnak az emberek, hanem azt, amit gyerekkoromtól fogva láttam: sok ember inkább nyomorog ott, ahol a háza van, de el nem megy, mert mi lesz akkor a házzal. Eladni nem lehet, albérletbe ő nem költözik "az ismeretlenbe", mert itt háza van (amit nem tud fenntartani, mert nincs munkája, viszont a szüleimet titkon megveti, amiért ők sosem építkeztek és "úgy élnek mint a vándorcirkusz" - értve ezalatt azt, hogy a borsodi kis faluból akár Kecskemétig is elmennek az efféle kalandorok lakni. A mobilitás másik szála meg az, hogy errefelé nem rendkívüli, ha valaki 55 km-re lakik a munkahelyétől, és reggel is meg este is autózik vagy vonatozik másfél órát. Otthon is egyre többeket ismerünk így, de főleg a saját korosztályunkat; a szüleink nemzedékének ez kevésbé fér a képbe (ha Nyíregyháza környékén laknak, akkor Nyházáig bezárólag keresnek munkát, és Debrecenbe bejárásra nem is gondolnak, pedig lehetséges, odaköltözésre meg főleg nem, mert mi lesz a házzal stb.). Megértem a szemléletet, az okait is, de nagyon nehéz helyzetbe kerülnek miatta nagyon sokan.

Callis 2010.06.29. 16:00:12

@Anyatünde: KutatóNŐ - azért sokszor mégis sikerül, de korántsem triviális a dolog. Európában hosszabb (pl 5 éves) tovamozdulási szabályok vannak. EU-s pályázatokat, mint a Marie Curie-t, oda viszi az ember ahova akarja, pl ahol a férjének állása van. Léteznek viszont életkori korlátok - sok mindenre csak 35 év alatt lehet pályázni -, ezt azzal kompenzálják, hogy a gyerekekkel otthon töltött éveket le lehet vonni a valós életkorból. Ezzel valódi opció az előbb gyerek, aztán karrier sorrend.

Nekem 2 gyerekkel és hatalmas mázlival megy :) [utóbbi igaziból kegyelem]

Anyatünde 2010.06.29. 19:56:29

Callis, akkor én pályázati szempontból úgykábé 30 évesnek számítok, ha tényleg a teljes, gyerekezéssel töltött idő levonható... Király! (Amúgy meg 38... :-O De 4 gyerekkel nem olyan nehéz összehozni ezt a 8 évet)
Csak találni kell olyan pályázatot, ahol a gyerekezős éveket így figyelembe lehet venni. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet, erről nem is tudtam.

Felicitász, ez nagyon jól hangzik, amiket írsz, itt (Mo) inkább ritka kivétel, azt hiszem.

(Bár én ismertem jónéhány embert, aki 40-42 éves fejjel fogott bele gyökeresen más témájú kutatásba, mint addig, és lett korrekt szakember az új témában, vagy éppenséggel kifejezetten sikeres. Ehhez az kellett, hogy éppen, ott, akkor alakuljon egy totál új kutatólabor, amibe emberek kellettek. Én diákkörösként, majd doktoranduszként csináltam végig ezeket az éveket, ezért láttam viszonylag testközelből az egészet.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.29. 21:21:02

@Anyatünde: Van egy doktorid és négy gyereked? És Te kérdezel bármit is a tárgyban, _tőlem? Hát le a kalappal, őszintén.
(És igen, tudom, van akinek ez megy, van akinek más, de akkor is le a kalappal, minden tiszteletem.)

Anyatünde 2010.06.29. 22:05:12

@Felicitasz: A lányom (ő a 2. gyerek) születése előtt 5 héttel védtem meg a doktorimat.

pizzafutár 2010.06.29. 22:22:53

(Mi az oka annak, hogy egy csomó ideig nem látszanak a válaszok? Most pl. majd' megöl a kíváncsiság, mert oldalt ott van Anyatünde válaszának eleje, és egyszerűen sehol nem jelenik meg a teljes komment. Vagy nálam van a hiba? Bocs az offért, töröld nyugodtan! Már az is nyereség lenne, ha ettől el tudnám olvasni azt a 22.05-ös bejegyzést ;-) )

pizzafutár 2010.06.29. 22:23:59

Hihi, megjelent, és csak az az egy mondat. Pedig azt hittem, van tovább is :-DDDDD

Minden tiszteletem a Tiétek, KutatóNŐ édesanyák!!!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.29. 23:31:20

@Anyatünde: Elmesélhetnéd, hogy csináltad. (Mit terveztél, mi volt a sorrend, van-e amit másképp csinálnál utólagos bölcsességed birtokában, mit tanácsolsz azoknak, akik hasonlón törik a fejüket.) Azt hiszem, ezzel a kombinációval Te vagy az első, akit ismerek. Vagyis, nem. Van egy amerikai orvosnő is, de ő a negyedik születése után nem ment vissza kutatni (hanem ír, de ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem dolgozik teljes állásban a szakmában mint egy egyetem vagy oktatókórház alkalmazottja).
Summa summarum, mesélhetnél. (Én még majd ezután fogok doktorálni.)

Anyatünde 2010.06.30. 14:05:49

@pizzafutár: :DDDD

Futnom kellet, mert a legkisebbem valami orbitális galádságot kezdett művelni.

Anyatünde 2010.06.30. 16:10:08

Majd mesélek.

Én ismerek itthon rajtam kívül 4 gyerekes PhD-s anyukát, aki 4 gyerekkel is kutató tudott maradni (értsd: akadt mindig állása).
az illető szakmailag eléggé ott van, ezenkívül apja-anyja kutató, utóbbi jóideje már egyetemi tanári rangban. (hasonló kvalitású, "mezei" vegyész barátunk - gyermektelen férfi - iszonyat sokat küszködött, mire a phd-t követően megint tudományos kutatói állást tudott kapni. természetesen addig is dolgozott, leginkább analitikai laborokban itt-ott.)

Ziebi 2010.07.07. 00:17:26

Hű Felicitasz, nem is tudtam hogy ennyire hasonló cipőben járunk(külföld,USA, kutató család). Nálunk férj postdoc, már 2.5 éve vagyunk itt, még 2-3 év tuti. Én most csinálom a PhD-t, illetve próbálom. Iszonyú nagy dilemma most nekünk, nekem hogy mi legyen.
Hagyjam-e a doktorit, mert babát akarunk, de akkor az egyrészt kevesebb pénz, másrészt költözés az egyetemi faluból kifele, és ha nem jön össze még 2 évig akkor láblógatás otthon és bekattanás, nem bezsélve a vízumváltásról.
Vagy nyomjam amíg bírom, aztán babával meg majdleszvalahogy? 6 hét után nanny/bölcsi nekem nem opció...fulltime semmiképpen. Viszont egy baba mellett nem tudom hogyan kivitelezhető normális családi élet plusz doktori.Fogalmam sincs mi lenen a járható út.

Amit írsz, tényleg így van, itt nem lennék leírva ha tíz év múlva doktoriznék akkor sem, de ha vissza akarunk menni Európába, akkor sokkal jobb esélyekkel indulnék mint postdoc.

Bocs a csacsogásért, csak kicsit olyan "végre valaki aki tudja miről beszélek" érzés volt. :)

blazska 2013.12.09. 01:14:00

Felicitász, úgy emlékszem, egyszer régen valamelyik posztnál egy kommentben említetted a költözés okozta traumát vagy krízist vagy ilyesmit, gyerekeknél. Most nem találom, ezért ide írok. Tudnál erről ajánlani valami irodalmat vagy linket vagy akármit? Már néhányszor költöztünk gyerekekkel és talán fogunk is még, ezért foglalkoztat a téma.

Más: a fenti kommentekhez - hát, az egy dolog, hogy négy gyerekem után egy rakat évet levonhatok(nék) pályázatoknál, de attól még nem leszek tényleg annyi éves… ;)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.12.09. 16:41:04

@blazska: Nem emlékszem, hogy hol, meg egy konkrét szakirodalomra sem - saját tapasztalat sajnos van bőven, és nagy hatással volt rám Adrian Plass egyik könyve, a Növekedésem kínjai, amelyben ír a saját költözéseiről, a gyerekeiről, és egy Jo nevű hányatott sorsú ismerőséről is. Összefoglalóból van egy csomó, pl. ez a kettő:
psychcentral.com/lib/moving-and-young-children/00012138

www.netdoctor.co.uk/health_advice/facts/movinghouse.htm

de ha egyszer megtalálom, hogy mit írtam, és mire hivatkoztam, szólok :)

blazska 2013.12.10. 17:38:26

Hú, köszi szépen, megnézem! :) Ahol akkor említetted, szerintem nem hivatkoztál semmire, csak valahogy látszott, hogy többet is tudsz a témáról. :) Saját tapasztalat sajnos nekünk is van. De érdekelnének a tieitek is, ha van kapacitásod írni róla. Eddig kétszer költöztünk, de a dolog mindig újra felmerül, mint alternatíva. Szeretnék minél tisztábban látni a kockázatok és mellékhatások ügyben...

blazska 2013.12.10. 23:10:18

Jaj! :( Elolvastam a két linkelt cikket, és egy idő után már csak bőgtem rajtuk. :(((( Annyira előjöttek a régi élmények. Most így nehéz látni, hogy a mérleg másik serpenyőjén levő dolgok átbillenthetik a költözés hatását összességében pozitívba. Pedig hát nyilván van, amikor igen. Node azt hiszem, mérlegelni majd csak higgadt állapotban fogok.

"In its capacity to cause psychological distress it comes only after losing a close relative in terms of severity and ahead of illness, loss of employment and divorce." - akkor lehet, hogy mégsem volt teljesen beteg dolog, amikor az egyik költözésünk után hónapokig szabályosan gyászoltam. A gyerekeimet kevésbé viselték meg a költözések, de még kicsik voltak, és azért már látszott a tendencia, hogy minél nagyobb, annál rosszabbul veszi. Most meg már kettő iskolás. :((( Akárhogy gondolkozom az egészen, mindig arra jutok, hogy erre egy jó megoldás van (lett volna): egyáltalán nem költözni külföldre, ill. addig végleges és elfogadható helyre költözni, amíg a legnagyobb gyerek is kicsi még…

Még Adrian Plass könyvében bízom, hátha az ő stílusában nem annyira sötét az egész. :)

Köszi még 1x!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.12.11. 21:45:48

@blazska: Egyáltalán nem az volt a célom, hogy megríkassalak :o
A költözésre adott gyászreakció teljesen normális, és ettől még teljesen igazad van abban is, hogy a költözés mérlege lehet pozitív.
A gyerekek és a felnőttek közt abban látom a fő különbséget, hogy a felnőttek tudnak a saját gyászreakciójukra reflektálni, képesek a történet egészét perspektívában látni, tudják, hogy a fájdalmas áldozatot mire fel hozzák meg, és tudják azt is, hogy konkrétan az ő számukra mi fogja az átmenethez szükséges állandóság-élményt biztosítani.
A gyerekek ezt mind nem tudják, és a felnőtteknek kell tudni helyettük. A kicsikkel azért könnyebb, mert a világuk is kicsi; ameddig apa, anya, a szobám tárgyai és főleg a plüssmacim ;) megvan, addig minden rendben. 4-5 éves kortól már kicsit több minden számít, és a gyereknek nagy veszteség lehet az ismerős környék, a kedvenc játszótér, az óvodai kispajtás, de még a szomszéd néni kutyája is; az ötéves már felteszi a kérdést, hogy "és akkor soha többé nem fogok vele játszani?"
Aztán kb. innentől minél nagyobbak a gyerekek, annál több szálon kötődnek a környezetükhöz, ennek a folyamatnak a csúcspontja a tizenévek első fele, amikor a környezetükhöz meg a kortárs csoporthoz, főleg a legjobb barátaikhoz, tulajdonképpen sokkal erősebben kötődnek mint a saját szüleikhez. 10-15 évesekkel költözni a "sok sikert kívánok a szülőnek, és fogadja részvétemet" kategória, egy 14 évestől teljesen normális az az egyértelmű állásfoglalás, hogy ő NEM megy innen sehová, ha mindjárt a feje tetejére áll a tisztelt szülő, akkor sem, és őt nem érdeklik a szülő érvei - igény esetén meg is ismétli, hogy őt NEM ÉRDEKLIK a szülő érvei. Azaz, ők már totál megértik, hogy a költözésre miért van szükség, és épp ezért tök reménytelen észérvekkel megpróbálni meggyőzni őket. Ha ebben az életkorban a költözni nem akaró kamaszra nincs odafigyelve (legalább abból a szempontból, hogy az elkerülhetetlen veszteséget valahogy mégis feldolgozza, ebben segítséget kapjon), akkor abból tényleg származhat tartós törés a szülőkkel való kapcsolatában. Ennél nagyobbakkal azrt könnyebb, mert ugyan nem nagykorúak még, de már kicsit megjött az eszük, és könnyebben lehet velük átmeneti megoldásokat is találni, költözhetnek egyik hétről a másikra kollégiumba vagy egy barátjuk családjához, számos opció van ami egy 12 évessel még nem opció.

A katonacsaládok egyfolytában költöznek, főleg itt az USA-ban; ha akarsz vigasztalódni, akkor olvass ilyeneket:
www.sheknows.com/home-and-gardening/articles/851705/military-families-how-to-cope-with-moving

és azért nem lesz ám mindenkiből lelki roncs a végére. A szülőnek persze sok dolga van érzelmileg, de ha otthon stabil, egyértelmű, megbízható és normális szülők vannak, akikre lehet számítani, és akik odafigyelnek arra, hogy a gyerekeiknek tényleg mi segít, akkor a gyerekek nagyon megterhelő szcenáriókhoz is képesek komolyabb sérülés nélkül alkalmazkodni.

De nyilván, egy 8-9 éves mellett igenis a szülő dolga, hogy a kedvenc kispajtás címe, telefonszáma el legyen kérve; hogy készüljön közös fotó a szomszéd néni kiskutyájával; hogy legyen a gyereknek fogalma arról, hogy hová megyünk, miért, mi vár ott ránk. A döntésben a 9 évesnek nem osztottak lapot, de azért tényleg igaz marad, hogy minél nagyobb a fa, annál körülményesebb átültetni.

blazska 2013.12.11. 22:41:59

Jaj, nehogy magadra vedd a megríkatást! :) A cikkek csak felelevenítették saját tapasztalataimat. Tudok róluk, de ha épp nincsenek fókuszban, nem okoznak már ilyen heves reakciókat. Gyászreakció - no igen. A legdurvább eset tényleg olyan volt, hogy racionálisan sem lehetett belátni, hogy jobb lesz a költözéstől, de nemigen volt más választás. Node az milyen abszurd már, hogy amikor erről a nagyon ellenszenves helyről végre sikerül elköltözni, az is veszteségérzést vált ki valamilyen szinten - nem?!

Köszönöm az életkor szerinti bontású összefoglalót! Jó ezt így végiggondolni. A legnagyobbikom 9 éves. Érzem, hogy kb. utolsó pillanat nagyobb trauma nélkül költözni. Szocializáció terén kissé elmaradott ő is és a hétéves öccse is (hehe, tehetséges gyerekek, ráadásul külföldön :D), ilyen szempontból talán szerencséjükre. Köszi az új linkeket is, megnézem.