Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Harry Potter varázslata - pszichoterápia és üdvösségtörténet a mesevilágban (5)

2010.03.14. 20:57 Felicitasz

(Az előző rész folytatása. Egyetlen összefüggő tanulmányról van szó, majd a sorozat végén lehet kommentelni.)

Az, hogy egy történetben melyik mesealakkal azonosulunk, nem csak tisztán azért fontos, mert ezáltal sokat megtudhatunk a "személyiségünkről". Az azonosulás folyamatának a személyes múlt feltárása mellett van egy időben előre mutató, a jövő felé haladó dinamikája is: a számunkra vonzó karakterektől, miközben megoldják a (mieinkhez valami módon hasonló) problémáikat, mi is megtanulhatunk egy csomó újszerű megoldási módszert, kaphatunk új ötleteket vagy egyszerűen csak segítséget ahhoz, hogy jobban együtt tudjunk élni a belső fájdalmunkkal és veszteségeinkkel.

A korábban összefoglalt elméleti meseterápiás áttekintésben már szó volt arról, hogy a mesei bonyodalmak és történések mozgásba hoznak bennünk mindenféle lelki élményeket és konfliktusokat. Ezekből a meséken keresztül sok minden feldolgozható "feltűnés nélkül", esetleg egy kis félelem árán, amely félelem azonban egy mesealakra, mesei eseményre kivetített félelem lesz, és mint ilyen, sokkal jobban kezelhető és kontrollálható, mint az eredeti szorongásunk, amelyet a mese segítségével kivetítettünk. Amikor a mese magával ragad bennünket, szórakoztat és gyógyít, akkor tulajdonképpen ezt a hatást érezzük: a belső félelem és bizonytalanság csökkenését, a fájdalom és a problémák fölötti kontroll erősödését, az ebből fakadó reményt és növekvő életkedvet. Erre a hatásra vágyunk, amikor a történetre vágyunk.

Ennek a hatásnak a közvetlenebb értelemben tekintett pszichológiai mechanizmusa nagyon-nagyon érdekes, erről lesz szó a továbbiakban. Mivel pszichológiában meglehetősen jártas felnőtt olvasóként vettem kézbe a Harry Pottert, néhány ilyen hatásmechanizmust közvetlenül is tetten tudok érni olvasás közben (vagyis szinte érzem, ahogyan hat az orvosság ;-)). A szövegnek ezeken a "hűha!" hatással bíró pontjain megállva részletesebben is meg lehet  vizsgálni, hogy mi is van pontosan a szövegben, milyen szimbólumok, szavak,  állatok, nevek, megfogalmazási módok. A történetek érzelmeinkre gyakorolt befolyása évezredek óta ugyanazt a koreográfiát követi, és csak az eszközök változnak, de eszközökből J. K. Rowling  olyat mutat, hogy a Harry Potter olvasása közben nemegyszer szó szerint tátva maradt a szám. Egyrészt felmerül a kérdés, hogy hogy lehet valakinek ilyen fantáziája, hogy ilyeneket képes volt kitalálni ;-), másrészt arra azért elég volt a néhány év bölcsészkar, hogy azonnal gyanakodni kezdjek: talán csak keveset tudok a skandináv vagy ősi ír motívumokról, amelyek nekem újak ugyan, de Rowling régtől ismeri őket elcsépelt óangol gyerekmondókákból.

A Harry Potter kapcsán elvégzett kutatásaim végeredménye azt mutatja, hogy mindkét felvetés helytálló: Rowling fantáziája nyilvánvalóan nem mindennapi, de a műveltségéhez sem férhet kétség. Sok-sok olyan újnak tűnő motívuma van, amelyet a kelta, ír stb. hagyomány és mitológia kevéssé ismert vagy mára gyakorlatilag elfeledett részéből merített. Emellett pedig a beszélő neveken, varázsigéken, tárgyi szimbólumokon keresztül úgy tudta feléleszteni és modernizálni a klasszikus európai műveltség és kultúra elemeit, hogy az most egyrészt észrevétlenül belecsöpög a gyerekek fejébe és hátha hasznos lesz még valamikor, másrészt maga az eszköztár így részévé vált egy teljesen 21. századi történetnek, azaz elevenné, átmenthetővé, továbbörökíthetővé vált egy újabb generáció számára. A felnőttek pedig, akik a Pottert a már meglevő műveltségük birtokában olvassák - vagyis pl. azonnal felismerik Remus Lupin nevét beszélő névnek -, egyszerűen csak örülnek mindennek, amit észrevesznek, és el-elmosolyodnak olvasás közben, amikor valami igazán tetszik nekik.

Aztán hogy kinek mi váltja ki a szövegben a pillanatnyi megállásra késztető "hűha!" élményt, az már egyénfüggő: a hősöket fenyegető dolgok közül is, az eszközök közül is rengeteget lehet válogatni, és kinek-kinek a személyes pszichológiája dönti el, hogy mire fog igazán felfigyelni, illetve hogy melyikünkben mit csinál ez a történet, miközben hat ránk.

Valamikor a mese legkezdetén megjelenik az elsődleges azonosulásunk tárgya, a főszereplő. Harry Potter sok szempontból klasszikus mesealak: árva, akit a mostohaszülei bántalmaznak és elhanyagolnak; kisebb és gyengébb, mint a kivételezett helyzetben levő mostohatestvér; és van valami külső tulajdonsága, ami külön is jelzi a sérülékenységét. Ez a külső tulajdonság a klasszikus mesékben alacsony termet szokott lenni (Hüvelyk Matyi, Babszem Jankó, a Kis Mukk), esetleg elvarázsolt külső (béka vagy más állat) vagy valami olyan kis testi hiba, mint amilyen Rigócsőr királyfié. Harry Potternek van egy efféle, de "modern" fogyatékossága azzal, hogy szemüveges, ugyanakkor van egy másik külső jegye is, amely nem mesealakok, hanem mitológiai hősök jellemzője: van egy olyan sebe, ami nem gyengeségnek, hanem erőnek a jele, Harry átélt és túlélt valami nagy veszélyt, amiben meg is halhatott volna (ezen a ponton még lényegtelen, hogy ez valóban egy autóbaleset-e vagy sem).

Az első kötet második fejezetében megtudjuk, hogy ez a seb az egyetlen dolog, amit Harry szeret a saját külsején: amellett, hogy az őt ért tragikus veszteség állandó látható emléke maradt, egyben ez a seb a bizonyítéka annak, hogy a szülei egykor léteztek és szerették őt. Harry sebe egy nagy, részben ismeretlen trauma jele, annak szimbóluma (többek között), hogy a szüleink elvesztése és általában minden  nagy korai veszteségünk letörölhetetlen nyomot hagy rajtunk, különbözővé tesz bennünket a többi embertől, és valamennyire begyógyulhat ugyan, de érzékeny pontként végleg velünk fog maradni. Az első kötet első fejezetében Dumbledore Harry sebéről beszélve elmondja, hogy "élete végéig viselni fogja a nyomát", de azt is, hogy "egy ilyen sebhely kifejezetten hasznos lehet". Utóbb megtudjuk, hogy Voldemort a saját hatalmának egy részét átadta Harrynek, amikor sebet ejtett rajta; a seb lüktetése, fájdalma a cselekmény egésze alatt figyelmezteti Harryt Voldemort fenyegető közellétére. Harry sebe annak jelképe, hogy a komoly veszteség - bármi is az - mindig ad is valamit. Nagyon nehéz nem érezni bűntudatot, amikor ráébredünk, hogy a gyászunkból pozitív dolgok is származnak, és ez a bűntudat sokszor akadálya is annak, hogy a pozitív dolgok létét elismerjük, illetve ezeket felhasználjuk. Ahogyan Harry, mi is megküzdünk azzal, hogy a veszteségeinkben rejlő jót meg merjük és meg tudjuk látni.

A hetedik kötet megjelenése után Rowling azt nyilatkozta a Today Show-ban, hogy a történet utolsó sora eredetileg az lett volna, hogy "csak akik igazán szerették őt, azok látták a villám alakú sebhelyet". Rowling később megváltoztatta a záró mondatot arra, hogy [a seb] "tizenkilenc éve nem sajgott egy pillanatra sem. Minden rendben volt." Mindkét változat azt sugallja, hogy a személyes tragédiáinkból nem lehet teljesen kigyógyulni, de lehetségessé válhat fájdalom nélkül együtt élni velük (fájdalom nélkül gondolni egy elvesztett hozzátartozónkra vagy az átélt szenvedésre), és utóbb már csak a hozzánk valóban közel állók fogják érzékelni és "látni" a jeleiket.

A Potter-történet kezdete, mint annyi meséé, halál és veszteség. A Potter-történetet az teszi különbözővé a meséktől (és inkább hasonlóvá a mítoszokhoz), hogy a halál és veszteség az egész cselekmény egyik (ha ugyan nem "a") központi témája, ugyanakkor a meghatározó fontossága ellenére paradox módon viszonylagos jelentőségű (az ellenpontokról majd később). Hasonlóképpen, Harry személyes identitásának középpontja az, hogy ő "a kis túlélő" (the boy who lived), de ez így ebben a formában mégsem lesz Harry "identitása". Más szóval, a korai trauma fontos és meghatározó, de utóbb  minden fontossága ellenére is "csak" egy lényeges (inkorporálandó) része lesz a teljes személyiségünknek, egyszerre akadálya és segítője annak, hogy beteljesítsük a küldetésünket. Harry küldetése egy szélsőséges (mesei, mitológiai) példa: neki ahhoz kell felnőnie, hogy ő a "Kiválasztott", de a történet üzenete az, hogy ha ez a növekedés lehetséges egy ekkora veszteség ellenére, akkor minden más is lehetséges; a kiteljesedéshez főleg arra van szükségünk, hogy ne a veszteség legyen az öndefiníciónk alapja.

Harry Potter varázsvilágának fontos szimbólumai értelmezhetők úgy is, mint az önazonosságunk felfedezésének helyei, módjai, illetve mint a nehézségeinkkel szembeszállni segítő megküzdési mechanizmusok. (A meseelméleti alapvetésben már szó volt arról, hogy a különféle klasszikus mesei szimbólumokhoz konkrét jelentések társíthatók, és nyilván ennek a tudásnak a birtokában a Potter szimbólumait is elég jól lehet elemezni. Ennek ellenére hangsúlyozni szeretném, hogy ez a fajta pszicholóigai megközelítés nem valamiféle teljes vagy egyetlen értelmezés a Potterre, hanem a sokféle lehetséges közül az egyik.)

A megküzdési mechanizmusaink kapcsán érdemes egy pillantást vetni a Hogwarts (Roxfort) házaira: minden ház attitűdök egy sajátos összességét jeleníti meg, méghozzá aszerint, hogy a házba tartozó diákok a számos erősségük közül melyiket tartják a legfontosabbnak a saját kiteljesedésük útján. Közel sem arról van tehát szó,  hogy a házakba eltérő karaktertípusok tartoznak, vagy hogy az iskolában van három erkölcsileg "jó" és egy "rossz" csapat: ugyan ki akart volna együtt iskolát alapítani egy olyan varázslóval, akinek az a szándéka, hogy gonosz varázslókat nevel; vajon hogyan  lehetne tisztelettel emlékezni egy olyan iskolaalapító tanárra, aki a legkiválóbb varázslásmódszertant felhasználva gonosz gyerekeknek kívánt elméleti és gyakorlati eszköztárat adni további gaztettekhez? A Slytherin (Mardekár) ház szervesen az iskolához tartozik, ráadásul pont azokat az erősségeket képviseli, amelyek a legnagyobb tetteinket inspirálják. Egyúttal pedig arra figyelmeztet, hogy természetüknél fogva éppen ezek az erősségek igénylik a legszilárdabb jellemet ahhoz, hogy valódi erény váljon belőlük.

Mindenki összetett személyiség, mindenkiben van ez is, az is. A Sorting Hat (Teszlek Süveg) nem egyszerűen az adottságainkra kíváncsi, hanem arra is, hogy mit gondolunk ezekről az adottságokról, illetve hogyan válogatunk közülük a céljaink elérése érdekében (arról nem is beszélve, hogy mik volnának maguk a célok). Vagyis, a házak nem személyiségtípusok, hanem inkább viselkedésmintázatok jelképei - ezt a második kötet végén Dumbledore is elmondja Harrynek, amikor arról beszél, hogy a döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.

Vannak, akik ha nehézségekkel találják szemben magukat, akkor főleg a lelki erejükre és a bátorságukra támaszkodnak; vannak, akik a tanulás és a tudás erejében bíznak leginkább; vannak, akik az egyenletes, fáradhatatlan kemény munkától és saját kitartásuktól várják az eredményt; és vannak, akik a személyiségük vonzerejét tartják a legfőbb erősségüknek. A különböző házakba tartozó varázslók követendő ideáljai is különböznek. A "jó" varázsló egy Gryffindor (Griffendél) szerint  nem retten vissza a kihívásoktól, elvállalja a vezető szerepet, védi a gyengébbeket és elébe megy a problémáknak. Egy Ravenclaw (Hollóhát) elképzelése szerint a jó varázsló éles elméjű és képzett, mindent kritikusan mérlegel, nem hoz átgondolatlan döntést és egész életében folytatja a tanulást. A Hufflepuff (Hugrabug) ház arra nevel, hogy a jó varázsló igazságos, őszinte, és példamutatóan hűséges a barátaihoz is, a hivatásához is. Egy Slytherin (Mardekár) pedig úgy gondolja, hogy a jó varázsló tehetséges és ambiciózus, folyamatosan arra törekszik, hogy másoknál kiválóbb legyen, képes arra, hogy másokat is megnyerjen a céljainak és  arra is, hogy kontroll alatt tartsa az erős érzelmeit.

A személyiség adottságainak és erejének egy másik szimbóluma a varázspálca: a tettek eszköze és kivitelezője, annak kifejezője, hogy milyen cselekedetek által éljük az életünket. A könyvben többször is szó esik arról, hogy a varázspálca legalább annyira választja a varázslót, mint az a pálcát; más szóval, ha hitelesen és kellő erővel akarunk élni és cselekedni, akkor ennek az az útja, hogy nem tagadhatjuk meg önmagunkat.

Amikor Harry elmegy Hagriddal varázspálcát venni, az öreg Ollivander elmondja neki, hogy minden pálcára emlékszik, amit valaha eladott. Harry megtudja, hogy az apja varázspálcája nagyon jó volt az átváltoztatáshoz, az anyjáé pedig a bűbájhoz: a varázspálcák tulajdonságaiból szinte következtetni lehet a tulajdonos varázserejének pontosabb természetére. A későbbi eseményekből kiderül, hogy James Potter valóban kiváló átváltoztató volt és egyedül megtanult szarvassá változni, Lily pedig a halála előtt képes volt egy ősi varázslat segítségével védelem alá helyezni a fiát, és egyébként is elbűvölő egyéniség volt; Lupin, Slughorn (Lumpsluck) és Snape (Piton) történeteiből is az derül ki, hogy mindenki kedvelte őt.

Harry rengetegszer hallja, hogy nagyon hasonlít az apjára, de a szeme az anyjáé. Aznap, amikor a varázspálcáját megveszi, megtudja, hogy nemcsak a szüleivel, hanem a szülei gyilkosával is vannak közös vonásai. Ez egyrészt nagyon felzaklatja, másrészt ezeknek a vonásoknak a mélyebb megismerése, a bennük levő jó megtalálása és felhasználása  az egész cselekményben folyamatosan a növekedés lehetőségét jelenti a számára. Ebben a munkában segítségre van szüksége, mint mindenkinek, aki azzal az élménnyel küzd, hogy az őt ért tragédiában valami jót kellene felismernie. Harrynek Dumbledore beszél arról, hogy amit a Gonosz okozott az életében és a személyiségében, az nem lesz eleve és tisztán csak rossz; illetve hogy a tragédiák rettenetes dolgok, de néha úgy kerülünk ki belőlük, hogy utána birtokában vagyunk valami olyan erőnek, amit azelőtt nem ismertünk. A hetedik kötetben Harry már majdnem felnőtt, mire ez a tudás tényleges tapasztalattá válik a számára és felfedezi, hogy a Voldemort halálosnak szánt átkából kapott képességei döntő fontosságúak lesznek Voldemort legyőzéséhez.

 

Címkék: pszichoterápia harry potter

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr741756007
Nincsenek hozzászólások.