Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Tehetséges gyerekek korai nevelése (2)

2010.02.09. 23:47 Felicitasz

Ahogy korábban már említettük, a 4-5 évesnél kisebb tehetséges gyerekek kiemelkedő képességeit többnyire a szülők fedezik fel először, és ehhez a felfedezéshez a könyvekben vagy interneten hozzáférhető korosztályos mérők általában nagyobb segítséget nyújtanak, mint egy bizonytalan kimenetelű intézményi képességfelmérés (Robinson 1994). A szülők eleinte egyszerűen csak örülnek, amikor kiderül, hogy egy kisgyerek egy vagy több területen tényleg legalább az életkora egynegyedével, felével előrébb jár, mint a saját korosztálya. A büszkeséghez azonban hamarosan megnövekedett felelősségérzet társul: a tehetséges gyerekek szüleinek egy része végül vegyes érzésekkel veszi tudomásul a gyerek adottságait, lelkesen, ám bizonytalanul töprengve a rá váró különleges nevelési feladaton.

Hogyan segítsem a tehetséges kisgyerekem fejlődését?

Tehetséges kisgyereket nevelni meglehetősen idő- és energiaigényes dolog: a kisgyerek meglepő, korához képest "túl értelmes" kérdéseket tesz fel; érveket vagy konkrét szempontokat közölve vitatkozik és ellenkezik (pl. reggel felkelés után rögtön azzal kezdi a napot, hogy "ma éhesen akarok kimenni játszani", vagyis a vita első körét, a "nem akarok reggelizni!" - "de muszáj reggelizni, mert különben éhes maradsz" részt már előre lejátszotta fejben); az életkorának szerintünk még nem megfelelő dolgokkal akar foglalkozni. Egy-két éves korban a tehetséges gyerekek többségével könnyebb a szülőnek, mint egy átlagos gyerekkel: nagyszerű dolog, amikor a kicsi másfél évesen mondatokban beszél, vagy kétévesen egy órán át is próbálkozgat egyedül egy 5x6-os kirakóval. A tehetséges gyerekek sajátos problémái jellemzően két és fél, hároméves kor körül jelentkeznek először, illetve erősödnek fel.

Előfordulhat például, hogy egyik hétről a másikra a szülők hirtelen nem tudnak mit kezdeni a kétéves gyerek olyan új kérdéseivel, mint pl. mit csinál a napelem, és fogalmuk sincs, hogy pontosan mit válaszoljanak, milyen részletességgel, és honnan kezdjék.

Gyakori jelenség tehetséges gyerekeknél az is, hogy egy-egy nagyobb fejlődési szakaszuk során valamilyen területen nem a következő, hanem akár kettővel-hárommal későbbi stádiumba kerülnek, és egyszercsak nem érdekli őket az addig szokásos időtöltéseik kétharmada. Amikor a szülők ezt először tapasztalják, eleinte természetesen arra gondolnak, hogy a gyereknek most csak nincs kedve ezt vagy azt játszani, és nem csinálnak ügyet belőle, de a tapasztalat egyre gyakrabban ismétlődik, tartóssá válik. A gyerek folyton a szülőn "lóg", a vitrin tárgyait szeretné, ő akarja a hűtőből kipakolni a reggelihez szükséges ennivalókat, be akarja kapcsolni a CD-lejátszót stb., és a szülők meglepve tapasztalják, hogy amikor a gyereknek próbaképpen megengedik amit kér (és már nyelvükön a mondat, hogy "na ugye, hogy még kicsi vagy hozzá"), akkor a vitrin tárgyai nem törnek, a hűtőben a gyerek felismeri a sajtot, felvágottat, vajat, tejet, zöldségeket és a tojástartót, és azt is tudja, hogy melyik gombot kell megnyomni a CD-lejátszón. Sose tanítottuk, tőlünk leste el, mit kell csinálni. 

A szülők nagy része próbál a hirtelen jelentkező igényeknek megfelelni, de  kezdetben  elég hamar frusztráltnak és agyonterheltnek érzi magát: Bármennyire ügyes a kétéves gyerekem, mégsem lehet hagyni, hogy úgy ismerkedjen a vitrin tárgyaival, mint addig az építőkockákkal, vagyis ott kell vele lenni egyfolytában; ha négyéves volna, már megkérhetném, hogy vegyen ki vajat a hűtőből, de 26 hónaposan még nem elég magas meg erős ahhoz, hogy kinyissa az ajtót, segíteni kell neki és vigyázni rá, hogy meg ne sérüljön.

A legtöbb szülőben - teljesen érthető módon - nem merül fel azonnal, hogy valami radikálisan más jellegű napi elfoglaltságot keressen, mint ami a gyerek életkorából meg az addig teljesen jól működő családi koreográfiákból következne. Általában valami spontán, véletlen esemény (pl. vendégségbe mennek, és a gyerek a vendéglátóknál rászabadul a nagyobb gyerekek játékaira, a földgömbre vagy egy szabadpolcos művészeti albumra) nyomán derül ki, hogy a kisgyerek ténylegesen hol tart éppen, és mi volna számára a megfelelően érdekes játék. A szülők többsége a kisgyerek valami ilyen pozitív élménye, reakciói nyomán kezd el teljesen új - a szakirodalom és a nagyszülők szerint sokkal nagyobb gyerekeknek való - játékokat és programokat bevezetni, eközben pedig kérdezgetni kezdik a témáról az ismerőseiket, barátaikat, illetve megpróbálnak a tudnivalóknak utánaolvasni.

Később még  - a különórák kapcsán - lesz szó azokról a szülőkről, akik a saját elveszett ambícióikat vetítik ki az átlagos-jó képességű gyerekeikre, de ebben a posztban még a különórák és mindenféle tudatos tehetségfejlesztés előtti szakaszban vagyunk. Felfedeztük, hogy a gyerek talán (vagy nem is csak "talán") kiemelkedő képességű - de mit tegyünk most?

A legfontosabb dolog a gyerek igényeire, személyiségére való intenzív ráhangolódás és figyelem. Ez minden gyereknél fontos, természetesen, de a tehetséges gyerekeknél csak ezen a módon lehet nem beleesni se a "sztárolás", se az "unalomba fojtás" csapdájába. A tehetség, ha tényleg létezik, megkerülhetetlen kihívás, de annak kell kezelni, ami: kárt okozunk akkor is, ha túlzott figyelmet szentelünk neki, és akkor is, ha semmilyet. A legjobbat akor tesszük, ha hagyjuk a "tehetséget" békén, és visszatérünk a figyelmünkkel magához a gyerekhez. (Ez a későbbiekre nézve is fontos tanács, és az átlagos gyerekek szülei számára is megszívlelendő: az egész oktatási rendszerünk a képességein és a teljesítményén keresztül definiálja az embert. Aki erre otthonról nem kap hatásos ellentételezést, annak nagyon nehéz lesz a sikereitől függetlenül is értékes emberként tekintenie önmagára.) Minden tehetséggondozás lényege az ember (a kisgyerek) maga: ha a személyt "fejlesztjük" és neveljük, azzal mindenképpen jót fogunk tenni a kiemelkedő képességeknek is, de ha csak a kiemelkedő képességekre fókuszálunk, azzal sokat árthatunk a személyiség egészének.

A kiemelkedő képességű kisgyerekek, ahogy a fenti, "vitrinnézegetős" példákból is látszhat, maguk kezdik el alakítani a környezetüket (ebbe a szóba most beleértve a szülőket és a szülők reakcióit is) egyszerűen azzal, hogy bizonyos dolgok felé sokkal nagyobb érdeklődéssel fordulnak, mint más dolgok felé. Korán olvasni kezdő gyerekeket vizsgálva kiderült, hogy ezek a gyerekek már egyévesen előnyben részesítették az olvasási készségekkel összefüggő játékokat a fantáziajátékokhoz képest: a báboknál, plüss- és műanyag állatoknál, kisautóknál, favonatnál stb. jobban kedvelték az egymásba rakható poharakból épített tornyot, a 3-4 formából álló kirakóst, a dróton húzogatható, variálható mintázatú gyöngyöket, farúdra húzható kisebb-nagyobb színes gyűrűket és golyókat,  mintás labdákat, vagyis általában minden olyan játékot, amelyekben formák alakja, sorrendje, iránya, mérete számít (Thomas, 1984).

A korán beszélő, kiemelkedő nyelvi teljesítményt nyújtó gyerekek nem egyszerűen abban különböznek a többiektől, hogy a szüleik rengeteget beszéltek hozzájuk, hanem abban is, hogy ezek a gyerekek korán elkezdtek figyelni, és bátorították a saját viselkedésükkel a szülőt, hogy beszéljen még tovább, mert érdekes.

A korán olvasni kezdő gyerekek általában a többi gyereknél hamarabb kezdtek el hosszan, aktívan odafigyelni is arra, amikor a szülő nekik olvasott, korábban részt vettek magának az olvasásnak a szertartásában azzal, hogy a nekik tetsző tárgyakra, szereplőkre rámutattak a papíron, lapozni próbáltak, nem mászkáltak el, gagyogtak, szótagokat igyekeztek megismételni a szülő olvasására válaszul, egyszóval  kezdettől érdekelte őket a dolog (Dale, Crain-Thoreson & Robinson, 1995).

Vagyis, amikor azt találjuk a szakcikkekben, hogy a tehetséges kisgyerekek szülei az átlagosnál sokkal több időt töltenek közös olvasással, szerepjátékokkal, érdekes helyekre való sétákkal, mondókák és rímek farigcsálásával, átköltésével, akkor ez főleg azért van így, mert a szülő ezzel a gyerek megnövekedett igényére válaszol. Nem lehet szülői kezdeményezésre "erőszakkal" szerepjátékozni egy erre még nem érett 22 hónapossal (meg lehet persze próbálni, csak nem lesz belőle "szerepjáték" ;-)). Egy 22 hónapossal csak úgy lehet szerepjátékot játszani, hogy egy napon ő maga ment oda a szülőhöz a kezében egy Mazsola-bábbal, és közölte, hogy "anya legyen most Fülöpke".

Hasonlóképpen, mivel a beszélni tanuló átlagos 2 év körüliek még elbizonytalanodnak a kicsavart és átírt mondókáktól, a tehetséges kétévest nem valamiféle szülői "fejlesztés" fogja arra kényszeríteni, hogy megszakadjon a nevetéstől, amikor apa gondterhelt arccal töpreng, hogy hogy is hívták azt a kutyát? Vektor? Piktor? Viktor? Traktor? Hektor???

Az intézményes képességfelmérések során is hasonló módon különítik el a "fejlesztés" során szerzett, begyakorolt tudást az adottságoktól: emlékezzünk vissza az előző posztban tárgyalt tehetség-definíciókra, amelyek nem az ismeretek mennyiségére vagy stabilitására fókuszálnak, hanem a motivációt, a tanulás sebességét és az újdonságok kreatív, kihívásoktól nem visszarettenő megközelítését tartják a tehetség jelének és fokmérőjének.

Az, hogy egy gyerek kiemelkedő képességű vagy nem, nagyrészt nem a szülőn múlik, de van néhány érdekes korreláció (és persze egy szerteágazó vita arról, hogy az adatok mit jelentenek). Ilyen érdekesség például, hogy a korán olvasó gyerekek apukái átlagosan heti 10 órával több időt töltenek otthon, mint az apák úgy általában (Thomas 1984). Egy másik érdekesség, hogy a gyerek tehetségessége csak gyengén korrelál az apa képzettségével, de nagyon erősen korrelál az anyáéval, és tehetséges anyák gyerekei nagyobb eséllyel lesznek maguk is tehetségesek, mint a tehetséges apák gyerekei (Moss 1992).

A szülők és 2-3 éves gyerekeik közti interakciók vizsgálatakor az derült ki, hogy a magasan képzett anyák úgy mutatnak be újdonságokat, jelenségeket, problémákat a gyereküknek, hogy elmesélik és megmutatják az összes olyan információt és összefüggést, amelyekre a gyereknek közvetlenül szüksége lehet, de egyáltalán nem magyaráznak el mindent, nem adnak kész válaszokat (Moss 1992). Bátorítják az önálló problémamegoldást, rábízzák a kisgyerekre, hogy stratégiákat találjon ki, tevékenykedjen a tárggyal stb., és ha a kicsinek még mindig segítségre van szüksége, akkor a megoldás megmutatása helyett ezek az anyák még újabb szóbeli instrukciókat adnak és valamilyen önbizalom-megerősítést (pl. "ne a tetejét húzd... engedd el a tetejét, és húzd meg az alját inkább... húzd lassan és mindjárt elindul... türelem, sikerülni fog!")

A gyerekek kérdései óhatatlanul tanárrá teszik a szülőt - ez már az átlagos gyerekekkel is így van, a tehetséges gyerekeknél csak az arányok mások. Egyúttal éppen az arányok és az elvégzendő "tanítói" munka mennyisége, intenzitása teszi nehézzé a szülők számára a szereppel való hatékony megküzdést.

Fowler (1981) alapvetően kétféle jó szülői reakciót különböztet meg a tehetséges gyerekek igényeire válaszul. Az esetek egy részében a szülő nem a tanár, hanem a sokkal idősebb játszótárs szerepét veszi fel, azaz például továbbviszi a gyerek ötleteit, újakkal áll elő, és az éppen adódó helyzeteket használja ki tanítási lehetőségként. Más esetekben a szülő direktben válaszol a gyerek igényére, hogy tanítsa: ezek a szülők sokat olvasnak, a gyerekkel együttműködve megtervezik a programokat, igyekeznek tudatosan követni a kicsi fejlődését és megfelelni a szükségleteinek. Mindkét szülői attitűd lényegi jellegzetessége, hogy tele van játékossággal, és szülők nagyon figyelnek arra, hogy a gyerek mikor áll készen valamire.

A konkrét módszerekben a két szülői hozzáállás nem tér el nagyon: mindkét szülőtípus  rendszeresen használja mindkét attitűd jellemző eszköztárát (például előfordul olyan is, hogy a család amúgyis étteremben vacsorázna, és ezt a lehetőséget csak kihasználjuk a gyerek "fejlesztésére", de megtörténik az is, hogy kifejezetten azért megyünk be holtszezonban hétköznap délelőtt a közeli fodrászatba, hogy a gyereknek ez "tanulmányi kirándulásként" szolgáljon és nyugodtan körülnézhessen, feltehesse a kérdéseit).

Fowler két kategóriája azért hasznos, mert visszajelzést adhat a szülőknek arról, hogy ők hogyan definiálják saját magukat, illetve tanítói szerepüket a tehetséges gyerekük mellett, és ezen keresztül hogyan tudnak a váratlan kihívásokkal hatékonyabban megküzdeni. Mindkét szülői attitűd jó. A pszichológiát, pedagógiát nem tanult, valamint a gyerek érdeklődési területétől szakmailag távol álló szülők, illetve általában az apák közt több a "játszótárs-tanító"; a pszichológiában képzettebb szülők és általában az anyák közt több az "oktató-tanító", és ez utóbbi attitűd természetesen különösen hasznos lehet akkor, amikor a szülő ért ahhoz a területhez, amelyben a gyerek tehetségesnek bizonyul. Liszt Ádám így kezdhette el Liszt Ferencet zongorázni tanítani, egy közgazdász vagy matektanár szülő jó eséllyel tudja, hogy egy kétéves gyerek matematikai érdeklődésével hogyan kell "jól" foglalkozni, és egy kreatív hobbis anyukától értelemszerűen sokat tanulhat egy két és fél éves leendő szobrász vagy grafikus. (Még egyszer szeretném külön kihangsúlyozni, hogy Fowler "oktató-tanító" szülője nem az "erőszakkal fejlesztő" szülő: az itt frissen tárgyalt szülői attitűd egy jó válasz a már tehetségesnek bizonyult gyerek igényére, hogy tanulhasson valakitől, aki tud felelni a kérdéseire.)

A közös játék és a tanulás amúgysem élesen elváló kategóriák. Kiemelkedő képességű gyerekek szülei arról számolnak be, hogy a tehetséges kisgyerekek többet profitálnak a mindennapi tevékenységekből (főzés, mosás, takarítás, bevásárlás stb.) is, mint a többi gyerek, mert sokkal több dolog érdekli őket és sokkal hamarabb kezdenek el részletekbe menő kérdéseket feltenni.

Meg akarják például szagolgatni a fűszereket, és egy idő után fel is ismernek néhányat; érdekli őket, hogy mitől habzik a szappan, miért megy fel a buborék a víz tetejére; külön-külön megtanulják a szerszámok nevét, a porszívó részeit; hamar megértik, hogy a felmelegedő víz gőzzé válik, megértenek olyan folyamatokat és fogalmakat, mint  pl. megfagy, felolvad, elpárolog, szilárd, folyékony.  Részletes és hosszú magyarázatokat akarnak hallani (naponta átlag százszor megismételve) a napelemmel töltődő kerti lámpáról, a ház előtti villanyoszlopra tűzött tábláról, amely arra figyelmeztet, hogy a föld alatt telefonkábel fut. (Ne feledjük, hogy egyfolytában 2-3, nem pedig 5-6 éves gyerekekről van szó...) Érdekli őket a térkép, a közlekedési lámpák és táblák jelentése és hogy mikor merre mutat a nyíl. Felfedezik és meg is értik, hogy a színek keverhetők, hogy a zöld létrehozható kékből és sárgából, és ha a fát fejjel lefelé rajzoljuk, akkor seprű lesz belőle. Hamar elkezdenek kérdéseket feltenni a saját növekedésükről, leendő óvodás, iskolás, felnőtt életükről; hamar elkezdenek cselekvéseket megtervezni ("ha anya befejezi a dolgozást, akkor megint kimegyünk a ház elé hógolyózni, és megdobáljuk egymást, és nagyon érdekes lesz!"). Már kétévesen tetten érhető náluk az összefüggéskereső gondolkodás összes tipikus gyerekkori sajátossága-hibája, mint amilyen pl. az egyes esetről egyes esetre következtetés. (Példa: az jó logika, hogy "ha macska, akkor van bajusza". Az is jó logika, hogy "ha nyávog, akkor macska". De az nem jó logika, hogy "ha van bajusza, akkor nyávog".)

A szülőknek általában beletelik némi időbe, mire képesek megszabadulni a bennük levő sztereotípiáktól és szakítani tudnak a "kétéves", "hároméves" gyerekről alkotott elképzelésükkel. A tehetséges gyerekekre még az átlagosnál is  kevésbé lehet korosztályos sablonokat ráhúzni, nem lehet belőlük kikényszeríteni az általunk vágyott "gyermeki sajátosságok" meghatározott elegyét. Örülünk, amikor az összetett mondatokban beszélő kétéves mellett mi csak könyvekből ismerjük az olyan hisztit, amelyben az átlagos kétéves kékre visítja magát az etetőszékben, mire a szülő végre megfejti, hogy az étel most vajon túl hideg, túl meleg, nem ízlik, másik tányér kellene, a kanál helyett villa kellene, a gyereknek a szemébe süt az asztallapról visszatükröződő napfény, vagy mégis mi hát a probléma - és kicsit összeszorul a szívünk, amikor az összetett mondatokban beszélő kétéves kijelenti, hogy "baba is viszi majd holnap a saját hangszerét és megy a gyerekekkel zeneórára".

Nagyon fontos, hogy - akár kiemelkedő képességű, akár nem - azt a gyereket neveljük, akink van, és ne próbáljuk beskatulyázni se "két és fél évesnek", se "leendő atomfizikusnak". 

(A sorozat folytatódik: az anyag az első poszt kezdetén felsorolt kérdések alapján épül fel, és minden ott felvetett témáról szó lesz.)

38 komment

Címkék: mese gyereknevelés szeretet hiszti elfogadás jutalom dicséret tehetséggondozás korai fejlesztés kisgyermekkor pozitív nevelés beszédtanulás

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr211734136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Callis 2010.02.11. 17:18:38

Én neveltem meglehetősen tehetséges kisgyereket (talán ANNYIRA nem volt tehetséges mint a poszt kétévese, de mindenki egyetértett - óvónők, ismerősök, távolabbi családtagok, szülők :) - hogy az átlagnál jóval tehetségesebb). És a posztban eddig leírtaknak kb megfelelően mentek a dolgok - az eredmény viszont megkérdőjelezhető lett.

A gyerek intellektuálisan elhúzott annak rendje-módja szerint (és semmi erőszakos fejlesztés!). Érzelmileg NEM LEHET elhúzni (mint mondják a pszichológusok, akikre végül szükség lett). Eredmény: a gyerek olyan problémákkal foglalkozott hat-nyolc éves korára, amiket érzelmileg nem tudott elhordozni (iraki háború, globális felmelegedés). Persze nem a szüleitől hallott ezekről, akik még tévét se néztek vele, de pl a buszon ezekre figyelt föl a vezetőüléstől kihallatszó rádióból meg efféle random és kivédhetetlen forrásokból, amikre más gyerekek egyszerűen oda se figyelnek.

Ami még rosszabb, mert elhúzott intellektuálisan és érdeklődésében, a kortársai már nem voltak igazi társak, szépen egyedül maradt. (Erre az iskola is felfigyelt, próbáltak neki nagyobbak között társaságot találni, de az is nehéz dió, ha ő a tökmag.) Ettől persze a szociális-érzelmi fejlődés csak lassul, és ördögi kör alakul ki.

Mindezt azért írom le, mert ma se tudom, mi lett volna hát a jó megoldás. Még mindig egyetértek azzal hogy mesterségesen visszafogni semmi értelme, egy "normális" tehetséges gyereket nem is lehet. De a megszaladás árát a miénk kőkeményen fizette meg. És ki gondolt erre már akkor, amikor az óvónénikből csak úgy áradt a dicséret meg a lelkendezés?...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.11. 18:51:19

Callis: fogalmam sincs, hogy itt miért nem jelent meg a kommented, amely a másik alatt igen és arról írsz benne, hogy érzelmileg nem lehet "elhúzni". Abszolút igazad van abban, amit írsz: tehetséges gyerekek az intellektuális előnyük miatt olyan problémákat vesznek észre és vesznek magukra, amelyeket érzelmileg egyszerűen nem bírnak el. Amior tehetséges gyereket nevelünk, akkor az érzelmi biztonsággal többet kell foglalkozni, mint bármi mással, ami úgy egyébként a gyerek neveléséhez hozzátartozik.
És nagyon köszönöm a kommentedet, olyat írsz le, amit rendkívül kevesen vesznek észre.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.11. 18:51:59

@Callis: Na bravó, egy válasz előhozta az írásodat. Szuper. :-)

Callis 2010.02.11. 20:28:50

@Felicitasz: Hát nálunk akkorára nőttek a bajok, hogy lehetetlen volt nem észrevenni... pedig az érzelmi biztonságot mondjuk alapnak vettük minden tehetségtől függetlenül is. A szociális kapcsolatokban viszont kevesebbet tudtunk segíteni a gyereknek, és arra nagyon-nagyon szüksége lett volna, részben pontosan a tehetség miatt.

(Bocs hogy az előzőt ide is, oda is beírtam, miután itt nem jelent meg, azt hittem itt le van tiltva, hogy az összes komment egy helyre menjen.)

bölcsésztanár 2010.02.12. 01:04:11

Engem ugyan nem érint a dolog, de pl. az lejön a médiában is felkapott gyerekek történetéből, hogy elég magányosak, mert a kortársaik helyett inkább felnőttekkel szeretnek lenni, de az nem elégíti ki minden érzelmi szükségletüket. Meg egyéb bonyodalmak, amikről szó is volt. Nem lehet, hogy ha valaki felfedezi, hogy a gyereke tehetséges, akkor konzultál pszichológussal is, mert úgy tűnik nekem, hogy ez kihagyhatatlan előbb-utóbb. Mondom ezt én a pálya széléről, az én gyerekeim átlagosnak tűnnek ilyen szempontból.

pizzafutár 2010.02.12. 18:41:48

Ez az érzelmi dolog engem is nagyon aggaszt. Nem mintha szuper tehetség gyanús lenne a nagy, bár valamivel előrébb van sok mindenben az átlagnál, viszont mióta nagy hassal már nem tudtam annyit menni vele és pláne mióta megszületett a kistesó, senkivel nem áll szóba, menekül a gyerekektől, csak bizonyos felnőttekkel áll szóba. Nálunk régóta ő vesz ki dolgokat a hűtőből, legalább fél éve segít teríteni úgy, hogy ő veszi ki a dolgokat a szekrényből, fiókból. A vitrines dolog is időnként beköszönt, bár szerencsére ő nagyon szereti az építőket, favonatokat és a mesekönyveket is - pl. a művészettörténeti és tudományos könyvek mellett. És igen, néha borzasztóan nehéz az ő szintjén megválaszolni a kérdéseket, sokszor nem is tudom. Ráadásul bizonyos érzelmi megnyilvánulásait nagyon rosszul kezelem. De amit szerettem volna írni, nagyon szeretném, ha nem lenne olyan magányos gyerek, mint én voltam, ezért is vittem korán játszótérre és voltak barátai is, akik azonban ősszel oviba, bölcsibe mentek és a bezárkózásunk már itt megkezdődött. Alig van olyan, akivel szóba állna azok közül, akikkel nyáron még minden nap együtt játszott és nagyon szeretett. Két hét múlva pedig ovikat kéne nézni, nem tudom, hogy fog menni ez egy emberfóbiás, anyamán gyerkőccel...

blazska 2010.02.12. 22:42:18

Én egy "tehetséges" ötévest és egy "normális" 3.5 évest nevelek. Előbbinél is fennáll sajnos, amit írtok, hogy a szocializáció kevésbé természetes neki, mint a kortársainak, nála még azzal is megspékelve, hogy egy éve csöppent ebbe az idegen nyelvű környezetbe. Az ovi ezekre fel is figyelt, és pszichológust hívott hozzá, de sajnos ő sem tudott igazán spanyolviaszt javasolni rá... Most azért küzdök, hogy a gyerekorvos javaslata ellenére ne kelljen egy évvel korábban iskolába mennie (na nem ennyire durva, mert ha nem egyezem bele, nem megy), és bízom benne, hogy egy év ovis lét és ovin kívüli barátkozás még sokat segíthet.

blazska 2010.02.12. 23:02:10

Amúgy bevallom, a cím miatt sokáig nem mertem beleolvasni ebbe a két posztba, mert attól tartottam, valamiféle direkt korai fejlesztésről fog szólni, én meg az olyat nagyon nem bírom. :-) A nagylánynál az a tapasztalatom, hogy mindenért ő szólt, ami érdekelte - mivel első gyerek, szerencsére nem voltak még annyira rögzített előítéleteim, hogy mikor minek kellene jönnie, bár azért néhány rácsodálkozásom igen. :-) Úgy látom, hogy minél inkább ráhagyom a kezdeményezést, annál bámulatosabban fejlődik. Egy-egy túlzottan lelkes segítési vagy ötletadási (irányítási?) kísérletemmel nemegyszer elvettem a kedvét dolgoktól. Pl. amikor 3.5 évesen magától elzongorázta a "Sárkány paripán vágattam"-ot, és megpróbáltam neki kéretlenül újabb tippeket adni. Vagy amikor 4 éves korában, amikor már tudott varrni és hímezni, felvetettem, hogy mi lenne, ha most már megtanulna maslit kötni. :-D És igen, számunkra teljesen logikátlan sorrendben akar megtanulni dolgokat. :-) A masli óta már elhiszem, hogy ez így van jól. :-)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.13. 01:37:30

@blazska: Köszi az első mondatot, és azonnal meg is kérdezném, hogy milyen lett volna egy kevésbé elrettentően hangzó cím?
Az olyan szülőknek írok, mint Te - és nem jó hír, ha épp az ilyenek nem mernek beleolvasni, attól tartva, hogy az erőszakos fejlesztéshez kapnak tippeket, mikor pedig pont hogy nem. :-)

blazska 2010.02.13. 11:39:49

Felicitász, nem a te hibád :-), én asszociáltam hibásan: korai nevelés - korai fejlesztés - early learning... :-D Mondjuk az olyan szuggesztív cím, mint pl. "kell-e fejleszteni a tehetséges gyereket" nyilván leleplezné a mondanivalódat, de csak ezért ne írd át :-), meg ennél jóval általánosabb is a cikksorozatod.

Az is hozzájárulhatott a reflexes védekezésemhez, hogy az ovi pl. próbálta szorgalmazni, hogy vigyem el a lányt képességfelmérésre, hogy hivatalosan is megállapítsák, mi a helyzet. Én ennek nem látom értelmét, nem érzem úgy, hogy a tehetség résszel külön foglalkozni kell, mármint annál jobban, mint ahogy természetesen jön, vagy pláne hogy kvantifikálni kellene...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.13. 13:33:37

@blazska: Teljesen jól láttad; minden kutatási eredmény arra utal, hogy óvodáskorban nagyon kevés kivételtől eltekintve semmi értelme a képességfelmérésnek és leginkább túl korai címkézéshez vezet. A korai iskolakezdés egy nagyon érdekes kérdés; néha az egyetlen jó megoldás, néha a kulcsfontosságú hiba. És meglepő, milyen kevesen kérdezik meg a gyereket magát, hogy ő mit szeretne és miért azt... na, de majd folytatom.

Callis 2010.02.13. 15:55:25

@blazska: Természetesen én csak messziről osztom az észt, Te tudod mikor a legjobb a gyereknek iskolába menni. De biztos az hogy VAGY iskola, VAGY szocializáció? Lehet hogy könnyebb neki egy picit nagyobbakkal barátkozni az iskolában, főleg ha az érdeklődése inkább a nagyobbakéhoz hasonlít. (Persze sok múlik azon, hogy pontosan milyen az iskola programja felétek, mennyit vannak együtt a gyerekek kötetlenül (pl napköziben), illetve hogy tud-e már annyira azon a nyelven, hogy bírja az iskolát.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.13. 16:11:27

@Callis: Látszik a gondolataidból, hogy nagyon keményen keresztülmentél ezen. Mondjad még. :-)

Anyatünde 2010.02.13. 16:20:22

felicitasz, kicsit off, amit kérdezek, csak a korai tanításról jutott eszembe.

vekerdy valamelyik könyvében írta, hogy usa-ban és svédországban csináltak utánkövetéses vizsgálatot. ovis korban "tanított"/nem "tanított" gyerekeket vetettek össze. a tapasztalat az volt, hogy 9-10 éves kor körül a nem "koraitanított" gyerekek elhúztak a picikorban "tanítottak" mellett intellektuális és hasonló dolgokban. sajnos hivatkozást nem adott, talán mivel ismeretterjesztő könyvről volt szó.

te olvastál valamit erről?

blazska 2010.02.13. 17:06:59

@Callis: teljesen jogosak a szempontjaid, mi is gondolkoztunk ezeken. Sajnos szinte semennyire nem beszéli még a nyelvet. Oviban vegyes csoportban van, lenne lehetősége nagyobbakkal barátkozni, de egyelőre ez sem segít. Az iskola, ahova járni fog, nem sok szabad játékot biztosít a délelőttök folyamán, napközibe meg nem fogják felvenni. Ezek miatt nem látom, hogy ott jobban tudna szocializálódni. Még nincs ez végleg eldöntve, meghallgatom még az iskola igazgatónőjének a véleményét is, de én erre hajlok. Lányka amúgy jól érzi magát az oviban, nem unatkozik. És igen, őt is megkérdeztem :-), és azt mondja, szeretne maradni még egy évet.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.13. 20:07:58

@Anyatünde: Igen, majd fogok is a különórák kapcsán ilyen szakirodalmakra hivatkozni. Az óvodáskori extráknak semmilyen szignifikáns hatásuk nincs a későbbi teljesítményre. Ha a gyerek csinálni akar dolgokat, akkor (feltéve hogy a család anyagi kereteibe, életvitelébe is belefér) hagyni kell, de nem azért, mert attól lesz majd olimpiai bajnok. Hanem azért, mert ha szereti csinálni, miért ne csinálná. Amikor viszont "fejlesztés" céljából tanítunk, belekavarhatunk egy csomó normális fejlődési ütembe, a versenyhelyzet és a jutalmazás tönkreteheti a motivációt, a gyerek meg közben jobban fárad, mint kellene, és utóbb ez más területeken visszaüthet. Nem mondom, hogy "fog", csak "-het". Vagyis, 9-10 éves korra nem feltétlenül fognak tényleg le is maradni az óvodáskorban "koraitanított" gyerekek, de az biztos, hogy 9-10 éves korban nem fognak előrébb tartani a többieknél.
Érdemes egy kisgyereket azért különórára járatni, mert tehetséges, vagy mert élvezi, de azért nem érdemes, hogy "később majd ettől legyen neki jobb" - mert nem lesz. Az ökölszabály úgy néz ki, hogy a jó különórának OKA van, nem CÉLJA. De még sokat fogok írogatni erről.

Callis 2010.02.14. 13:29:23

@blazska: Hát így már elég egyértelműnek tűnik (legalábbis távolról). Pláne hogy még az "azt mondja, szeretne maradni még egy évet" félmondat is ott van - jó kis iskolakezdés lenne az, amit a gyerek nem hogy nem vár, de éppen hogy nem akar!

Anyatünde 2010.02.15. 00:10:47

Köszi Felicitasz.

Mondjuk én nem elsősorban különórákra gondoltam, hanem olyan fejlesztő, mindennapos foglalkozásokra, mint pl. az "okosbaba"-program. (Nem tudom, hogy van az angol megfelelője, magyar babamama-blogokban ezen a néven találkoztam vele; nem volt szimpatikus.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.15. 02:34:58

@Anyatünde: Megnéztem az okosbaba oldalt, és nagyon vegyes érzésekkel jöttem el onnan. Majd egyszer írok itt egy könyvről; Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem! című munkájáról van szó. Töktuti, hogy sokkal olcsóbb, mint az okosbaba oktatóvideók, tanfolyamok stb. :-)
Az okosbabával az a legnagyobb problémám így első ránézésre, hogy azt állítja magáról, hogy átlagos gyerekek a címzettek ("nem zseninevelde"), közben viszont az egész oldal tele van olyan érvelésekkel, hogy a gyerek hogyan fog "előnyre szert tenni" ettől vagy attól. Nekem személy szerint a korai nyelvtanítás ajánlgatása tette be az ajtót - nyelvész vagyok, kisgyermekkori nyelvi fejlődés a szakterületem - és igazából ebből önmagában már ki is tudom bontani, mi bajom van az okosbabával.
Nyelvtanár szülő írja egy olyan szülői körnek, amelynek nem kevés tagja képes többek közt arra, hogy a kisbabájával 3 hónapos kor óta szinte csak németül beszéljen.
Átlagos gyerekek. Hát persze. :-S
Az okosbaba programban már eleve csak egy kiemelkedő kvalitású szülőtársaság tud egyáltalán részt venni is (azok, akik megértik ezeket a cikkeket, nyelveket beszélnek, komolyzenét is hallgatnak, és nem utolsósorban meg tudják fizetni magát a programanyagot). Az ilyen szülők gyerekei már a születésük pillanatában előnyben vannak az átlaghoz képest, és ezek után csak egy ferde mosollyal tudok reagálni az olyan rovatnyitó kérdésekre, mint pl. "Tudtad, hogy nem mindegy, mit és hogyan játszol a kisbabáddal? Gondoltad volna, hogy a jövője múlik rajta?"
Egy frászt. EZEKNEK A GYEREKEKNEK már nem múlik rajta a jövőjük, az a rész sokkal korábban eldőlt, viszont a szülőket nyomás alá lehet így helyezni és meg is lehet ebből gazdagodni.
Tévedés ne essék, nem a gyerekkel való minőségi foglalkozás fontosságával van a bajom, hanem a kérdésfeltevés mikéntjével: ez az a szemlélet, aminek mindig is ellene voltam, és ezután is leszek.
Megnézem az átlagos gyerekek játékos fejlesztésével kapcsolatos utánkövetéses vizsgálatokat - nagyon meglepődnék, ha nem az jönne ki, hogy a szülőtől/fejlesztő játszótárstól beszerezhető érzelmi muníció és lelki stabilitás, valamint a gyermeki motiváció érintetlenül hagyása a döntő elem a későbbiek szempontjából, és enélkül a faktor nélkül az ilyen programok sikeressége teljesen értelmezhetetlen - és köszönöm a kérdést. Végre sikerült felfognom, és nagyon tanulságos olvasásnak nézek elébe.

annacska15 2010.02.15. 22:07:04

Nem tudom passzolhat-e esetleg a témakörbe, (ha ide nem, hátha valamelyik másikba) az, hogy a vegyes óvodai csoportok vagy a korosztályos csoportok alkalmasabbak-e az óvodai nevelésre/fejlesztésre. Olvas/hall az ember egymásnak teljesen ellentmondó véleményeket, én személy szerint nagyon tanácstalan vagyok.

Köszi a mindent :), "rászoktam" az oldaladra! :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.22. 14:58:46

@annacska15: Passzol a témakörbe, és kicsit köze van az iskolakezdés időpontjának megválasztásához is. Nekem jó véleményem van a vegyes csoportokról. Kanadában dolgoztam egy bölcsi/oviban, ahol 7 hónapos és 4 éves közti gyerekeink voltak, sőt, a délután második felében néhány iskolás is. És voltam pedagógiai asszisztens (szintén Kanadában) egy másodikos-harmadikos kevert általános iskolai osztályban is. Nagyon pozitív tapasztalat volt, teljesen megváltozott a látásmódom az egész kérdésről, hogy mikor kezdje a gyerek az iskolát, legyen-e buktatás, osztályismétlés, mit lehet kezdeni a lemaradókkal, a sokkal előrébb tartókkal, jó-e vagy nem jó az integrált oktatás (volt Down-szindrómás kisfiú is köztünk), mik a személyi és tárgyi feltételek (mert vannak). Írom a tehetségnevelős sorozat további részeit, és sorban igyekszem kitérni ezekre, egy-két kérdésről lesz külön poszt.

zzzsuzsa 2010.03.06. 20:20:05

@Felicitasz: Szia!
Lehet, hogy nem vág teljesen ide, de mi a véleményed a két tannyelvű iskolákról. Az én gyerekemet v.sz ilyenbe iratom, de azért vannak fenntartásaim is. Érdekelne a véleményed (ha van rá mód! :)Üdv!!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.07. 20:32:40

@zzzsuzsa: Oktatásmódszertantól is függ. Kerüld el az olyan helyet, ahol a két nyelven egyszerre tanítanak írni-olvasni. De semmi gond az olyan két tannyelvű általános iskolákkal, ahol elsőben magyarul írunk-olvasunk, a rendszeres angolórákon pedig kezdetben csak szóbeli mondókázás van, éneklés, rajzfilmnézés, kommunikációs alapsémák tanulása és szókincsépítés, aztán majd amikor magyarul már stabilan írunk-olvasunk, akkor jöhet a másik nyelv másfajta rendszere (általában második osztálytól kezdett rendszeres írásmunkával).
Az anyanyelvi kompetencia jó alapszintje ESSZENCIÁLIS jelentőségű, minden más erre az alapra épül (vagy nem épül).

zzzsuzsa 2010.03.08. 21:38:21

@Felicitasz: Hú köszi, jó, hogy ezt elmondtad, azt hiszem, ebben a suliban elsőben még nincsen angol írás tanítás. De erre most rá fogok kérdezni. Azzal én is tökéletesen egyet értek, hogy elsősorban a magyar írás-olvasás az, amit meg kell alapozni! Köszi!

türkiz 2010.03.10. 16:59:31

@Felicitasz: Nagy örömmel olvaslak; sajnos, csak most :(
A kislányom 21 hónapos volt, amikor már minden betűt felismert, majd 4 és fél évesen (nem betűzött) olvasott. 6 évesen indiánregényeket, 7 évesen a Narnia összes kötetét olvasta a legnagyobb élvezettel, 8 évesen Az egri csillagok és A pálutcai fiúk jelentették számára az igazi könyvélményt... - csak tényleg fővonalakban!
Először (ahogy ma újra) mindent olyan természetesnek találtunk, az sem volt furcsa, hogy más ritmusban fejlődik, de eljött az az időszak is, határozottan emlékszem, amikor rémültek voltunk, már-már kétségbeesettek. Nagyon egyedül éreztük magunkat a férjemmel, és igazából nem is tudtuk, hogyan kellene mindehhez hozzáállnunk, egyáltalán szabad-e megfogalmaznunk önmagunk számára is, hogy ő egy incifincit másképp fejlődik.
Aztán szép lassan az a kevés egy-két irodalom megtalált minket, és kiderült, hogy vannak szülők rajtunk kívül is hasonló kérdésekkel, meg aztán a kislányunk nem is olyan rendkívüli (egyre több a tehetséges gyerek!), örüljünk, mert tehetséges, de mondjuk nem zseni. (Merem megkockáztatni, titkon minden szülő, amikor eluralja ez a bizonyos pánik, ettől fél.)

Magam azt tapasztaltam és azt is olvastam, hogy a legtöbb esetben nem a szülő, hanem a szülő környezete lesz az, aki felsimeri a tehetséges gyerekben a tehetséget. A szülő mint befogadó a maga feltétel nélküli szeretetével szinte mindent természetesnek talál, ami pozitív (hiszen tudja, hogy mindennel szemben elfogult és minden apró kis lépés előre, amit az ő kis szemefénye tesz meg, önmaga számára mással össze nem mérhető csoda). Innen érthető, hogy ugyanakkor ha a csöppség fejlődése valamiben elmarad a többi kortársához képest vagy valamiben lassúbb, azt sokkal hamarabb (sokszor alaptalanul) észrevételezi.

Még egy kiegészítendő! A Honnan tudom, hogy a gyerekem tehetséges-e? kérdéskörre, bár kielégítő válasz nem adható, azért azt írják, többnyire jellemzi a gyerekeket a betűk vagy számok felé való korai vonzalom.

türkiz 2010.03.10. 17:49:04

@Callis: A te hangodnak örültem talán a legjobban!
Gyakran vágták a fejemhez: Könnyű neked (vele)! - Hogy mennyire nem így van, csak azt tudja, aki megéli! Egészen pici korban megfigyelhető, hogy vagy a gyerek beszéde fejlődik rendkívülien vagy a mozgása; egyszerre a kettő nem tud. Persze igyekszik és normális esetben be is hozza az egyik a másikat, éppen akkora, mikorra kell. Valahogy ez a kép merevedett belém és ezzel igyekszem magam vígasztalni évek óta... hogy talán ezt a meglévő intellektust csak utóléri a lemaradt érzelmi intelligencia. A mi esetünkben legalábbis ez áll fenn!
Oka? Számtalan... az a "szociális-érzelmi fejlődés ördögi köre" valóban fenyegető! Míg ovis volt, ész nélkül kereste a nagyok társaságát, de azért egész jól kijött a kortársaival is, bár órákig tudta nélkülözni őket egy jó könyv kedvéért. Ugyanakkor az iskolában másfél-két évvel fiatalabb az osztálytársainál, akik intellektuálisan még nem partnerek, de akik számára érzelmi síkon még ő nem partner. (Eddig örültem, hogy nem koravén, de néha már elbizonytalanodom.)

Azt tudom mondani, hiába sikeres, eredményes, és még nyitott is a lelkem, nem találja a helyét az olyan szerepjátékokban, ahol te vagy az elvált férj felesége, te az elvált férj feleségének a gyereke, nekem a mostoha testvérem... lefeküdtünk, de nem védekeztél... mindez hozzáteszem harmadik osztályban.
De lehet, hogy rosszul nevelünk... Bennem régóta kérdés: ha a trendi ma kisfarkasokat nevelni, nem vagyok felelőtlen a gyerekemmel szemben, ha kisbáránynak nevelvén őt, odaengedem? Meddig maradhatunk önmagunk (hiszen nem tudok másként nevelni annál, mint amit képviselek) és meddig kell megfelelnem az új, farkastörvényeknek, ami már az ovikban elural helyet-teret?
(ez olyan téma, ami elsodorhatna... asszem, nem is érdemes belekezdeni...)

türkiz 2010.03.10. 18:08:24

@zzzsuzsa: A lányom két tannyelvűbe jár. Utolsó szerencsés osztály, akit még szűrtek, felmérték a részképességeiket, hogy ne szenvedjen egy ilyen osztályban egyetlen egy eleve kudarcra ítélt csemete sem, mert lehet, hogy éppen a matek, a rajz vagy a testnevelés tagozaton volna sikeres. A múlt évtől kalapból sorsolnak; lásd esélyegyenlőség... Van véleményem, de most nincs kedvem kifejteni!

Első két éven az angol órákon túl (ha jól emlékszem) az ének, a rajz és a testnevelés folyt angolul. Idén (harmadik osztályban) jött be a környezet angol nyelven. Csak jót tudok mondani! Húzós osztály, hisz összeválogatták őket, de roppant jól és könnyedén teljesítenek.
A fiam nekem is ősszel kezd iskolát, és én is, ezzel együtt is, tanácstalan vagyok: mert soha nem az iskola dönt szerintem egy ilyen kérdésben, hanem a gyerek. Ami a lányomnak bejött, nem biztos, hogy bejönne a fiamnak is... és még ez a "szűrő" sincs, hogy megnyugodhatnék, tényleg arra a helyre kerül-e, ami az ő képességeinek, erősségeinek leginkább megfelel.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.10. 22:25:15

@türkiz: Ezek a szerepjátékok ált. isk. harmadikos témák????
Az érzelmi "éretlenség" egy nagyon érdekes kérdés... második hete áll a blog, mert egy fontos fordításon szenvedek, és ilyenkor dühös vagyok a világegyetemre, hogy a napok nem 48 órásak és nem tudom a sorozatot olyan tempóban folytatni ahogyan szeretném. De lényeg, hogy nem minden éretlenség ami annak látszik, vagy nem úgy, ahogyan gondolnánk. Vannak, akik érzelmileg lemaradnak, de vannak olyan tehetséges gyerekek is, akik érzelmileg is évekkel a korosztályuk előtt vannak és azért nem tudnak mit kezdeni a korosztályukra jellemző közösségi dinamikákkal, konfliktusmintázatokkal és miegyéb. Na, majd a további posztokban körüljárom rendesen.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.10. 22:27:41

@türkiz: Hát erről nekem is van véleményem, és fogadni mernék, hogy kb. ugyanaz, mint a Tied :-o

türkiz 2010.03.12. 10:02:35

@Felicitasz: Nagyon várom a folytatást! Addigis lenne egy kérdésem; ha nem szorosan idevágó is, bár akár!
Előhozakodnék, hátha kikandikálva a fordítások közül, kicsit szusszanhatsz is egyben :)
Látom, milyen témában szeretsz elmélyedni... te nem emlékszel arra, hogyan definiálja a gyerekpszichológia azokat a csecsemőket, gyerekeket, akik nem simulékonyak, akik minden ölelésből hamar kicsússzannak? (Valamikor olvastam róla, de fogalmam sincs hol, és hogyan találhatnék rá újra?)

intel 2010.03.13. 20:41:30

Áprilisban lesz két éves a lányom. Sosem tanitottam neki a betüket. Nagyijától kapott egy gyerek laptopot, ami azt mondja, hogy pl. nyomd meg a K-betüt, és mond hogy Kacsa... a lányom megnyomta a K-betüt és mondta hogy Kacsa. Nem hittem hogy jól látok, áhhh lehet ez véletlen is. A másik kedvenc szava ezen a laptopon az olló. És azt is megnyomta. Kétajtós amerikai hütőnk van. A gyerek dolgait autómatikusan már lerakom az alsó polckra, mert reggel kijövünk kinyitom az ajtót, és kiveszi azt amit ő éppen szeretne. Ha főzők és megkérem hogy adjon nekem paradicsomot, akkor kihuzza a fiókot és ad egy paradicsomot a hütőből. Tv-t dvd lejátszót egy éves kora óta egyedül kezeli, másfél éves kora óta ő választja ki mit akar nézni, kiveszi a tokból, berakja és elinditja. Még a tv távirányitóján is átálitja a dvd funkciót. Tehetség e? Nem tudom. Ma Mc-ben ebédeltünk egy üzleti útról hazafelé jövet. Belső játszóház kis gyerekszámitógépekkel. Két kislány ült, és játszott. a lányom odament megnézte mit csinálnak vagy 5-percen keresztül, aztán megcsinálta ugyan azt amit a két nagylány.

Nem hiszem hogy jó ennek nagy figyelmet forditani. Pont azért amit már irtak. Elmehet másfele a tehetség, olyan irányba ami viszont nem jó. Nem korlátozom abban amit csinál, vagy csinálni akar, de meg sem emlitem, soha nem dicsérem jobben meg egy ilyenért mint azért hogy hagyja végre lecserélni a pelenkát :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.14. 00:35:35

@intel: Igen, kb. ez lenne az irány, ami felé a posztjaimmal is megyek majd tovább. Ugyanakkor - nyilván egy-két kommentnyi terjedelemben Te sem tudsz TELJES képet adni a szülői viselkedésedről, vagyis nem valószínű, hogy most újat fogok neked mondani - más dolog a sztárolás és más dolog a lehetőségek megadása. Vagyis: csinálod azt az alkalmazkodást a gyerekhez, amit minden jó képességű gyerek szülei kénytelenek; hagyod a hűtőbe nyúlni, hagyod a dvd-hez nyúlni, nem tiltod el a billentyűzettől stb. Továbbá, érdemes arra figyelni, hogy a gyerek a későbbiekben ne vegye abszolút természetesnek a képességeit abban az értelemben, hogy mindenki mástól is azt várná, amire ő képes. Egy 3-5 éves kisgyerek nagyon nehezen dolgozza fel, ha a közösségbe kerülés jelenti a számára az első élményt arról, hogy ő más mint az átlag, és pláne nehéz, ha ez a szembesülés úgy érkezik meg, hogy idegenektől (pl. óvónéniktől) pár nap leforgása alatt több elismerést és csodálatot kap, mint a szüleitől az egész addigi életében együttvéve. Ahogy látom, ez nem elsősorban "neked" szánt megjegyzés, csak úgy eszembe jutott arról, amit írtál. Tényleg nem jó erre "nagy" figyelmet fordítani, de valami "figyelmet" kell.

intel 2010.03.14. 07:54:23

@Felicitasz: Lehet igazad van abban, hogy valamennyi figyelmet kéne erre forditani. De nagyon nem szeretném ha "különleges" gyerek lenne.A mai világban amugy is alig van gyerekkor, nem jó az ha már kicsiként más, kicsiként olyan dolgokkal kell megküzdenie ami nem neki való lenne. Járt bölcsibe a közösség hiánya miatt. De mivel folyton beteg volt igy kivettem. Majd tavasszal ujra megy, mert szereti a gyerektársaságot, szeret kergetőzni stb. Most hogy télen szinte csak a lakásban éltünk erre aklimatizálódott hogy a lakásban lévő dolgkat olyan szinten fejlessze ki magában ami azért meglepő. Remélem hogy tavasztól jóval kevesebb ideje lesz ezekkel foglalkozni, és nem a betük felismerése lesz az elsődleges feladata "számára". Van ismerősőm aki már rég tanitja a gyerekének a betüket számokat. Én nem szeretném errefelé vinni. Elszámol tizik, csomó betüt ismer már. Nem lenyomni szeretném az érdeklődési körét csak kicsit visszahúzni arra a helyre ahol lennie kellene. És az nem más mint a játék, homokozás hintázás, korabeliekkel való felszabadult játék. Engem ez dob fel, amikor ezt látom tőle. :):)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.31. 14:29:41

Írom a következő két részt, és közben találtam ezt. Ajánlott olvasmány mindenkinek, lesz még róla szó hosszabban is:
mapszie.hu/velemenyunk-szerint/11-siettetett-gyerekek-

zzzsuzsa 2010.03.31. 15:34:14

@Felicitasz: Ezért a linkért hálás köszönet! Ezen gondolkodom már hosszú ideje! Számomra az a legmegrázóbb, hogy a szülők akik egy teljesen felborult társadalmi rend tagjai - anya egyedül van otthon a gyerekkel, ránehezedik az összes nevelési feladat, fizikai és érzelmi egyaránt, apa dolgozik a multinál, nagymama szintén dolgozik, vagy már nincs, - szóval egy ilyen apa nélküli életben (és itt a házasságban élőkre is gondolok) nagyon nehéz az anyának úgy megszervezni az életét, hogy a kis gyerek/csecsemő nélkül elmehessen ezekbe a cikkben szereplő "felnőtt terekbe". nagyon hosszú lenne ez a hozzászólás, de látom írod, hogy még lesz erről szó, úgyhogy nem fejtem ki bővebben, bár sok mondanivalóm van ezzel kapcsolatban. Nagyon várom a folytatást!!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.31. 16:19:03

@zzzsuzsa: Vajda Zsuzsanna annyira jól összefoglalta, hogy nekem mi a bajom az okosbabával, hogy hangosan felröhögtem. Eszembe jutott intel fentebbi hozzászólása, meg még sok minden. A Vajda által is hivatkozott S. Hofferth cikket kerestem éppen a neten, és a google kidobta Vajdát találatnak. Gondoltam, azonnal beteszem ide, mert kiváló magyar nyelvű anyag, nagyon egyetértek vele, és legyen mit olvasnotok addig is, amíg az én malmaim lassan őrölnek :-)

annacska15 2010.05.14. 23:50:17

Nagyon várom már a harmadik részt...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.01.03. 16:11:03

@annacska15: Az ajánló valamiért nem listázza, úgyhogy itt van:
felicitasz.blog.hu/2010/09/16/tehetseges_gyerekek_korai_nevelese_3

(Látom, hogy a komment régi, de most megpróbálok átfésülni mindent, és ahol kell valamit csinálni, ott megcsinálom. Valószínűleg a címkéken is fogok változtatni itt-ott.)