Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Édes fiam, nem a falnak beszélek!

2009.10.14. 15:25 Felicitasz

Hányszor mondtad az elmúlt pár napban ezt a mondatot (vagy hasonlót)? Egyszer sem? Na, akkor nincs kisgyereked és nem is vagy pedagógus :-P

A szülővé válásom egyik legnagyobb élménye az újszülött kisfiam tekintete volt. Sosem hittem volna, hogy létezik az őszinte érdeklődésnek ez a foka. Aztán persze hasonlóan nagy élmény - csak kicsit kevésbé kellemes - megtapasztalni a dolog ellenpólusát is: sosem hittem volna, hogy egy kétéves valaki, aki amúgy totál tőlem függ, ilyen mértékben képes figyelmen kívül hagyni, hogy létezem és éppen őneki mondok valamit. Negyedszerre.

A nem hivatalos szakirodalom szelektív hallásnak, illetve alkalmi süketségnek hívja a közismert jelenséget, amikor a gyerek egyszerűen nem adja jelét annak, hogy egyáltalán eljutottak a füléig az általam keltett hangrezgések. De mivel tudom, hogy a gyerekem kiválóan hall (kétség esetén mielőtt nevelési csődöt jelentesz, érdemes először ezt ellenőriztetni...), biztos vagyok benne, hogy hallania kellett, a négyből legalább kétszer, hogy "gyere, kisfiam, vedd fel a nadrágodat". Mi az oka annak, hogy egy arcvonása sem mozdul meg? Ha legalább annyi jönne válaszul, hogy "nem", azzal máris előbbre volnánk, mert akkor már van egy konfliktus, egy tárgyalási alap, egy téma, egy interakció. De így?

A szülők ilyenkor jellemzően azt csinálják, hogy néhányszor megismétlik a kérést, aztán felemelik a hangjukat, aztán számolnak háromig, ötig, tízig, aztán  - vagy a számolással egyszerre - büntetést helyeznek kilátásba, aztán büntetnek. Te is ezt csinálod? Nem működik és eleged van? Működik, de akkor is eleged van? ... Nem csodálom. Ez a koreográfia azért ismétli önmagát, mert a gyerek hozzászokik, hogy mindig ez történik, és  egy idő után már fel se merül benne, hogy az első kérésre is lehetne reagálni; az jelenti a számára az események ismert és biztonságos sorrendjét, ha mindig eljutunk odáig, hogy anya könyörög (kiabál, otthagy, sarokba állít... nevelési stílusa válogatja). A gyereket szemmel láthatóan nem "zavarja" a koreográfia: akit ez tényleg zavar, az a szülő, mert borzasztó energia- és időveszteség, ha mindent tízszer kell elmondanom, és nem arról van szó, hogy nem vagyok rá képes, hanem egyszerűen nem akarom ezt csinálni. A korábban már emlegetett Shel Dougherty (nevelési tanácsadó) elmondta, hogy ez az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a szülők hozzá fordulnak, és saját tapasztalata (négy kisfia van) alapján is ez az egyik legfrusztrálóbb dolog, amit a gyermekeink produkálni képesek.

Az első számú probléma az, hogy tőlünk tanulták ezt a viselkedést. Mert mit tanácsol  a szülőknek az összes elérhető szakirodalom például hiszti és követelőzés ellen? Hogy ne vegyél róla tudomást. Az elmélet (éspedig helytálló elmélet) az, hogy ha egy cselekvéssornak nincs semmilyen hatása, akkor az a viselkedés egy rövid, átmeneti erősödés ("ha még inkább csinálom, hátha kikényszerítem végül az ismert reakciót") után abba fog maradni. Az emberek így működnek, életkortól teljesen függetlenül. A "rólam ez lepereg" attitűd rendkívül hatékony, ha másokat le akarunk nevelni arról, hogy bántsanak, piszkálódjanak, zsaroljanak, jelenetet rendezzenek, kérésekkel és igényekkel halmozzanak el stb. Amikor mi ignoráljuk a gyerekeink nemkívánatos viselkedését, akkor példát mutatunk nekik arról is, hogy hogyan kell figyelmen kívül hagyniuk azt, ami az ő számukra nemkívánatos. Hogy az éppen az én szájjártatásom lesz, hogy vegye már fel végre a nadrágját? Hát akkor így jártam - és nem is nagyon van min csodálkoznom.

Shel mint tanácsadással is foglalkozó gyakorló anyuka nem szereti, és ebben az esetben kifejezetten kártékonynak tartja a "ne vegyél róla tudomást" szakirodalmat. Már a szemináriumán is szó volt erről, hogy az erős, szenvedélyes szülői reakciók megerősítik a nemkívánatos viselkedéseket, de a "ne reagálj erősen" nem jelenti azt, hogy ne reagálj egyáltalán. Ha szülői válasz nélkül hagysz bármilyen problémát, akkor egyrészt segítség nélkül hagyod a gyereket abban, hogy hogyan kéne kezelnie a helyzetet meg a saját érzéseit, másrészt megtanítod arra, hogy figyelem és odafordulás nélkül maradni nagyon kétségbeejtő érzés, annyira az, hogy az okozásával eredményesen lehet a másik felet manipulálni.

Joanne Baum (30 éve praktizáló családterapeuta, a pozitív nevelés egyik szakértője, és már őt is emlegettem itt korábban) azt mondja, hogy ha egy szülő úgy érzi, hogy lassanként már "mindenért" könyörögnie és kiabálnia kell, akkor legjobb, ha leül a gyerekkel megbeszélni ezt a dolgot. A beszélgetést érdemes olyankorra időzíteni, amikor a gyerek kipihent és képes figyelni, például egy szombati reggeli után, amikor nem kell sehová sietni és amúgyis eltöltenénk némi időt valami közös játékkal. Baum azt ajánlja, hogy nyitásként fogalmazd meg a problémát - "nem figyelünk eléggé egymás kéréseire" - és kérj bocsánatot a gyerektől, amiért a saját viselkedéseddel azt sugalmaztad neki, hogy elfogadható és rendben levő dolog a másik ember igényeit figyelmen kívül hagyni. Magyarázd el a gyereknek, hogy nagyon fontos odafigyelni, amikor a másik beszél, és hozz egy csomó példát a közös életetek számos rendben levő területéről: odafigyelünk, amikor a másik elmesél valamit, amikor várjuk a választ, hogy az étel nem túl forró-e, amikor valaki szól, hogy fázik vagy inni kér. Emlékeztesd a gyereket, hogy mennyire odafigyelsz rá, amikor valami fontos dolgot szeretne, és beszéljétek meg, hogy melyikőtök számára mik a fontos dolgok - neked nyilván az, hogy minden reggel időben odaérjetek az óvodába, még meleg legyen a vacsora mikor végre elkezdhetitek az evést stb. stb. Ne csináld "túl" a megbeszélést, ne tartson néhány (legfeljebb 5-10) percnél tovább.

Ezzel párhuzamosan pedig felejtsd el a bevált (?) mintázatot a könyörgéssel és kiabálással, kezdd el az egészet elölről.

Egyrészt figyelj oda arra, hogy minden változást jó előre jelezz: ez majdnem azt jelenti, hogy szólj a gyereknek, hogy majd pár perc múlva kérni fogsz valamit. Például  sétához készülődés kezdete előtt 5-10 perccel menj oda a nyugodtan játszó hároméveshez, simogasd meg a hátát, és mondd neki, hogy "nemsokára sétálni megyünk, de még addig játsszál tovább nyugodtan". Aztán amikor a tényleges kérésre kerülne sor, ahhoz meg kell tanítanod a gyereket, mi az, hogy odafigyelni.

Pár napig csináld azt, hogy ha akarsz valamit, akkor menj oda a gyerekhez, guggolj le mellé, érintsd meg és szólj neki - a szokásos középhalk, barátságos hangodon -, hogy "légy szíves, figyelj  ide most egy kicsit". Aztán várd meg, amíg odafigyel. Ha nem néz fel, vagy épp hátat fordít és elkezd egy játékot babrálni, akkor gyengéden vedd ki a kezéből a játékot, és ismételd meg a kérést: "kisfiam, tudom, hogy most játszol, és mindjárt folytathatod is, de előbb légy szíves figyelj ide". Ne engedj, amíg a gyerek tényleg oda nem figyel (de eddigre már jó eséllyel rég téged néz). Jelezd vissza, hogy a figyelme fontos, és aztán mondd a kérésedet. ("Köszönöm, hogy felnéztél, jólesik, hogy figyelsz. Nemsokára sétálni megyünk, gyere, vedd fel a nadrágodat.")

Bele fog telni némi időbe (legfeljebb pár napba), mire az új modell bejáratódik, de aztán már nem lesz szükséged minden alkalommal előbb külön figyelmet kérni, mielőtt mondasz valami fontosat. Ha bármikor ismét azt tapasztalod, hogy a "gyere ebédelni" nem jut el a címzetthez, akkor tetszés szerint visszatérhetsz az előbb figyelmet kérő stratégiához.

Van még két dolog, amin érdemes lehet elgondolkodni. Kisebb gyerekeknél (2-3 éveseknél) probléma lehet, ha a kéréseid túl hosszúak (sok részletből állnak) vagy túl absztraktul vannak megfogalmazva. Se az nem fog menni, hogy "kisfiam, tedd le az autót, menj kezet mosni és ülj asztalhoz", mert amit tényleg szeretnél ott és akkor, hogy "menj kezet mosni", az elveszett a mondat közepén; se az nem működik, hogy "gyere, kisfiam, ebédidő van", mert ebből egy hároméves még nem feltétlenül tudja kitalálni, hogy akkor neki mi a dolga. Nagyobb gyerekeknél meg néha az a probléma, hogy a szülő túl sokat beszél: a 4-5 évesek többségének be nem áll a szája, és könnyű elveszni a "zajban". A szülők sokszor csak utólag veszik észre, hogy annyi mindenre válaszoltak és annyi mindent megindokoltak és elmagyaráztak az elmúlt három percben, hogy a kérésük talán még el se hangzott, vagy ha el is hangzott, ki emlékszik már arra, de a gyerek biztosan nem. Ha fontos dolgot akarsz, ne rejtsd el egy halom egyéb információ közé.

Na és mi a helyzet a tanácsainkkal, intelmeinkkel? Amikor mondom, hogy vegye vissza a sapkáját azonnal, mert megfázik, ő meg egyszerűen elszalad?

Kutatások szerint a 2-5 évesek utólag felidézik és felhasználják a kimondás idején látszólag érdektelenséggel fogadott szülői javaslatokat. Egy kutatócsoport hároméves és nyolcéves gyerekek szemmozgását vizsgálta egy egyszerű mintázatfelismerő feladat megoldása közben (egy sorozat következő képét kellett bejósolni, a linken egy rövid magyar összefoglaló van a vizsgálatról). A nyolcévesek gyakorlatilag úgy dolgoztak, ahogyan a felnőttek: odafigyeltek a bemutató feladatra, az elkövetett hibáikból úgy tanultak, hogy a bemutató feladat megoldását nézték meg újra azonnal, és nagyon hamar képesek voltak a mintázatokat bejósolni. A háromévesek a bemutató feladatot nem követték az átlagosnál nagyobb figyelemmel, viszont a hibáik és a jó megoldásaik után is sokáig és elmélyülten nézték a bemutató feladatot, ellenőrzés céljából. A szemmozgások alapján a kutatók arra következtettek, hogy a háromévesek utólag, a cselekvést befejezve idézik fel a korábban kapott instrukciókat, és a szülői figyelmeztetés az ő számukra még azt jelenti, hogy előbb cselekszenek, aztán a figyelmeztetés tartalmával összevetik a cselekvésük eredményét, és aztán próbálják korrigálni a hibát, ha ez még lehetséges.

Vagyis, a háromévesed nagyon is megjegyzi a szájjártatásodat, csak még nem tudja arra használni, amire te szánod: majdnem teljesen reménytelen tőle azt várni, hogy a cselekvés tervezésekor észben tartsa a végeredményt bejósló szempontjaidat. A kutatást vezető Yuko Munakata szerint (ő egy kognitív idegtudománnyal foglalkozó pszichológus) ne bonyolódjunk hatalmi harcokba, hanem mondjunk a gyereknek valami olyasmit, mint pl. "tudom, hogy nem akarod most felvenni a kabátodat, de amikor majd fázol kint az udvaron, akkor emlékezz vissza arra, hogy visszajöhetsz a kabátodért ide az előszobába". Amikor pedig a a cselekvés nem vita tárgya, mert a következménye utólag nem korrigálható, akkor hiszti ide, hiszti oda, tegyük amit szülőként helyesnek tartunk. Az a verzió ugyanis nem fog működni, hogy "tudom, hogy most nem akarod megvárni, amíg zöld lesz a lámpa, de amikor elüt az autó, emlékezz arra, hogy vissza is lehet jönni a járda szélére, amíg a lámpa zöld nem lesz". Megfogom a kezedet, fiam, és punktum.

12 komment

Címkék: gyereknevelés büntetés hiszti engedetlenség kisgyermekkor pozitív nevelés

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr331447609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NewRiver 2009.10.18. 15:54:24

Hú ez is nagyon érdekes! A végén még törzsvendég leszek a blogodon.:)

Hannahmama 2009.10.18. 21:37:04

Ez nagyon jó volt, főleg az utolsó mondat :):):)
Én már most törzsvendég vagyok a blogon, pedig csak most bukkantam rá :)

bölcsésztanár 2009.10.19. 14:38:00

Jók ezek a tanácsok, csak olyan bonyolultnak hangzik a megvalósítás! Pláne, ha közben még egy gyerekre kell figyelned, és nem is hallja a célszemély, hogy mit akarsz, mert egy már üvöltő gyereket kiabálsz túl...
De azért ezt az időzítést ki fogom próbálni.

pizzafutár 2009.10.20. 22:49:13

Nálunk most az is bejön, ha valami vicceset viszünk a hatalminak induló harcba, illetve ha elfogadom, hogy valamire azt mondja, hogy nem, miközben, mégis megcsinálja, amit kérek - ez már egész jó kis játék lett, persze nem mindig működik. Szerencsére nagyon éles helyzetekben elsőre hallgat rám, a többi, a nagy huzavonák pedig valóban határpróbálgató hatalmi harcok.
Próbálkozom a lemenni az ő szintjére és a figyelmét kicsikarni módszerrel, nem tudom, ez-e a hatékony, vagy az, hogy az ember így talán alapból türelmesebbé és figyelmesebbé válik a gyerek dolgai iránt.

jabbok 2009.10.22. 01:45:34

Ezeket a módszereket tuti elméleti szakemberek és egy gyerekes szülők fejlesztették... ;o)

jabbok 2009.10.22. 01:47:04

A sokgyerekeseknek többnyire marad az utolsó mondat... "Punktum."

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.10.22. 01:56:23

@jabbok: A posztban benne van, hogy az általam személyesen is ismert Shel Doughertynek pl. négy fia van - kisfiúból annyid még Neked sincs! ;-) - 1, 3, 5 és 7 évesek. De persze azt én is belátom vita nélkül, hogy egy gyerekkel könnyebb, mint többel. Sőt, azt is, hogy még egy gyerekkel sem mindig lehetséges (nem is kell, hogy az legyen!), nemhogy többel. Csak a tendenciák fontosak - de azok nagyon.

jabbok 2009.10.22. 10:46:25

@Felicitasz: Viccnek szántam - azért van ott a szmájli...
Azt viszont nem hiszem, hogy egy gyerekkel könnyebb, mint többel. Sőt! Szerintem eggyel volt a legnehezebb - legalábbis nálunk biztosan. Néhány olyan nehézség van persze, ami eleve csak több gyerek közt léphet fel, de összességében biztos vagyok benne, hogy eggyel nehezebb...

zellerlevél 2009.10.23. 08:51:24

@jabbok: Egy gyerekkel volt a legnehezebb? Miért?

Akkor nálunk az első gyerek valami csodalény, mert szuper jó volt vele két évig, nekünk talán kettővel volt a legrosszabb. Hárommal volt a legkönnyebb, néggyel egészen jól boldogulunk, mióta nincs pelenka, óvoda és folyton betegeskedés. :)
Ja, és nálunk is van punktum. ;)

jabbok 2009.10.24. 13:18:52

@zellerlevél: Mi is nagyon élveztük eggyel is. Sőt, életem egyik legszebb időszaka volt: akkor még nyolc órában, kiszámíthatóan dolgoztam, és amikor hazaértem, már OTTHON voltam (ma már, azt hiszem, ez érthető a többségnek - ha kell, kifejtem). Pl. nem volt mobil telefon...

Mégis mindig azt éreztük, hogy nem tudunk vele úgy foglalkozni, ahogy egy másik gyerek tud.

Amíg egy gyerekünk volt, mindig nekünk kellett társaságot biztosítani neki, folyamatos jelenlét kellett, és az sem volt neki elég.

A testvér valami egészen más kapcsolat.

Nálunk mondjuk az első kettő között csak 15 hónap van, és nagyon gyorsan összenőttek. De egyértelműen
1. szabadabbak lettünk mi magunk is (jó, nem rögtön a szülés után, de amint már össze lehetett őket ereszteni)
2. ők egymással úgy tudtak játszani, ahogy velünk soha (ez nem azt jelenti, hogy a velünk való játék fölösleges, csak azt, hogy egyik sem pótolhatja a másikat!)

zellerlevél 2009.10.24. 15:09:57

@jabbok: Á, így már értem. Nálunk az első kicsit magánakvaló gyerek, félévesen is eljátott egyedül akár egész délelőtt. :) A második viszont nem, ő egészen addig nem érezte jól magát, míg valaki nem volt vele. (És ezek a dolgok mostanra sem változtak.)

Igen, akkoriban még nem volt vonalas telefonunk sem, tévénk sem, a férjem is nyolc órát dolgozott, kiszámítható volt a napirendünk. Nekünk is vannak nagyon szép emlékeink arról az adószakról: a féléves fiam tologatta az autóit a szónyegen, a férjem készült a vizsgáira, én meg olvastam. Ilyen idilli életképet az elmúlt 20 évben nem sikerült még egyszer előállítani. :)

oliv08 2011.03.31. 22:08:42

Az a baj, hogy az én gyerekem, ha oda is guggolok mellé, nem néz a szemembe, és ugyan nincs gond azzal, ha szólok, hogy pakoljunk össze vagy öltözzünk, de a "nem szabad" az mindig süket fülekre talál.
Jó vicc, hogy hagyjuk figyelmen kívül a nemkívánatos viselkedést. De ha az öccse nyakát szorongatja?