Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (2) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (10) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (16) életmód (15) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (21) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (5) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (15) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (13) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (2) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (2) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) méhszájvizsgálat (1) menstruációs ciklus (5) mese (12) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyákvizsgálat (1) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (21) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (3) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (28) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (11) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (13) termékenységi problémák (6) termékeny nap (4) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (3) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (18) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

A mi kis elsősünk - tanévkezdés egy amerikai Montessori iskolában

2013.08.31. 20:40 Felicitasz

IMG_8342.JPGFelveszem a tollat (billentyűzetet) és onnan folytatom, hogy augusztus 20-án kedden a fiam elsős lett, és nagyjából mostanra tartok ott, hogy ezt tényleg el is hiszem. :)

A gyerek nagyon (NAGYON) várta az iskolát. Két évvel ezelőtt, amikor először írtam az iskolakezdéssel kapcsolatos gondolataimról, beszámoltam arról is, hogy itt az USA-ban tulajdonképpen a kindergarten nevű nulladik osztály a hivatalos "iskolakezdés", és az mehet iskolába, aki augusztus 31-ig (vannak államok, ahol július 31-ig, szóval még ez sem egységes) bezárólag az ötödik életévét betöltötte.

A fiam óvodájában azt ajánlotta nekünk a vezető óvónő tavaly, hogy ne várjunk addig. A gyerek abszolút alkalmas a továbblépésre, és ezt meg lehet oldani minden feltűnő váltás nélkül: az óvodában maradva elvégezheti a kindergarten évfolyamot, van alkalmas ember aki el tudja őt látni a kapcsolódó külön feladatokkal és tud vele dolgozni, és a tanév végén pedig majd meglátjuk, mi lesz, de a vezető óvónő szerint ez a gyerek vidáman fog elsőbe menni még nem egészen hatévesen, higgyük el neki.

Az igazat megvallva nekem voltak kétségeim -  a gyerek olyan kicsi még, nem akarnám siettetni, és más hasonló anyai aggodalmak -, de a vezető óvónőnek a fiam életének mérföldköveivel kapcsolatban eddig kettőből kétszer volt igaza, és muszáj voltam számolni a lehetőséggel, hogy hátha most is. Mielőtt e harmadik alkalommal is úgy döntöttem, hogy rá hallgatok, jól elgondolkodtam azon, hogy mégis mi nyugtalanít. Aztán rájöttem, hogy főleg arról van szó, hogy én nem akarok teljesítményhajhászó szülőnek látszani, aki ambícióktól fűtve túl korán iskolába adja a gyerekét.

A férjemnek nem voltak ilyen problémái. :) Szerinte a helyzet egyértelmű. Vagy úgy. Jó, akkor kezdjünk a még-nem-ötévessel kindergartent. 

A fejlemények a vezető óvónőt igazolták (aki egyébként anyagilag abszolút ellenérdekelt volt abban, hogy mi egy évvel - és ezzel egy évnyi tandíjjal - korábban távozzunk majd el az óvodából). A fiam nagyon élvezte, hogy ő már "tulajdonképpen" iskolás és mindenféle érdekes feladatot kap a kedvenc óvó nénijétől, és néhány hét elteltével arról kezdett el itthon kérdezősködni, hogy hogyan és hol lesz majd elsős.

Decemberben jelentkeztünk a vezető óvónőnk által ajánlott Montessori iskolába. Amikor megkaptuk az értesítést, hogy felvették a kölköt (ez főleg férőhely kérdése, de majd lentebb még árnyalom), felajánlották, hogy vigyem majd be valamikor látogatóba. Jó. Gondoltam, kézen fogom a fiamat egy nap, és megnézzük az iskolát. Nem, mondta erre az igazgatónő; ha nincs ellene kifogásom, akkor náluk ez úgy szokás, hogy vigyem majd be egy nap a gyereket fél kilencre, és menjek érte háromnegyed háromkor.

Az első (hangosan ki nem mondott) reakcióm az volt, hogy na ne hülyéskedjenek - de persze hozzászokhatnék már, hogy nem hülyéskednek. 
Először akkor volt hasonló élményem, amikor a hároméves és kéthetes, angolul még nem beszélő fiamat beírattam az óvodába, és közölték, hogy nincs beszoktatás. A vezető óvónő szerint az anyuka menjen csak nyugodtan haza és örüljön a szabadidejének: az ő feladatuk, hogy elnyerjék a gyerek bizalmát és meggyőzzék arról, hogy a védelmező szülői jelenlét nélkül is teljesen biztonságban érezheti magát ott. Hallgattam rájuk és nem bántam meg. A második hasonló alkalommal azt a tervemet fejtettem ki a vezető óvónőnek, hogy a kedden és csütörtökön kilenctől délig óvodába járó fiamat előbb át szeretném íratni hétfő-szerda-péntekre, és majd csak azután minden napra. Hát, ha a kedves szülő így kívánja, akkor ennek semmi akadálya, de szerinte a gyerek már most is nagyon szívesen járna minden nap, semmi szükség nincs egy köztes lépcsőfokra. Ismét igaza lett. És most meg az iskola jön azzal, hogy “látogatás” címen csak vigyem be a fiamat egy reggel, és hagyjam ott?

Ehhez még elmesélem, hogy a Montessori tanterv hároméves szakaszokra van felosztva. Vegyes korcsoportos óvoda máshol is van, de a Montessoriban ez a gyakorlat a rendszer egészéből következik, vagyis, az iskolai osztályok is vegyes korcsoportosak.  A 3-6 évesek a “gyerekek házába” (children’s house) tartoznak és ott is tanulnak, de aztán az elsőbe íratott kisgyerek egy újabb vegyes összetételű csoportba, a 6-9 évesekből álló “alsóbb általános iskolai” (lower elementary) osztályba kerül. Az alap tananyag itt három éven át ugyanaz, és az idő haladtával a kiegészítő (szabadpolcos, választható) feladatok lesznek egyre bonyolultabbak és komplexebbek. A harmadik évet befejező 9 évesek a “felsőbb általános iskolai” (upper elementary) osztályba mennek tovább, ahol 9-12 év köztiek tanulnak együtt, és végül a 12-15 évesekből álló “köztes” (middle school) osztályból lehet majd középiskolába (high school) továbbmenni.

Az iskolának két alsóbb általános osztálya van, a férjemmel mindkettőt megnéztük, mindkettőből ugyanazzal az elképedt-elégedett tekintettel távoztunk - “basszus, és ez egy iskola? … drágám, vajon belőlünk mi minden lehetett volna valami hasonló helyen?” - , ugyanazt a színvonalas munkát és barátságos légkört tapasztaltuk mind a két osztályban. A “melyikbe írassuk a gyereket?” kérdés tulajdonképpen úgy dőlt el, hogy az egyik osztálynak tengerimalaca van a teremben, a másiknak pedig egy különleges fajta gyíkja (bearded dragon, azaz belföldi szakállasagáma, de ehhez nekem is lexikon kellett), és naná, hogy a fiam az utóbbit sokkal izgalmasabbnak találta.

Ebben az osztályban töltött el egy napot márciusban mint vendég. Bevittem fél kilencre. A Montessori osztályterem teljesen ismerős környezet volt a számára - köszönés helyett azonnal megkérdezte már az ajtóban, hogy hová teheti a kabátját, uzsonnás táskáját, és melyik nap van itt “show and tell”, vagyis a hétnek az a napja, amikor mindenki hozhat otthonról egy kedves könyvet, játékot, jól sikerül rajzot, és a gyerekek leülnek egy nagy körbe és sorban mindenki bemutatja amit hozott és mesél róla néhány szót. Melyik ez a nap, mert ez mindenképp fontos. A tanító nénik eddigre már szélesen mosolyogtak, és mondták a fiamnak, hogy talán előbb ha bemutatkoznánk... Kézfogás, bemutatkozás, és aztán egy újabb társalgásindító, ezúttal már tanári kérdés: hány éves vagy? Öt, mondta a fiam, október hatodikán leszek hat, és az kétszer ugyanaz a szám, és hat meg hat az tizenkettő, már ezt is tudom.
Az eddigre odasomfordáló többi gyerek közül megszólalt egy kisfiú: hat éves leszel? Én meg hét, az nem sokkal több. Gyere, majd én megmutatom, hogy itt mi hol van.

Fél kilenc után öt perccel én már a kocsi felé ballagtam, hogy hát akkor ez ennyi volt, a gyerek itt van az iskolában és "majd" jövök érte. Egész nap a zsebemben őriztem a zörgőre állított telefont, de nem volt rá szükség. Délután háromnegyed háromkor az volt a gyerek első kérdése, hogy ő miért nem marad itt “legalább négyig” a többiekkel rohangálni az udvaron.  - Mert nem vagy befizetve, azért, mormoltam el az orrom alatt félig bosszankodva, félig mulatva, aztán a fiam elmesélte, hogy délelőtt különböző nehézségű papírokból hajtogattak repülőket, eldobálták őket, és lemérték, melyik milyen messzire repül, aztán igyekeztek következtetéseket levonni, hogy könnyebb vagy nehezebb papírból érdemes-e papírrepülőt csinálni, és miért.

Mintha már rég ide járna, úgy viselkedett - mondta az alsós tanító néni később - , nehéz elhinni, hogy csak ötéves.

Ezek után már nem nagyon volt a fiamat mire “felkészíteni”. Tudta, hová megy, és alig várta, hogy tényleg mehessen.

A vegyes korcsoportos osztály miatt augusztus 20-án a gyerekek nagy részét is ismerősként köszönthette. Négy elsős van az osztályban, hét másodikos és kilenc harmadikos - amikor új tanulók felvételéről döntenek, akkor például ez a korosztályos arány is számít, vagyis, az iskolai a "férőhely" léte vagy nemléte nem egyszerűen létszám kérdése. Két tanító néni foglalkozik velük fél kilenctől délután háromnegyed háromig, aztán délután kint rohangálnak az iskola játszóterén amíg értük nem megyünk. Három és fél hat közt bármikor elhozhatom, de a gyereknek a jelenlétemben kell a délutános ügyeletes tanártól elköszönnie, és a tanárnak be kell jegyeznie a névsorba, hogy a gyerek mikor távozott. Ez a rugalmas rendszer a mi családi időbeosztásunknak tökéletes, a hét első felében hosszabb napokkal, csütörtökön és pénteken rövidebbekkel. 

A múlt hét kedden volt az évnyitó szülői értekezletünk. A terem bejáratánál egy nagy album volt az asztalon, benne minden gyerekről egy fénykép, és a kép alatt minden gyerektől néhány ákombákom (vagy kevésbé ákombákom) sor, amelyben bemutatkoznak és leírják, hány évesek, mi a kedvenc színük vagy ételük, mit szeretnek csinálni. Az első két hetet közösségépítéssel töltötték - az iskola álláspontja szerint ez sokkal fontosabb, mint az olvasás meg a számolás, én meg ismét elkönyveltem, hogy három év után még mindig nem vagyunk “Montessori szülők”, mert a férjemmel  még mindig a saját iskolai emlékeink szemszögéből reagálunk az efféle közlésekre, és megint ugyanúgy találkozott a pillantásunk ahogy már máskor is annyiszor, a meglepődés, az irigykedés és a bosszankodás sajátos keverékével.

IMG_8317.JPGA tanszerek listáján is ugyanezzel az arckifejezéssel szórakoztam, pedig ezúttal nem ért meglepetés, Kanadában már megtanultam a leckét. Az iskola egy doboz grafit és egy doboz színes ceruzát kért, egy doboz filctollat, egy csomag vonalas és egy csomag színes papírt, egy sima spirálfüzetet és két kézi ceruzahegyezőt. Az első nap a gyerek szerint “unalmas” volt - anya, egész nap csak játszottunk meg kint voltunk! - ő rögtön az olvasást meg a számolást várta volna, “valami nehezet”. Megnyugtattuk, hogy sor kerül majd arra is, de előbb ismerkedjen meg a többiekkel, gyakorolja a neveket, és figyelje meg, hogy egymással veszekedés nélkül játszani sem mindig könnyű feladat.  Két nappal később már ő is jobban értette, hogy mi történik -  anya, a tanárok azt akarják, hogy úgy barátkozzunk össze, hogy együtt játszunk.

Aznap már úgy kezdte a beszámolóját, hogy “imádja” az iskolát, és egy osztálytársáról mesélve hozzátette, hogy ő “az egyik barátom” az iskolában. Na ennél azért hosszabb átmeneti időszakra számítottam, de nyilván nem fogok panaszkodni. :)

A bevitt tanszereket rögtön első nap összegyűjtötték közkinccsé, és a teremben a gyerekek válogattak szét és pakoltak el mindent kategóriák szerint. Vagyis, mindenki vitt egy doboz színes ceruzát, de most a rengeteg ceruza színek szerint van poharakba szortírozva, és a sokféle márka és fajta miatt most húszféle kékből vagy épp tízféle sárgából választhat akinek szüksége van rá. Ugyanígy fogják felhasználni a papírokat és más efféléket is; az "osztálynak" lett egy csomó színes papírja, és ki-ki vesz belőle amikor kell, amilyet akar. Füzeteket az iskolától kaptak, tankönyvek helyett munkalapokat használnak, illetve “rendes” könyvek (mesekönyvektől lexikonokig) tucatjait lehet bármikor levenni a polcról.

Személyes holmi gyanánt legyen a gyereknek “valamilyen táskája”, és minden nap vigyen be itthonról egy általa választott könyvet, amit a nap folyamán a csendes olvasásra szánt idő alatt elővehet. Kért a tanító nénijük mindenkitől egy kreatív albumot (scrapbook album); ebbe az év során a fiam a legszebb munkáit, meg például iskolai fényképeit, rajzait stb. gyűjtheti össze, afféle emlékkönyvet létrehozva ezzel, amit év végén majd hazahoz. Be kellett vinnünk egy nagyobb méretű, használt pólót vagy inget, amit a gyerek kertészkedéshez vagy festéshez felvehet a ruhájára és nem bánjuk ha tönkremegy. A váltócipő csak ajánlás - a termet puha padlószőnyeg borítja és tavaly zokniban voltak mindannyian, de idén az új szabályok miatt tűzriadó esetén már nem elég az előtér-teraszig elhagyni az épületet. Tűzriadó viszont havonta legalább egyszer van, és ha a szülő nem akar udvart megjárt zoknit látni (és mosni), akkor inkább legyen a gyerek benti cipőben.

Ebédet itthonról küldünk - ez már az óvodában is így volt, úgyhogy az uzsonnástáska és a textilszalvéta változatlan, nemkülönben a “kényelmes, szabadtéri játszásra is alkalmas öltözet”. Nincs külön tornaruhájuk, mert minden nap legalább egy órára kimennek (hacsak nem szakad az eső), és heti egyszer van velük egy testnevelő tanár, aki labdajátékokat, helyes technikájú futást és más hasonló alapvető dolgokat tanít nekik.

Az iskolai napirend mindig ugyanaz, a konkrét tantárgyak (munkaterületek) pedig egyrészt aszerint változnak, hogy az alapvető tananyag melyik fázisában tartanak, illetve hogy konkrétan az én gyerekem aznap mit akar csinálni.

Ezen felül a hét minden napján más-más témában van csoportos speciális oktatás, hétfőn spanyol nyelv, kedden képzőművészet (rajzóra, na :)), szerdán reggel jóga, napközben geometria (összenéztünk a férjemmel), csütörtökön a már említett testnevelés, pénteken kreatív írás / fogalmazás / történetszerkesztés (itt már össze se néztünk). A tanév egészére kijelölt úgynevezett kiemelt terület idén a zene lesz. Ez most itt Észak-Karolina államban azért különösen érdekes, mert az oktatási kormányzat a gazdasági mutatók, illetve az egyetem elvégzése után megszerzett állások alapján határozná meg a “hasznos” és “kevésbé hasznos” műveltségi területeket, és a közoktatásban az utóbbiaktól - pl. a művészeti képzés egésze, az egyetemekig bezárólag - azonnal jelentős kormányzati támogatásokat vontak el. Ezen persze mindenki felháborott, és most a hegedű tanszék azt kérdezi, hogy vajon a gazdaságilag “hasznos” munkát végzőknek ki a fene játszik Mozartot két “hasznos” munkanap közt egy koncertteremben vagy akár cd-ről - azt meg sem említve, hogy ha egy olyan szoftvercégnél, mint a férjemé is, azt látjuk, hogy eme “hasznos” emberek kilencven százaléka valamilyen hangszeren is játszik, akkor azt vajon kitől tanulhatták, és vajon hozzájárult-e a zenetanulás e “hasznos” emberek hasznossá válásához, vagy pedig merő véletlenről van szó … De ne (gazdaság)politizáljunk: én egyszerűen csak nagyon örülök annak, hogy a fiam iskolájában egy egész tanév kiemelt témájává tesznek egy ilyen fölösleges dolgot, mint a zene. :S

 

Itt most háromnapos hétvége van. Csupa ünnepnap kötődik nekünk az iskolakezdéshez: az a tavaszi látogatás március 15-re esett, az itteni iskolakezdésünk augusztus 20-ra. Hétfőn az USA-ban Labor Day (igen, a munka ünnepe) van, de mi a kis elsős magyarországi barátainkra fogunk gondolni, a legjobb barátnőm nagylányára, a fiam keresztszüleinek nagyfiára, akikkel három hete még együtt fordítottuk fel a házat és pancsoltuk szét a kerti medencét.

Ha végülis sikerül kicseleznem a nehézkesen működő szerkesztőfelületet és folytatni tudom ma a blogot, akkor ez is egy iskolás témájú ünnepnaphoz kötődik majd: 1870-ben e napon született Maria Montessori.

Szép tanévet mindenkinek.

 

39 komment

Címkék: usa iskola óvoda montessori

A bejegyzés trackback címe:

http://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr75486237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

simesz 2013.09.01. 05:06:00

Jó, hogy újra írsz! Az én kislányom most lett elsős egy texasi kisvárosban, sima public school-ban, és nem sokkal különböznek a múlt évi és idei tapasztatataink a Tieitektől, hasonló programok és hozzáállás van, Anna pedig imád iskolába járni

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.09.01. 20:48:37

@simesz: Gratula a jó public school-hoz, kincset ér. A miénk nem jó - cserébe olcsó a lakásunk; ezt kezdettől tudtuk, hogy így lesz, vagy egy drágább és munkahelytől távolibb környékre kell költöznünk a jó iskolakörzet miatt, vagy ha nem, akkor magániskola lesz a dologból, kivéve, ha extrém szerencsénk lesz a különféle charter és magnet és egyéb sorsolásokon. Volt egy magnet school ami még tetszett nekem, de - ahogy ezt előre sejteni lehetett - , a várólista 13. helyén fejeztük be a regisztrálási/ beiratkozási időszakot, nem voltam meglepve.

A barátaink környékén nagyon jó a körzeti iskola, és az ő gyerekeik is szeretnek járni. A legkisebb - most kezdett kindergartent - azt mondta az első pénteken, hogy alig várja a hétfőt, hogy megint mehessen. :)

furmint-m 2013.09.02. 01:26:04

Dejó, hogy van új poszt és milyen jó téma!
Az elmúlt bõ fél évben én is nagyon intenzíven beleástam magam a Montessori pedagógiába (elõadások, angol és német nyelvū könyvek, blogok stb.), igyekeztem átalakítani valamennyire a lakást és szinte minden nap küzdök az elõkészített ill. energiahiány és fáradtság miatt inkább elõ nem készített környezet kontra elegendõ aktivitás dilemmájával (egy nagyon izgága és állandóan mozgásban levõ 15 hónapossal). Kb. 7 hónapos korában találtam meg /pár nem annyira jó hely meglátogatása után/ a számomra elsõ látásra meggyõzõ Montessori óvodát és ah oda meg vissza vagyok tõle: profin elõkészített szülõi, külön mūvészmūteremmel (Arno Stern elvei alapján kialakítva), Pikler-Hengstenberg tornateremmel, szuper konyhával, ahol a gyerekek is fõznek (ill. helyben készül frissen az ebéd), Montessori-eszközök terem, minden szobában/teremben gitár, hangszerek stb. és igazi (jól képzett) Montessori-óvónõk, akik tényleg lelkesek. 10 hónapos volt a fiam, amikor a jelentkezés feltételéül szabott szülõit tartották (félévente egyszer) és már eléggé el voltunk késve 2015 õszére, úgyhogy most háromhavonta írom a megerõsítõ e-maileket, hogy mi tényleg nagyon szeretnénk ha kapna helyet. A közelünkben levõ (részben Montessori pedagógiás) családi napközis/kiscsoportos bölcsibe már a születése elõtt be kellett jelentkezni (rettentõen idegenkedtem attól, h bejelentsek egy még meg nem született gyereket, de a vezetõk mondták, hogy eléggé telik a várólista és akkor vagyok idõben, ha a születése elõtt bejelentem), oda most õsszel indulna valamikor a beszoktatás és nagyon félek az egésztõl (nekem nagyon nehezen fog menni a leválás az intenzív kötõdõnevelõs idõszak után, bár a gyerek nélküli szabadidõnek és "levegõhöz jutásnak" nagyon örülök - mégis nagyon ambivalens ez több szempontból (az elmúlt idõben megint átrágtam magam többször a "Meddig van a gyereknek az anyjaval mellett a helye?" c. témában is)...

esztina 2013.09.02. 16:20:03

Huh, valahogy el kellene érnem, hogy mire iskolás lesz a (jelenleg még csak "tervbe vett") gyerekem, nyissanak egy ilyen sulit a közelben...vagy kicuccoljunk Ááámerikába...mivel utóbbi esélytelen, lehet, h jobb, ha már most elkezdek akciózni helyben, hehe ;)

2013.09.02. 21:53:37

De jó, eltűnt a bejegyzésem. Akkor még egyszer nekifutok. A hátán és a kezében lévő cucc súlya alapján az erősítés garantálva. Mi is kanadai rendszerben kezdtünk, régi szép idők, most meg szívunk rendesen, British módszer, fúj, utálom. Még jó hogy a gyerek ezt is szereti. Még.

fleur_de_lys 2013.09.02. 22:18:34

Eddig zugolvasó voltam, időnként idekacsintgattam, már azt hittem, vége a blognak. Nagyon örülök, hogy folytatod, és főleg, hogy egy ilyen érdekes témával!

Az enyém még csak most szeptemberben kezdi a bölcsit, 2 éves múlt a nyáron. Most állami intézményt választottunk, de ovi szintjén felmerült a Montessori is (egyrészt, amit tudok róluk, szimpatikus, másrészt van a kerületben), úgyhogy kíváncsian várom a te beszámolóidat is.

Talán kicsit nagyon előremutat a kérdés, de mi a kinti gyakorlat? Van középiskola is, vagy az utolsó csoport után mindenki megy, amerre lát?
Ha ez utóbbi, akkor van esetleg valamilyen ismereted arra vonatkozóan, hogy a gyerekek hogyan tudnak a "normál" oktatási rendszerbe beilleszkedni később? Nem csak a középiskolára, hanem a felsőoktatásra is vonatkozik a kérdésem.

(És itt szeretnék köszönetet mondani a terhességgel, gyerekággyal, szoptatással kapcsolatos cikkeidért, valóságos kincsesbánya az itt felhalmozott tudás!)

2013.09.02. 22:26:18

@fleur_de_lys: Bár a konkrét kérdésedre nem tudok válaszolni, meg nem is nekem tetted fel :-), de én azt szeretem a nemzetközi iskolákban, hogy ha már a gyerek bekerül bölcsődébe, óvodába, ugyanott egy épületben egyenes út egészen a diplomáig. Nincs felvételi, nincs stressz, nincs hülye pontgyűjtögetés. Persze csak ha nem bukik meg. Ugyan nem vagyok elájulva az oktatási rendszerüktől, de vannak előnyei. Pl. ez.

furmint-m 2013.09.02. 22:36:28

Ez lehet, hogy Off, de úgy éreztem, h az interjú felvet néhány a témába illeszkedõ kérdést, bár a Montessori pedagógiáról említést sem tesz...: antalvali.com/hirek/vekerdy-az-allam-a-diktaturak-iskolaiban-foszereplo.html?evp=8

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.09.03. 02:56:45

@Turchi: A cucc csak az első nap volt annyi. :) És természetesen ragaszkodott hozzá, hogy ő pakolja össze és ő vigye be, EGYEDÜL; az iskola bejáratánál készített fotón még a váltócipője is a kezében van :) De azóta csak a "személyes holmi" kategória létezik: a hátizsákjában a napi egy könyv van amit itthonról visz és esetleg egy vékony hosszúujjú vagy a napszemüvege. Úgyhogy azóta az uzsonnás táskát is be tudom tenni a hátizsákba, hogy tényleg csak egy csomagra kelljen figyelni.
@fleur_de_lys: Nincs középiskola, viszont a tapasztalatok alapján zökkenőmentesen állnak át hagyományosabb oktatásra. Minden korosztályból kaptunk információt - ha jó lenne a körzeti iskolánk, akkor ugye lehet hogy a Montessori oviból eleve oda mentünk volna, de egy ismerősünk kisfia 12 évesen middle school-ba ment tovább a saját körzetükbe, mert az általános iskolájuk nagyon rossz, de a környékbeli middle school (hatodiktól nyolcadikig) jó, és azért ez egy pénztárcakérdés is, hogy meddig fizeti a kedves szülő a magániskolát ha a körzeti iskola ingyen van és érdemi alternatívát jelent.
A vezető óvónőnk nagyfia már végigjárta a rendszert, a Montessori után két év alatt végzett el egy "hagyományos" közpiskolát, aztán azonnal elment egyetemre 17 évesen. Se a gimi, se az egyetem nem okozott neki lelki törést, a tanulmányi jellegű akadályokat pedig simán vette.

Nyilván nem mindenki olyan zseni mint ez a srác, de erről sok cikk van és mi is kaptunk tájékoztatót, hogy mik a tapasztalatok az átmenetről a hagyományos oktatásba. Röviden: jók.

@furmint-m: Köszi :)
Én az USA-ra nem mernék hivatkozni, amikor bármely ország közoktatását dicsérem; itt fentebb Simesznek tök nagy mázlija van, hogy jó a körzeti iskolájuk, de én abszolút nem tartom követendőnek egy olyan ország gyakorlatát, ahol a közoktatáson belül akkorák a színvonalbeli különbségek az intézmények közt, hogy az ingatlanod értékére alapvető befolyással van az, hogy melyik iskolakörzetbe tartozik az a cím (vagyis, ha az utcád a körzethatár, akkor a veled szemben levő pont ugyanolyan ház esetleg kétszer annyit ér mint a tied).

Az oktatás gyerekközpontú voltának fontosságával abszolút egyetértek persze, meg azzal is, hogy az épp trendi állami ideológiáknak, legyenek azok bármik is, semmi keresnivalójuk az iskolákban.

fleur_de_lys 2013.09.03. 22:04:12

@Turchi:
Ez mindenképpen nagyon jónak hangzik, csak hát az én pici fiamnak a magyar körülmények között kell majd megállni a helyét. Itt kell megtalálnom a lehető legjobb megoldást. A nálunk jelen lévő nemzetközi iskolák (francia, amerikai, német, osztrák) sajnos nekünk anyagilag nagyon megterhelőek lennének, főleg, hogy vélhetően hamarost 2 gyerek jövőjét kell egyengetni. Így maradnak a pénztárcakímélőbb, alternatív megoldások.

fleur_de_lys 2013.09.03. 22:06:55

@Felicitasz:

Köszönöm a választ. Annyira fellelkesített a cikked, hogy utána is néztem nagy vonalakban a helyi lehetőségeknek. Kiderült, hogy a montessoriak bázisiskolája a kerületben található + van hozzá ovi is. Amint túlléptünk a bölcsi-beszoktatáson, és majd' megöl majd az unalom délelőttönként egyedül, kicsit körbejárom jobban. Addig is várom a további tapasztalataitokat!

2013.09.04. 07:51:02

@fleur_de_lys: Ez így igaz, mi sem ide születtünk, nem is olyan régen sikerült kijutni. És nem mi fizetjük a sulit, mert itt mi sem tudnánk. Baromi nagy bajban leszünk ha haza kell menni, mert haza kell 1-2 év múlva, és én is néztem az árakat, amerikai, angol suliknak, nemhogy megterhelő, hanem megfizethetetlen nekünk is. Pedig csak 1 gyerek. Amikor utoljára néztem, kb. 300.000 Ft volt a havi tandíj az amerikai suliban. Haha, a fizetésem meg sem közelíti ezt az összeget. Mi pestiek vagyunk, nem tudom, vidéken mi a helyzet, de én már azzal is megelégszem, ha az iskolában béke, nyugalom van, a többit megoldom, ha már tanár volnék.

Kispiskóta 2013.09.06. 14:10:05

Köszönjük!
FOLYTASD!

A suli szuper, nagy kedvet csináltál. A rugalmasság is szuper.

zellerlevél 2013.09.14. 14:38:33

Fel sem merült, hogy olyan iskolába kerüljön, ahol nincs ott egész nap?

Mind a négy gyerekünknél bevált a félnapos suli. (Igaz, oviba is csak fél napot jártak.) Szükségük volt a kevésbé kötött délutánra is.

2013.09.14. 16:29:04

@zellerlevél: Magyarországon lassan ez a verzió fel sem vetődhet, ha kötelező lesz valóban 16 h-ig bent maradni. Nekem is a félnapos variáció tetszik jobban, de ha dolgoznak a szülők, akkor ez szóba sem jöhet.

zellerlevél 2013.09.14. 22:11:27

@Turchi:

Dolgozunk. Én részmunkaidőben.

Egyébként én úgy látom, hogy ez a kérdés csak túllihegése a dolognak: a szülő ír egy levelet, hogy a gyerekét engedjék el, és a gyerek ugyanúgy hazajár, mint az előző évben. (Még egy általános iskolás korú gyerekünk van, igaz gimibe jár, de fel sem merült, hogy ne jöhetne el.)

2013.09.15. 09:02:16

@zellerlevél: Rólatok nem beszéltem, mert nem tudhatom, mit csináltok. A családok többsége teljes munkaidőben dolgozik. Szeretném én is azt hinni, hogy csak túllihegés a délutáni téma, de ha figyelmesebben elolvasod a törvénytervezetet, valamint azt, hogy mit szeretnének elérni, aminek ez csak egy bevezetője, akkor már más a helyzet. Délutánra is terveznek majd tanórákat, hiszen a mostani ugyanaz, mintha napközi lenne, csak most automatikusan bekerül a csoportba, ahonnan a szülő automatikusan ki is kérheti. A lényeg a kérheti, azaz nem kötelessége az igazgatónak az engedélyt megadni, bár megadják egyenlőre, mert nekik is így könnyebb. Ha viszont délután is lesz rendszeresen tanóra, akkor meg nem is engedheti el. A cél ez. Remélem, nem fogják tudni megvalósítani. Személyes levelezésem volt az illetékes személlyekkel, és nagyon elkeserítő válaszokat kaptam. Szerencsére minket nem érint, nem vagyunk most otthon, de azért érdekel. Meg a volt kollégáimat is. meg aztán egyszer mi is hazakevergünk.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.09.15. 15:43:25

@zellerlevél: 2:45-kor vége a tanításnak (8:30-kor kezdenek, dél és egy közt kint vannak, ebédelnek és az udvaron rohangálnak) utána azt csinálunk amit akarunk. Úgyhogy ez lényegében olyan iskola, ahol "nincs ott egész nap" - aztán a dolog másik fele az, hogy a "fél ötig" napok a kölök kérésére vannak, úgyhogy mégiscsak ott van egész nap, de nem azért :)

Ez a folyamat már az óvodában elkezdődött, és ennek keretében alakult ki az "én csak futok a gyerekem után értetlenül" élményem. A kedd-csütörtök részidőből így nem lett h-sz-p részidő, hanem azonnal minden nap kilenctől délig; később a gyerek kezdett el nyaggatni, hogy neki miért kell hazajönnie ebédelni és nem ehet a többivel kint a kertben a fa alatt; aztán amikor beírattuk teljes napra (kettőig), akkor ez egy ideig működött. Később abbahagyta a délutáni alvást, az óvodából egyből a játszótérre vittem. Amikor sokadszor találkoztunk a játszón szintén kettőig-ovis csoporttársakkal, akkor tűnődve összenéztünk, anyák egymás közt: a gyerekeink itt rohangálnak fél háromtól négyig együtt a parkban és ránk se néznek. Ha az oviban hagynánk őket, ugyanezt tennék, csak egy nagyobb és jobban felszerelt udvaron, mi viszont törődhetnénk a saját dolgunkkal. Így lettek "négyig" ovis napok, és amikor a fiam nyafogni kezdett, hogy nála kisebbek ötig maradnak, és ő miért nem, holott már ötéves, akkor határozottan állást foglaltam a fél hatos családi uzsonnánk fontossága mellett. :) De az utolsó óvodás hónapjában (június) az volt a nagy év végi jutalom, hogy beírattam ötig.

Az iskolában tett látogatás napján is azonnal ez volt a kifogása, hogy ő miért nem marad délutánra.
Néha összenéztünk a férjemmel, hát nooormális?

De az. Igazából az van, hogy az iskolai napja végén én is azt tenném vele, hogy kiviszem valahova a szabadba egy órára legalább, hogy rohangálja ki magát. De akkor ott velem van, és én egyedül már háromévesen is kevés voltam neki. Kvázi, elberregek a traktorral a homokozóban és aztán játszom vele lovagi tornát, de erre a kiscsapat már jobban megfelel mint akármelyik szülő. Az iskolaudvar tényleg egy nagy játszótér, ahol jól érzik magukat (hinták, mászókák, homokozó(!), akadálypálya, nagy füves terület, zöldséges-virágos kert, egy faketrecben kendermagos tyúk. Ivókút, mellette a hosszú fapadon a délutánra letett uzsonnástáskák, a kerti asztaloknál esznek négykor (itt novemberben is 20 fok van), ezért nem megyek érte négyre a hét első felében, ez a fél öt volt az abszolút kompromisszumos megoldás.

Csütörtökön a tanítás végén már ott lihegek a kapuban, viszem balettre, balettről azonnal csokoládéboltba, fél négytől estig anya-fia délután, azt csinálunk amit akar. Pénteken is elhozom fél négy körül, azért mert péntek van :)

Nekünk az volt az iskolaválasztási szempont, hogy a hiányzás (mint olyan) legyen kötetlen. Lehessen fáradtnak lenni anélkül, hogy betegséget hazudnánk, tervezhessünk a délutánokkal, de olykor egész napokkal vagy hetekkel is. A közoktatás például nem enged el egy iskolást októberben két hétre Magyarországra, nem és kész. (Megértem amúgy, rettentő szabályok kötik őket; az éves fejkvótákat pl. az első heti tényleges létszám átlaga alapján kapják, azaz ha a gyerekem az első héten hiányzik, az iskola az egész éves fejkvótát elveszti rá. Nincs értelme, de ez a szabály. És még sok hasonló szabály van.) A magániskolákat ez az egész nem érdekli, ó vigyük csak nyugodtan ahova akarjuk, amikor a családnak megfelel, ők tudják, hogy 2-3 utazással töltött hét alatt a gyerek legalább annyit tanul, mint ha iskolában lenne. (Ami így igaz.)
Szóval, nekem fontos volt, hogy a gyerekem "úgy általában" ott van ahol én mondom, akkor amikor én mondom. Pénteken például az óceánnál volt velem, mert a barátaink bérelt nyaralójában egy lemondás miatt lett egy olcsó szoba két éjszakára. A Zuram nem tudott jönni, de mi ketten azonnal leléptünk, és nekem nagyon fontos, hogy ilyenkor nem kell az iskolának se könyörögnöm, se hazudnom. Jó utat meg jó időt kívántak, a kölök meg életében először látott nem állatkertben delfineket úszni (és én is :))

zellerlevél 2013.09.15. 19:22:27

@Felicitasz:

Érdekes, hogy a mieink soha nem akartak ott lenni egész nap, pedig nem jártak rossz helyekre.

Egyrészt talán azért, mert nekik volt itthon gyerektársaság, nem csak én.
Másrészt én magam is otthon voltam mindig, és szerettem önállóan dönteni a délutánomról, az időmről, a társaságomról, jó volt elmenni az osztálytársaimmal ide-oda, ezért az elején automatikusan feltételeztük, hogy a gyerekeknek is igényük ez. (Mint később kiderült, valóban. Az egyik fiunk egy egész hónapig volt napközis, azzal a céllal, hogy lássa, másnak is tanulni kell. Amikor vége volt a hónapnak, azt mondta, hogy inkább itthon tanul kétszer annyit, de neki ez nem való. Mi pedig megállapítottuk, hogy jól mértük fel az igényeiket.) :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.09.15. 20:17:45

@zellerlevél: Igen, az enyémnek nincs itthon gyerektársaság. Továbbá, 8-9 éves koráig (most hirtelen nem tudom, mik a helyi szabályok, de valami ilyesmi) nincs olyan, hogy "önállóan dönt a délutánjáról", mert egyáltalán nem lehet felnőtt felügyelet nélkül. (Parafrázis: itt nincs olyan, hogy a hatéves majd egyedül elsétál a pár saroknyira levő iskolába, és olyan se, hogy kisfiam, nyugodtan legózzál tovább itt a szobádban vagy biciklizz a szomszéd gyerekekkel itt az utcában ameddig én elmegyek a boltba.)

Később majd újratárgyaljuk a dolgot. Te elsős korodban már önállóan döntöttél a délutánodról, és csak úgy elmászkáltál az osztálytársaiddal iskola után? Neked, illetve később a te legnagyobb gyerekednek hány éves korától volt kulcsod/ kulcsa a lakáshoz?

Én harmadikos koromig voltam iskolaotthonos (délutáni órákkal stb.), aztán nem, sőt, a délelőttös és délutános hetek iskolájában eleve esélytelen is lett volna bármilyen szülői felügyelet (negyedikes voltam akkor). Fel se merült a napközi, tanulás céljára szerintem eleve használhatatlan is mindenkinek aki egyedül és csöndben szeret dolgozni.
Balettre, szolfézsra, zongorára én is egyedül buszoztam 7 éves koromban Miskolcon, nem tudom, ezt manapság lehetne-e. (Még egy parafrázis: kétévesen anya megtanított leolvasni az órát és simán egyedül hagyott a kecskeméti lakásunkban amíg elment a boltba. Erről ugye biztosan tudom, hogy manapság nem lehetne, és a dolgot magát 21. századi szemmel nézve ez hihetetlen felelőtlenség volt, de akkoriban ez volt a gyakorlat, meg a biztonsági öv és gyerekülés nélküli autók - nem tudom, hogy a Miskolcon egyedül buszozó hétéves is ez a kategória-e, azt tudom, hogy itt mindenképpen.)

Nekünk most tök jó, hogy a tanulás utáni játszóterezést (ami a fiamnál egy tök egyértelmű igény) megoldja az iskola, és jobban, mint ahogy én meg tudnám oldani. Aztán itthon uzsonna után neki nem kell leckét írni, órarendet böngészni stb., ahogy nekünk kellett annak idején, játszhat amit akar vagy lóghat rajtunk, de azért nyilván messze nincs abban a helyzetben, hogy "önállóan döntsön a délutánjáról", hacsak persze azt nem számoljuk, hogy az ő döntése volt, hogy ne hozzam haza 2:45-kor, csak 4:30-kor.

zellerlevél 2013.09.16. 14:47:07

@Felicitasz:

Én egy évet jártam oviba (és oda sem rendesen, ezért a szüleimet felszólították arra, hogy tényleg járjak, illetve iskola-előkészítőbe kellett járnom), egy másik városrészben volt az óvoda, anyuval egy busszal mentünk, én előbb leszálltam, és elsétáltam az oviba. Aztán délben egyedül haza, busszal. Kicsit más világ volt, mindenki ismert mindenkit, ha a buszon csak egy csúnya szót mondtam volna, a szüleim arról is értesültek volna estére. :)
Az iskola a szomszéd tömbben volt, minden gyerek egyedül járt, és haza is, elsőtől. (Na jó, évtizedekig nevettek rajta, hogy a Jancsikát az apukája biciklivel elvitte iskolába, és érte is ment. Ez volt a kivétel.)

A szüleim dolgoztak, egyedül voltam, vagy ha nem akartam egyedül lenni, akkor átmentem a nagyszüleimhez. De ez ritkán fordult elő, mondjuk péntekenként, amikor a nagymamám mindig sütött, vagyis egyértelmű volt, hogy ott finomabb az ebéd, mint otthon. :)

A nagyobb gyerekeink oviba a közelbe jártak, amíg nem volt iskolásunk, én mentem értük, aztán a tesójuk. (Hét éves az öt évesért és a három évesért, hazasétáltak, bementek a lakásba, és ha néha nem értem haza, akkor megmelegítették az ebédet, ettek, az iskolás nekiállt tanulni, a kicsik meg játszani, mert nálunk a délutáni alvás soha nem létezett.)
A negyediknek királyi dolga volt, egyrészt mert a tesói versengtek, hogy ki mehet érte, másrészt négy éves korától a saroktól egyedül ment oviba, és hat éves korától nyilatkozattal el is engedték az oviból a szomszéd tömbben lévő munkahelyemre, aztán együtt busszal hazajöttünk.
Nálunk kilenc éves gyerek simán elvitte úszni magával a három évest. (Jobban megszárította a haját, mint bármelyik felnőtt, soha semmit nem hagytak el.)
Amikor bármelyik gyerek már egyedül közlekedett, volt kulcsa a lakáshoz. A négy gyerek összesen két kulcsot veszített el, (Zárcsere szükséges volt.) es kb. hat bérletet, ami a nyakukban lógott. (Egy jellemző sztori: amikor a harmadik iskolába ment, az egyik tanár megkérdezte tőle: te az xy testvére vagy? Igen, honnan tetszik tudni? Nekik is mindig a nyakukban lóg a bérletük.) ;)

De nem iskolába mentek először egyedül, hanem a szomszédba, boltba, fagyizni, négy-öt éves korukban. Az első alkalommal utánuk mentünk (tudtak róla), és akkor volt második alkalom, ha körülnéztek az úton, udvariasan köszöntek a boltban, megszámolták a visszajárót... stb.) Még kétszer néztem az ablakból őket, aztán megbízhatónak nyilvánítottuk őket, és mehettek, ahová úgy érezték, hogy el tudnak menni.

Biciklivel nem mehettek egyedül ilyenkor még, azt veszélyesebbnek találtuk. Két gyerek négy évesen tudott forgalomban biciklizni, a másik kettő hat éves korában. Igaz, fél éves koruktól hallották a közlekedési szabályokat ("jobb szél, figyelj, elsőbbségadás kötelező, stoptábla, állj meg, húzódj le, mert nem tudunk bekanyarodni"), ovis korukban minden közlekedési táblát ismertek, és a kresz szabályait képesek voltak betartani. Ennek korai megtanulása nem hobbi volt a részünkről, hanem kényszerűség, autó hiányában mindig biciklivel közlekedtünk. Csomagot iskolás koruktól vittek, mert a bevásárlást is ezzel intéztük. Ez nem volt teher, mozgékonyak voltunk, edzettek, a gyerekek sokkal jobban szerettek így közlekedni, mint busszal.
(folyt.köv)

zellerlevél 2013.09.16. 15:06:42

@Felicitasz:

A szabadon szervezett délutánról:

Én nagyjából azt csináltam, amit akartam. Elsőben nehéz volt, gyakorlatilag nem voltam iskolaérett, pár nappal múltam hat éves, amikor iskolába kerültem, ezért elsőben, amikor anyu hazaért, könnyek között írtam a leckét újra. Másodiktól egyedül tanultam, és nem szóltak bele, hacsak nem kértem segítséget. Ez inkább csak ötödikben fordult elő, no meg középiskolában. 14 éves koromig sötétedésre kellett otthon lennem. Magam döntöttem a szakkörökről, sportról, versenyekről, kirándulásokról. Egyszer szóltak bele a sulin kívüli dolgaimba: amikor kajakozni jártam, és heti kilenc edzés volt, két négyesnél több volt a bizonyítványomban, akkor mondták, hogy keressek másik sportot. Nem örültem neki, hisztiztem egy sort, aztán elkezdtem minden reggel úszni járni. Utólag azt gondolom, hogy helyesen döntöttek, amikor abbahagyatták velem a kajakozást.
Most is kötetlen munkaidős vagyok (annak minden előnyével és hátrányával), mert nem szeretem, ha mások osztják be a napomat. Ma reggel beszóltam, hogy itthon fogok dolgozni. Más kérdés, hogy semmi sem lett belőle, inkább levertük a diót. Majd este, torna után befejezem, amit délelőtt akartam.

A gyerekeink év elején eldönthették (ovis kortól), hogy hová szeretnének járni, és oda egész évben kellett menni. Igyekeztünk egy kézműves és egy sportprogramot elérni, ez többnyire meg is volt. Egy gyerekünk rendszeresen túlvállalta magát (ez most, egyetemmistaként is így van, de amit elkezd, az becsületesen végigcsinálja), a többi jól mérte fel, hogy mire képes.

Eddig mi is egyszer tiltottunk valamit: amikor a gyerek harmadik vízilabdamérkőzésről jött haza véresen, szeme alatt monoklival, akkor mondtuk, hogy itt a vízilabdázás vége.

A gyerekeink kiskoruktól járnak cserkészetre, de táborba különböző időpontokban engedtük el őket. Az egyik már ovis korában is volt, kettő elsőben mehetett először, egy pedig negyedikben. Bár mindegyik önálló volt, a hosszas távollétre különböző korban voltak érettek.

Hagytuk őket egyedül kisebb korukban is. Egyszer volt veszélyes helyzet, álmomban sem gondoltam volna, hogy a 10 hónapos ki tud mászni a járókából, egyenesen ablakba. Szerencsére semmi baj nem történt. (Kiságy ment a pincébe, így már nem volt értelme.)

Játszótérre egy ideig mentem velük, és a társasházba költözés legnagyobb indoka az volt, hogy ne kelljen már nekem ott ülni... Volt udvarunk. A közelben volt játszótér is, mehettek oda is. Mondjuk egymást házon kívül mindig gondosan megvédték, megvédik a mai napig. Párszor volt nézeteltérésük, de szerintem semmivel sem többször, mintha ott lettem volna.

Kamaszként mehettek, mehetnek, ahová akarnak, de mindegyiknél volt egy időszak, amikor tisztázni vagy inkább pontosítani kellett a szabályokat. (Két friss történet: kiskamasz lány barátnőnél alszik. Hazaszól kilenckor, hogy inkább hozzánk jönnének. Oké, de azonnal indultok. De mi még bent akarunk maradni a városban. Na akkor most döntés: vagy azonnal jössz haza akár egyedül, akár a másik lánnyal, vagy beszélni szeretnék a másik szülővel. Nagymama van, akinek elmondom, hogy a lányom nem kórészol a városban egyedül kilenc után. Oké, akkor a lányok náluk maradnak, nagymama otthon velük.
A másik: épp nagykorú a barátjával autóval szeretne este Balatonra indulni, egy kocsmai kiállításmegnyitó után. Ez nem megy, jössz haza az utolsó busszal, és reggel, ha aludtatok, összecsomagoltatok, elmehettek.)

Vagyis: amíg nem játsszák el a bizalmat, addig mehetnek. Ezt tudják, élnek is vele, és ritkán próbálnak meg visszaélni vele.

Én azt gondolom, hogy minden gyerekre leselkedik veszély, minden korban, minden helyen. Ha megtanítjuk őket felelősségteljes viselkedésre, szerintem kisebb a baj esélye, ráadásul nekünk szülőknek sokkal könnyebb dolgunk van. (Azért így sem gondmentes a gyerektartás.) :)

pizzafutár 2013.10.01. 16:03:26

@zellerlevél: "De nem iskolába mentek először egyedül, hanem a szomszédba, boltba, fagyizni, négy-öt éves korukban. Az első alkalommal utánuk mentünk (tudtak róla), és akkor volt második alkalom, ha körülnéztek az úton, udvariasan köszöntek a boltban, megszámolták a visszajárót... stb.) Még kétszer néztem az ablakból őket, aztán megbízhatónak nyilvánítottuk őket, és mehettek, ahová úgy érezték, hogy el tudnak menni."

Nálunk a nagy, aki nagyon-nagyon megbízható, sokszor kérdezi, hogy mehet-e ide vagy oda egyedül. És én mindig azt mondom, hogy nem. És nem azért, mert benne nem bízom meg, hanem a világban nem. Tudom hogy el tudna menni a buszig (büszkén mutatja a bérletét a nagy hatéves óvodás), tudná hol kell leszállni, átmenni a forgalmas úton, be az oviba, átöltözni stb. De ez a világ nem az a világ, ami akár 10 éve is volt, vagy épp 40, amikor a férjem járt egyedül oviba, másfél kilométer távolságra. Annyit engedünk meg most, hogy biciklizhet az utcán (nincs járda, és az út egyautónyi széles, tehát nagyon kell figyelni minden közlekedőnek egymásra),abban az esetben, ha mi is az udvaron vagyunk és kb.látjuk hogy merre megy, illetve reggel elindulnak előbb a buszhoz, kb. 100-150m után szoktam utánuk menni és kb. a busznál találkozunk, így nekik tutira nem kell rohanniuk és így tudom elérni hogy a legtovább alhassanak, mégis minden meglegyen. Most már a kicsi is lemegy az útról, ha autót lát, nála ez hatalmas eredmény. A nagy mindig figyelt a közlekedésre, a járda végén megállt. A kicsi pedig megy azután, ami érdekli, nem baj, ha közben jön öt motor, nyolc autó és egy traktor. ;)
Mindazonáltal a közbiztonság annyira rossz és a városban kicsit túl sok támadás éri mostanában a lányokat, fiatal nőket, hogy a gyereket nem szívesen engedem el egyelőre még a környékünkön sem egyedül. Én lennék a legboldogabb, ha úgy lehetne szervezni az életet, mint a férjeméknél anno... Na meg vízbe a kicsit felnőtt felügyelet nélkül - azt hiszem, ez csupa olyan dolog, ahol gyereke is válogatja, kire mit lehet bízni, mit lehet neki megengedni. Ha megmakacsolja magát, mit tud vele kezdeni egy nála csak 2,5 évvel idősebb, aki maga is gyerek? Azért bízom benne, hogy eljön majd az az idő is, amikor egymásra, illetve saját magukra bízhatjuk őket :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.26. 04:06:55

Kindergarten?Az usákoknál használnak német szavakat?Nem childgarden kéne legyen?
Nem kételkedek, csak fura... :-o

2014.01.26. 12:38:47

@geegee: A kanadai suliban is kindergartennek hívták

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.01.27. 02:12:10

@geegee: A kindergarten a nulladik osztály neve, ez, ahogy mondani szokás, történelmileg így alakult ki :). De persze angol szavak is vannak:

day care: bölcsőde, csana, illetve olyan óvoda ahol nincs tantervet követő oktatási program (de persze azért foglalkoznak a gyerekekkel és nem csak gyerekmegőrző)
preschool: olyan óvoda, amely tantervet követő oktatási programmal működik. 3-6 éves gyerekeket fogad, de főleg 3-4 éveseket.
Pre-K azaz pre-Kindergarten: a 4 évesek osztálya, ilyet még eddig csak magániskolában láttam, közoktatásban nem.
K azaz Kindergarten: az 5 évesek osztálya, iskolaelőkészítő osztály, a közoktatásban ez az első kötelező évfolyam. Az átlagos általános iskola K-Gr5, azaz nulladiktól ötödik osztályos korig fogad gyerekeket.
Gr1 - Gr5: elementary school (ezen belül az első három évfolyam a "lower elementary", a negyedik-ötödik az "upper elementary")
Gr 6-8: middle school, tehát figyelem, nem középiskola, hanem az azt megelőző két évfolyam

High school (Gr 9-12): középiskola, ömlesztve
Grammar school: középiskola, de nem ömlesztve; kb. mint a magyar gimnázium
College preparatory school: versenyistálló. ;)
Ilyenekből összevont intézmények is léteznek, például a Moravian Academy az egy Pre-K - Gr12 magániskola, azaz beíratod a négyévest oviba, aztán a végzett 18 évest meg küldheted onnan egyetemre.

A "kindergarten" probléma az, hogy a német szó óvodát jelent, és német nyelvterületen ez egy intézményt jelölő terminus, pont mint nálunk, a 3 éves gyerek az "kindergartner" (umlauttal), óvodás.

Az USA-ban a kindergarten az a nulladik osztály, és a "kindergartener" (umlaut nélkül, egy extra e-vel, bár igényesebbek e nélkül írják) az egy 5 éves gyerek akire nagyon-nagyon büszkének kell lenni, mert most lett iskolás. Az első osztály a közoktatásban itt már nem akkora váltás; ugyanabban az épületben egy másik terem.

zellerlevél 2014.09.22. 19:39:08

Milyen volt a másodikas évekezdés?

(Az új írást már nem is merem kérdezni.) :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.09.22. 23:30:59

@zellerlevél: Minden rendben volt/van.

(Pedig kész a fordítás és már élezem az újraindulást. Most még egy ideig Magyarországon vakációzunk, aztán megírom, milyen jó olyan iskolába járni, ahol szó nélkül elengedik a kölköt a szüleivel utazni, illetve amikor mégis szólnak valamit, akkor lelkesen bólogatnak, hogy menjünk csak, mert tudják, hogy néhány ilyen hét alatt többet tanul egy hétéves, mint ha az iskolában ülne.)

fleur_de_lys 2014.11.28. 19:43:57

Sziasztok!

Minden montessoris gyerek szülőjéhez szól a következő kérdésem:

Mi a tapasztalatotok, mennyire valósul meg az integrált oktatás a Montessori iskolákban/óvodákban? Milyen fajta, súlyosságú SNI-s gyerekek voltak a
tieitekkel együtt? Tudtok-e bármit arról, hogy a speciális fejlesztéseket hogyan kapták meg ezek a gyerekek? Illetve akinek van esetleg rálátása, a Montessori módszer mennyire fed le egyéb fejlesztő pedagógiákat?

Előre is köszönöm a válaszokat.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.11.29. 18:14:52

@fleur_de_lys: Enyhe fokú SNI-t napi szinten látok, autizmus spektrumot főleg.
Komolyabbat azért nem, mert ha nincs elég ember, akkor az általam itt eddig látott Montessori iskolákból eltanácsolják ezeket a gyerekeket, arra hivatkozva, hogy ők oktatási intézmény és nem fejlesztő.
Konkrét példával élve, az előző iskolánkban kb. hat-nyolc hét küszködés után elküldték azt a kislányt a 3-6 évesek csoportjából, aki reggeltől délutánig fájdalomküszöb körüli hangerővel sírt és visított, időnként 5-10 perc szünettel, és aztán valami újabb ok miatt elölről kezdte. Az nem megy, hogy a két osztálytermi nevelő közül egyet teljesen lefoglaljon az SNI gyerek egymaga, de ha ilyen probléma nem áll fenn, akkor sok minden lehetséges.

furmint-m 2014.12.04. 23:59:10

@Felicitasz: Most lattam csak a kerdesedet. Nalunk az a helyzet, hogy nem latok pedig jo peldat, egyaltalan peldat, pedig irjak a szep könyveket, hogy az SNI, autizmus elvileg pont a Montessoriban nem kellene "problema" legyen, vagyis alapbol nem utasithatnanak el egy gyereket emiatt. A gyakorlatban (a mi ovink ekes pelda) azonban iszonyu elitista az intezmenyek többsege (megtehetik, annyira durva a tuljelentkezes) es a fö szempont, hogy anyagilag kijöjjenek, amibe több helyen nem fer bele, hogy plusz egy pedagogust felvegyenek arra, hogy külön figyeljen spec. igenyü gyerekekre.

Ez engem nagyon zavar. (Mar-mar a mi komoly M-elkötelezödesünk sem szamit a biztos helyert folytatott "versenyben", annyira hangsulyozzak a penzt meg a gazdalkodast.)

Van itt szo elviekben az inkluziorol meg egy csomo szep hangzatos lozungrol, meg pl. kimondtak mar es irtak ujsagban, hogy az elkülönitett spec. igenyü intezmenyek (Sonderschule) lete itt Ausztriaban nk. jogba ütközik igy ezeket sürgösen fel kellene szamolni; hat itt meg nagyon sok munka van...

Ha jol tudom, az itteni M-Centrum ovija, iskolaja jobban all inkluzio temaban, de jövö heten megyek megyint elöadasra a centrumba (adaptacio tema) es megkerdezem. Van egy nagyon jo nemet blog inkluziorol, ott is erdeklödök majd. (Az iroja beszamolt arrol, hogy mennyit kerestek mig talaltak egy integralt ovit, amelyik tenyleg bevallalta.)

furmint-m 2014.12.05. 00:00:39

@fleur_de_lys: Az elöbbi komment neked szanodott, csak Felicitasz valaszara nyomtam ra veletlenül.

fleur_de_lys 2014.12.05. 06:59:59

@Felicitász, @furmint-m

Nagyon köszönöm a válaszokat!

A kisebbik fiam érintett, nem autizmus, valószínűleg mozgáskorlátozott lesz ovis korára.
A nagy miatt voltam a közeli Montessori oviban még tavasszal, nagyon tetszett, csak baromi drága (100 e/hó), akkor a férjemmel úgy döntöttünk, megy az államiba (amivel eddig nagyon-nagyon pozitívak a tapasztalatok).
Akkor említette a vezetőnő, hogy 3 SNI-s helyük van, de akkor éppen fullon volt a létszám, volt egy autistájuk, egy beszédfogyatékosuk, meg azt hiszem, egy hiperaktívjuk. És mivel akkor még nem tudtuk, hogy érintettek lehetünk, nem is nagyon mélyültem a részletekben. Meg hát most már egész más szemmel nézek mindent - akkor ez a képességem még nem volt meg (tejóég, ha belegondolok, hogy azóta csak 8 hónap telt el, és mekkorát fordult minden!).
A kicsivel most a Pető Intézetbe járunk heti 2x, ami szuper, az ovijáról meg egyenesen ódákat zengenek, de iszonyatos messze van, reggel 1,5 óra autóval tőlünk. Ha ezt két év múlva napi 2x meg kell tennem, beledöglök.
Ezért azon gondolkozunk a férjemmel, hogy a közelben milyen megoldást keressünk. Olyan állami intézmény, ahol megfelelő ellátást kapna, nincs a kerületben, de még a szomszédban sem. Magánintézményeket néztünk, de eddig nem győztek meg. A Montessori nagyon tetszik, de jó lenne látni, hogy a fiam problémáját tudnák-e kezelni.
Ha a Montessori lenne, akkor már most lefoglalnám a helyünket, hogy két év múlva tuti legyen.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.12.10. 04:02:44

@fleur_de_lys: Ezen meglepődtem, hogy a mozgáskorlátozott is SNI, lehet, hogy én vagyok tájékozatlan - az én világképemben ők nevelési szempontból teljesen mainstreamnek számítanak. Lehet, hogy elészakamerikanizálódtam? Itt ahol lakom a kerekesszék vagy a mankó-merevítőscipő vagy a gyomorszonda vagy az inzulinpumpa az kb. a vállvonás kategória, de mindenesetre ezek a gyerekek magától értetődően integrálódnak az oktatásba, és nem csak a Montessoriban, hanem bárhol.

furmint-m 2015.01.02. 18:15:10

@Felicitasz: @fleur_de_lys: Ez erdekes. Mit szoltok?
Identifying Autism from Neural Representations of Social Interactions: Neurocognitive Markers of Autism
www.plosone.org/article/info:doi/10.1371/journal.pone.0113879
Fleurs_de_lys: majd irok meg, hogy mit mondtak a M-centrumban az inkluziorol, ill. beepitenel a konkluziot az adaptacio temarol szolo beszamolomba is. Most olvasok egy Montessori es inkluzio temaju könyvet is, majd jelentkezem.

A lenyeg, hogy a Montessoriban kellene menjen az inkluzio, maga Maria Montessori is nagyon fontosnak tartotta. A becsi M-Centrum ovijaban jo tapasztalatok voltak, persze attol is függ, hogy hogyan tudnak együtt dolgozni pl. mozgaskorlatozottakkal, hogy milyenek a helyiseg adottsagai: van-e megfelelöen nagy ter stb, hogy a gyerek mindenhol szabadon közlekedhesen stb. Ez fövarosban eleg sulyos kerdes itt Becsben nagyon nehez megfelelö berletet talalni, nagyon dragak es kicsik, nincs kert hozza, nincs rendes kijarat stb... Tapasztalatbol tudom, mar fel eve nezegetem az ovialapitasi szandekom miatt is, jo helyen jo helyet talalni szinte lehetetlen. A mi ovink (ahova a fiam jar) egy nagyon jo kerület közlekedesi csomopontja közeleben vagy egy lakohaz udvaran, tehat van hozza udvar is, amelyet, mint "munkaudvart" hasznalhatnak: ez itt Becsben kiveteles, a nagyon keves, udvarral rendelkezö M-ovik egyike. Persze meg is van a brutal berleti dija, amit a tandijbol kell kigazdalkodni, mert itt az allam/varos nem tamogatja a privat ovikat, csak a minden gyerek utan jaro varosi fejkvotat kapjak meg, de a költseg nagy resze (80-90%) a szemelyzeti, a többi a berlet stb. Mindegy, majd meg jelentkezek...