Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (2) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (10) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (16) életmód (15) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (21) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (5) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (15) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (13) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (8) hiszti (5) hőgörbe (2) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (2) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) méhszájvizsgálat (1) menstruációs ciklus (5) mese (10) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyákvizsgálat (1) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (21) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (3) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (18) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (28) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (11) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (13) termékenységi problémák (6) termékeny nap (4) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (3) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (17) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Hirdetés

Friss kommentek

Évzáró évkezdő kávé

2011.12.31. 19:20 Felicitasz

Ünnepi idő van, karácsony nyolcada. Vendégségbe megyünk, vendégek jönnek, sütizünk, társasozunk, pihenünk, és kivel-kivel arról beszélgetünk, milyen volt az év, mi volt nehéz, mik voltak a jó dolgok, az emlékezetes pillanatok, ki mit tervez 2012-re. Január elseje egyébként a katolikus egyházban egy Mária-ünnep (az Istenszülő ünnepe, és emiatt hívják a januárt a magyar néphagyományban Boldogasszony havának): azt az anyát ünnepeljük, aki emberi testté szülte az istenséget, kézzelfogható létezővé tette az absztraktot, az Igét. Január elseje többek között ennek a teremtő-létrehozó átalakulásnak a párhuzama miatt is lett a felajánlások és a fogadalomtételek napja.

Két évvel ezelőtt egyszer már írogattam arról, hogy ez mind nagyon szép, a naptári év kezdetével szimbolikusan összekötni az újrakezdésnek vagy a dolgok jobbításának vágyát, de néha úgy járunk, hogy pont azt, ami nekünk a legfontosabb lenne, nem lehet "elhatározni". Maradva az Istenanya ünnepénél, egy kisbaba érkezése sem csak azon múlik, hogy mennyire akarjuk és mennyire teszünk meg érte mindent. Máskor az áll az "elhatározás" útjában, hogy valami túl elvont dologra vágyunk - a boldogságra például - , és akkor előbb időt kell tölteni azon való töprengéssel, hogy mit jelent ez a számunkra és mi az, ami kézzelfoghatóvá tehető belőle.

Egy Gretchen Rubin nevű amerikai jogász és író néhány évvel ezelőtt egy buszon ülve merengett el azon, hogy végülis mit akar az élettől, és arra jutott, hogy ő egyszerűen csak boldog szeretne lenni. Arra is azonnal rájött, hogy noha éveket töltött el a Yale-en a jogi tanulmányaival és évekig készült a karrierjére, a saját boldogságára való készüléssel sosem foglalkozott. 

Erre is rászánhatnék annyi időt, amennyit egy szakmai projektre, gondolta Rubin, mit sem sejtve arról (akkor még), hogy a modern pszichológia egyik legfrissebb irányzatának talált éppen egy gyakorlati alkalmazást.

A modern pszichológia első száz évét (ez alatt itt most azt értem, hogy Freud munkásságától nagyjából az ezredfordulóig) főleg annak a kérdésnek a tanulmányozásával töltöttük, hogy "mi a probléma", illetve "mi az oka" a problémának. Új tünetegyüttesek és betegségek ezreit írtuk le és térképeztük fel, a DSM-et (az időnként frissített és újra meg újra kiadott vaskos referenciakönyvet) kézbe véve az a benyomásunk támad, hogy a bolygón nincs is olyan ember, akin a millió baj közül ne lehetne legalább egyet diagnosztizálni. Az ezredfordulóhoz közeledve aztán egyre többen feltették a kérdést, hogy mégis mikor van az ember "rendben". Mitől boldogok azok, akik úgy érzik, hogy "rendben" vannak? 

A boldogság filozófiájának persze évezredes története van (már az ókori görögök is, ugye), csak a huszadik század végéig egyszer se foglalkoztunk azzal, hogy megpróbáljuk módszeresen felmérni, mi az, ami az emberek boldogságkeresésében közös: mi az, amit tényleg mindannyian szeretnénk amikor a boldogságra vágyunk. A kérdés nem aggódó klinikai pszichológusok sóhajtozása a terápiás jegyzőkönyvek átiratai felett, hanem nagyon fontos szociológiai, közgazdaságtani, egészségügyi (na meg persze pszichológiai) kérdés is: meghatározható-e egy ország bruttó nemzeti boldogságszintje, azonos-e a boldogság az örömmel, az életminőséggel, az életszeretettel, a mentális egészséggel, s ha nem azonos, akkor vannak-e legalább átfedések; boldogabbak-e az emberek, ha egészségesek, ha gazdagok, ha tovább élnek, ha sok gyerekük van, ha békében élhetnek, ha bátran elmondhatják a véleményüket, ha van idejük a családjukra és a barátaikra, ha van munkájuk, ha jól bánik velük a kormány, ha annyi pénzük van, hogy nem kell csinálniuk semmit, ha tiszta természeti környezetben élhetnek, ha szerető családban nőttek fel és akarnak másokért élni, ha szoros kapcsolatban vannak a körülöttük élőkkel, a szomszédaikkal, ha... 

Rengeteg faktor van, mitől lesz hát az ember "boldog"? 

Gretchen Rubin néhány megállóval később leszállt a buszról, és ezután egy évig olvasott és jegyzetelt, The Happiness Project című munkájában összesítve és nemegyszer saját magán is kipróbálva egy csomó boldogságkutatási irányzat alaptételeit, az elvégzett felmérések konklúzióit, a szakértők tanácsait, a szakértők által megkérdezett boldog emberek személyes tapasztalatait. Az eredményekből sikeres könyv lett, milliók által ismert honlap, és sok-sok hétköznapi laikus hozzájárulása az ezredforduló boldogságkutatásához és közös válaszkereséséhez.

Rubin a munkája során meggyőződött arról, hogy bizonyos kis lépések nyomán tényleg boldogabbá válhat az életünk, bár a boldogság mint elérendő cél egészen biztosan nem létezik. Ismét az derült ki, hogy a bölcsek útját egy Beppo nevű utcaseprő takarítja, aki arra tanít, hogy egyszerre mindig csak egy lépésre szabad gondolni, mindig csak a következőre.

Újévkor "boldog" új esztendőt szokás kívánni (egy sor más nyelven is, nem csak magyarul), és akinek vannak újévi tervei, elhatározásai, az is valamiképpen a saját boldogulását igyekszik ezekkel előmozdítani. De mit határozzunk el, hogy aztán szülessen is belőle valami kézzelfogható?

Rubin boldogságkereső honlapján sok elgondolkodtató olvasnivaló van; az egyik legérdekesebb kis cikkében arról ír, hogy az emberek a temperamentumuk, illetve a különféle élvezetekhez való viszonyulásaik alapján más-más módon hoznak döntéseket és határoznak el dolgokat. A "mérséklők" (the moderators) lassan változtatnak a rossz szokásaikon, sok kis engedményt téve önmaguknak, az "abbahagyók" (the abstainers) pedig egyszer és mindenkorra kimondják a döntésüket, és a továbbiakban ahhoz tartják magukat.

Egyik stratégia se jó vagy rossz önmagában: azt kell megtalálnod, hogy neked magadnak melyik lesz itt és most működőképes, azaz hogyan viszonyulsz egyrészt általában a változásokhoz, másrészt milyen a viszonyod az adott konkrét dologgal amin változtatni akarsz. Az abbahagyók képesek arra, hogy egyik napról a másikra eldobják a cigarettát, sétálni menjenek tévénézés helyett vagy felhagyjanak az esti jégkrémevéssel. Az abbahagyók nem szeretnek "csak kicsit" csinálni dolgokat. Tudatos döntéseik után már nem szoktak utólag visszakozni; a maguk számára tilalmasnak tartott dolgok nem jelentenek a számukra nagy kísértést, és ingerültek lesznek, ha valaki megpróbálja őket eseti kivételekre rávenni, "ugyan már, nem szabad ilyen fekete-fehéren gondolkodni, vendégek vannak, a társaság miatt igazán ehetnél a desszertből".

A mérséklők ezzel szemben utálják a pirossal meghúzott startvonalakat. Ők azok, akik megrémülnek a gondolattól, hogy valamit "soha többet" nem csinálhatnak (vagy valamit ezután "mindig" csinálniuk kell), és sokkal eredményesebbek lesznek, ha az elszívott cigaretták számát fokozatosan csökkentik felére, harmadára, negyedére, ha heti egy, aztán heti három estén mennek el tévézés helyett sétálni, és néha igenis megeszik a jégkrémet amit este kilenckor megkívánnak. Jó eséllyel a mérséklők közé tartozol, ha úgy találod, hogy az időnkénti engedmények vagy szünetek után újult erővel tudsz a célodért dolgozni, illetve ha belső lázadással reagálsz minden végletesre és véglegesre, és a kötelező szabályokhoz is igyekszel magadban belső motivációt vagy etikai igényt találni. 

Az abbahagyók szemében a mérséklők "csalnak", akaratgyengék, lassúak; a mérsékeltek szemében az abbahagyók kockásak, "fanatikusok" és nem rendelkeznek azzal az önfegyelemmel, amely a csak néha élvezhető dolgok valódi élvezetéhez szükséges.

Azaz, már megint ítélkezünk egymás fölött, pedig esetleg csak annyiról van szó, hogy ami jó a cipésznek, nem jó a szabónak: te elteszed a csokoládét a szekrénybe és nem gondolsz vele többet, de én a személyes szabadságom megnyirbálását látom az önmagamnak megszabott tilalomban és ha mégis megpróbállak követni, elbukom. 

Vagyis, nem csak az számít, mit határozol el, hanem az is, hogy hogyan. Ha tele vagy tervekkel, először is próbáld feltenni a kérdést, hogy mi tenne boldogabbá: mi az a jó dolog, amiből többet szeretnél - több idő a társadra, a gyerekedre, a tanulmányaidra -, mi az a rossz dolog, amiből kevesebbet akarsz - veszekedés a gyerekeiddel, önmagad agyonhajszolása házimunkával stb.; mi az, ami valahogyan nem stimmel és javításra szorul - a kapcsolatod valakivel, az állandó rendetlenség az asztalodon, vagy esetemben a mindig felgyűlő vasalnivaló, amely ellen eddig már a negyedik házimunkaszervezési módszerem vallott kudarcot, az időgépet pedig még nem találtam fel.

Végiggondolhatod azt is, hogy az absztrakt és távoli dolgok felé vivő úton mik azok a kicsi és konkrét lépések, amelyeket "mától kezdve" meg is tudsz tenni: több örömet találni a mindennapokban nagyon szép cél, de túl absztrakt, és könnyebb lesz, ha inkább keresel hozzá egy részmozzanatot - azonnal írok egy lapot a legjobb barátnőmnek amikor épp magam alatt vagyok; jó zenét hallgatok vasalás közben; esténként meggyújtok egy kis mécsest az asztalomon; vagy akármi efféle.

Ha szeretnél konkrét elhatározásokat, akkor érdemes tudnod, hogy - összefüggésben a "mérséklő" vagy "abbahagyó" temperamentumoddal - inkább a pozitív vagy inkább a negatív tartalmú fogadalmak nyomán vagy képes változni. Jobban tetszik-e az a megfogalmazás, hogy "nem hagyom felgyűlni a vasalnivalót", mint az, hogy "tíz darab után kivasalom a vasalnivalót"? Közelebb áll-e hozzád az, hogy "nem dohányzom többet", mint az, hogy "leszokom a cigarettáról"? A kisgyerekekkel való kommunikáció kapcsán már írtam arról, hogy az emberek többsége jobban reagál a kívánatos cselekvést előíró utasításokra, mint a nemkívánatos cselekvést tiltó utasításokra, de biztos-e, hogy te is a többségbe tartozol, és neked is az fog beválni, ami mindenki másnak?

Akárhogyan is, kezdd a kicsi dolgokkal. Ahogyan Utcaseprő Beppo is mondta, lépés, lélegzetvétel, söprés. És (a boldogság felé is) mindig csak egy lépésre szabad figyelni - mindig csak a következőre.

Boldog 2012-t!

8 komment

Címkék: ünnep boldogság újévi fogadalom

A bejegyzés trackback címe:

http://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr433507853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Vica1982 2011.12.31. 20:47:57

Nekem nagyon szépen működik a boldogság tudatos megélése. valahogy magától jött az egész, nem elhatározásból.
Ezerszer hallottam már másoktól és olykor már magamon is tapasztaltam, hogy mindig csak utólag tudjuk, hogy ekkor vagy akkor boldogok voltunk. Micsoda kitolás magunkkal, nem?
Hát én nem csinálom ezt tovább. Minden este a gyerekekkel elsuttogott Miatyánk közben hálával gondolok arra, hogy itt vannak velem, egészségesek, van mit ennünk, van tető a fejünk felett, és ilyen "óriási" dolgok. Mert bizony, sokszor elfelejtjük, hogy ha ezek közül egy is hiányzik, akkor nagy a baj.
Ha megölelik egymást a gyerekeim, ha megdicséri az ebédet a férjem, ha eggyel több tojást tojnak a tyúkok, mint szoktak, akkor teszek egy képzeletbeli könyvjelzőt, és ráírom, hogy "Igen, _most_ boldog vagyok. Most jó."

Nagyon boldog új esztendőt Mindenkinek!

Grabb 2011.12.31. 22:26:20

„Január elseje egyébként a katolikus egyházban egy Mária-ünnep (az Istenszülő ünnepe, és emiatt hívják a januárt a magyar néphagyományban Boldogasszony havának)”

Bocs, de ez eléggé valószínűtlen, ugyanis ez az ünnep csak a II. Vatikáni Zsinat környéki liturgikus reform óta van január 1-jén. Az év első napja hagyományosan Karácsony nyolcada és így Krisztus ószövetségi Törvény szerinti körülmetélésének (circumcisio) ünnepe volt a Katolikus Egyházban is (az Orthodoxiában ma is az). Volt viszont egy másik Istenszülő-ünnep januárban: 23-án, Szűz Mária menyegzőjének (eljegyzésének, menyasszonyságának) ünnepe. Valószínű, hogy inkább ez az ünnep, s a januárba áthúzódó karácsonyi ünnepkör együtt hozta ezt a szép népi elnevezést.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.12.31. 22:44:23

@Grabb: Jé. Én mindig azt hittem, hogy a kiskarácsony elnevezés az Istenszülő ünnepe miatt az ami. Nekem olyan magától értetődően logikusnak tűnt, Jézus születése = karácsony, az Istenszülő anya ünnepe = kiskarácsony.

Na jó, akkor nem. És akkor köszi a kiigazítást.

zzsuzsici 2012.01.01. 21:07:45

@Vica1982: Szia, néha nehéz kimondani azt, hogy mik az igényeink, mire vágyunk valójában. Olyan nehéz azt mondani, hogy : Figyelj, szeretném, ha most nagyon megölelnél...nem? És van amikor nem vesszük észre, hogy tőlünk is ezt várják. Nagyon cuki volt a gyerekem, amikor 3 évesen azt mondta nekem: Anya, mikor a papával vagyok, olyan jó lenne, ha megölelne. Oké, mondtam, szólok neki. Örült a kicsim, csak azóta ők már férfiak nagyon és elfelejtették, hogy meg lehet ölelni egymást gyakrabban. Ritkábban viszont még megölelik...:))

govi 2012.01.02. 10:15:24

Hetekkel (napokkal?) második gyerkőcünk születése előtt, hátunk mögött egy kis 3 éves által átitatott karácsonnyal én is sokszor megfogalmaztam magamban a napokban, hogy boldog vagyok:) Ezért is vettem le a polcról a hónapok óta ott várakozó Bagdy Emőke könyvet, és örömmel konstatáltam, hogy a pszichológia ebbe az irányba fordította az arcát:) Rubinról még nem hallottam, de most utánaolvasok.

Lapis Lazuli 2012.01.02. 17:11:29

Hmmm. Mittomén melyik vagyok, de kösz a cikket, nagyon tetszett.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.01.02. 19:48:19

@Lapis Lazuli: :-) Én egy "mérséklő" vagyok, nekem ez azonnal egyértelmű volt ahogyan a cikket olvastam; minden változtatást fokozatosan szeretek bevezetni, sokáig készülök rájuk és nincs azzal problémám, amikor eleinte "csak egy kicsit" csinálok valamit.
Főleg azt tanultam meg a fent összefoglalt szakirodalomból, hogy nem szabad alapból kétkedve tekintenem mások "mától kezdve minden másképp lesz" elhatározásaira, mert ugyan az én esetemben (meg a változásokhoz hozzám hasonlóan viszonyuló emberek esetében) a látványos bukás előre borítékolható, de ettől még igenis vannak emberek, akiknek pont ez a mintázat működik jobban. Vagyis, szónokolhatok én (pl. itt a blogon) a fokozatosság előnyeiről, de ennek a másik embertípusnak ez nagyon nem fog bejönni, mert ők vagy egyszer és mindenkorra döntenek és hosszú távra szóló, egyértelmű igent vagy nemet mondanak, vagy pedig megharagszanak rám, mert a fokozatosság-papolásom nyomán minden egyes eseti dilemmájukból külön-külön tépelődés lesz arról, hogy hogyan illeszkedik bele a fokozatosságba ha "most" akár igent, akár nemet mondanak az adott dologra.

Nekem nagyon furcsa, hogy vannak emberek, akiknek nem működik az átmenetekből álló fokozatosság. A cikkel kaptam egy kis ízelítőt az ő perspektívájukból, és most próbálom megemészteni, hogy nekik meg az a furcsa, hogy én időnként a célom felé haladó út _részeként_ teszek az elérendő céllal ellentétes dolgot.
Mindkét csoport azt gondolja a másikról, hogy azoknak nincs elég önfegyelmük, de a jelekből ítélve mindkét csoport téved - és én nagyon jót szórakoztam ezen a felfedezésen.

Lapis Lazuli 2012.01.03. 09:17:20

@Felicitasz: Hát, bizony. Én egy másik forrásból, az EMK-ból gazdagodtam ezekkel a felismerésekkel, de a forrás alighanem mindegy :)

Egyébként Balázs is írt erről a témáról, kissé más megközelítésben, érdemes elolvasni őt, mint mindig sorskonyvnelkul.blog.hu/2011/11/29/ketfele_valtozas

Másodfokú változtatás "párti" vagyok. De el tudom fogadni, h nem egyetlen üdvözítő módja van a másodfokú változásig való eljutásnak.

Nekem úgy tűnik mindegy melyik megközelítés, mérséklő, vagy abbahagyó, a gyökere valahol a szorongásban és a biztonság keresésében van. Változtatni, az mindenképpen némi bizonytalanság, amire a többség némi szorongással reagál, ilyenkor az ember máshonnan próbálja a biztonság szükségletét kielégíteni: pl olyan változtatás módot választ, ami _neki_ kevésbé szorongató. Az, h valakinek a szelep meghagyása, vagy a lezárása a megnyugtatóbb, az eredmény szempontjából mindegy. Viszont az nagyon nem mindegynek látom, hogy a fenti felismerések birtokában van-e. Nem is annyira magának, hanem a környezetének :)