Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Egészségügyi séták Kanadában - 9. Gyermekágyas utógondozás egy bábapraxisban

2010.07.21. 23:38 Felicitasz

Miután a kórházat hivatalosan elhagytuk, ismét a bábapraxis, és elsősorban Leigh hatáskörévé vált az ellátásunk. A kórházi kijelentkezés az újszülöttosztály recepcióján történt: százharminckettedszerre is ellenőrizték a karszalagjainkat és a gyerekét is, aztán sok boldogságot kívántak, én pedig aláírtam, hogy ezennel távozom, a fiammal együtt, és ők leveszik rólunk a kezüket. A papírjaimat a kórház közvetlenül elfaxolta a bábapraxisnak, én csak a zárójelentésből kaptam egy másolatot, valamint a fiam papírjai közül kaptam meg azokat, amelyeknek a kitöltését otthon kellett folytatni (súly- és hosszmérések, egyéb rutinmegjegyzések; ezeket a kórház kezdte el dokumentálni, otthon pedig a bábai vizitek alkalmával töltögettük tovább a rubrikákat a hatodik hét végéig). 

Fantasztikus élmény volt áttolni a babakocsit az újszülöttosztályt a külvilágtól elválasztó  duplaszárnyú ajtón és széles piros vonalon, aztán lemenni a lifttel és kilépni a szabad levegőre. Meleg őszi nap volt, a várost körbevevő dombok nagyon megszínesedtek az öt nap alatt, amíg nem láttam őket. A bejáratnál a tiszteletbeli kanadai nagynénim várt ránk a kocsijával, és hazavitt bennünket; kipakolt jópár doboz előre elkészített ennivalót a fagyasztónkba, könnyes szemekkel gratulált, és magunkra hagyott hármunkat.

Az első otthoni nap tulajdonképpen csak egy pihenéssel, evéssel, beszélgetéssel töltött délután volt, sok-sok személyes és szentimentális momentummal (majd egyszer írok egy posztot a frissen hazaérkező újszülött babák körüli családi rituálékról). Másnap délben pedig jött Leigh.

A protokoll szerint a bába a kórházból való hazaengedés után azonnal megkezdi a rendszeres látogatásokat, és kimegy a kismamához meg a babájához 24 órán belül, aztán a hazaérkezés utáni harmadik napon, és attól kezdve kétnaponta a kisbaba kéthetes koráig, végül pedig egyszer-egyszer a baba háromhetes és négyhetes korában. Én nagyon jól voltam (és a gyerek is), úgyhogy mi a négyhetes ellenőrzésre már a központba mentünk - a hathetes kontroll pedig mindenkinek a bábaközpontban történik, és az egyben az utolsó  időpontunk ott. A hathetes ellenőrzés után a kisbabát általában egy gyermekorvosi praxis veszi át, az anya pedig ismét a saját háziorvosához kezd járni.

Nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy az egyetemnek volt egy saját családorvosi praxisa, és oda együtt mehettünk hárman. Ráadásul egy olyan doktornőhöz kerültünk, aki  a "bábás" szülésemről értesülve felcsillanó szemmel elmondta, hogy mennyire szereti a bábákat és a bábai modellt; rezidens korában ő maga is megszerezte a képesítést, hogy családorvosi minőségében otthonszüléseket vállalhasson, és mielőtt Hamiltonba költözött, praktizált is így. (Saskatchewan tartományban egyébként 2005-ben a családorvosok 40%-ának volt ilyen képesítése, és a szóban forgó doktornő is ott járt egyetemre.) A bábapraxis az összes papírunkat neki küldte át, vagyis az oltások, betegségek stb. már orvosi hatáskörbe tartoznak: a bábák munkája a gyermekágyas időszak után véget ér.

Rengeteget tanultam Leigh-től, és nagyon sokat köszönhetek neki. Kezdetben az volt a legnagyobb élmény, ahogyan mindenben segített és hihetetlen mennyiségű információval és magyarázattal ellátott. Tőle tanultam azt is, hogy a babák eleinte állandóan esznek és ez így van rendjén: ha a gyerek igényli, nem szabad várni az etetéssel még két órát sem, nemhogy hármat; az első nyiffanásra szoptatni kell, mert egy újszülött kisbaba amikor nem alszik, akkor vagy éhes, vagy szomjas. Én nem éltem át az érzést, amiről olyan sok levélben olvastam, hogy a gyerekem csak sír, sír, és nem tudom, hogy miért sír, mert hát "most evett". Leigh elmagyarázta, hogy kicsi a gyomruk, és amíg a születési súlyukra vissza nem híznak, egy pillanat alatt megemésztenek mindent és azonnal újra enni kérnek. Ezt átélve sokan megijednek, hogy biztos kevés a tejük, meg nem elég tápláló, meg ilyenek, de ez nem igaz: szoptassak ezerrel és néhány hét alatt a gyerek magának fogja a 3-4 órás ritmust kialakítani, nekem nem kell ezzel fáradnom.

Az első két hétben reggeltől estig az ágyon ültem párnák közt, az ölemben, a karomon, vagy egyszerűen csak mellettem a fiammal, aki átlag 30-40 percenként felváltva szopizott és aludt. Aztán csakugyan beállt a saját ritmusára, és kb. öthetes kora óta átalussza az éjszakát. (Tudom, nem csak ezen múlik, de hogy én akkoriban hogy meg voltam magammal elégedve...! :-))

Nem tudom megmondani azóta sem, hogy egy csomó minden azért ment ilyen jól, mert szerencsém volt, vagy azért, mert az információ és biztonságérzet tényleg ennyit számít; valószínűleg ez is, az is. Leigh nagyon értett ahhoz, hogy egyszerre segítsen és tanítson, és tényleg sokat tud - én pedig egyszerűen csak hallgattam rá, és boldogan álmélkodtam a kezdeteken, főleg azért, mert az olvasmányaim és a netes fórumok tapasztalatai alapján magamban egy sor nehézségre voltam felkészülve, de ezek mindegyike vagy teljesen elkerült bennünket, vagy megelőzhetőnek, illetve megoldhatónak bizonyult. Az egész hangulatot ugyanaz a nyugodt és derűs hozzáállás jellemezte, mint a terhesgondozást. Családi szállóigénk lett a "that's normal" ("ez normális jelenség") - egyébként pedig rengeteg aggodalmaskodástól megkímélődtem azzal, hogy volt valaki, aki minden jelenségről tudta, hogy micsoda, és bármilyen kérdésemre azonnal ontotta az ismereteket. A szoptatásért és a napirendért, meg az abból következő, egy-két hetes gyerek mellett abszurd mennyiségűnek tűnő alvásért voltam a leghálásabb (a nyolcnapos mellett már megaludtam az éjszakai 7-8 órámat, két-három részletben, a hathetes mellett többnyire már egyben, este fél 10 - 10-től reggel 5-ig).

Leigh semmiből nem csinált ügyet, ameddig arra nem volt szükség (újszülött-ellátásról is lesz még egy csomó posztom), de közben nagyon vigyázott ránk: egyszer, még az elején, egy saját panasszal felhívtam a központ sürgősségi számát, és akkor soron kívül kijött és azonnal elvitt egy vizeletmintát a labornak. Két óra alatt megvolt a diagnózis és hogy mi a teendő, úgy, hogy nekem nem kellett a lakásból kilépnem.

(Császár után az enyhe hólyaggyulladás annyira gyakori, hogy már-már nem is számít szövődménynek. :-) Ha gyorsan reagálunk, akkor az "enyhe" gyulladás enyhe is marad, és egy-két nap alatt elmúlik, tehát például el lehet kerülni az antibiotikumos kezelést, az összes mellékhatásával együtt. Ez pedig nagyon jó, mert egy-két héttel szülés után az embernek antibiotikum-kúra nélkül is van már éppen elég baja.)

A négyhetes és a hathetes ellenőrzésre mi mentünk be a bábaközpontba. A fiam rutinvizsgálatain (hossz- és súlymérés, különféle fejlődési mutatók ellenőrzése, fonendoszkópos hallgatózás), meg a szokásos csecsemőgondozási és szoptatási tanácsokon kívül természetesen minden alkalommal megnéztek engem is (hüvelyi vizsgálat nem volt, csak külső: méh helyzete, császárheg kinézete, mellek, vérnyomás, általános állapot), és sok segítséget kaptam én is a saját felépülésemhez: mikortól mit szabad csinálni, mozogni, mennyit kell enni stb.

A négyhetes kontroll egy majdnem egyórás találkozó volt, ez volt a leghosszabb gyermekágyas időpontunk. Ezen már arról is szó volt, hogy az első hetek normális hangulatváltozásai után mik a szülés után esetleg komolyabbra forduló depresszió jelei, és mikor telefonáljak azonnal segítségért vagy nekik, vagy az első elérhető orvosnak; mik a további családtervezés módjai, a császár utáni hüvelyi szülés esélyei; a gyermekágyas hat hét után mire kell figyelni, még mielőtt az ember abba a hibába esne, hogy megünnepli a hathetes választóvonalat és másnaptól úgy bánik önmagával, mintha mi sem történt volna. Ezen a napon írtam alá a hivatalos igénylést, amelyen a bábapraxis kikérte az egyetemi klinikától a szülésemhez kapcsolódó összes jegyzőkönyvet.

A jegyzőkönyvesdi teljesen az én magánakcióm volt: egyszerűen csak érdekelt, nagyon. Leigh azt mondta, még senkivel nem találkozott, aki partogramot és műtéti jegyzőkönyvet akart volna olvasgatni, de ha ez a szívem vágya, hát legyen - a törvény szerint jogom van hozzá, és a kórház bizonyára ki fogja adni a papírokat, csak ki kell derítenie, hogyan. Ki is derítette, és elhozta a megfelelő formanyomtatványt, aztán a benyújtása után elég sokat vártunk a Kanadában is lassan őrlő hivatali malmokra. Végül december közepére megérkeztek a papírok, és januárban volt egy extra időpontom a bábapraxisban csak Leigh-vel. Ketten leültünk és végigbeszéltük a partogramot, az oxitocint, az ő külső konzultációit az ügyeletes orvossal és a többi bábával; azt, hogy mikor milyen alternatív lehetőségeink lettek volna egy-egy helyzetben, milyen másfajta döntéseket hozhattunk volna, milyen eredményekkel; elmondta, hogy ő mikor mit gondolt szakmai szemmel és mit tanult az esetből. Nagyon érdekes volt.

(Elméletileg lehetett volna még egy napot várni az indítás előtt. Ennek jó eséllyel semmi hatása nem lett volna a végeredményre, de ki tudja? Lehet, hogy ez több időt adott volna tágulásra, beilleszkedésre; lehet, hogy több időt adott volna egy újszülöttkori  tüdőgyulladásban végződő felszálló fertőzésre; és lehet, hogy pont ugyanez az eseménysor ment volna végig, csak egy nappal később. Mindenesetre, ez egy alternatíva, kétségtelenül. Mint ahogy az is, hogy elméletileg lehetett volna indítást kérni már akkor, amikor ezt a kórház 41 óránál először felajánlotta. Annak szinte biztosan császár lett volna a vége, csak egy nappal hamarabb. Leigh ezen a találkozón mondta el, hogy ha neki úgy egyébként a császár ellen kifogása lett volna, akkor kötelessége lett volna ott helyben szólni és lebonyolítani az ügyeletes orvossal a szakmai vitát: klienseket nem lehet "elvenni" egymástól, klienseket csak "átadni" lehet. Vagyis, amíg a császáros papírt alá nem írtam én is, ő is, meg az ügyeletes orvos is, addig Leigh egy személyben felelt értem és a megfelelő ellátásomért, tehát ha nem szólal meg amikor kell, akkor első körben az ő szakmai hibája lett volna a kliensén fölöslegesen elvégzett császármetszés.

Neki tanulságos volt a burokrepedés utáni hosszú várakozás, meg az indítás egész napi eseménysora is: ilyen szülésből, mint az enyém, nagyon kevés van, és ez ilyenkor minden résztvevőnek szakmai tapasztalat, utóbb a bábapraxisban is megtárgyalták az esetet. És persze Leigh megint megerősítést kapott abban a véleményében, hogy a bábai ellátás szemlélete és fontossága nem függ attól, hogy végül  valakinek kell-e császármetszés vagy nem: ha kell, akkor a császárt megcsinálja az ügyeletes orvos, aki ért hozzá, de hogy előtte meg utána mi történik, az nagyon nem mindegy, és az én esetem erre egy elég jó példa, sok illusztrációs anyaggal.)

A partogramból és a műtéti jegyzőkönyvből kaptam másolatot. Írtam korábban, hogy ezek a posztok a baráti körömnek szóló levelekként íródtak meg először 2007 őszén, tehát csak utólag tudtam őket a "hivatalos" verzióval összehasonlítani - döbbenetes élmény volt, majdnem mindenre pontosan emlékeztem. Amire nem, az meg úgy volt jó: csak utólag, a partogramból tudtam meg, hogy kezdés után egy órával máris le kellett kapcsolni rólam az oxitocint túl hosszú összehúzódás miatt. Én a megafájást akkor még nem éreztem fájdalmasnak - délután háromkor már igen, de ez nem szubjektív élmény kérdése, a problémák nem akkor kezdődtek. Leighnek este semmi oka nem volt vitatni a felajánlott császárt: ő tudta, hogy már délelőtt tizenegykor is egy csodáért, nem pedig egy rutin indítás sikeréért dolgozott.

A hathetes ellenőrző vizsgálat úgy ért véget, hogy a bábapraxis elvégezte az én az évre esedékes nőgyógyászati szűrésemet, pap-kenettel és mindenféle tenyésztéssel, de az eredményt már a háziorvosunknak küldették ki. A gyerek mérései után megkaptuk az összes papírt, amelyekkel hivatalosan  is átkerültünk az egyetemi családorvosi praxisba, aztán meghatott ölelésekkel sok boldogságot kívántak, és búcsút vettek tőlünk.

Hetekig küzdöttem az élménnyel, hogy senkinek nem fizettünk egy fillért se, és nem vittünk utólag ajándékot - ezen végül változtattam :-)  -, és tényleg biztos-e, hogy itt ez a normális. Leigh-nek a jegyzőkönyves megbeszélésre aztán mégiscsak készültem valami személyessel, és a gyerek féléves korában pedig boldogan bementem egy csomó sütivel és édességgel a kórházba is, a bábapraxisba is, és mindenkinek megmutattam a nagyra nőtt fiamat. Addigra megkérdeztem a tiszteletbeli kanadai nagynénim családjából az egyik unokahúgot is, aki fél évvel előttem szült, hogy hogyan illik itt köszönetet mondani az ember bábáinak. Maresa azt felelte, hogy ő írt nekik egy levelet.

Megválaszolom még a gyakran ismétlődő kérdést, hogy "na és kiment-e valamelyikőtök anyukája segíteni": nem. Itt ez egyébként sokkal kisebb meglepődést vált ki, mint otthon: ismerősök és barátok többnyire bólogatnak, hogy hát igen, ha jól mennek a dolgok, akkor  hármasban a legjobb az első babával. És tényleg. A tervezett itthonszülés miatt amúgysem volt kérdés, hogy csak mi leszünk a férjemmel és a bábák, de később is jobb volt a pici lakásunkban csak magunkban lennünk; jobb volt azonnal a saját napirendünket és szokásainkat kialakítani, és mindent úgy csinálni, ahogy mi akartuk és jónak láttuk. Úgyhogy megkértük az anyukáinkat (főleg persze az enyémet), hogy ne jöjjenek. Máig hálás vagyok, amiért ezt sértődés nélkül tiszteletben tartották - azt nem mondtam, hogy bármelyikünk anyukája örült volna a kérésnek, de nagyon hálás vagyok, hogy az elkerülhetetlen csalódás dacára nem volt belőle családi sértődés, és mi pedig lehettünk bűntudat nélkül, zavartalanul boldogok).

Leigh-n kívül két látogatónk volt októbertől decemberig: egyikük ennivalót hozott, másikuk babaruhát :-) Rengetegen ajánlottak fel mindenféle segítséget, és tudtuk, hogy bajban sem volnánk egyedül, de végül nem volt szükségünk segítségre. Vidáman elláttuk a gyereket, és jó volt, hogy a posztdoktor férjem az első hetekben lényegében csak vásárolni ment el otthonról, meg néha az egyetemre, és egyébként a laptopján dolgozott  - már amikor - az étkezőasztalnál, és bennünket ugrált körül.

A fiam már elmúlt két és fél éves, de még mindig naponta felhasználom a bábáktól tanultakat (és nem csak itt a blogon). Nagyon örülök, hogy ilyen ellátásban volt részem, de persze nem feledkezem el a blogom nyitányáról: ami jó a cipésznek, nem jó a szabónak. Ez a modell nem lehet kötelező érvényű (már csak szakmai okokból sem: egy csomó embernek igenis orvosra van szüksége, végig), de azt nagyon szeretném, ha egyszer legálisan (= törvényileg és szakmailag megszervezetten, szabályozottan) választhatná ezt mindenki, aki ezt akarja választani.

4 komment

Címkék: szoptatás orvos kanada gyermekágy otthonszülés felicitasz bábaság

A bejegyzés trackback címe:

http://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr932124337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyatünde 2010.07.22. 22:48:50

Felicitasz, írtad, hogy kezdetben kétnaponta jött hozzátok Leigh. Ha valami gond van veletek a "köztes" napon, olyasmi, ami nem, vagy nagy valószínűséggel nem várhat másnapig, akkor volt (lett volna) lehetőség utolérni őt? Vagy ez a hólyaggyulladás pont ilyenféle eset volt.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.07.22. 23:03:05

@Anyatünde: A hólyaggyulladás pont ilyesmi volt. Bármi adódik, a sürgősségi számon telefonálva a központ 10 percen belül előkeríti vagy Leigh-t, vagy ha neki pont a szabad hétvégéje van, akkor a második bábámat. Először telefonon beszélünk, aztán ha a dolog csakugyan nem várhat másnapig, azonnal jönnek. Az "azonnal" lehet 20 perc, de legfeljebb 2-3 óra, és a telefonba elmondják, hogy addig is mit csináljak. Rengetegszer emlékeztettek, terhesség elejétől gyermekágy végéig, hogy inkább telefonáljak ötször fölöslegesen, mint egyszer ne amikor pedig kellett volna.

Dirgesinger 2010.07.23. 18:13:51

Szia!

Anyukáitokkal szerencsétek volt. Az én anyukám tipikus "majd én segítek" típus aki puszta jószándékból ott akar mindenhol lenni és persze mindent jobban tud mindig. hogyan lehet elérni, hogy akkor jöjjön amikor én szeretném és ne akkor amikor ő?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.07.24. 03:01:59

@Dirgesinger: Mondd meg neki, hogy mikor jöjjön, és mondd meg neki azt is, hogy az neked miért lesz jó. Az én anyukám is hasonló, és a jószándék is 100%-ig stimmel; nálunk az a mondat hangzott el, hogy "pedig olyan szívesen mondanám, hogy mikor mit csinálj". Nálunk lehetett erre őszintén azt felelni, hogy na, pont ez az, amit én nem szeretnék :-) ... Bonyolultabb körülmények közt arról beszéltem volna, hogy a ... (=nekem megfelelő) időszakban lenne rád a legnagyobb sükségünk, mert akkor kell majd a legtöbb segítség a ..., és gyere akkor, ne az elején. Valamelyik poszt alatt már lezajlott erről egy beszélgetés, hogy kinél hogyan volt, megpróbálom megkeresni.