Felicitász blogja

Terhesség, szülés, babázás, gyereknevelés. Gyógynövények, életmód, egészség. Szakirodalom, meg a szokásos tanácsaim gyűjteménye.

©

A blogon megjelenő írások, illetve azok részletei csak a szerző engedélyével, a blog linkjének feltüntetésével használhatók fel vagy közölhetők máshol.

Email: felicitasz@vipmail.hu

Facebook

Ennyien olvastok most

Locations of visitors to this page

Címkék

antibiotikum (2) antidepresszáns (5) anyanyelv (3) apa (3) aranyér (1) asszonygyökér (1) autizmus (6) autonómiára nevelés (5) baba (18) bábaság (22) balett (3) berry (1) beszédtanulás (11) bogyó (1) bölcsőde (1) boldogság (1) büntetés (4) burokrepedés (2) citromfű (2) családtervezés (8) csalán (1) császármetszés (14) császárseb (3) dicséret (3) d vitamin (1) egészség (15) életmód (13) elfogadás (3) engedetlenség (2) epidurális érzéstelenítés (2) érzelmi nevelés (1) eufenika (2) evésproblémák (1) fájdalomcsillapító (9) fejfájás (1) fejlődési rendellenesség (3) felicitasz (22) feminizmus (2) fészekrakó ösztön (2) fogamzás (4) fogamzásgátlás (3) fogamzásgátló tabletta (1) folsav (8) frontérzékenység (1) gátseb (1) genetikai tanácsadás (2) geréb ágnes (2) gyász (2) gyereknevelés (14) gyerekszám (6) gyerekvállalás (13) gyermekágy (12) gyermektelenség (7) gyógynövény (12) gyógyszer (7) h1n1 (11) halloween (1) harry (1) harry potter (10) hiszti (5) hőgörbe (1) hólyaggyulladás (1) homeopátia (1) hőmérőzés (1) hozzátáplálás (5) húsvét (1) idegennyelv tanulás (6) immunitás (3) influenza (13) influenzavírus (2) iskola (4) jutalom (2) kanada (22) kányabangita (1) karácsony (4) kétnyelvűség (6) kézzel tágítás (1) kiságy (1) kisgyermekkor (18) köhögés (1) kolin (1) költözés (1) komló (1) korai fejlesztés (10) korai vajúdás (2) koraszülés (2) korcsolya (1) kórház (3) kormányrendelet (1) lázcsillapító (2) levendula (2) magzatvédő vitamin (3) magzatvíz (1) meddőségi kezelés (3) medveszőlő (1) menstruációs ciklus (4) mese (11) meseterápia (1) mikulás (1) mióma (1) mmr (2) montessori (4) napirend (4) nátha (4) nevelés (2) nyugtató (3) oltás (14) omega 3 (3) öngyilkosság (1) orvos (20) otthonszülés (27) otthonszülés kormányrendelet (3) óvintézkedés (12) óvoda (5) ovulációs teszt (1) oxitocin (3) párkapcsolat (10) peteérés (2) peteérésjelző (1) pg53 mikroszkóp (1) potter (1) pozitív (1) pozitív nevelés (7) prom (1) pronatalizmus (2) pszichoterápia (20) ptsd (8) rák (2) rooming in (2) szaporodási ösztön (2) székrekedés (1) szeretet (6) szoptatás (14) szülés (27) szülésélmény (1) szülésindítás (5) szülési terv (1) szüléstörténet (1) szülés utáni depresszió (9) születésélmény (2) szűrővizsgálat (9) tájékozott döntés (10) tápanyagszükséglet (12) táplálkozás (11) tápszer (3) tea (11) teherbe esés (10) tehetséggondozás (6) tej (2) tens (2) teratológia (1) terhesgondozás (10) terhesség (14) termékenységi problémák (6) termékeny nap (3) természetes családtervezés (2) terminustúllépés (4) tigrisanya (2) többnyelvűség (3) tokofóbia (3) tőzegáfonya (2) tudomany (1) tudomány (2) túlhordás (3) tüneti hőmérőzéses módszer (1) tűzvédelem (1) újévi fogadalom (3) újszülött (12) ünnep (13) usa (19) utófájások (1) valentin nap (1) vas (2) vashiány (4) vérszegénység (3) zöld (1) zöld tea (1) zsurló (1) Címkefelhő

Friss kommentek

Egészségügyi séták Kanadában - 5. Hogyan lesz egy tervezett otthonszülésből kórházi szülés?

2010.05.23. 20:30 Felicitasz

Ezek a posztok alapvetően a kanadai (ontariói) szülészeti gyakorlatról szólnak, de persze ez mégiscsak egy szüléstörténet is, tehát szükségszerűen szubjektív. Sok minden tehát főleg rólam szól, és csak ezen keresztül arról, hogy mennyire szuper volt az ellátás: a döntések, cselekvések nagyon személyesek, és egy sor dolgot lehetett volna másképpen is csinálni - egyben ez az az ok, ami miatt a szülészeti rendszer annyira tetszett nekem: csaknem minden helyzetben tényleg fennállt a választás lehetősége.

A szakmai protokollok (nem csak a bábáké: az itt belinkelt anyagot az amerikai orvosi kamara tette közzé) szerint minden tájékozott döntéshez (informed choice, illetve informed consent) négy szempont mérlegelése szükséges.

 

Az angol szakirodalom kedveli a jelentéssel bíró betűszavas rövidítéseket, ez is az: a döntési modell neve BRAN (maghéj, burok), a feloldása pedig benefits (mellette), risks (ellene), alternative (egyéb), nothing (semmi). Vagyis, csak akkor tudsz valódi döntést hozni bármilyen beavatkozásról, ha elmondták neked, hogy 1. milyen hasznot várunk attól, hogy megcsináljuk 2. milyen kockázata lehet annak, hogy megcsináljuk 3. milyen más módszereket próbálhatnánk még ugyanennek a célnak az eléréséhez 4. emberi számítás szerint mi van akkor, ha nem csinálunk semmit és most várunk tovább még egy ideig.

Ezt a modellt érdemes nagyon megjegyezni és alkalmazni, nem csak a szülészeti ellátásban, hanem bármikor, amikor kezelésekről, műtétről, laparoszkópiáról, gyógyszerekről stb. döntést kell hoznod. Addig nem láthatsz tisztán, amíg a fenti négy kérdés mindegyikére választ nem kaptál (és néha még akkor se, mert az orvosod pedig nem jövendőmondó, hanem orvos).

A fiam terminus után kilenc nappal érkezett, majdnem három napnyi vajúdás végén. Nehéz volt nagyon, és bőven volt alkalmam adatokat gyűjteni arról, hogy mennyit segít, ha jó az ellátás. Először is, senki nem akart azonnal kórházba fektetni. Később pedig senki semmiről nem döntött a fejem fölött.

Szeptember 28-ra voltam kiírva, és aznap este történt az első olyan tényleges előjel (elment a nyákdugó), ami után akár néhány órán belül is megszülethet a baba, de végül nem lettem olyan mázlista. Azóta viszont a kórházon kívüli szülésről szóló vitákban nem csupán elméleti érveim vannak: a saját példámmal sokkal jobban tudom illusztrálni, hogy egy tervezett otthonszülés nem jelent, nem is jelenthet mindenáron otthonszülést, csak annyit, hogy "felkészültünk, és ha tényleg minden rendben lesz, akkor maradunk is végig otthon". Ez nem egy előre meghozott döntés, hanem egy lehetőség megteremtése saját magunknak, egy olyan lehetőség, amelyről a körülmények meg a természet döntik el, hogy csakugyan élhetünk-e is vele. Fel lehet készülni, de ez minden.

Terminustúllépés után még két hét átmeneti idő van, mielőtt ténylegesen túlhordásról lehetne beszélni, de ennek ellenére nagyon sok orvosi praxisban csak pár napot várnak, és aztán kórházban megindítják a szülést. Kanadában ez csak akkor van így, ha valami konkrét probléma szükségessé teszi (pl. meszesedni kezd a méhlepény), vagy ha a nő kéri az indítást.

Mi a bábámmal (a neve Leigh, és úgy kell kiejteni, hogy ) azt beszéltük meg, hogy várunk, ameddig csak lehet és van értelme. Két hétnél többet nem ajánl a protokoll, úgyhogy a férjemmel hármasban hoztunk egy vázlatos döntést, hogy ha addig nem történik semmi, október 10-én bemegyünk a kórházba indításra. Bármikor meggondolhatom magam hamarabb is, vagy épp mondhatom 9-én, hogy bocs, mégse, várjunk tovább: a terv csak egy viszonyítási pont. A szülések döntő többsége magától megindul a 41. héten, és ha mégsem, akkor elsősorban az számít, hogy még mindig minden rendben van-e odabent. Amíg a magzat jól van, addig legjobb, ha az anya dönt arról, hogy mit szeretne: egy 13 kutatás metaanalízisét elvégző svéd tanulmány szerint nem lehet egyértelműen megmondani, mi a legjobb, amit egy 41 hetet meghaladó terhességgel tehetünk: 41+1-nél protokollszerűen indítani vagy tovább várni a fejleményekre nincs statisztikailag szignifikáns hatással a dolgok végkifejletére.

Én meg akartam várni a gyereket, és egyáltalán nem éreztem magam türelmetlennek: teltek a napok, és néha természetes módszerekkel trükköztünk; Leigh részéről rengeteg tanács, óvatos kézzel tágítás ("stretch and sweep"), ligetszépe kapszula és hasonlók, az én részemről mindenféle teák, séta, tornázgatás és egyebek. Néhány naponta mentünk a bábaközpontba ellenőrzésre, és mindig újra megkaptam a részletes oktatást arról, hogy a fájások mikor jóslófájások és honnan fogom tudni, hogy ez már az igazi; milyen jelenségek normálisak és mikor hívjam azonnal a sürgősségi telefonszámot. Közben pedig éltük az életünket a férjemmel: érdemben menni sehová nem lehetett, de kisuvickoltuk a lakást, ő kínjában megcsinálta az összes maradék cikkbírálatát, én az összes varrnivalót, babaholmikat vásároltunk, mindent elrendeztünk, megvarrtuk a kiságy fölött lógó vigyorgó filcfigurákat, esténként pedig olyan épületes filmeket néztünk, mint a Bazi nagy görög lagzi, a Nicsak, ki beszél, a Különben dühbe jövünk, és a Rendőrakadémia mind a hét része :-). Nagyon jó hét volt, kár lett volna kihagyni.

Október 4-én csütörtökön hajnal 2-kor pedig elment a magzatvíz. Babamocorgásra és egy fájásra ébredtem fel, kimásztam az ágyból és már nem értem ki az öt lépésre levő fürdőszobába. Telefonáltunk a sürgősségin a bábámnak, aki azt mondta, hogy ha a víz tiszta volt, akkor nyugodtan feküdjünk csak vissza aludni, és ha ötperces fájások vannak legalább egy órán keresztül folyamatosan, akkor azonnal jelentkezzünk újra, egyébként pedig pihenjünk, pihenjünk, mert nem lehet előre tudni, meddig fog tartani. Igaza lett. Hajnal háromtól reggel fél kilencig óramű pontos tízpercesekkel bóbiskoltam hol a hintaszékben, hol az ágyban, aztán a tízpercesek szabálytalanná váltak és kényelmesen átpihentem velük a délelőttöt, néha 5, néha 40 perc is eltelt két összehúzódás közt.

Burokrepedés után országfüggő a protokoll: Magyarországon az ajánlások értelmében irány a kórház (egyébként az USA-ban is, legfeljebb konzultáció után hazaengednek). A kanadai protokollban az van, hogy ha a burokrepedés 37 befejezett terhességi hét után történik, akkor minden nőnek fel kell ajánlani a választás lehetőségét: azonnali rásegítést szeretne a vajúdásra pl. prosztaglandin zselével vagy oxitocin infúzióval (active management), vagy pedig szeretne várni egy kicsit a spontán vajúdásra (expectant management). Utóbbi esetben az aktív vajúdási szakasz beállta előtt nem végeznek hüvelyi vizsgálatot, hogy minimális esélyt se adjanak semmilyen fertőzésnek. (Ha mégis kell vizsgálat, akkor steril kacsával csinálják, soha nem manuálisan.)

A nők többsége ilyenkorra már ezerrel szülni akar, tehát azonnal az aktív szülészeti ellátást preferálja, de nem mindenki. Tartsuk viszont észben, hogy egy eleve kis létszámú társaság még kisebb százalékáról van ettől kezdve szó: a szüléseknek csak 10-15%-a kezdődik burokrepedéssel (a szakirodalomban a jelenség neve PROM, vagyis pre-labour rupture of membranes), és az így kezdődő szüléseknek alig 20%-ában dönt úgy az illető nő, hogy inkább várna a vajúdás kezdetére.

Nagy kérdés az is, hogy mennyit várjunk, ha várunk: az USA-ban, ha akarod, van legalább 12 órád, de legfeljebb 24; Kanadában attól függően, hogy mennyire volt problémamentes a terhesség, nyugodtan várhatsz kb. 24 órát, de legfeljebb 72-t, Norvégiában maximum 96-ot. Lényeg, hogy miután elmegy a víz, egyrészt oda kell figyelni a fertőzési kockázatra, másrészt ha az első 18-24 óra elteltével még mindig nincs spontán aktív vajúdás, akkor az többnyire nem véletlen. Ha minden rendben, akkor lehet tovább várni, de Kanadában szeretik burokrepedés után 72 órán belül odakint látni a kisbabát.

Szóval, 4-én csütörtökön hajnalban elment a víz, de nekem aznap délután fél kettőre még volt egy előjegyzett időpontom Leigh-nél a bábaközpontban. Hajnalban úgy tettük le a telefont, hogy ha addigra komolyan szülés van, akkor már úgyis ő jön hozzánk és nem én megyek oda. Viszont ha nem kezdődik el addig, akkor menjünk csak be nyugodtan az ellenőrzésre. A magyar reflexhez - "elment a víz, fertőzési kockázat, futás a kórházba" - képest nagyon furcsa volt itthon tölteni a délelőttöt, nyugodtan enni, olvasni, emaileket írni, aztán taxiba ülni és kint lenni az utcán.

Természetesen nagyon kellett vigyáznom a tisztaságra, semmi kádfürdő és effélék,  emellett négyóránként lázmérés. Figyelni kellett a baba mozgását: ha minden rendben van, akkor minden 2 órában legalább 6 alkalommal lehet érezni, hogy a gyerek mozog; ez néha teljes reggeli torna, néha csak kis motoszkálás, de minden kétórás periódusban legalább hat alkalom az a mérőszám, ami alapján ki lehet mondani, hogy odabent minden rendben. A gyerek szívhangját addigra már hetek óta rendszeresen meghallgatta a férjem, úgyhogy ezt is csináltuk: a hasamra tett fülével egyértelműen hallotta a 130-140 körüli babapulzust. Figyeltük a szivárgó vizet, hogy tiszta-e (vízszínű, halványsárgás, áttetsző rózsaszínes), és akár zöldes-zavarossá válik, akár piros vér jelenik meg benne, azonnal telefonálnunk kellett volna,  de amúgy itthon voltunk és vártuk, hogy fájások kezdődjenek. Ez 24, de legkésőbb 48 órán belül meg kell(ett volna) hogy történjen.

Délután az ellenőrzésen minden rendben volt. És ettől kezdve nem a központban találkoztunk Leigh-vel, hanem 12 óránként bementünk a kórházba nst-re (ctg-nek is mondják, de az a gép neve, nem a vizsgálaté), azaz 12 óránként néztek magzati szívhangot, mozgást, és általában azt, hogy mi újság odabenn. A férjemnek mindig más munkatársa vitt be minket kocsival és hozott haza a kb. háromnegyed órás vizsgálat után.

Csütörtök (október 4-e) este tehát megvolt az első nst a kórházban (az itteni egyetemi klinika), néha egy-egy összehúzódás, szuper szívhang és minden rendben. Ott már persze beszéltünk arról, hogy letelőben van az első 24 óra, és természetesen várunk tovább, de döntenünk kell, hogy meddig. Ha nem lesz vajúdás, indítani kell, és reggel indítani jobb, mint este, mert a szervezet kipihentebb. Ez két opciót hagy: péntek reggel (5-e) 9 óra, szombat reggel (6-a) 9 óra. Vasárnap reggel 9 óra már nem adat, mert az kívül esik a 72 órán. Közben persze bármikor megindulhat magától, eleve erre játszunk, amikor várunk, csak muszáj lennie egy B tervnek is. Mondtam, hogy péntek reggel még semmiképp ne, a többit meg  majd meglátjuk.

Péntek reggel tízkor tehát megint csak nst, jó eredményekkel. A férjem ekkorra már kicsit aggódott, és mondta is, hogy ha ő döntene, ő már beleegyezne az indításba, de nem ő döntött, én pedig semmiképp nem akartam indítást. Úgyhogy a kórházból hazafelé menet Leigh tanácsát követve vettünk egy üveg ricinusolajat. Az elv az, hogy a hashajtó hátha megpiszkálja a többi simaizomzatot is, és elindítja a méhösszehúzódásokat. Két unciát (kb. fél deci) kellett narancslével keverve meginnom, és csakugyan működött is, délután már rendesen vajúdtam a hálószobában az ágyon, jógáztam és tornázgattam, 5-7, majd 4-6 perces fájásokkal. Este nyolckor megint nst, az autózástól, környezetváltozástól lelassultunk picit, de a monitoron jól látszott, hogy igenis történik itt valami. 7-8 perces fájások, szép hosszúak, odabent minden rendben. Az ügyeletes orvos is bejött, és ő, Leigh, a férjem meg én négyesben beszéltük meg, mi legyen: ez még mindig nem aktív vajúdás, ahhoz szabályos legfeljebb 5 perces fájások kellenek legalább egy órán át, és nekem még olyanom nem volt.

Nem is engedték, hogy a kórházban maradjak, csak akkor, ha oxitocint kértünk volna ott helyben, és én még mindig nem akartam. Az ügyeletes orvoson látszott, hogy ő akarná, és ő volt a kórházzal kapcsolatos első igazán jó élményem: őszintén megmondta, hogy ő  most már az aktív szülésvezetés mellett lenne, de nem elkezdett presszionálni, hanem hozott néhány észérvet. Kifejtette, hogy van egy nagy kanadai kutatás "indítás vagy nem indítás" témában, és akkor ő most elmondaná nekem a végeredményeket, hogy legyen mi alapján döntenem. A két opció közt a baba szempontjából nincs különbség, az indítás halogatása nem járt több magzati fertőzéssel vagy komplikációval. A későbbi indításból kicsit gyakrabban van anyai fertőzés, de nem annyival gyakrabban, hogy ez szignifikáns különbség lenne. Egy dologban van lényeges különbség: akik hamarabb kaptak oxitocinos rásegítést, azok végül pozitívabb emlékekről számoltak be a szülésük után, mint akik nem.
(A fenti tanulmány egy kettős vakpróba volt, vagyis előre nem kérdezték meg a nők véleményét. De még ha megkérdezik, akkor is teljesen logikus, hogy az fogja a legtovább halogatni az  indítást, aki tényleg nagyon szeretne beavatkozás nélküli szülést - és ha mégsem tudja elkerülni, értelemszerűen csalódottabb lesz végül).

Az orvosom által említett kutatás ausztrál verzióját itt lehet elolvasni.

Meghallgattam a tájékoztatást és aztán azt mondtam, menjünk haza. Holnap reggel kilenckor már mindenképp indítás lesz, de hátha megúszhatnám, hagyjunk engem még ma éjszakára békén. Az ügyeletes orvos nem nézett görbén, megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, aztán sok szerencsét kívánt és ennyi volt. Én bíztam abban, hogy ha nem avatkozunk bele abba, ami már történik, akkor talán hajnalra megindul, és reggel már nem is indításra megyünk be, hanem szülni, vagy pláne meg se érjük a reggelt, mert megszületik a kisbabánk még éjszaka otthon. Úgyhogy hazamentünk, otthon vacsoráztam, ittam egy forró kakaót, zuhanyoztam és visszavonultam a fájásaimmal a hálószobába, a férjem meg mérte az időket és segített, amikor valamire szükségem volt. Egy ideig még erősödtek a fájások, és már épp úgy nézett ki, hogy lesz valami - amikor hajnal egy körül teljesen leállt az egész folyamat. Mintha elvágták volna. Éjfélkor még 5 perces fájások, elég erősek, fél kettőkor pedig semmi. Minden más tünet is elment (hátfájás, szívverés stb.), úgy éreztem magam, mint 36 hetes terhesen, vajúdásnak semmi jele, csak a víz szivárgott.

Iszonyatos érzés volt, nem kívánom senkinek. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem a korábbiakhoz hasonló "szünet" van a folyamatban, hanem teljesen leállt; hiába próbálkoztam az összes ismert tankönyvi módszerrel, hogy a fájásokat visszaszerezzem, be kellett látnom, hogy ennek nincs értelme, és innentől a legokosabb amit tehetünk, az, hogy lefekszünk aludni, mert ennek alapján reggel 9-kor indítás lesz és akkor a holnapi napra erő kell. Mindent megtettünk, a lehető legtovább vártunk, valamiért nem indult be a vajúdás másfél nap alatt sem, és miután kiprovokáltuk, hogy beinduljon, leállt. Ezzel semmi gond nem lenne, ha a burok nem lenne megrepedve - de meg van, már 48 órája. Világossá vált, hogy ez a baba nem itthon fog megszületni, és nem beavatkozások nélkül. Le voltam sújtva, de vigasztalhattam magam azzal, hogy hagytak próbálkozni, és senki semmibe nem nyúlt bele, amíg ez nem vált tényleg szükségessé. Úgyhogy összepakoltunk rendesen egy párnapos kórházi tartózkodásra, és alvás. Átaludtam az éjszaka maradékát, mint aki 36 hetes terhes, és kb. reggel hattól ismét szép, erős fájásaim voltak, csak az volt velük a  probléma, hogy 30, aztán 20, aztán 15 perces különbséggel jelentkeztek. Burokrepedés után ennyi idővel még az én nagyon kis létszámú statisztikai csoportomnak is több mint 90%-a aktív vajúdási szakaszban van, vagy már rég meg is szült.

Reggel 9-kor Leigh a kórházban várt minket.

15 komment · 1 trackback

Címkék: szülés orvos kanada otthonszülés túlhordás felicitasz prom bábaság szülésindítás terminustúllépés burokrepedés tájékozott döntés

A bejegyzés trackback címe:

https://felicitasz.blog.hu/api/trackback/id/tr841978103

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szüljünk otthon... vagy Angliában? 2010.06.11. 21:02:24

Ma reggel jónéhány blogon jött szembe a téma, hogy jó-e otthon, a lakásban szülni, szabad-e egyáltalán, vagy mindazok, akik kórházon kívül akarnak szülni, azok mindenképp valami istennővalláskomplexusosak (Worluknak lassan az agyára megy ez). Kinek az ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizzafutár 2010.05.23. 23:00:57

Nagyon izgi, várom a végét!!!!
Amúgy meg nagyon tanulságos. Összehasonlítva a két szülésemet, az első ennek a gyökeres ellentéte volt: nehogy megszüljek, amíg az orvos haza nem ér a nyaralásból, utána viszont minél előbb, bármi áron: burokrepesztés, infúzió, hasranyomás - egy évvel később kiderülő komoly szövődményekkel. A második elsősorban azért nem lett teljesen háborítatlan, mert az időjárás miatt a nyák elmenése után 10percesekkel a kórház mellett döntöttem, hatalmas hófúvás volt, és később nem lett volna biztos, hogy bejutottunk volna a kórházba, én pedig semmi áron nem akartam itthon szülni, nemcsak a nagytesó miatt. Amikor az alternatívban a kádazás közben, homeo bogyók mellett is egyre csak ritkultak a fájások, megkérdezték, hogy mit szeretnék. Én pedig szülni szerettem volna. Ezért adtak egy olyan injekciót, ami vagy kioltja teljesen, vagy felerősíti a fájásokat, nálunk az utóbbi történt. Továbbra is szülésznő is, orvos is mindent elmondtak, én választhattam és amikor majdnem elvitt az első szülés rémképe, mint lavina, akkor zseniálisan kisegítettek és csodálatos élmény volt. A jövő hétvégétől pedig ez a kórház már nem létezik :-((((((((((

Ami még eszembe jutott: az első 41 fokban született, a végén már semmit nem tudtam csinálni, mint virágspricnivel locsolni magam az ágyban, mi is egy csomó filmet néztünk, hasonlóan épületeseket: pl. az Istenek a fejükre estek 1-2.-t, mesefilmeket, pl. Vizipók sorozat és igen, nagyon jó volt. Másodikkal ez már úgysem adatik meg, de az meg mástól volt szép, izgalmas.

Még egyszer, nagyon várom a folytatást!!

BariBoribon 2010.05.24. 10:49:18

Nem halogathattam tovább a regisztrálást. Köszönöm az egész blogot, de ez a sorozat most különösen megkapó. Jó látni, hogy más országokban mennyivel több beleszólása van a nőnek a terhessége, szülése kapcsán folyó eseményekbe. Írom mindezt úgy, hogy én nem éreztem különösebben szorongatónak az itteni korlátokat, csak tudni vélem, hogy nem kevesen vágynának a kanadai rendszerben elérhető mozgástérre.

zzzsuzsa 2010.05.26. 22:18:35

Benéztem, hogy van e már folytatás, de ha nincs, akkor még várunk!!:-)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.05.26. 22:24:51

@zzzsuzsa: Kicsit lefoglal a fordításom, meg a szomszéd topikban a vita, de majd folytatom ám.

Tündér a varázspálcával · http://szulunkosztcsok.blog.hu/ 2010.05.30. 17:09:23

Én is nagyon hálás vagyok, hogy ilyen alapos betekintést kaphatunk a kanadai rendszerbe. Elképeszt, hogy így is lehet, hogy embernek tekintik a szülő nőt. Rájöttem, sok magyar nőben nincs meg ez az igény, és sok magyar orvos nem is lenne képes kiadni a kezéből az irányítást. Azért persze van ellenpélda. Egy kérdés: nálam is magzatvíz folyással indult a szülés hajnalban, és ugyan kemikáliákat nem kaptam, de ballont igen, aznap este 8-kor. Ez elvégezte a tágulás elejét éjszaka, és könnyebb volt igazi összehúzódásokat varázsolni délelőtt 10-re, így lett meg du. 1-re a baba. (Igaz, reggel 6-ra teljesen elmúltak nálam is a fájások.) Nálad miért nem jött szóba ez a megoldási lehetőség? Vagy ennek is van káros mellékhatása, amiről nem tudok?

Lapis Lazuli 2010.06.05. 14:25:15

De jó, hogy megvagy! Már kezdtem aggódni...

bes3 2010.06.05. 18:44:19

hali.
olyan jó vagy definíciókban, a vajúdás mit jelent?

nekem: rendszeres, progresszív fájásokat....

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.06. 03:29:30

@bes3: Mit értünk "progresszív" alatt? Ha csak a Friedman-görbét, hát...

De nyitok neked lexikont és kezdem a közös pontunkkal. AKTíV VAJÚDÁS van, amikor legalább 5 perces vagy sűrűbb fájások vannak, legalább egy órán át, és a méhszáj állapota változik.
Amúgy: vajúdás van attól kezdve, hogy a fájások a) rendszeresek, ez nyugodtan lehet 10 perces is b) konzisztensek, azaz nem állnak le meleg zuhany, vízivás vagy mozgás hatására.

LÁTENS VAJÚDÁS van akkor, amikor a vajúdás megkezdése után a fájások ismét szabálytalanná válnak, jönnek-mennek, de amikor vannak, akkor nem állnak le mozgásra, vízivásra stb. Vagy van, vagy nincs melléjük tágulás.
Első szülésnél normális variációnak számít egy 20 órás látens fázis is, többedik szülésnél pedig normális az, hogy látens vajúdás majd csak 6-7 centis tágulásnál vált át aktív vajúdási szakaszba.
Az aktív szakaszban legalább 60 mp hosszúak a fájások, látens szakaszban 45-60 mp hosszúak.
A bábák szerint a látens szakaszhoz nem szabad hozzányúlni, szerintük a problémák elkerülésének legjobb útja az, hogy nem OKOZUNK problémákat (pl. burokrepesztéssel vagy túl korai oxis rásegítéssel) és hagyjuk a vajúdó nőt békében. Beavatkozni akkor kell, ha aktív vajúdási szakaszban problémák lépnek fel (erős, konzisztens, sűrű fájások ellenére elkezd a folyamat nem haladni).

Aktív vajúdással "ne várd meg amíg a nap kétszer felkel", vagyis a bábai irodalomban a "többnapos" vajúdás az mindig a beállt rendszeres fájások kezdetétől számít, a későbbi látens fázisokkal együtt. Aktív szakaszt nem hagynak sok órányira beavatkozás nélkül, ha a dolog láthatóan nem halad sehová.

bes3 2010.06.08. 17:04:57

olyan hosszúakat írsz, a három napos vajúdásodon akadt meg a szemem.
Vagy én értem félre hogy burokrepedésed volt aztán fájás meg hol volt hol nem volt?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.08. 17:49:42

@bes3: Nem érted félre. Burokrepedés, és aztán több órán át rendszeres fájások, több óra szünet, több órán át fájások, több óra szünet. (A több az pl. azt jelenti, hogy hét, fájásokból is, szünetből is.) Igen, napokig ez ment. 55 óránál volt a kórházi transzfer, 69 óránál a császár. Burokrepedéstől (illetve az utána gyakorlatilag azonnal induló tízpercesektől) számítva, természetesen.

bes3 2010.06.08. 20:18:03

lehet nekem 7 hetes vajúdásom volt :), hiszen hetekig ez ment. Na jó, burokrepedés nem volt. a mit gyógyszerekkel fékeztek

(nem kell komolyan venned, csak a szülésleírások egy része amolyan hôstörténet, maga a vajúdás szó olyan szerencsétlen , olyan mártírszaga van)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.08. 22:14:17

@bes3: Jó, akkor reagálok a komolyan vehető részre ;-) Nekem elég nagy problémáim vannak a szülészet/nőgyógyászat tankönyvi definícióval, és nagyon tudtam azonosulni a bábák hasonló definíciós problémáival.
Egyrészt jópár olyan szülésleírást olvastam már, ahol pl. az illetőnek nem voltak 8-10 percesnél sűrűbb fájásai, 16 óra után frankón tíz centi volt, aztán kitolási szak, és kész. A tankönyvi definíció szerint ennek az illetőnek nem volt egy percnyi (aktív) vajúdása sem, ami részemről teljesen nonszensz.
Másrészt: ha van valami rendszeres és konzisztens fájástevékenység, amiből (kora)szülés lesz, hacsak le nem állítjuk, akkor azt mi a frásznak neveznénk, ha nem vajúdásnak? Annyi hogy ma ezek az esetek legfeljebb a szőrszálhasogató terminológiai vitákhoz szolgáltatnak anyagot, régen meg ezekből állt a halálozási statisztika.
Harmadrészt, szorosan folytatva az előző gondolat végét: én elfogadom - épp ezért - (újra meg újra leállított) vajúdásnak a 7 hetet is, és a hőstörténet-szemlélettel sincs problémám (a mártíriummal igen, de az egy másik kérdéskör). Szerintem nagy erő van a szüléstörténetekben (nekem legalábbis sok erőt adtak mások történetei); a vetélkedés egy mellékszál ahhoz képest, amit egyébként lélektanilag kinyerünk a megosztott tapasztalatokból: hogy mennyi minden elviselhető, illetve hogy mennyi mindennek lehet mégis jó a vége.

Valaki egyszer egy cikkben párhuzamba állította ezt az egész paradigmát a férfiak háborús- és katonatörténeti folklórjával, ha meg tudom találni, belinkelem.

bes3 2010.06.09. 11:29:36

@Felicitasz:
nem kell vajúdni a kitolási szakhoz, tanúsítom.
Nulla megelôzô kontrakcióval, egybôl kitolással is lehet kezdeni. (egyeske, akivel jóslófájásaim ugyan voltak de semmi koraszülésveszély, -3 napon egy rutinkontrollon talált olyan statust a doktor hogy inkább nem engedett haza :) )

A szüléstörténetek pozitív hozadékával egyetértek. MIvel egyeske már 16 múlt, akkor nem volt elérhetô nekem túl sok beszámoló, hiányzott is nagyon.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.06.11. 22:49:30

@bes3: Nem találom a cikket. Characteristics of oral history in... nem emlékszem a pontos címre, a szerzőre, hogy hol olvastam, semmire. De keresem. (És ilyenkor dühöngök, és ezredszer is megfogadom, hogy mindent feljegyzek és bookmarkolok ami érdekes. Egyszer olvastam egy magyar nyelvű szakdolgozatot, amely a magyarországi otthon szülő nők szociológiai vizsgálatát végezte el, halálra röhögtem magam rajta. Valami nyolcvan százalékuk egyetemet végzett bölcsész, mérnöki vagy informatikai pályán dolgozó férjjel, környezettudatos életmóddal, az átlagot messze meghaladó egészségügyi ismeretekkel. Fél éve keresem a szakdolgozatot. Valami linkről kerültem oda, valami nagyon marginális oldalról, és valamelyik egyetem honlapján volt kint a cucc. Azóta se találom.)
Vajúdás: aha, én is a te első szülésedet rendeltem meg magamnak, csak biztos elkeveredett valahol a kérvényem.
És igen, a bábák eléggé haragszanak a Friedman-görbére, meg egyáltalán erre az egész szemléletre, hogy a folyamatnak órára-centire lebontva hogyan "kellene" kinéznie. Meg lehet szülni vajúdás nélkül, vagy csak 8-10 percesekkel (viszont ebből 16 órát ne hívjunk már tankönyvileg úgy, hogy "vajúdás nélkül", mert a végén még összetévesztődne a nulla kontrakcióval), és létezik olyan is, hogy valaki 10 óra alatt lesz 4 centi, és utána 1 óra alatt még 6. Sőt olyan is van, hogy valaki 10 centinél alszik egy órát - ha van ki aludni hagyja - , és csak utána kezdődik kitolási szakasz. Bábai szóhasználattal ezek mind "variációk a normálisra", és önmagukban egyáltalán nem "megoldandó problémák".

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.17. 19:43:13

Ajánlott olvasmány, szüléstörténetek elemzői szemszögből. Kende Anna: Szüléstörténetek - az anyává válás köznapi narratívái.
feek.pte.hu/feek/feek/index.php?ulink=620
Ha megtalálom a fentebb említett cikkeket, akkor azokat is belinkelem ide.
süti beállítások módosítása