Miért vannak vagy nincsenek az embereknek gyermekeik? A társadalmi nyomás léte/nemléte meg a körülmények csak a válaszok egy lehetséges csoportját alkotják, de nem jelentik az összes választ.

Lehet például azt mondani, hogy nem érv a nehéz megélhetésre hivatkozni, mert akinek kell a gyerek, úgyis megoldja, megoldották a nagy- meg a dédszüleink is a háborúk alatt meg után. És erre lehet azt válaszolni, hogy nemcsak felelőtlenség az "úgyis megoldódik"-ra hivatkozni, hanem egyenesen kegyetlenség azt mondani, hogy "akinek kell a gyerek, az úgyis megoldja": nagy- és dédszüleink korában nagyon sok kicsi halt meg pontosan amiatt, hogy nem sikerült a megfelelő ellátását "megoldani", és egyáltalán nem azon múlt a dolog, hogy ő "nem kellett" a szüleinek. A körülményekre vonatkozó érvek ütköztetéséből végeláthatatlan és sokszor elég csúnya viták származnak. Nagyon meg lehet sérteni és alázni egymást, ha belebonyolódunk, hogy ki az önzőbb, az, aki azért szül, hogy öregségében ne maradjon magára, vagy az, aki azért nem szül, mert ragaszkodik a függetlenségéhez és nem vállal olyan kötelezettséget, amelyről tudja, hogy nem képes vállalni. Vitaalapul sorra vehetném az előző posztból az összes jelzőt, felelőtlentől fanatikusig, és nem jutnánk tőle sehová. A körülmények lehetnek a maguk tényszerűségében objektívek, de a rájuk adott válaszunk mindenképp személyes válasz lesz. Ami megoldható neked, az megoldhatatlan nekem, ami akadály neked, az nem szempont nekem. Jól lehet ezekről beszélgetni, de teljesen értelmetlen dolog egymás meggyőzését célul kitűzni.

A viták ott éleződnek ki igazán, amikor a külső körülményekről áttérünk a belső motivációra. Nagyon hamar eljutunk ahhoz a népszerű alaptételhez, hogy a szaporodási ösztön az egyik legfontosabb ösztönünk, ebből következően a nők egyik legmélyebb vágya az anyaság utáni vágy kéne hogy legyen: ez valahogyan így természetes, még ha nem is tudjuk a hátterét pontosan megfogalmazni.

A szaporodási ösztönre hivatkozni alapvetően egy pszichoanalitikus nézőpontot jelent: Freud és követői (Erikson, Rheingold, Helene Deutsch és mások) írogattak olyanokat, hogy a nő legfontosabb betöltendő szerepe az életben az anyaság, és bármi más utat próbál a teljesség felé, az végső soron csak kompenzáció. A mély tudattalan vágyat el lehet ugyan fojtani, de ennek később negatív pszichológiai következményei lesznek, ugyanúgy, mint a többi ösztönünk elfojtásának.

Az elméletet több ponton is támadják akik támadják. Először is, ha megnézzük az ösztön definícióját (a faj minden egyedénél megjelenő, velünk született, nem-tanult, komplex cselekvéssor), akkor a szaporodás nem ösztön. Az emberek egy része nem szaporodik, és ez nem jár a számukra semmilyen veszélyes következménnyel (ellentétben azzal, ha pl. nem ennének vagy nem pislognának vagy nem aludnának). A szaporodás még csak nem is biológiai hajtóerő, mert akkor mindenki akarna szaporodni. Ennek egyértelmű jelei lennének, például minden nő a ciklus legtermékenyebb időszakában vágyna legjobban szexre, szociológiailag meg azonnal nem volna szükség a minden társadalomban jelen levő, gyermekvállalást szorgalmazó kulturális nyomásra.

Az ösztön-teória további gyenge pontja, hogy az embernél a szexuális vágy meg a gyermek utáni vágy két különböző dolog. Kapásból feltűnő, hogy létezik az utóbbi is (eddig nem olvastam olyat, hogy az állatvilágban bármelyik faj is utódnemzés céljából párosodna), sőt, az embernél létezik gyermek utáni vágy a szex utáni vágy nélkül is. Az USA-ban már több tanulmány is készült el nem hált házasságban élő emberekről. A 60-as években egy kutatás során ezer ilyen asszonnyal készítettek interjúkat (azt is megkérdezték, mióta házasok, az időtartamok mediánja kicsit több mint nyolc év volt!), és kiderült, hogy nagyon sokan közülük akartak gyermekeket, csak szexet nem.

Vannak olyanok is, akik vágynak a szeretkezésre, a terhességre, a szülésre, csak a gyerekre nem. Mások szeretnének kisbabát, de óvodást vagy tinédzsert már nem. Ha ez az egész tényleg ösztön volna, meg biológia, akkor nem volnának ilyen problémáink.

Ugyanakkor, ha nem volna benne semmi biológiai meg tudattalan pszichés motiváció, akkor a modern fogamzásgátlók korában nem volna ennyi "véletlen" terhesség sem; a jelenségre, főleg ha ismétlődik, gyakorlatilag a terhesség utáni nem tudatosult vágy az egyetlen értelmes magyarázat. Margaret Mead sokat foglalkozott ezzel az ellentmondással, és arra jutott, hogy valószínűleg mindannyian a szaporodás vágyával kezdünk neki az életnek, és később a szocializációnk meg a felnőtt életünk során ér minket egy csomó élmény és tapasztalat, amelyek erősíthetik vagy gyengíthetik ezt a vágyunkat. A szaporodás nem ösztön és nem is biológiai hajtóerő, egyszerűen csak vonzó dolog: egy erős biológiai drive (a szex) nagy becsben tartott, presztízst adó mellékterméke. Nem akarni gyereket Margaret Mead szerint tanult viselkedés, viszont  ebből egyáltalán nem következik az, hogy elfojtás volna, azaz nem feltétlenül jár mély és feloldhatatlan pszichológiai konfliktussal: a döntés nem szükségszerűen megy "szembe" a természet törvényeivel, és nem biztos, hogy nagy árat kell fizetni érte később. (Mai  utánkövetéses vizsgálatok egyelőre alátámasztják Mead megállapításait, de arról majd egy következő részben.)

Szóval, van a gyerek-kérdésnek egy nem racionális szála is. Ugyanazon külső feltételek mellett sok gyermeke van az egyik párnak és nem vállal gyermeket egy másik pár, a különbség köztük csak annyi, hogy az egyik pár "szeretne" gyermekeket, a másik pár nem. A "szeretnék"-faktor viszont nem mindig írható körül pontosabban, egyáltalán nem biztos, hogy átalakítható racionális érvek sorává. Hogy kiben mennyire erős, az részben függhet attól, hogy milyen erősnek indult és aztán milyen hatások érték, de az biztos, hogy semmilyen részletes elemzéssel nem lehet teljesen megmagyarázni sem a meglétét, sem a hiányát.

Tovább a következő részre: A személyes döntés háttere